Alapjogokért Központ

Jogállamiság-vita kontra világnézetek harca

Magyarország és a „7-es cikkely”

Az Alapjogokért Központ meglátása szerint a Magyarországgal szemben az Európai Parlament által megindított „jogállamisági eljárásra” vonatkozó uniós szabályok rendkívül homályosak és kétértelműek – így fennáll a veszélye annak, hogy az eljárás esetleges további szakaszaiban csak még inkább fokozódni fog az uniós intézményrendszer instabilitása, kiéleződnek az ellentétek az uniós intézmények és a tagállamok között. Az eljárás kapcsán leginkább vitatható körülmények az alábbiak:

  • Az Európai Parlament szavazatszámítási rendje a „Sargentini-jelentés” meghozatalakor vitatható, ugyanis a „tartózkodások” valójában leadott szavazatnak minősülnek. Amennyiben ez így van, a vonatkozó EP-határozat eljárási érvénytelenségben szenved. Az ügy jelenleg az Európai Unió Bírósága előtt van.
  • A 7. cikk szerinti eljárás megindítása az uniós szerződés 2. cikkében foglalt „uniós értékek” megsértésének „gyanúján” alapszik. Ezen „értékek” – demokrácia, jogállamiság, tolerancia stb. – azonban politikai-filozófiai kategóriák, melyeknek jogi, normatív tartalmuk, definíciójuk nincs. Jogi eljárásban történő felhasználásuk így tág teret nyit viszont a politikai értelmezésnek, az állami-alkotmányos identitásba és szuverenitásba történő jogszerűtlen uniós beavatkozásnak. Nem jogállamiság-vitáról, hanem sokkal inkább szuverenitás-vitáról van tehát szó, mely felöleli annak kérdését is, milyen hierarchiában állnak egymással az „uniós értékek” és a nemzeti identitás alapszerződésben rögzített kategóriája.
  • A leglényegesebb formáljogi probléma azonban a 7. cikkben foglalt eljárási szabályozás kapcsán adódik: az ugyanis tartalmaz egy enyhébb, ún. „megelőzési vagy kontroll-mechanizmust” és egy erősebb, ún. „szankcionálási mechanizmust”. Egyes értelmezések szerint a két mechanizmus egymásra épül és a „megelőzési” következő lépcsője a szankciók lehetséges alkalmazása. Más értelmezés szerint azonban a két mechanizmus egymástól teljesen külön áll, két eltérő eljárásrendet takar, így a megelőzési nem „fordulhat át” szankcionálásiba, hanem utóbbit az arra feljogosított szerveknek kell (újra) kezdeményezniük.
  • Előbbi ponton túlmenően az azonban kijelenthető, hogy a két mechanizmus kezdeményezésére jogosult uniós szervek köre részint eltérő. Míg a megelőzésit kezdeményezheti az EP is, a szankcionálásit már nem. Ebből adódik, hogy a „Sargentini-jelentés” által beindított folyamat nem vezethet el Magyarország tanácsi szavazati jogának felfüggesztéséhez vagy egyéb szankciókhoz – annak kezdeményezésére ugyanis csak a tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság lenne jogosult.

Összességében tehát az vonható le konklúzióként, hogy bár az EP többsége a Sargentini-jelentéssel az EU-s értékek vélelmezett megbomlását akarja helyreállítani, az eljárás maga sokkal több és mélyrehatóbb kérdést vet fel az Unióról magáról, mint amennyit „megoldani” céloz. Arra azonban mindenképpen ráirányítja a figyelmet, hogy az Európai Unióban és tagállamaiban eltérő felfogások élnek párhuzamosan az uniós hatáskörök, a nemzeti identitások és magának a demokráciának a mibenlétéről is.

A teljes elemzés ezen a linken olvasható.