Alapjogokért Központ

2018/10-es sajtószemle

Az az igazán progresszív, aki csókolózik saját gyermekével – derül ki az Alapjogokért Központ eheti sajtószemléjéből. (És nem, nem pusziról van szó.) Ha az olvasó ezen „fordított Ödipusz-komplexus” kezelését inkább mentálhigiénés szakemberekre bízná, akkor nem csak maradi, de talán még bűnös is. A haladók szemében ugyanis a rendhagyó, szájra adott „atyai csók” egyáltalán nem természetellenes, sőt, az Independent cikke szerint „emlékeznünk kell arra, hogy a csók csak egy jele a normális kapcsolatnak apa és gyermeke között, amit éljenezni és ünnepeln i kell.”

Halottról vagy jót, vagy semmit? Még mit nem! A homoszexuálisok nem megfelelő támogatása ugyanis annyira szörnyű bűntett, hogy még a kegyeleti szempontokat is felülírja, legalábbis a Huffington Post szerint. Ebben a szellemiségben cselekedve a nemrég eltávozott George H. W. Bush egykori amerikai elnök nekrológja helyett a liberális lap inkább az elhunyt államférfi LMBTQIPAXYstb.-emberek ellen elkövetett „bűneit” sorolta fel. A listán olyan szörnyű rémtettek szerepelnek, mint az azonos neműek házasságának elutasítása, amely egyértelmű akadálya annak, hogy valakire tisztelettel emlékezhessünk.

A teljes elemzés ezen a linken olvasható.