Alapjogokért Központ

2019/4-es sajtószemle

Lépten-nyomon bebizonyosodik, hogy az ortodox progresszió eszméje messze túlmutat mindennapi életünkön: apostolai nem nyugszanak, amíg a világon minden elő és élettelen nem az ő kottájukból játszik. A legújabb fejlemény, hogy az emberek számára már kiharcolt jogokat exportálnák az állatvilágba is: ha a homoszexuális emberpárok nevelhetnek gyermeket, így miért ne tehetnék meg ugyanezt a homoszexuális pingvinek is? Az ügy részleteiről a New York Times-ban tájékozódhatnak a radikális állatbarátok. Arról egyelőre nincs hír, hogy az abortuszhoz való jogot formálisan is kiterjesztenék-e az állatokra, de az emberek szép új világában ezen a fronton sem maradt el az áttörés: a CNN tudósításából derül ki, hogy a haladás Mekkájaként számontartott New Yorkban ezentúl már a kilenc hónapos magzatokat is gond nélkül meg lehet ölni, hiszen az „abortuszhoz való hozzáférés” – ez a polkorrekt madárnyelv egyik új leleménye a gyilkosságra – korlátlan biztosítása minden „fejlett” állam kötelessége. A nők jogaiért szállt síkra a héten a Sydney Morning Herald is: az újság harcos feminista szerzője által jegyzett véleménycikk nem kertel, kimondja, amit a jóérzésű emberek amúgy is tudnak: azaz hogy minden férfi eredendően gonosz. Az sajnos nem derül ki, hogy a „minden férfi” kategóriájába beletartoznak-e például a férfinak született, de más „gender” szerint élő személyek, vagy épp fordítva: gonoszak-e azok is, akik nőnek születtek, de férfiként élik mindennapjaikat? Hogy a kérdés mennyire releváns, és az általánosítások mennyire illegitimek, arra a Guardian véleménycikke mutat rá: az amerikai nők ugyanis nem egységesek, a fehér nők többsége nem átallott Trumpra szavazni. Logikus a következtetés, hogy ők is eredendően gonoszak – pedig nem is férfiak!

A teljes elemzés ezen a linken olvasható.