Alapjogokért Központ

Bolond lyukból – 2019/9

Ha kinézünk az ablakon, egyértelmű bizonyítékát láthatjuk annak, hogy bizony emelkedik a hőmérséklet. Egy régi irokéz bölcsesség szerint pedig a tavasz beköszöntével nő a gyermekvállalási kedv is – ezért fogan olyan sok kisded a tavaszi hónapokban. Igen ám, de úgy néz ki, végleg bizonyságot nyert az is, hogy az ártatlannak tűnő kisdedek valójában Földünk elpusztítására törnek! A globális felmelegedés mögött ugyanis az amerikai Demokrata Párt legújabb üdvöskéje és elnökjelölt-jelölt-aspiránsa, Alexandria Ocasio-Cortez szerint már nem a környezetszennyező multinacionális vállalatok állnak, és nem is az ipari méretű állattartás, nem. A valódi ökobűnözők az újszülöttek, még inkább pedig azok a szülők, akik felelőtlen módon saját vérükből származó (akár több) utódot szeretnének ahelyett, hogy Afrikából importálnának maguknak egyet, így csökkentve a nyugati civilizáció ökológiai lábnyomát.

Ha Ön is szeretne környezettudatosan élni, de már megtörtént a „baj”, semmi gond: irány a legközelebbi abortuszklinika! Ne féljen! A legújabb trend a felvilágosult világban, hogy a gyermekgyilkosságra vágyó nők segítése külön szakmává vált, ha tehát valóban tenni szeretne a klímaváltozás ellen: legyen Ön is abortusz-eszkort! Részletek a Cosmopolitan hasábjain.

Ha pedig végzett a világjobbító munkával, jöhet a jól megérdemelt pihenés. Kikapcsolódáshoz ajánljuk a Soft Focus című amerikai beszélgetős műsort, melynek házigazdája azt tűzte ki célul, hogy minden korábbi, a maradiak által felállított tabut ledönt. A legutóbbi adás vendége például egy olyan kannibál volt, aki egy showműsor keretében keresi áldozatát, a következő epizód pedig a #metoo eddig kevésbé ismert szegmensét járja körül: a számítógépes játékokban is zaklatják a nőket! Az online térben lelt jelenségre hajaz a Globe and Mail tényfeltáró cikke által leleplezett összeesküvés is: a robotok is szexisták - de ha nem, akkor az alkotóik mindenképpen. A folyamatos és üdvözítő fejlődésnek hála ugyanis megjelentek az első robotpincérek, a számuk pedig rohamosan nő majd a következő években.  Igen ám, de az eddig „munkába állt” kibernetikus pincérek mindegyike női vonásokat kapott, ez pedig nem csak ahhoz vezet, hogy a társadalom a női nemhez köti majd a felszolgálói munkakört, de az is elképzelhető, hogy a főnökeik szexuálisan zaklatják majd a csinos robotokat. Bezzeg a terminátor férfi volt…

Gendertudatos olvasóink a héten gyakorlati tippeket kaphatnak arról, hogyan is kell egy fiúgyermeket feministává nevelni. A Sydney Morning Herald újságírója arról is beszámol, hogy kisfia egyre nehezebben akarja felvenni a rózsaszín tütüt, és az óvodában is inkább fiús játékokat játszik. De sebaj, az eltökélt anya nem adja fel – merítsen Ön is motivációt a hétköznapi hősök életéből!

Elsőre ellentmondásos eredményre jutott a Norwich Orvostudományi Egyetem, melynek kutatása „tudományos módszerrel” bizonyította be, hogy az LMBTQđł%?!-közösségek tagjai nagy eséllyel betegebbek, mint hagyományos szexuális érdeklődési körrel rendelkező társaik. Nem arról van szó ugyanakkor, hogy a homoszexualitást újra betegséggé nyilvánítanák, éppen ellenkezőleg! A hosszú betűszó által lefedett emberek a többségi társadalom elnyomása miatt szenvednek több kórságtól, mint mások. Mondanunk sem kell: a bűnösök a fehér férfiak!

Heti válogatásunkból az is kiderül, hogy az egynemű párok nem igazán kedvelik a házasság intézményét, ugyanakkor ez véletlenül sem jelenti azt, hogy számukra ne lenne fontos ezen jog formális kiharcolása. A Vice tudósításából megtudhatja, hogy New York-ban immáron tilos hajviselet alapján diszkriminálni az embereket, és arra is fény derül, mit takar a hátrányos megkülönböztetés ezen rendkívül visszataszító formája: annyit előre elárulunk, hogy az elfogadhatónak tartott megjelenés alapkövetelményei eleve rasszisták. A Newsweek pedig tovább göngyölíti az innovatív cégekről és iparágakról szóló leleplező riportjának sorozatát: kiderült, hogy a blockchain-ágazat is szexista! A Vice és az Al Jazeera tudósításai pedig reveláló hatással nyomják a szemünkbe a rideg valóságot: az, hogy brit muszlimok csatlakoztak az Iszlám Államhoz, bizony a brit kormány és állam hibája, ezért kutyakötelesség a visszafogadásuk! Végül, de nem utolsó sorban az újbeszélül tanulóknak sem kell unatkozniuk, a héten is bővíthetik szókincsüket. Hogy mit jelentenek a „misgendering” és „deadnameing” igék, megtudhatják a Gay Star News cikkéből.

Ezekről és sok más érdekes hírről is olvashatnak az Alapjogokért Központ heti válogatásában. Uccu neki!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

Ismét meredek elképzelésével hívta fel magára a figyelmet az amerikai Demokrata Párt egyik ifjú üdvöskéje, a tavaly év végén megválasztott New York-i képviselő, Alexandria Ocasio-Cortez. A képviselőasszony korábban is szélsőséges baloldali nézeteiről volt ismert, amelynek a héten újabb megnyilvánulását adta. A konzervatív Fox News számolt be kritikusan arról a véleményéről, hogy ma már nemcsak nem menő, de kifejezetten szégyellni való dolog gyermeket vállalni. A nem csak első ránézésre vállalhatatlan állítását a hölgy azzal magyarázta, hogy a gyermekek növelik a károsanyag-kibocsátást, így veszélyeztetik a világot, illetve az emberiséget. Ha ez még nem lenne elég, pozitív példaként Kína egykepolitikáját hozta fel, amelynek következtében szerinte sokkal kisebb lett a kommunista ország emissziója. Az mondjuk nem jut eszébe, hány magzatot, illetve újszülöttet (főleg lányokat, a feminizmus nagy dicsőségére) öltek meg, és a nemi arányok úgy felborultak az országban, hogy férfiak millióinak matematikai esélye sincs, hogy párt találjon magának. Ráadásul az elvileg a gyűlölet ellen küzdő Ocasio-Cortez éppen, hogy felkorbácsolja a gyűlöletet a családot alapító, gyermeket vállaló emberekkel szemben, bűntudatot ébresztve bennük a klímaváltozással kapcsolatban. Emellett megvan a diszkrét bája, hogy az emberiséget úgy akarja védeni, hogy ne szülessen több gyermek, azaz, ha megvalósulna az ötlete, nem is lenne kit megvédeni a globális felmelegedéstől. Ezt nevezik „win-win” szituációnak, ugye?

Csak elég haladónak kell lenni ahhoz, hogy az abortuszt „jó” dolognak tartsuk, és megnyílik a XXI. század új trendi munkaköre: legyen Ön is abortusz-eszkort! Amerikában 2014 után jelentek meg a klinikák mellett működő, abortuszt segítő munkaközösségek, amelyek létrehoztá ezt a csodás munkakört. Az ideális jelölt, támogatja és védi az abortuszra érkezőket (félre ne értsük, nem a magzatokat!) a gonosz, vallásos, vagy csak pusztán a „családtervezésnek” csúfolt eljárással egyet nem értőkkel szemben, akik megpróbálják felnyitni a leendő anyák szemét, és tudtukra adni, hogy éppen gyilkosságot kívánnak elkövetni. Tehát ha meglát egy bizonytalan nőt, akin észrevehető, hogy nem biztosan szeretné a veszélyes „beavatkozást” elvégezni, akkor „nyugtassa” meg azzal, hogy „Amerikában joga van szabadon azt csinálni a testével, amit csak szeretne” (mert hát Amerika a lehetőségek országa), még akkor is, ha csak konzultációra jött, hogy minden rendben lesz-e a leendő gyermekkel! A cikk leírja, hogy azért ez a munkakör nem mese habbal, mert előfordulhat, hogy a munkavállaló szemébe mondják: gyermekgyilkos vagy legalábbis társtettes. Ugyanakkor az eszkortokat mindenért kárpótólja, hogy a „jó ügyért” dolgozhatnak és a haladás eszméjét szolgálják!

A Kelet-Anglilai Norwich Orvostudományi Egyetem kutatói megállapították, hogy az egyes „LMBTQ-közösségek” tagjai (akik alatt valószínűleg a homoszexuálisokat értik) nagyobb valószínűséggel vannak kitéve úgynevezett pszichoszocális stressznek, mint mások, mert rosszul érinti őket a társadalom kirekesztése. Emiatt e közösségek tagjai olyan tevékenységekkel kompenzálnak, mint a kevesebb fizikai aktivitás vagy drogok használata. Az Egyetem azt is „bebizonyította”, hogy azok a nők, akik leszbikusnak vagy biszexuálisnak identifikálták magukat, nagyobb valószínűséggel hajlamosak az elhízásra, mint a heteroszexuálisok. A kutatás azért érdekes, mert 2008-at megelőzően az egészségügyi felmérések során nem vették figyelembe az emberek szexuális irányultságát, pedig abból egyértelműen meg lehetne állapítani az LMBTQ$ł%A-közösségeket egyenesen érintő egészségügyi problémákat. A cikk sugalmazása tehát tulajdonképpen, hogy az LMBTQIPA%!+ közösség tagjai betegebbek a heteroszexuális embereknél; persze nem úgy, ahogy a maradiak gondolják, hanem éppen miattuk.

A Guardian terjedelmes cikkében rajongja körül Jena Friedmant és új műsorát a Soft Focus-t, aminek gerincét a viccek leplébe már nem is bújtatott politikai állásfoglalás adja. Bár a talk-show még csupán 40 perc adásidővel rendelkezik, máris olyan kiemelkedő személyiségek szerepeltek benne, mint egy kannibál, aki egy randialkalmazásonkeresi áldozatát/párját; egy gyilkossági ügy gyanúsítottja, aki az elnöki székre áhítozik; és egy szexbábú-gyár vezérigazgatója. A műsorvezető hölgy első áttörését még 2007-ben érte el saját szatirikus musicalével, melynek sokatmondó címe („A menekültlány revüje”) mélységében mutatja be a fehér privilégiummal küzdő fiatal bevándorlónők helyzetét. Friedman meggyőződése szerint férfi kollégái mind amatőrök, mert csak ártatlan, szórakoztató showműsorokat vezetnek és kihagyják a ziccert, hogy politikai állásfoglalást fogalmazzanak meg. Friedman szerint azonban nincs olyan, hogy szeplőtelen viccelődés, mindennek van mögöttes jelentése. Ez persze legtöbb esetben a fehér férfiak minden létező (és nem létező a szerk.) kisebbséget elnyomó ízléstelen szórakozása. Friedman műsorának éppen ezért célja az elnyomó társadalmi berendezkedés gyalázása, a deviancia felmagasztalása. Epekedve várjuk a talk-show legújabb epizódját, melyben az online játékokban a nőket érő szexuális zaklatás #metoo-szintre emelése lesz a rendkívül fontos, mindannyiunkat érintő téma.

Történetünk főhőse Sara Reynolds, aki tavaly egy nagyon tudományos blockchain-konferencián vett részt, amelyből azt a „legfontosabb” következtetést sikerült levonnia, hogy túl sok ott a fehér férfi. Nyilván a körülöttünk lévő nemek és rasszok aránya mindennél fontosabb ma már, ezért hősnőnk gyorsan meg is alapította a She(256) nevű szervezetet, amely mi mást is tűzött volna zászlajára, mint leszámolni a fehér férfiak által gyakorolt elnyomással a blockchain-világban. Első dolguk volt összetrombitálni minél több – elmondásuk szerint – tehetséges nőt, majd eseményeket és mentorprogramot szerveztek nekik. Sara Reynolds szerint a blockchain hihetetlen ütemben növekszek, a jövő egyik meghatározó jelensége lesz, így még időben felléptek a nők háttérbe szorítása ellen.

A patriarchális elnyomást nem ünnepelni kell, hanem szégyenkezni miatta, ezért sürgősen felejtsük el, hogy az innovatív robotpincéreket női ruhába öltöztetjük – írja a Globe and Mail. A cikk szerint egyáltalán nem meglepő, hogy ezeket a „robotrabszolgákat” női ruhába öltöztetik, női hangot adnak nekik és ételeket és italokat szolgálnak fel: ez a felszolgálói munkakörök egyértelmű szexualizálása. Ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy már a gyermekek is a nőkkel fogják ezeket a munkákat azonosítani, hiszen a női orientáltságú robotok miatt automatikusan a gyengébbik nemhez kötik majd a felszolgálói feladatokat. A cikk írója szerint az is lehetséges, hogy a jövőben az éttermek vezetői/menedzserei szexuálisan zaklatják majd ezeket a női robotokat (még ha azok nem is rendelkeznek érzésekkel vagy érzelmekkel), amely érdekes jogi következményeket vonna maga után.

Bicskanyitogató stílusú írás jelent meg a Sydney Morning Herald oldalán. A szerző egy anyuka, aki büszkén számol be aziránti eltökéltségéről, hogy fiát feministává nevelje. A most 3 éves srácnak sokszor a női osztályról vesz ruhákat, igyekszik lányos játékokat adni neki, és nem győzi emlékeztetni, hogy milyen jó dolog, ha egy férfi rózsaszín tütübe öltözik. Sajnos a gyakorlatban azonban egyre több nehézségbe ütközik a hős anyuka. Egyrészt levezeti, hogy a lányoknál már sikerült elvenni számos nemi identitáselemet (ő sztereotípiákról beszél persze), de nem elégszik meg a nőiség kiüresítésével, szeretné ugyanezt a folyamatot a fiúknál is végig vinni. A kihívások között említi, hogy kisfia, amióta óvodás, szeret fiúkkal barátkozni (szörnyű, nem? – a szerk.), fiús játékokkal játszani (elviselhetetlen – a szerk.), és már nem szeret babázni annyira (ez már a vég– a szerk.). Bár a szerzőben felmerül, hogy ezeket akár magától is szeretheti, de ő inkább arra gyanakszik, hogy a gonosz patriarchális társadalom megfertőzte a gyermeket, aki ezért akar megfelelni a nemi „sztereotípiáknak”. A cikk végkövetkeztetése, hogy a világot egyszer majd a feminista férfiak fogják megmenteni (képzeljük – a szerk.), mi pedig innen is sok sikert kívánunk (nem, nem kívánunk – a szerk.) a hölgynek, hogy kiölje gyermekéből a természetes reflexeket.

Februártól nem lehet többé a hajviselet alapján „diszkriminálni” embereket (jelentsen ez akármit a szerk.) New Yorkban, ugyanis a nemrég elfogadott új szabályozás szerint az rasszizmusnak számít. A város Emberi Jogi Tanácsa által kiadott iránymutatás szerint a hajviselet szorosan kapcsolódik az egyén „faji, etnikai vagy kulturális identitásához”, ezért nem lehet megtiltani, hogy az afroamerikaiak a hajukat természetes állapotában, afro-stílusban, rasztában vagy akár fonatokban hordják. Azok, akik mégis hajviselet alapján diszkriminálnak, súlyos, 250 ezerdolláros büntetésre számíthatnak, a kártérítés pedig korlátlan mértékű lehet. A városnak továbbá jogában áll az iránymutatást megszegő intézményeknél belső szabályzati változtatásokat eszközölni, valamint a sértett újrafelvételét is kérhetik. A cikk szerzője szerint a hajviselet alapján elszenvedett diszkrimináció abból fakad, hogy az elfogadhatónak tartott megjelenés alapkövetelményei eleve rasszisták – ez is a fehérek hibája.

Sokatmondó kutatás jelent meg még tavaly év végén az International Journal of Law, Policy and the Family című folyóiratban, mely azonban csak most kapott szélesebb publicitást. Az írás témája a homoszexuálisok, illetve az ő jogaik, amellyel kapcsolatban kitér a szöveg az azonos neműek házasságára. A kutatás eredményei szerint azokban az országokban, ahol a homoszexuálisok már kiharcolták maguknak a házasság lehetőségét, nagyon kicsi arányban kötnek ténylegesen is házasságot közülük. A következtetés pedig a következő: „a tény, hogy az LMBTQ emberek inkább elvi lehetőségként (mintegy jogként) tekintenek az azonos neműek házasságának intézményére, de a gyakorlatban kevésbé használják ki, mutatja, hogy a házasság többféle jelentéssel bír számukra”. Mindezek olvasása után felmerül a kérdés: miért is harcolnak az LMBTQ-lobbi tagjai egy olyan lehetőségért, amit utána nem használnak ki? Nem lehet, hogy az egész csak a házasság hagyományos intézményének aláásására, kiüresítésére megy ki? A tanulmány nem igyekszik eloszlatni ezeket a kételyeket.

A balliberális genderkommandó által feltárt legújabb „bűncselekmények” a „misgendering” és a „deadnaming”: az első arra utal, amikor egy transznemű embert rossz nemmel szólítanak meg, míg a második szó arra, amikor őt régi, már elhagyott nevén hívják. Február 16-án Jade Chisholm, egy 19 éves afro-amerikai, autista, transznemű nő (férfi, aki nő akarna lenni – a szerk.) eltűnt Bostonban, azonban a Gay Star News figyelmét nem a fiatal eltűnése keltette fel, hanem a tény, hogy a rendőrség eltűnt személyeket gyűjtő listájába eredeti nemével és nevével került fel. A normalitáson kívül minden mást promotáló oldal szerkesztőit mélyen felháborította, hogy a bűnüldöző szervek gyakran „elnézik” a transznemű nők, főleg a színesbőrű transzneműek választott nemét a nyomozási folyamat közben. A propagandaoldal felidézi az Orange is the New Black c. sorozat transznemű sztárjának, Laverne Cox-nak a témában tett megnyilvánulásait. Cox elmondta, hogy korábban, amikor ő az öngyilkosságot fontolgatta, állandóan egy papírt hordott magával, amire feljegyezte választott nevét és annak előtagját, hogy mikor meghal, a hatóságok nehogy még egyszer a lelkébe tapossanak, úgy, ahogy az egész életében történt vele. Szerinte ez erőszak, méghozzá a legrosszabb fajtából: „kulturális és strukturális erőszak”, amivel az állam terrorizálja transznemű polgárait.

Az elmúlt héten rengeteg írás és interjú jelent meg egy Shamima Begum nevű angol lányról, aki 2015-ben 15 évesen, egy szép napon két barátnőjével kisétált a középiskolájából, felült egy Törökországba tartó repülőre, majd Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A lány most – hogy a terroristacsoport meggyengült – úgy érezte, kellemesebb volna visszatérni Angliába, mint megvárni, hogy a szír bíróság elítélje tetteiért. Ezen sürgető okból újszülött gyermekével – akinek az apja terrorista volt – megpróbált segítséget szerezni, hogy visszatérjen Londonba, azonban a brit hatóságok, nevesen az Egyesült Királyság belügyminisztere, Sajid Javid (aki szintén muszlim – a szerk.) megfosztotta Begum-ot állampolgárságától, ellehetetlenítve visszatérését. Mindez azonban elemi dühöt váltott ki a balliberális oldalból. Egy, a Vice-on megjelent cikk arról ír, hogy a miniszter lépése rasszista (felmerül a kérdés, a szintén arab Javid, hogy lehet rasszista? – a szerk.) és veszélyes. A felháborodás már csak azért is érthetetlen, mert az angol jogrendben évszázadok óta létezik ez a lehetőség, és az elmúlt években több száz ember brit állampolgárságát vonta meg az állam a terrorizmus elleni harc részeként. A cikk többek között arra hivatkozik, hogy a lány még kiskorú volt, mikor csatlakozott a terrorszervezethez, és hogy ez csak egy gyerek meggondolatlansága volt, valamint, hogy az állam ezzel egy olyan kegyetlen tettet hajt végre, mint maga az Iszlám Állam, ami ellen harcolnak! Begum egyébként egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ő „teljesen ártalmatlan, hiszen azon kívül, hogy terrorista volt, semmit sem tudnak ellene felhozni, amivel bizonyíthatnák, hogy veszélyes a társadalomra”. A Vice publicistája cikkét egy kérdéssel zárja: „hogy lehet az, hogy nem tudta a brit állam megvédeni a lányt a veszélytől, amit az jelentett, hogy terroristának áll?” Tényleg elmentek otthonról, no comment.

A pánarab propagandaként funkcionáló, katari tulajdonú Al Jazeera angol nyelvű kiadásában jelent meg egy hasonlóan érdekfeszítő cikk, ami azt taglalja, hogy Shamima Begum-t és a többi európai állampolgárt, akik a terrorista állam oldalán harcoltak, az európai államoknak kötelességük volna visszafogadni. Az írás a három brit lány történetének hosszú és szívszorító elmesélésével kezdődik, melyben a „terroristafeleség-aspiránsok”, nyomorúságos, szánalomra méltó, erőtlen, elkeseredett és kiszolgáltatott jelzőkkel vérteződnek fel, akiket a kirekesztő, emberi jogokat páros lábbal tipró brit állam sorsukra hagy. Bizonyára véletlen párhuzamok fedezhetők fel a Vice és az Al Jazeera cikke között, amikor a lányokat próbálják felmenteni a felelősség alól: szintén megjelenik a „gyermekkori döntés”, a meggondolatlanság, a második esély kérdése, és a brit állam okolása, amiért muszlim lakosai terroristának álltak. A cikk szerint az európai országok súlyosan felelősek abban, hogy lakosaik a szélsőséges iszlám hitnek megfelelően csatlakoztak a dzsihádhoz és terrortámadásokat követtek el a Közel-Keleten és Európában. Végül példaként hozzák Dániát, ahol a visszatérő terroristákat nem fosztják meg állampolgárságuktól, és nem is ítélik el őket, hanem (semmilyen kimutatható eredményt nem produkáló – a szerk.) „reintegrációs” programokat szerveznek nekik, ahol visszaszokhatnak egy olyan társadalomba, amely nem mészárol le mindenkit, aki a fundamentalista iszlámon kívül másban hisz…