Alapjogokért Központ

Bolond Lyukból – 2019/10

Rendhagyó szemlénk olvasói jól tudják már, hogy a világunk jobbításáért folytatott harcot nem lehet elég korán elkezdeni, ezért kerül rendszeresen fókuszba a gyermekek érzékenyítése, mely természetesen speciális eszközöket kíván. Többször beszámoltunk már kifejezetten a kicsik számára írt gendersemleges mesekönyvekről, azonban ezek csak limitált hatást érhetnek el, hiszen alapvetően olyan, egyébként is haladó szülők választják ezeket a kiadványokat, akik tisztában vannak modern világunk legjobb gyakorlataival. Éppen ezért fontos viszont, hogy a „mainstream” gyermekkultúrában is egyre több olyan karakter jelenjen meg, kiknek szexuális érdeklődése eltér a hagyományostől. A progresszió pedig végre átütő győzelmet aratott Hollandiában (hol máshol?), a rengeteg kisgyermek által rajongott Donald kacsa is beadta a derekát a közszolgálati NOS beszámolója szerint: egy két apa és két anya (!!!) által nevelt kislány „nyomására” a mesébe bekerül ugyanis egy kedves leszbikus kacsapár. A Disney-képregény holland kiadója, a Sanoma természetesen egyértelművé tette, hogy ez csak a kezdet: a jövőben transznemű kacsák is csatlakoznak majd Kacsaváros növekvő LMBTQ (tehát magyarul homoszexuális) közösségéhez. A Spokesman nevű portál beszámolójából pedig az is kiderül, hogy a gyermekek érzékenyítése a „hagyományos keretek” között is sikereket könyvelhetett el a héten: Washington állam hivatalos, új szexuális felvilágosító programja ugyanis már a legújabb gender-trendeket követi, szemben régi, maradi elődjével, amely még a férfi-nő szerelem bűnös egyeduralmát hirdette.

Hogy a „maradi” szerelem, illetve az erre épülő, „tradicionálisnak” bélyegzett családmodell mennyire káros, azt a héten is számtalan hipertudományos írás támasztja alá. A Sydney Morning Herald például a „csonka család” kifejezést törölné a közbeszédből. A cikk feleleveníti, hogy szülei válása olyan súlyos trauma volt számára, melyet a mai napig nem tudott feldolgozni, mert az inkriminált szófordulat folyamatosan emlékezteti erre. Más „szakmai” elemzésekből pedig megtudhatjuk, hogy a „hagyományos” házasság kimondottan káros. A házasok ugyanis rosszabb emberek a szingliknél, akik nem csak műveltebbek és okosabbak, de nagylelkűbbek is az ósdi családformát választóknál.

Ráadásul az efféle kapcsolatokból rendszerint gyermekek is születnek, akik – mint az múlt héten kiderült – nem csak Földünkre jelentenek halálos veszedelmet, de a szülőkre is: az anyák mind mentális betegségben szenvednek az utódok által okozott stressz miatt – derül ki az Independent leleplező riportjából. Ez persze az anyák hibája! Minek szülnek gyermeket, ha utána depressziósak lesznek? Vannak viszont, akik saját hibájukon kívül szenvednek hasonló mentális kórban: a haladás Mekkájaként is emlegetett Columbia Egyetem professzora ugyanis arra hívja fel a figyelmet a Vice-ban, hogy egyre többeken jelentkeznek a „klímaváltozás okozta depresszió” tünetei. A hiánypótló írásban bemutatott páciens például egy, a globális felmelegedésről szóló tanulmány elolvasása után annyire kétségbeesett, hogy rögtön csatlakozott a Klímaváltozás gyászcsoport” elnevezésű önsegítő körhöz. Talán kicsit kezdünk túlérzékenyülni, nemde?

Haladó nyúlbélának lenni tehát korántsem egyszerű, ráadásul egyre több az elsőre paradoxonnak tűnő élethelyzet is. Miközben ugyanis társadalmunk egyik mételye, a mérgező férfiasság elnyomja a nőket, de mi van akkor, ha a nők nyomják el a fekete férfiakat? Persze a megoldás kézenfekvő: nem a nők egész „kollektívája” bűnös, hanem kizárólag a fehér nők okoznak szenvedéseket a fekete férfiaknak – derül ki a Guardian írásából. Ennél a feladványnál eggyel bonyolultabb kérdés: lehet-e rasszista London muszlim vallású, pakisztáni származású polgármestere? Kiderült ugyanis, hogy a Sadiq Khan által bevezetett új taxiadó éppen a pakisztáni bevándorlókat sújtja leginkább, hiszen ők a leginkább felülreprezentáltak a fuvarosok között. Ez már azért a legjobbaknak is feladja a leckét, igaz? Pedig tovább is van, mondjuk még? Birmingham egyik iskolájában, melynek diákjai 99%-ban „bevándorló hátterűek” (tehát eredendően jobbak, ugye, mint az őshonos britek), a szülők több hete tüntetnek a nemrégiben bevezetett kötelező gendertudatos felvilágosító órák ellen. Most akkor mely csoport irányába legyünk érzékenyebek?

Heti válogatásunkban beszámolunk még a görög transzszexuálisok elkeserítő helyzetéről, de nem marad ki a „WC-saga” legújabb epizódja sem: a techóriások végre pirospontot is kapnak, ugyanis úgy tűnik, összefogtak a jó ügyért: azért az mégsem járja, hogy egy középiskolás transznemű „fiúdiák” csak a gendersemleges illemhelyiséget használhatja! Hogy melyiket is szeretné? – részletek az LGBTQ Nation nevű propagandaportálon.

Olvassák tovább szemlénk részletes híreit, mi mindenkinek jó érzékenyülést kívánunk!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

Egy kiváló médiamunkás közéleti szereplők magánéletét bemutató műsorában tett szíves közlése szerint gyerekkel és kutyákkal (vagy kacsákkal?) mindent el lehet adni és valóban! A holland közszolgálati csatorna, a NOS honlapján olvashatjuk a hírt, mely szerint a Donald Kacsa Magazin holland kiadója engedett egy 10 éves kislány nyomásának (!?). A tényleg nagyon progresszív szellemben – két anya és két apa által (??? – a szerk.) – nevelt gyermek kifogásolta, hogy a képregényben nem szerepel leszbikus karakter. A kis Fenna egy holland televíziós csatorna által sugárzott, gyermekeknek szóló programban fejtette ki, milyen nevetséges az, hogy a mai világban nem ábrázolják a homoszexuálisokat a gyermekképregények szintjén. Saját szüleire hivatkozva – tekintve, hogy ők azonos nemű párok – normálisnak tartja az ilyen családokat, és nem érti, miért hiányoznak Kacsavárosból. Követelése nem terjed ki a már a magazinban szereplő karakterek szexuális orientációjának megváltoztatására, de örülne, hogyha új „LMBT-szereplőket” adnának hozzá a történetekhez. Kérésének az alkotók máris eleget tettek, a következő kiadásban egy kávéházi jelenetben egy szerelmes leszbikus kacsapár fog ülni az egyik asztalnál. Háp-háp!

A liberálisok a végsőkig kiállnak azok szólásszabadságáért, akik velük értenek egyet; ellenfeleiket azonban még a szóhasználat tekintetében is korlátoznák. Az ausztrál liberális Sydney Morning Herald cikke is ezt a küldetést teljesíti: a szerző szerint sértésnek, támadásnak minősül a „csonka család” kifejezés, mivel neki személyesen rossz volt megélnie gyermekként a szülei válását. Az olvasó azt gondolná, hogy ebből következően rossz dolog egy család szétesése, de a szerző mégis a családok egységét támogatókkal szemben lép fel. A cikkből megtudhatjuk azt is, hogy hiába hanyatlik a hagyományos család, sokan mégis népszerűsítik, ez pedig – a haladók szerint – komoly probléma.

Az amerikai kontinensen is akadt újságíró a héten, aki a családok rombolását propagálta. A Vice oldalán megjelent interjúban egy kutatótól tudhatjuk meg, hogy nagyon is jó dolog egész életünkben társ nélkül élni. A gyermeknevelés költségei úgyis nagyon magasak, emellett egy nagyon tudományos elemzés is kimutatta, hogy a házasságban élők önzőbbek. A szingli létforma terjedésének oka a tudomány szerint többek között az oktatáshoz való növekvő hozzáférés, azaz a tudós koponyák szerint, aki tanultabb és műveltebb, egyedül marad, vagyis csak a buták házasodnak – adódna a következtetés.

Családellenes világutazásunkat a brit Independent cikke zárja, mely ugyancsak egy kutatásra hivatkozva válaszolja meg az élet bonyolult kérdéseit. Megtudhatjuk például, hogy az anyaság olyan terhet ró a nőkre, ami károsítja a mentális egészségüket, sőt, mivel a nők elsöprő többsége felelősnek érzi magát a háztartásért és a gyermekei jólétéért, a stressz tönkreteszi őket. Lehetséges, hogy a kutatók még nem hallottak az anyai ösztönről, és annyira lebecsülik a nőket, hogy nem tartják őket alkalmasnak az egyébként valóban komoly terhet jelentő gyermeknevelésre?

Ez a hét sem múlhatott el a „mérgező férfiasság” (toxic masculinity), mint korunk mételyének vizsgálata nélkül. A Huffington Post egy transznemű nővel (?), Aaron Rose-zal beszélgetve próbálta megérteni nemrég, hogy miért nem veszik komolyan a férfiak a „Me too” mozgalmat. Az interjúalany megállapítása szerint a férfiak azért nem akarnak beszélni az erőszakról, mert félnek, hogy tükörbe kell nézniük, és akkor az olyan lenne, mintha saját magukat vádolnák. Aaron Rose tanácsai szerint a férfiaknak el kell felejteni a férfiak uralta társadalomképet, és felelősséget kell vállalniuk egymás tetteiért. Ha a kedves olvasók nem értenék, hogy honnan jön ez a sok bölcsesség, akkor el kell árulnunk, hogy Aaron Rose tudatos férfiasság tanácsadóként (conscius masculinity coach) dolgozik, így a szakértelmét és tapasztalatát kétségbe vonni már-már végtelen tapintatlansággal érne fel.

Az USA nyugati szélén található Washington állam szexuális felvilágosító programok megszervezésére kötelezné az összes iskolát – adta hírül a Spokesman nevű portál. Első ránézésre semmi kivetnivalót nem találhatunk a tervben, ugyanakkor mint oly sokszor, az ördög a részletekben rejlik. A törvény támogatói szerint ugyanis az oktatás tananyagát képezi majd az is, hogy a gyermekek ne érezzék magukat kötve a biológiához, hanem maguk válasszák meg a nemüket. A tanulókat így a liberalizmus szélsőséges változatára nevelik majd, felvilágosítás helyett őket is bevonják a haladók kedvenc tevékenységébe, a valóság elleni küzdelembe. Mégis furcsa ez a bátortalanság, hisz a jó ügyet fel kell vállalni. Miért is kell a haladó eszméket kerülő úton, lopva terjeszteni, ha az állam törvényhozásának szenátusa demokrata többségű? Az újhullámos, haladó demokratákat ismerve, ezzel az alibizéssel már nem sok ideje van a túl engedékeny demokrata politikusoknak, ebben biztosak lehetünk.

Van abban valami aprócska báj, amikor egy fekete férfi a Guardian hasábjain fejti ki hosszasan a mai társadalmunk egyik legnagyobb problémáját, a fekete férfiak fehér nők általi elnyomását. Mi is ennek az oka? A cikkíró szerint nem más, mint a láncreakció, ami azzal kezdődik, hogy a fehér férfiak elnyomják a fehér nőket, ezért ők kompenzálják a saját elnyomásukat azzal, hogy a szerintük a faji szempontból alattuk lévő fekete férfiakat nyomják el. Mindezt azzal támasztja alá a cikkíró, hogy a közösségi média egyértelműen bizonyítja, hogy a fehér nők „bizonyos típusaival való érintkezés” tönkreteheti a napjukat, vagy akár az életüket is. A drámai befejezésből kiderül, hogy a szerző számtalan „traumát” elszenvedett már, több munkahelye is megszűnt fehér nők miatt, pedig elmondása szerint a legtöbb fekete csak megfelelő életet szeretne élni.

Napjainkban egyre több szó esik a klímaváltozásról: vannak, akik szerint nem létező probléma, mások (haladó liberálisok) szerint pedig nem szabadna több gyereket a világra hozni, hogy ne rontsunk a helyzeten. A Vice cikke ezekkel szemben egy új megközelítést alkalmaz, a fejéről a talpára állítja az egész problémát: a haladó propagandisták kedvenc oldala szerint egyeseknek az éghajlatváltozásról szóló tanulmányok olyan mértékű stresszt okoznak, hogy terápiára kell járniuk miatta. A hivatkozott dokumentum írója a Cumbriai Egyetem professzora, aki szerint már nem lehet megállítani a globális felmelegedést és mind pusztulásra vagyunk ítélve záros határidőn belül, a társadalom teljesen össze fog omlani. A cikkben megszólal egy 31 éves környezetvédelmi aktivista, aki a tanulmány elolvasása után súlyos depresszióba esett: úgy érezte, mintha halálos betegséggel diagnosztizálták volna, ezért csatlakozott egy „klímaváltozás gyászcsoporthoz”. A cikk szerzője is felveti a kérdést: hogyan folytathatjuk mindennapi életünket, ha elfogadjuk a tanulmány következtetéseit? A professzor tisztában van a tanulmánynak az érzelmeinkre gyakorolt negatív hatásával, ezért blogján fel is sorol számos pszichológiai segítséget nyújtó szervezetet és csoportot. Reméljük, a haladók együttes erővel győzedelmeskedhetnek a gonosz, depressziót okozó jelenségek felett!

Londonban, a liberális paradicsomban egy pakisztáni származású muszlim politikus, Sadiq Khan a polgármester. Mégis elakadtak a haladás gépezetének fogaskerekei, hiszen Khan egy kissebségeket kizsigerelő rendeletet vezetett be az Independent szerint. Az új jogszabály kiterjeszti a taxi és Uber sofőrökre a dugódíj megfizetésének kötelezettségét, hogy a fővárosban kevsebb közlekedési fennakadás alakuljon ki és javuljon a város légszennyezettségi rátája. A látszólag nemes és progresszív cél kapcsán azonban a haladók, mint mindig, most is diszkriminációt kiáltanak, mert – egy helyi szervezet kutatása szerint legalábbis – a rendelet indirekt módon a londoni kisebbségekre vonatkozik csak, hiszen az engedéllyel rendelkező sofőrök mintegy 94%-a rendelkezik kisebbségi gyökerekkel. Mi sem szolgálhat kiválóbb bizonyítékként, mint egy újangol taxisofőr nyilatkozata, aki szerint a rendelet kizsigereli őt és ellehetetleníti a legális működését, ugyanakkor hozzáteszi, hogy az engedély nélkül működő sofőrök többnyire fehérek, így a rendelet őket nem érinti. Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék, tartja a mondás – vajon megbocsátja-e ezt a botlást a haladó elit London polgármesterének?

Az Egyesült Államokban évek óta folyik a „vécéforradalom” a transzneműek „jogaiért”. Ebbe a nemes célért folytatott küzdelembe szállt be a közelmúltban több mint 30 nagyvállalat, többek között a liberális világnézetet valló Microsoft, Apple és a Google, amikor közösen címeztek támogató levelet a bíróságnak egy transznemű fiú ügyében, pozitív elbírálást kérve. Drew Adams 2015 óta tartja magát férfinak, és azt kifogásolja, hogy középiskolájában nem használhatja a férfi mosdót, csak a gendersemleges fürdőszobát, ami szerinte diszkrimináció. A cégek azzal indokolták beavatkozásukat az ügybe, hogy egy negatív döntés a jogértelmezés szempontjából kihathat a munkavállalóikra és a transznemű gyermekeket nevelő szülőkre is. Jelezték, hogy teljes mellszélességgel kiállnak a transznemű közösség mellett, mert ez a kiállás „jót tesz a vállalkozásnak”. E nemes gesztus láttán felvetődhet a kérdés, hogy az emberek jogai, vagy a vállalati profit fontosabb. Kíváncsian várjuk, jelentkeznek-e majd a progresszív, már-már kommunista elveket valló demokraták, hogy nyilatkozatban ítéljék el ezt az emberi szempontokat semmibe vevő, profithajhász megközelítést?

A Guardian sajtódíjra esélyes, rendkívül fontos problémára rávilágító cikkének szereplője Ronia, aki Görögország egy kis szigetén éldegélt boldogan, míg nemi identitási „káoszba” nem került, és rá nem ébredt arra, hogy ő bizony transzszexuális. A gond azonban az, hogy a kis sziget apró közössége nem elég tájékozott abban a kérdésben, hogy mi fán terem az LMBTQ mozaikszóba sűrített számos identitás. Ronia úgy látja, hogy ha mégis tudnák páran a szigeten, mi is a helyzet a transzszexuálisokkal, akkor sem gondolnák azt, hogy valaki csak úgy kedve szerint váltogathatja a nemi identitását. Ronia transz személyiségének ezért olyan problémákkal kell szembesülnie, mint a munkavállalás nehézsége, megbélyegzés és gyűlölet. Állítása szerint a rengeteg rossz tapasztalat miatt nem volt más választása, mint a szexmunka, de ebben a munkakörben is csak bántalmazás érte. Ronia ennek ellenére nem szeretné elhagyni a lakhelyét, mert reménykedik abban, hogy a polgárok maradi hozzáállásában változás áll be. Önök szerint sor kerül erre?

Hetek óta rendszeresen tüntetnek az egyik birminghami iskola előtt az oda járó diákok szülei – írja az Independent. A demonstrációk oka, hogy az intézményben a tananyag része a homoszexuálisok jogainak oktatása, amely nem tetszik a 99%-ban muszlim bevándorlókból álló diákságnak és szüleiknek. Az iskola felszólította a szülőket, hogy fejezzék be a tüntetéseket, mert ahogy fogalmaztak, „fontos, hogy a diákok felkészüljenek a modern életre Nagy-Britanniában.” Reagált a kurzus egyébként homoszexuális oktatója is, akit sokkoltak a tiltakozások, de nem kívánja elhagyni az iskolát, és továbbra is feladatának tartja a gyerekek felkészítését a társadalmi változáskra. Szórakoztató figyelni, ahogy kiütközik a bevándorláspárti liberálisok egyik legnagyobb önellentmondása: tarthatatlan az „LMBTQXłŁ$ß-kisebbség” védelmével kapcsolatos politikájuk, ha eközben homofób muszlim tömegeket engednek Európába. Érdeklődve várjuk, hogyan oldják majd fel a helyzetet: a bevándorlást akarják-e megállítani, vagy a homoszexuálisok jogainak kiterjesztését adják fel?