Alapjogokért Központ

Bolond Lyukból 2019/23

A kép forrása az MTV és az LGBTQ Nation.com

Hűséges olvasóink jól tudják, hogy szép új világunk építésének sarokkövei az eljövendő generációk, ezért az ő megfelelő nevelésük fontos feladatunk, minden héten örömmel adunk hírt tehát a gyermekeknek szóló legújabb érzékenyítő tartalmakról. Nincs ez másként most sem: a Gay Star News jóvoltából büszkén ajánljuk A lány és a hercegnő című tündérmesét az Isabel Galupo és Daniel Haack szerzőpáros tollából. A progresszív remekmű története röviden összefoglalva: adott egy lány, akire gonosz szülei hatalmas nyomást gyakorolnak, hogy egy herceggel kösse össze az életét, de ő bátran szerelmét, a címszereplő hercegnőt választja. Felnőtt fejjel is megkönnyezzük, olyan szép. Sajnos azonban nem minden mese ennyire gyermekbarát. A Peppa malac című rajzfilm kritikáiról már korábban is olvashattak nálunk: akkor az volt a fő baj, hogy a rózsaszínű malacokat a gyermekek fehérként azonosítják, így a sorozatból hiányzik a megfelelő diverzitás. Igen ám, de ez még semmi: kiderült, hogy a mesebeli malacok között nincsenek sem homoszexuális, sem pedig transzmalacok. Szerencsére elszánt haladók egy csoportja már bőszen tiltakozik; csak remélni tudjuk, hogy munkájukat mihamarabb siker koronázza. Más a helyzet az angliai Anderton általános iskolájában. Itt a haladó tantestület bevezette ugyan a kötelező olvasmányok közé a Julián egy hableány című remekművet, de maradi szülők csoportja nem átallott tiltakozni a döntés ellen. Szerintük gyermekeik fejlődésére káros a könyv, melynek alaptörténete, hogy a Julián nevű kisfiú csodálatos hableánnyá szeretne változni. Szerencsére a szakmai, jogvédő bíróság igazságos ítéletet hozott: a szülők nem tiltakozhatnak többé – derül ki a Times beszámolójából. Van még remény.

A felnőtt korosztálynak szóló műsorok háza tájáról vegyes hírekkel szolgálhatunk: a Szerelem Sziget című randiműsorban egyelőre túl sok a vékony, heteroszexuális szereplő, de a Times publicistája szerint a nézők egyre türelmetlenebbül követelik a nagyobb diverzitást. A jó példa pedig adott: az MTV-n futó Te vagy az igazi? című társkereső műsor következő évadjába kizárólag olyan jelentkezőket válogatnak be, akiknek nincs állandó szexuális irányultságuk, hanem időről-időre váltogatják azt. Mi már nagyon várjuk!

Persze néha olyan helyről érkezik a segítség, ahonnan a legkevésbé számítunk rá. Többször kifejtettük már, hogy szép új világunkban nem lesz helye a vallásoknak (kivétel természetesen az iszlám, amely a béke vallása), de úgy tűnik, még mi is tévedhetünk. Történt ugyanis, hogy az év legszivárványosabb hónapjára készülődve egy katolikus püspök kifejtette maradi álláspontját, mely szerint a keresztényeknek távol kell maradniuk a Pride hónap rendezvényeiről. Ebben természetesen semmi meglepő sincs, váratlan fordulat azonban a „Sátán egyházának” kiállása az LMBTQ%=PA mozgalom mellett a keresztény vezető ellenében. A sátánista „egyház” hivatalos Twitter oldalán tette közzé üzenetét, mely szerint az igazi baj a keresztényekkel van, nem pedig a hagyományostól eltérő nemi identitású emberekkel.  E heti vallási rovatunkban olvashatják még a Pink News riportját arról a haladó amerikai lelkipásztorról, aki legfőbb küldetésének a muszlimok és az LMBT%&$A emberek iránti érzékenyítést tekinti; de beszámolunk az ausztráliai katolikus egyház „gendersemlegesítési” reformjáról is: az Atyaisten természetesen semleges nemű.

Újbeszélül tanuló olvasóink megismerkedhetnek a „gayborhood” kifejezéssel a Newsweek jóvoltából, mely haladó körökben a többségében homoszexuálisok által lakott övezeteket jelöli. Sajnos a szegényebb LM@%TQ emberek számára ezek a negyedek nehezen megfizethetők: egy gayborhoodi lakás sokkal drágább, mint a hagyományos lakónegyedek apartmanjai. Ez önmagában felveti a diszkrimináció gyanúját: a homoszexuálisoknak minden drágább.

De úgy néz ki nem csak nekik. Sajnos az amerikai muszlim bevándorlók is pénzügyi akadályokkal szembesülnek. A Vice publicistája hívja fel a figyelmet arra, hogy a Korán szerint tilos kamatra hitelt nyújtani és felvenni is, így pedig a muzulmánok kiszorulnak az amerikai felsőoktatásból, ahol a diákok túlnyomó része hitelből fedezi a tandíjat. A szerző megoldást is kínál: legyen a muszlimoknak ingyenes a diákhitel. Éljen a kapitalizmus! A valódi művészetek iránt érdeklődő olvasóinknak a Metro jóvoltából ajánljuk továbbá Tara Todris-Whitehill kiállítását. A fotós új tárlata olyan képekből áll, melyeken mosolygós nők feszítenek büszkén „nekem már volt abortuszom” feliratú pólókban, ezzel is népszerűsítve ezt a nemes ügyet. Heti szemlénkből az is kiderül, hogy miként szegregálják a háziállatok az amerikai társadalmat – részletek a Huffington Post cikkében.

Ezekről és sok más érdekességről is olvashatnak az Alapjogokért Központ rendhagyó szemléjének aktuális kiadásában. Jó szórakozást kívánunk!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

Mióta az Arthur című mesesorozatban a főszereplő kisiskolások tanára összeházasodott azonos nemű párjával, a haladók online petícióban követelik a szintén népszerű Peppa malac készítőitől, hogy írjanak bele a történetbe egy LMBT családot is. Arra hivatkoznak, hogy a műsort néző gyerekek ebben a korban könnyen befolyásolhatók: ezért, ha kihagyják az azonos nemű párokat a történetből, azt a látszatot kelthetik, hogy csak a kétszülős vagy egyszülős családok normálisok. Azok a gyermekek pedig, akiket LMBT szülők nevelnek, emiatt kirekesztve érezhetik magukat, valamint tartaniuk kell a többiek piszkálódásától. Szerencsére számos más inkluzív mesesorozat létezik, amelyek vagy csak queer karaktereket, vagy gendersemleges szereplőket sorakoztatnak fel, de egy sincs, amely az óvodás korosztályhoz szólna. Pedig tudjuk, nagyon fontos korán elkezdeni a gyerkőcök indoktrinálását!

Hiánypótló jelleggel írt gyerekeknek szóló leszbikus tündérmesét Isabel Galupo és Daniel Haack, melynek címe A lány és a hercegnő. A szerzők fontosnak tartották egy ilyen könyv megírását, mivel egyre több fiatal azonosítja magát az LMBT közösség tagjaként és ezzel párhuzamosan egyre több szülő támogatja az azonos nemű kapcsolatok bemutatását a gyerekeknek szóló történetekben. A lány és a hercegnőben nincsen diszkrimináció, piszkálódás vagy egyéb tragédia, de nem mentes a konfliktusoktól: a lányra hatalmas nyomás helyeződik, hogy egy herceggel létesítsen heteronormatív kapcsolatot. A történet azonban boldogan végződik, mikor a főszereplő a könyv végén a hercegnővel köti össze az életét. Az írónő a saját életéből merített inspirációt: egy leszbikus pár nevelte fel és ő maga is saját neméhez vonzódik (bizonyára nincs összefüggés – a szerk.). Megjegyzi, a házasság a patriarchális társadalom terméke, ugyanakkor ő is alig várja, hogy összeházasodjon egy másik nővel.


Ha a sok szivárványos termék és hirdetés elkerülte volna olvasóink figyelmét tudatjuk, hogy június az év legfontosabb időszaka az LMBT közösségnek, ekkor ünneplik ugyanis a Pride hónapot (igen, egy egész hónapon keresztül, már nem elég a pár órás felvonulás – a szerk.). Ennek kapcsán egy katolikus püspök felhívta hívei figyelmét, hogy ne támogassák az ehhez kapcsolódó programokat, mivel ellentétesek a katolikus tanításokkal és erkölccsel, ráadásul károsak a gyerekekre nézve. A válasz meglepő helyről érkezett: a sátánista egyház Twitter posztban vette védelmébe az LMBTQ közösséget, hivatalosan is kifejezve támogatásukat a Pride hónap iránt. Azt is hozzátették, hogy szerintük inkább a katolikusoktól kellene távol tartani a gyermekeket.

Egy ausztrál katolikus lányiskolában gendersemleges fogalmakat vezettek be, az Istenre férfiként hivatkozó szavakat a szertartásokban és az imákban behelyettesítették vagy elhagyták: Atya helyett Teremtőnek hívják, hímnemű névmás helyett semlegeset használnak rá. Azzal indokolták a döntést, hogy így közelebb hozhatják Istent a tanulókhoz és az intézkedés pozitív fogadtatásra talált, volt, aki azzal érvelt, hogy az Atya, Úr megnevezések a Bibliában csupán tiszteletet kifejező szavak voltak, amelyek legtöbbje akkoriban férfiakhoz kapcsolódott. Szerencsére egy józan hang, Lyle Shelton keresztény aktivista is megszólalt az ügy kapcsán, szerinte ez egy újabb bizonyíték arra, hogy már nem csak a házasságból akarják kioltani a nemeket, hanem a vallásból is. Felhívta a figyelmet, hogy a Szentírásban Isten egyértelműen apafiguraként és férfiként van jelen, számos hasonlattal alátámasztható módon. Tavaly a canterbury-i érsek, az anglikán egyház elöljárója is úgy vélekedett egy templomi beszédében, hogy Isten gendersemleges, tehát nem csak Ausztráliában férkőzött be ez a – mondjuk ki, igencsak eretnek – nézet az egyházi berkekbe.

A nagyrészt LMBTQ közösségek által lakott környékeken négyszer olyan magasak az ingatlanárak, mint az ugyanolyan paraméterekkel rendelkező, nem melegek által lakott negyedekben. A Zillow honlap legújabb kutatása szerint a vásárlók olyan ingatlanokba akarnak befektetni, ahol a környéken sok a meleg, így a queer-csali (angolul queer-baiting) kifejezés után a progresszív amerikai társadalom megteremtette a gayborhood (a gay = meleg és a neighborhood = szomszédság szavakból) szóösszetételt, azaz a melegvárosrész „trendi” kifejezését is. Az ingatlaneladással foglalkozó weboldal leírja, hogy ez azért van, mert a homoszexuális párok kevesebb gyereket vállalnak (nyilvánvaló, hiszen természetes úton nem lehet gyermekük), ezért többet tudnak költeni technikai és egyéb, az ingatlannal kapcsolatos dolgokra, ezzel felértékelve a környéket. A cikk írója arra is kitér, hogy ez a queer-csali ismét diszkriminálja a kevesebbet kereső LMBTQ közösségek tagjait. Borzalom!

Angliában a bíróságok nyomják el a konzervatív véleményeket: erre utal az andertoni általános iskola környékén szervezett tüntetés betiltása is. A konzervatív, normálisan gondolkodó szülők azért kezdtek békés tiltakozásba, mert Sarah Hewitt-Clarkson iskolaigazgató felvette a kötelező olvasmányok listájára a Julián egy hableány (Julián is a Mermaid) című mesekönyvet, amely egy olyan kisfiúról szól, aki csodálatos hableánnyá szeretne változni. A gender-kérdésekkel foglakozó és azokat illusztráló, LMBT jogokat támogató mesekönyv nem nyerte el mindenkinek a tetszését. A tüntetéshullámnak már az előző héten is volt következménye, amikor a gyerekeket hamarabb elengedték az iskolából, hogy elkerüljék a találkozást a tüntetőkkel. A bíróság ítéletével most elfogytak a tüntetők lehetőségei: a liberálisok szerint általában korlátozhatatlan gyülekezési szabadság a tiltakozó konzervatív szülők esetében és az LMBT lobbi védelme érdekében korlátozható.

A Times hasábjaiban olvashatunk arról, hogy a népszerű Szerelem Sziget (Love Island) című valóságshowban nem a megfelelő szereplőket válogatták be a rendezők, annak ellenére, hogy megpróbálták az összes etnikumot képviseltetni. A valóságshow igazi csalódás a nézők szerint, mert az összes jelölt vékony és heteroszexuális (bár külső alapján nem volna szabad feltételeznünk senki szexuális irányultságát – a szerk.). A műsor kreatív igazgatója el is ismerte, hogy bár helyes volna mindenféle testalkatú versenyzőt szerepeltetni, de nem lenne rá garancia, hogy vonzónak találják egymást – ezzel a kijelentésével sikerült tehát magára haragítania a progresszív közönség egy részét.

Hasonló témában olvashatunk az LGBTQ Nation hasábjaiban arról, hogy végre jó útra tértek a Te vagy az igazi? című valóságshow készítői. Bár a műsorban korábban felülreprezentáltak voltak a természetes szexuális irányultságú szereplők, a következő évadba a rendezők kizárólag olyan jelentkezőket válogatnak majd be, akiknek nincsen meghatározott szexuális beállítottságuk (fluid szexualitás), hanem azt változtatni tudják – leszbikus, meleg, biszexuális vagy akár heteroszexuálisra is – kedvük szerint. Nem csak a nemi identitást törlik el, hanem a nemi korlátokat is a tökéletes párok érdekében. Éljen a haladás, éljen az új évad!

A Metro hasábjain olvasható az a cikk, amely bemutatja Tara Todris-Whitehill fotós új képsorozatát. A fotósorozat apropója, hogy a művésznő olyan nőkkel beszélgetett, akik már átestek abortuszon az életük során. A cikkben is bemutatott képeken büszkén és boldogan pózolnak a hatalmas mosolyú, „nekem már volt abortuszom” pólóban lévő hölgyek. A képek alapján egyértelműen az az érzése támad az olvasónak, hogy a művi terhességmegszakítás nem csak végtelen eufóriát és felszabadultságot okoz, de ráadásul büszkeséggel is tölti el az érintetteket. Személyes történetek is kapcsolódnak a képekhez, például Jennifer, aki újságíró és emberi jogi aktivista, 2000-ben esett át abortuszon: attól a férfitől volt terhes, aki ma a férje és van egy kislányuk is. Egy másik példa Holly, őt az édesanyja bátorította abortuszra egy „kényszeresküvő” helyett.

A Huffington Post Egyesült Államokban jelenlévő szegregációval és faji diszkriminációval foglalkozó cikke kedvenc háziállatainkat, a kutyákat veszi górcső alá. Egy szociológiai kutatás az alapja annak a következtetésnek, hogy bár az Egyesült Államok egyre kevésbé szegregált, és az állampolgárok többsége értékeli a multikulturalizmust, a lakóövezetek továbbra is határokat húznak a fehérek, feketék és latinók közé, amit a kutyasétáltatási tendenciák csak tovább erősítenek. A kutatás egyértelműen bizonyítja, hogy az egész a fehérek hibája, ugyanis nem barátkoznak a feketékkel és latinokkal kutyasétáltatás közben. Sőt, mivel nem ismerik szomszédjaikat, gyakran rájuk hívják a rendőrséget, ha kikötözik a kutyájukat vagy feltételezik, hogy állatviadalokra használják őket. Nem csak ilyen problémákkal kell szembesülnie azonban a színesbőrű lakosságnak: a fehérek gonosz módon rendszeresen értesítik a hatóságokat, hogy „kikényszerítsék a saját ki nem mondott társadalmi normáikat”, mintha a rendőrségnek csak őket kéne szolgálnia és védenie. Így próbálják a sokszínű szomszédságokat a saját elképzeléseik szerint formálni, kihasználva fehér előjogaikat.

Az Egyesült Államokban az egyetemi és főiskolai tanulmányok folytatása csak komoly összegű tandíj megfizetésével lehetséges. Azok a muszlimok, akik szeretnének diplomát szerezni, „elképesztő” és „hátrányos” rendszerrel szembesülnek, ugyanis a diákhitel után kamatot kell fizetni. A Korán egyes értelmezései alapján azonban az iszlám tiltja a kamatos hitel nyújtását és felvételét is. A cikk felnyitja az olvasó szemét, rámutatva arra, hogy az amerikai oktatási rendszer rosszul szabályozott, mivel hátrányos helyzetbe hoz marginalizált csoportokat (vagyis a muszlimokat). Sajnos a cikkben nem esik szó arról, hogy a más vallású diákok miért fizetik szó nélkül a tanulmányaikkal járó költségeket.

.

Az amerikai Portland városában az egyik helyi lelkipásztor legújabb eszköze új hívek megszólítására nem más, mint „bibliai” ihletésű „progresszív” üzenetek tolmácsolása beszédeiben és a templom előtti hirdetőtáblán. Ez így önmagában még nem is lenne furcsa, azonban ezek az üzenetek kizárólag muszlimok, transzneműek és bevándorlók iránti érzékenyítéssel kapcsolatosak. A lelkipásztor szerint nagyszerűen működik a módszere, ugyanis híveinek száma folyamatosan növekszik. Az egyszer biztos, hogy érdekesen értelmezi a tanításokat, hiszen arra a kritikára, hogy prédikációja politikai jellegű, azt válaszolta: „Jézus hirdette Isten országát, és ez politikai üzenet volt”.