Alapjogokért Központ

Bolond lyukból 2019/30

A kép forrása a cubadefensa.cu

Sokan máig az emberiség által elért legnagyobb eredménynek tartják, hogy a Földet elhagyva kiléptünk az űrbe, majd később bátor asztronauták a Holdat is meghódították. Nos, a legújabb tényfeltáró írások egyértelműen bizonyítják, hogy mindez hazugság. Hiszen az események nagy részében fehér férfiak voltak a főszereplők – ők pedig eredendően bűnös fajzatok . A New York Times által a témában közölt első írás feltárja, hogy a NASA tudatosan mellőzte a nőket az űrprogramok tervezése és végrehajtása során, ennek következtében pedig a ma már hősként tisztelt asztronauták között alig akadt nő.

A második vonatkozó NYT-cikk még ennél is tovább megy: bemutatja, hogy amíg az USA űrkutatása a nemi sztereotípiák és a rasszizmus béklyójában vergődött, addig Hruscsov nagyszerű Szovjetuniója nemcsak gyári munkásnőből lett kozmonautákat küldött az űrbe, de ázsiai és fekete űrhajósokat is. Ezek fényében nyugodtan mondhatjuk, hogy ha Amstrong és Aldrin Holdra szállásával az űrversenyt el is veszítette a Szovjetunió, az erkölcsi győzelem mindörökre az övék marad. Ha pedig valaki azt hinné, hogy az USA mára már meghaladta bűnös múltját, téved.

A Huffington Post részletes riportban taglalja, hogy a gazdag fehér amerikaiak nem átallják a feketék ellen használni a segélykérő vonalat: a 911-re ugyanis hatalmas számban érkeznek feketék elleni bejelentések. Ha pedig most azt gondolná, ez abból adódik, hogy a feketék között sok a bűnelkövető, szégyellje magát! A valóság éppen ennek ellenkezője: a bűnügyi nyilvántartásokban csak azért felülreprezentáltak a feketék, mert a fehérek színtiszta gonoszságtól vezérelve csip-csup ügyekhez is kihívják a rendőröket, ha az elkövető fekete.

Mindez persze egyáltalán nem meglepő egy olyan országban, amelyik Donald Trumpot választotta elnöknek. Róla már többször megírtuk, hogy a világ leggonoszabb embere, aki egyszerre hímsoviniszta, rasszista és ostoba is. Nemrégiben azonban olyan tudományos bizonyítékok láttak napvilágot, amelyek egyértelműen bizonyítják: az eddig elképzeltnél is sokkal súlyosabb a helyzet. Trump ugyanis egyfajta fordított távgyógyító módjára úgy betegíti meg az embereket, hogy nem is kell találkoznia velük. A Washington Post által publikált adatokból teljesen egyértelmű, hogy az elnök célkeresztjében lévő latinó nők annyira szoronganak Trump politikája miatt, hogy köreikben szignifikánsan megnőtt bizonyos egészségügyi problémák előfordulása. Persze adódik a kérdés: Trump valóban egyszemélyben lenne felelős a spanyolajkú amerikai nők millióinak szenvedéséért? Véleményünk szerint az őt hatalomba juttató fehér férfitársadalom minden egyes tagja társtettes, akiknek büntetése nem maradhat el!  A cikk végül arról is említést tesz, hogy nagy erőbedobással folynak a kutatások számos tudományág képviselőinek bevonásával annak érdekében, hogy kiderítsék, milyen hatással van Trump elnök hivatalviselése a fiatalok, nők, és LMBT₩¥€+ közösségek egészségi állapotára.

Persze a választ már most is pontosan tudjuk, a fiatalok tekintetében legalábbis biztosan. A Huffington Post beszámolójából ugyanis kiderül, hogy számos amerikai iskolában már annyira sok gyerek szenved mentális betegségektől, hogy a tanárok kénytelenek orvosi igazolás hiányában is elengedni őket az órákról. A fentiek fényében csodálkoznánk, ha kiderülne, hogy ezen megbetegedések mögött is Trump elnök áll? Ugye, hogy nem.

Azért van még remény Amerikában is, de persze nem mindenhol. A kaliforniai Berkeleyben például végre értelmes dolgokkal foglalkozik a városvezetés: a cél a nyelv teljes megreformálása. Újbeszélül tanuló olvasóinknak persze nem okoz meglepetést, hogy például a „férfierő” helyett ezentúl „emberi erőfeszítés” a megfelelő szóhasználat, a „várandós nő” kifejezést pedig a „várandós munkavállaló” váltja majd.  Az újbeszél szépségeivel még csak most ismerkedők további hasznos tippeket kaphatnak a Pink News írásából.

Bár az előző hír „csupán” egy remek helyi kezdeményezésről tudósít, a Gay Star News írása bolygónk egészének reményt kínál. Történt ugyanis, hogy az egyre népszerűbb, óvodások oktatására szolgáló Hopster alkalmazás fejlesztői észrevették, hogy a programon keresztül elérhető tanmesékben alulreprezentáltak a szexuális kisebbségekhez tartozók. Nosza neki, több sem kellett a haladó programozóknak, tüstént nekiláttak a probléma orvoslásának, így mostanra minden óvodás számára elérhetőek a valódi értékkel bíró tartalmak is. Így például megnézhetik, mennyire boldog a kis James, akit örökbefogad egy homoszexuális pár; hogyan ismerkedik és esik szerelembe egymással két nő; illetve Stuart nemi identitáskeresését is végigkövethetik. Természetesen a Pride hónap sem kerülhetett ki az indoktrinációból, a csöppségek megtanulhatták a „Szeretet az szeretet” című LMBT%~ä-himnuszt is. Mondjuk mi hogy van még remény, csak kicsit kreatívkodni kell érte.

Igaz ez akkor is, ha a maradi propaganda folyamatosan azon dolgozik, hogy lejárassa a valóban fontos célokért harcolókat. Így járt például a gendersemleges mosdók kötelező bevezetéséért kűzdő angol politikus, David Smith is. Middlesbrough városi tanácsának büszke tagja arra építette politikai karrierjét, hogy a város valamennyi középületében meghaladják a férfi-nő visszataszító bináris kódot megjelenítő WC-kialakítási gyakorlatot. Hát létezhet ennél nemesebb cél? Ugye?! És a maradi média nem ezen szent cél kapcsán tudósít Smith áldásos munkájáról, hanem azon hír kapcsán, hogy nemrégiben kilenc rendbeli kiskorúak ellen elkövetett szexuális zaklatás miatt emeltek vádat ellene – a hallatlan gyanúsítgatás részleteiért kattintsanak a Life Site News írására.

Kultúra rovatunkban a bemutatjuk a klasszikus Hamupipőke opera queer-alapokon nyugvó feldolgozását, amelyben a címszereplő nem a szőke hercegbe szeret bele, hanem gonosz mostohája szobalányába, tech rovatunkból pedig kiderül, vajon kirekesztők-e az emojik.

Ezekről és sok más érdekességről is olvashatnak az Alapjogokért Központ rendhagyó sajtószemléjének aktuális számában.

Rajta hát!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

Három hónap alatt egyetlen lány sem született egy 132 faluból álló indiai területen – harsogja az Independent nevű liberális lap cikke. A gyanútlan olvasó ilyenkor el is gondolkodik: vajon mi lehet ennek az oka? Felborult a természetesen kialakuló arányos nemi eloszlás? Megtréfálta Indiát a biológia? A cikket elolvasva hamar kiderül, hogy nem ez történt. A probléma alapja valójában az, hogy a haladás elérte Indiát, azaz egyre többen végeztetnek abortuszt. Cseh Katalin bonthatná is a pezsgőt eme számára minden bizonnyal remek hír hallatán, ugyanakkor az írásból nem az öröm olvasható ki. Indiában ugyanis nemi alapon szelektálnak a magzatelhajtásoknál: a lány magzatokat elvetetik, míg a fiúk világra jöhetnek. Hirtelen kiderült tehát: a haladók álláspontja szerint van a „jó abortusz”, ahol fiúkat, vagy beteg magzatokat abortálnak (szelekció az egészséges fajért, ugyebár – a szerk.), és van a „rossz abortusz”, ahol meg a kislányokat vetetik el. A cikk természetesen nem az abortusz lehetőségét okolja a lány babák haláláért, hanem a gonosz patriarchális társadalmat. Persze az igaz, hogy India társadalma nyugati szemmel erősen patriarchális (ez is azok közé az érvek közé tartozik, ami miatt nem szabad támogatni az ilyen kultúrákból érkező bevándorlást – a szerk.), de józan paraszti ésszel könnyen belátható: kislányok ezreit lehetne megmenteni a haláltól, ha a progresszívek nem propagálnák ennyire az abortuszt. Mert az ő kettős mércét alkalmazó logikájukkal (jó abortusz, rossz abortusz) szemben valójában csak rossz abortusz van, függetlenül attól, hogy milyen nemű baba életét veszi el.

Emlékeznek még azokra a vészterhes időkre, amikor az elnyomott kisdiákoknak orvosi igazolásra volt szükségük, ha betegség miatt hiányoztak az iskolákból? Szörnyű elnyomás, de szerencsére a haladók ezt a problémát is megoldották, legalábbis az USA Oregon államában. A Huffington Post beszámolója szerint ugyanis végre megszületett az a törvény, mely engedélyezi a tanulóknak, hogy bemondásra, igazolás nélkül szabadnapot vegyenek ki az iskolából mentális egészségükre hivatkozva. A támogatók indoklása szerint erre az elharapózó iskolai fegyveres ámokfutások miatt van szükség, hiszen azokat is mentális betegséggel küzdő emberek követik el általában. Eddig még nem is lenne baj az érveléssel, azonban a mentális egészség kategóriája orvosi igazolások nélkül gumiszabály: ha egy nap rossz kedve van egy lurkónak, azt is lehet hangulatingadozás néven mentális betegségként aposztrofálni, és ezáltal lógásra használni. Arról nem is beszélve, hogy ez az intézkedés, mivel minden gyerekre (azaz nem csak az igazoltan mentális betegséggel küzdőkre) vonatkozik, éppenséggel arra utal, hogy az oregoni vezetők minden gyermekre potenciális ámokfutóként tekintenek. A kezdeményezők azzal is érvelnek, hogy így nem kényszerülnek hazugságra a gyerekek a hiányzás okáról. A valóságban inkább az ellenkezője reális: ezzel egy minden esetre alkalmas kifogást nyertek a tanulók a hiányzásokkal kapcsolatban.

Szintén a Huffington Post hasábjain jelent meg az a cikk, amely az elmúlt években elharapózott rendőrellenes uszítás egy újabb elemének tekinthető. A szerző szerint a feketéknek „nincs meg az a priviliégiumuk, hogy egyszerűen békében létezzenek”, mert a gonosz fehérek folyton rendőrt hívnak rájuk, akik pedig aljas módon vegzálják őket. A cikk arra a megállapításra jut, hogy a fehérek „személyes feketéket bejelentő segélyvonalnak” használják a 911-et (a rendőrség hívószáma az Egyesült Államokban – a szerk.). Ezt követően egyedi történeteket sorol fel amikor a feketék nagyon el voltak nyomva. Arról valamiért nem szól a cikk, hogy a feketék körében a bűnözés is sokkal magasabb, mint a fehéreknél (persze a haladók ezért is a fehérek rasszizmusát teszik felelőssé, amely megközelítés persze kicsit sem rasszista, hiszen a fehérekkel szemben megengedett az általánosítás – a szerk.). Annak a következményeit pedig szinte lehetetlen felmérni, hogy az amerikai baloldal évek óta uszít a rendőrök ellen, akiknek a biztonságukat és a nyugalmukat köszönhetik. A kultúrharc azonban sokkal fontosabb számukra, mint a bűnüldözés, és úgy tűnik, az sem drága nekik, ha minden amerikai polgár biztonságát kockára teszik, csak hogy leszámolhassanak a rasszista rendőséggel. Csak remélni tudjuk, hogy a rendvédelmi szervek tekintélyének tendenciózus rombolása nem vezet a közbiztonság jelentős romlásához az USA-ban.

Július 17-én volt az emojik világnapja, melynek alkalmából az Apple számos új hangulatjelet jelentett be, természetesen a Haladás jegyében. Ennek köszönhetően megjelennek a gendersemleges párok, a különböző fajú heteroszexuális és homoszexuális párok, hogy elhozzák billentyűzeteinkbe a sokszínűséget és elfogadást. Nem teljes azonban a paletta, hiszen leírni is borzasztó, de kihagyták a legújabb frissítésből a kék-fehér-rózsaszín transz zászlót! Bár lehetséges ilyen zászlót is beilleszteni posztjainkba, de az csak egy kódolási kiskapunak tudható be. Reményre ad okot mindenesetre az az ígéret, hogy a következő frissítésben 2020-ban már a transz lobogó is helyet kaphat majd. Szerencsére Pride zászló már 2016 óta létezik emojiként is.

A Gay Star News számol be egy nagyszerű újításról az óvodás korú gyermekeknek készült Hopster tanulóalkalmazással kapcsolatban. Az applikáció elérhető minden digitális eszközről, számos mesét és oktatóvideót tartalmaz gyerekeknek. Szerencsére a cégnél arra is felfigyeltek, – sőt, még jelentést is készítettek róla – hogy a legtöbb gyerekeknek szóló műsorban nem kellően reprezentáltak a fogyatékkal élők, az LMBT közösség tagjai, sőt a munkásosztály sem, és ráadásul sok bennük a nemi sztereotípia. Ez ellen természetesen küzdeni kell, ezért saját gyártásban készítettek egy rövid animációs sorozatot LMBT családokról, hogy elfogadásra neveljék a kicsiket. Így például megnézhetik, mennyire boldog a kis James, akit örökbefogad egy homoszexuális pár; hogyan ismerkedik és esik szerelembe egymással két nő; illetve Stuart nemi identitáskeresését is végigkövethetik. Természetesen a Pride hónap sem kerülhetett ki az indoktrinációból, a csöppségek megtanulhatták a „Szeretet az szeretet” című LMBT himnuszt.

Az 1934 óta megrendezésre kerülő Glyndebourne Operafesztivált is elérte a progresszió orkánerejű szele, ugyanis a neves rendezvényen bemutatták a Hamupipőke operaváltozatát LMBT interpretációban. Ez azért is örvendetes, mert ahogyan arra a cikk írója is rámutat, a tündérmesék túlságosan „heteronormatívak”: a mese végén mindig a heteroszexuális párok élnek boldogságban életük végéig, és mindenki, aki a kapcsolatuk beteljesedését akarja akadályozni, gonosznak van beállítva. Nem így az újraértelmezett Hamupipőkében! Itt ugyanis a címszereplő nem a szőke hercegbe szeret bele, hanem a mostohanővérei Instagram-képeit készítő szolgálólányba. Annyira belehabarodik, hogy álmaiban is őt látja, és mikor felébred a rideg valóságra, öngyilkosságot kísérel meg. Ne aggódjanak, itt nem ér véget az egyértelműen kisgyerekeknek való történet, ugyanis Hamupipőke életben marad és a két nő megtalálja a szerelmet. Az operát Massenet írta az 1800-as években – jóval az Instagram és a homoszexuális propaganda kora előtt – valóban két női főszereplővel, de csupán a hangfekvésük miatt. Ezt felejtették el, vagy hagyták szándékosan figyelmen kívül a darabot újraértelmező LMBT propagandisták.

Szemlénkben többször emlegettük már az orwelli nyelvezet szerinti „újbeszélként” a politikailag korrekt kifejezések tárházát, most azonban olyan szintjéről számolhatunk be Olvasóinknak, amit magunk sem gondoltunk volna. A kaliforniai Berkeley városában – hol máshol, mint az USA nyugati partfelének legliberálisabb államában – a befogadás jegyében a városvezetés az angol nyelv „gendersemlegesítésén” dolgozik, mivel az túl bináris. Fáradságos munka lehet, hiszen a gendersemleges magyar nyelvvel ellentétben az angolban két nem létezik, ezért kirekesztő. Szerencsére a honatyáknak (avagy honszemélyeknek, ha az ő logikájukat követjük – a szerk.) számos ötletük van: a bináris névmások elkerülése végett egyes szám harmadik személy helyett mindenkire többes szám harmadik személyben fognak hivatkozni, és minden szót, amelyben szerepel a „nő” vagy „férfi” kifejezés, lecserélnek (angolul értő Olvasóink szórakoztatására néhány példa: manhole helyett maintenance hole, manpower helyett human effort, pedig ebben is szerepel a man szócska, és pregnant women helyett pregnant employees). Minderre égető szükség volt, hiszen a nyelvnek ereje van, a szavakkal bántani lehet. Hálásak lehetnek a város lakói, hogy az USA-ra helyezkedő migrációs nyomás, az emelkedő droghasználat és a súlyosbodó hajléktalanhelyzet megoldása helyett a választott vezetőik a valóban fontos ügyet vették előre a sorban.

Egészen elképesztő képzelőerőről tett tanúbizonyságot a Washington Post két publicistája közös cikkükben, amelyben egy frissen elkészült „tanulmányra” hivatkozva azt állítják, hogy Donald Trump megválasztása óta egyre betegebbek a latin származású lakosok. Állításuk szerint kutatók kezdik felismerni Trump megválasztása és a növekvő számú kardiovaszkuláris megbetegedés, alvászavar, szorongásos és stresszhez köthető egészségkárosodás közötti kapcsolatot – mindezt különösen a latino lakosság körében. A Center for Disease Control and Prevention nevű állami egészségügyi intézmény által közzétett adatok alapján Donald Trump 2016-os megválasztása óta jelentősen megnőtt a latin nők körében a koraszülések aránya. A szakértők eddig is tudták, hogy szoros kapcsolat van a szülések idő előtti megindulása és például a természeti katasztrófák, a családon belüli erőszak vagy a rasszizmus között, azonban most olybá tűnik, a jobboldali politikusok győzelmei is rizikófaktorok egy kismama életében. A cikk említést tesz arról is, hogy nagy erőbedobással folynak a kutatások számos tudományág területén, hogy kiderítsék, milyen hatással van Trump elnök hivatalviselése a fiatalok, nők, és LMBT közösségek egészségi állapotára. A cikk végső tanulsága az, hogy ha jobboldali személyre adják a polgárok a voksukat, azzal más emberek egészségét és puszta létét fenyegetik.

1969. július 20. napján az emberiség hatalmas tudományos eredményt ért el, amikor az Apollo 11 misszió tagjai először léptek a Hold felszínére. 50 évvel később azonban ez az irdatlan teljesítmény is az elnyomó fehér férfiak bűnévé vált a felvilágosult liberális gondolkodás kottájában. A valaha patinás sajtóterméknek számító New York Times hasábjain jelent meg „Ahhoz, hogy eljussanak a Holdra, a nőknek el kell menekülniük a Föld nemi előítéletei elől” címmel egy terjedelmes írás, mely azt a témát boncolgatja, hogy miért olyan kis számban küldött a NASA nőket az űrbe. A szerző szerint a legendás Apollo programot „férfiak tervezték férfiaknak”, azonban az űrügynökségnek most „lehetősége van tanulni korábbi bukásaiból”. Ezalatt természetesen nem a sikertelen küldetésekre gondol, mikor számos férfi asztronauta kockáztatta életét azért, hogy az emberiség tudását bővítsék, hanem arra, hogy eddig nem volt női kvóta, és így kevés nő mehetett űrsétákra. Bár megállapítja, hogy a NASA legbecsülendőbb tulajdonsága a kudarchoz való azon hozzáállása, hogy tanulságként fogja fel, de szerinte a legfontosabb feladat most az, hogy kijavítsák az Apollo program kudarcát, vagyis, hogy nem vehettek benne részt nők. A New York Times cikke az emberiség egyik legnagyszerűbb eredményét szánalmas kudarccá degradálja azon egyszerű okból, hogy nem nő lépett először a Hold felszínére.

Az átpolitizált újságírást mesterien űző lapnak azonban nem csak az asztronauták nemével akadt problémája. Sophie Pinkham cikkét az űrhajósok rasszbéli diverzitásának, illetve annak hiányának szentelte. Már a címből is az derül ki, hogy szerinte a szovjetek nyerték meg az egyenlőségért folytatott űrversenyt. Mint írja, „a hidegháborút épp úgy vívták ideológiai fronton, mint katonain, a Szovjetunió pedig kiemelten kezelte a szexizmust és a rasszizmus, nem úgy, mint kapitalista ellenfelei, különösen a szegregált Egyesült Államok”. A szerző lázálmában az egyenlőséget az jelenti, hogy a Szovjetunió hamarabb küldött nőt, valamint ázsiai és fekete férfit az űrbe, mint a világ nem tömeggyilkos diktatúra alatt sínylődő fele. A cikk bemutatja Valentina Tereshkova 26 éves gyári munkás történetét, aki szovjet propagandaikonból lett az első női asztronauta, és példaként említi, hogy a csodás szocializmusban semmi sem volt lehetetlen a nők számára. Eközben az cseppet sem zavarja a szerzőt, hogy alig egy bekezdéssel korábban maga jelenti ki: Hruscsov parancsba adta, hogy propagandacélból előbb kell nőt juttatni az űrbe, mint az USA. Az első ázsiai kozmonauta a vietnámi kirakatfigura, Pham Tuan, aki azután lett a helyi kommunista párt arca, hogy lelőtt egy amerikai bombázót, bár ezt a találatot sosem erősítették meg. Az első fekete úrhajós pedig a kubai Tamayo Méndez volt, szintén „kifogástalan szocialista rezümével”, jelentsen ez bármit is a szerző szótárában. Az ő legnagyobb érdeme abban merült ki, hogy Földre való visszatérése után Fidel Castro hosszan méltatta afrikai örökségét.  Mindezek szerint a New York Times „újságírójának” hagymázas képzelgésében az jelenti az egyenlőséget, ha a Föld bolygó valaha volt legvérszomjasabb ideológiája, mely több, mint 100 millió ember haláláért felelős, kijuttat a légkörből három sztahanovista propagandabábút. Ez ma az Egyesült Államok vezető liberális napilapjának véleménye a kommunizmusról.

A The Life Site nevű, kulturális és társadalmi kérdésekkel foglalkozó oldal számol be David Smith angol politikus esetéről, aki arról híresült el, hogy az egyik helyi önkormányzat képviselőjeként minden lobbierejét bevetve a gendersemleges mosdók bevezetéséért küzdött. Smith felívelő karrierje azonban megtörni látszik, miután kilenc rendbeli kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális zaklatással vádolták meg. A politikus az utóbbi hetekben büszkén hirdette, hogy kampányígéretéhez híven egyeztetéseket kezdeményezett a polgármesterrel a gendersemleges mosdók bevezetéséért a városi tanács felügyelete alatt álló középületekben. A kérdésre, hogy nem veszélyes-e koedukálttá tenni a nyilvános toaletteket a nők számára, az volt a válasza, hogy „ha valaki molesztálni akar nőket, akkor annak mindegy, hogy koedukált-e a hely vagy sem”. Ennek fényében azonban új értelmet nyer a gendersemlegesség iránti elkötelezettsége, amely inkább fedősztorinak tűnik annak érdekében, hogy minden illemhelyre bemehessen. Miután vádat emeltek ellene, kilépett korábbi pártjából, azonban önkormányzati pozíciójáról és az azzal járó körülbelül 2 315 000 forintnak megfelelő juttatásról valamiért nem mondott le. Érdekes megfigyelni, hogy az utóbbi időben több LMBTQI+ aktivistáról is kiderült, hogy deviáns szexuális vágyaik nem akaródznak a törvény keretein belül maradni és gyakran követnek el erőszakot akár kiskorúak ellen is.