Alapjogokért Központ

Bolond lyukból 2019/31

A kép forrása a vice.com

Hűséges, ideológiailag jól képzett olvasóink jól tudják már, hogy az abortusz – főleg ha nyugati, fehér nők csinálják ­– a legjobb dolog, amit bolygónkért tehetünk. Ennek ellenére egyes maradi, kőkorszaki csoportok még mindig gyilkosságról hazudoznak a terhességmegszakítás kapcsán és azt hangsúlyozzák, hogy a wellnesskúrával felérő beavatkozás (pardon, „szolgáltatás”) a nők számára is komoly egészségügyi kockázatokkal jár. Ennek azonban egyszer és mindenkorra vége, köszönhetően egy Zoey Thill nevű bátor aktivistának, aki egy egészen újszerű formában népszerűsíti az abortuszt, annak is a Cseh Katalin által csak „botmixerként” hivatkozott módozatát. Zoey foglalkozásain a nők egy papayán, valódi orvosi eszközökkel próbálhatják ki milyen édes érzés, amikor a nagyteljesítményű vákuum darabokra szaggatja a magzatot megtestesítő gyümölcsöt. A módszer annak ellenére működik, hogy maga a szervező is elismeri: „egy valódi abortusz sokkal kielégítőbb”. A lényeg azonban, hogy a nők ráérezzenek a dolog ízére, utána úgysem tudnak leállni a „botmixerezéssel.” Ha Ön is kedvet kapott a nevelő célzatú kiscsoportos foglalkozáshoz, kattintson a VICE cikkére!

Ha azonban még ezek után is ódzkodna az abortusztól, a terhesség alatti piálást tanácsoljuk Önnek, mely hosszú idők tapasztalata alapján majdnem olyan hatékonyan irtja a magzatot, mint a vákuum. Sajnos a legtöbb kormány a mai napig azt ajánlja a nőknek, hogy a várandósság alatt tartózkodjanak az alkoholfogyasztástól. A Telegraph cikke azonban végre rávilágít arra, hogy a honatyák honszemélyek ezen maradi álláspontja mennyire szexista és kirekesztő, ezért pedig feltétlenül le kell számolni ezzel a sötét középkorból ránk maradt barbarizmussal. Ezek alapján mi mást is üzenhetnénk terhes olvasóinknak, mint Horn Gyula kedvenc szavajárását: fenékig, elvtársak!

Sajnos viszont néha a legjobbak is hibáznak, és az abortusz-propaganda, valamint a reggeli felesezés ellenére is bekövetkezik a legrosszabb: nők gyermeket szülnek szép új világunkba. Az elmúlt években ráadásul egy újabb tarthatatlan szokás is napvilágot látott: egyre több szülő szervezett olyan bulikat, melyek során még a baba világra jötte előtt „felfedték” a csöppség nemét. Borzalmas, ugye? Manapság, amikor végre már 3-4 éves gyermekeken is végeznek nemátalakító műtétet, teljességgel érthetetlen, hogy az izgága szülők miért nem tudják kivárni, hogy a kisded eldöntse, milyen genderhez kíván tartozni. Sokszor leírtuk már azonban, hogy szinte minden sötétségből van visszaút a fény felé és – Donald Trump kivételével – mindenkinek jár még egy esély. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Gay Star News-on nemrégiben megjelent Jenna Karvunidis-interjú. A szóban forgó hölgy találta fel a „nembejelentő bulit” egykoron, mára azonban belátta, hogy a szokás összeegyeztethetetlen a genderelmélettel. Mivel pedig ez utóbbi ingatag világunk egyik megkérdőjelezhetetlen igazsága, mára Jenna is arra biztatja a szülőket, ne szorítsák bináris keretek közé gyermekeiket, inkább segítsék őket abban, hogy a jelenleg azonosított számtalan gender közül valamelyik trendit válasszák maguknak valamikor a jövőben.

Persze semmi sem tökéletes: a genderelmélet még a legképzettebb, leghaladóbb újságírókat is előre nem látott kihívások elé állítja. Történt ugyanis, hogy a Trump-féle fakenews-gyárakkal szemben az igazságot hirdető valódi amerikai médiatermékek legjobb igyekezetük ellenére sem tudtak beszámolni a demokrata elnökjelölt-aspiránsok egyes beszédeiről, kampányeseményeiről. A jótollú publicisták ugyanis attól féltek, hogy a „misgendering” bűnébe esnek, ha véletlenül valódi nemétől eltérő személyes névmással hivatkoznak valamelyik politikusra. A megoldás azonban nem sokáig váratott magára: a demokrata honszemélyek sorra jelentették be közösségi oldalaikon, hogy milyen névmással tudnak azonosulni. Ha Ön is kíváncsi, hogy melyik politikusnő szereti, ha férfiként hivatkoznak rá, kattintson az LGBTQ Nation cikkére!

Van azonban, hogy a megoldás nem jön magától és az államnak a büntetőjog eszközével kell jó útra terelnie a tévelygőket. Ez történt nemrég az Egyesült Királyságban is, ahol egy nő a szólásszabadságra hivatkozva fogalmazott meg negatív véleményt az LHTđBT$+ emberekről. Az esetről az Independent adott hírt, az írást pedig az efféle hátborzongató híreket kedvelő olvasóinkon kívül az újbeszélül tanulóknak is ajánljuk. Hiszen abból kiderül, hogy a muszlim nők helyes megnevezése ezentúl: „egy nő, aki olyan ruhát hordott, amit általában az iszlám vallás női követőivel azonosítanak”.

„Hőseink” rovatunkban a héten megismerkedhetnek azzal az Egyesült Királyságbeli személlyel, aki azért harcol, hogy gyermeke hivatalos irataiban ne anyaként, hanem apaként szerepelhessen. A Gay Star News vonatkozó riportja fontos igazságot szögez le az eset kapcsán: „a transzjogok még soha nem voltak olyan fontosak, mint ma”. Az elsőre evidensnek tűnő állítás rávilágít, hogy még az Egyesült Királysághoz hasonló haladó országokban is napi szintű nehézségekbe ütköznek a transzszülők, ha jogaiknak bürokratikus úton is érvényt kívánnak szerezni. Félve jegyezzük meg, hogy a Brexit élesedésével ezek a terhek várhatóan csak fokozódnak majd, hiszen az angol transznőket többé nem védi majd Timmermans úr vizslató tekintete. A Haladás irgalmazzon nekik!

„Újeurópaiak” rovatunkban pedig praktikus tippeket kaphatnak a sikeres menekültkérelem benyújtásához. A Pink News írásából például kiderül, a hivatalok sokkal nagyobb arányban adnak menedékjogot azoknak a homoszexuális kérelmezőknek, akik nem csak a négy fal közt élik ki vágyaikat, de rendszeresen járnak homoklubbokba és nem maradnak el az évi kötelező Pride-felvonulásról sem.

Heti gyűjtésünkben elolvashatják még a Cosmopolitan tényfeltáró írását a szexista ajándékműzli-szeletekről; a VICE cikkéből pedig kiderül, hogy a Disney-féle Oroszlánkirály nem más, mint a kolonializmus és a haldokló kapitalizmus nihilista interpretációja.

Ezekről és sok más érdekességről is olvashatnak az Alapjogokért Központ rendhagyó sajtószemléjének aktuális számában.

Rajta hát!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

A Vice hasábjain jelent meg a cikk, amely bemutatja azt a foglalkozást, ahol a jelentkezők papajákon gyakorolhatják az első trimeszteres vákuumos abortuszt. Zoey Thill, a foglalkozás szervezője azt állítja, az volt a célja, hogy „demisztifikálja és destigmatizálja” az abortusz folyamatát, ezzel bemutatva, hogy az eljárás valójában egyszerű, biztonságos (gyaníthatóan az anyák oldaláról, és nem a megölni kívánt magzatok számára – a szerk.), és egyáltalán nem kell tőle félni. A résztvevők egy rövid bemutató után maguk is kipróbálhatják, milyen is egy 10 hetes, állapotos méh méretű papajába döfni az orvosi eszközöket, hogy annak belsejét egy vákuumos fecskendőhöz hasonló eszközzel kiszippantsák, akár egy magzatot. A résztvevők minden sikeres próbálkozást hangos „Igen, ez az!” felkiáltással nyugtáztak, majd Thill biztosította a lelkes közönséget, hogy „Sokkal kielégítőbb egy valódi abortusz”.

 

A Telegraph nevű sajtóterméken jelent meg egy cikk, amely azt tárgyalja, hogy „több szakértő és kutató” arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzati álláspont és a közvélemény, amely azt állítja, hogy a várandós nők alkoholfogyasztása rossz, roppant szexista. Állapotos nőket segítő jótékonysági szervezetek azt követelik, hogy a kormány változtassa meg vészmadárkodó narratíváját, miszerint nem tanácsolja a nőknek az állapotos alkoholfogyasztást. Arra hivatkoznak, hogy bár a kemény alkoholfogyasztás „fizikai fejlődési nehézségeket” okozhat, azonban a lazább vagy mérsékelt ivásnak nincsenek bizonyítható negatívumai, valamint nőket kategorikusan eltiltani bizonyos tevékenységek folytatásától kifejezetten szexista hozzáállás.

A születendő kisbabák nemét bejelentő babaváró bulik kora leáldozóban van, legalábbis a legelső ilyen jellegű ünnepséget szervező anyuka végre belátta, hogy nincs értelme a kisbaba biológiai nemét bejelenteni, amíg nem tudja saját maga kifejezni a valódi „genderét”. A hölgy az évek során megismerkedett a genderelmélettel és a társadalmi nemek széles spektrumával, a legtöbbet azonban lányától tudott tanulni, aki progresszív fiatalként el tudta magyarázni neki. A kislánya az utóbbi években nagy változásokon ment keresztül, lenyíratta a haját és elkezdett öltönyt hordani. Azóta az anyuka nem látja értelmét a genderbejelentő buliknak. 

Hatalmas előrelépésről számol be az LGBTQ Nation nevű propagandaportál. A Demokrata Párt politikusai közül egyre többen tüntetik fel közösségi médiaprofiljukon, hogy milyen nemi előtaggal kell őket szólítani. Az angol nyelvben ugyanis az egyes szám harmadik személyű névmások eltérőek a nők (she) és a férfiak (he) esetében, így a progresszívek súlyos gondba ütköznek, hiszen a genderőrület miatt az is sértésnek számít náluk, ha valakit he-nek szólítunk, miközben ő she-nek tartja magát. A progresszívek tehát kreáltak egy problémát, majd megoldották. Legalább elfoglalják így magukat, bár nem sok haszna származik ebből az átlagembernek. Mindenesetre a demokraták most megelőzendő a súlyos sértéseket kiírják, hogy melyik megszólítást szeretik, és a haladó média ennek őszintén örül.

Alapjaiban reformálja meg a büntetőjogot a brit rendőrség, vonhatjuk le a következtetést az Independent cikke alapján. A csak nevében független lap ad hírt arról a botrányos és felháborító bűntényről, hogy egy nő véleményt merészelt nyilvánítani a homoszexuálisokról, ráadásul negatívan látja őket. A haladók azonban közismerten nem szeretik, ha az ő álláspontjuktól eltérően látja valaki a világot, így a szólásszabadság alkotmányos alapelvét felülírva megpróbálják bűncselekménnyé nyilvánítani az ún. homofóbiát, ami alatt ők minden olyan esetet értenek, amikor valaki nem imádatát fejezi ki a homoszexuálisok iránt. A rendőrség pedig enged ennek a nyomásnak, és eljárást indított a nő ellen, aki egyébként muzulmán. Ez utóbbi tény a cikkben elrejtve szerepel csak, hiszen a politikai korrektség jegyében nem szabad leírni, ha egy muszlim valami rosszat tesz, ezért így utalnak a „tettesre”: „egy nő, aki olyan ruhát hordott, amit általában az iszlám vallás női követőivel azonosítanak”. A történet ismét rámutat a szemléinkben is többször kifejtett ellentmondásra, amelynek lényege az a trükk, hogy a progresszívek megpróbálják egyszerre támogatni a muszlim bevándorlást és a homoszexuálisok előjogait, de ez a terv sokszor megbicsaklik, mert a muszlimok nem a legnagyobb barátai az „LMBTQ közösségnek”.

Hősies jogi küzdelmet folytat egy magát férfinak tartó nő (ezt a haladók transzneműnek becézik) az Egyesült Királyságban azért, hogy az általa szült gyermek irataiban őt ne anyaként, hanem apaként tüntessék fel. A halált megvető bátorságú forradalmárról a Gay Star News számol be, kiemelve, hogy a „transzjogok soha nem voltak olyan fontosak, mint ma”. A küzdelem célja persze nem a főszereplő jogainak védelme, hanem, ahogy az írásból kiderül, a társadalmi változások átültetése a jogba, azaz a törvényekbe is bele akarják írni, hogy mindenki olyan nemű, amilyennek hasraütésszerűen tarja magát. A döntést már előre történelminek minősíti a cikk szerzője, bízva a szerinte pozitív elbírálásban.

A PinkNews nevű homoszexuális propagandaoldalon megjelent cikk szerint a Nyugat-Európába érkező LMBTQ+ bevándorlók nagyobb eséllyel kapnak menedékstátuszt, ha a „nyugati sztereotípiáknak” megfelelően élik ki nemi devianciáikat. Mengia Tschalaer tanulmánya szerint a homoszexuális migránsok sokkal nagyobb arányban kaptak menedékjogot, ha igazodtak a nyugaton elhíresült szokásokhoz, például homobárokba jártak, részt vettek a Pride-on vagy LMBTQYZ+ közösségekben vállaltak szerepet. Az írás konklúziója, hogy az európai bevándorlási hivatalok szűklátókörűek és tudatlanok, ezért a homoszexuális közösségek szokásaival kapcsolatban kirekesztő a magatartásuk az elnyomó országokból érkező menedékkérőkkel szemben.

 

Egy diétás müzliszelet okozott közfelháborodást a molett amerikai hölgyek körében, akik a Forever 21 márkától rendeltek interneten csomagot, ugyanis az Atkins diéta feltalálójának egészséges nasiját mellékelték a nagyméretű ruhákat tartalmazó rendelésekhez. A cégnek ezek után bocsánatot kellett kérnie a vásárlóitól, mivel sokan hangot adtak felháborodásuknak a közösségi médiában. A Cosmopolitan cikkének írója külön kiemeli, hogy ez a lépés már csak azért is dühítő, mert az átlagos nő ruhamérete 2019-ben már az európai 44-es méretnek megfelelő amerikai 16-os méret. Olvasóink tudják, hogy a „fatshaming”, vagyis kövérgyalázás szinte főbenjáró véteknek számít, így a Forever 21 cég akár le is húzhatná a rolót. Hiába közölték bocsánatkérésükben, hogy minden rendeléshez küldték az ingyenes termékmintát, erre a tettükre nem lehet bocsánat.

Szeretik a Disney 1994-es Az Oroszlánkirály című meséjét? Ha elolvassák a Vice cikkét, minden bizonnyal megváltozik a véleményük róla, hiszen az a kolonializmus és a haldokló kapitalizmus nihilista interpretációja. A Vice szerzője a mesét nézve csak a fajok kipusztulására  és az ökológiai katasztrófára tudott gondolni: amikor Simba azt énekli, hogy alig várja, hogy király lehessen, felmerül a kérdés, hogy mi felett akar uralkodni? A kipusztult állatok csontjai és a felperzselt föld felett? Az Apple által megvett bányák és a bennük dolgoztatott gyermekek felett egy olyan területen, ahol mindennapos a tiszta vízért folytatott küzdelem? Az Oroszlánkirályt a Bambihoz hasonlóan profitorientáltsága miatt a Disney természetellenessé tette. Ha végigolvassák a cikket, a végére biztosan belátják majd, hogy a közkedvelt mese valójában nagyon káros a környezet szempontjából.