Alapjogokért Központ

Bolond Lyukból 2019/51

A kép forrása a boundingintocomics

Üdvözöljük kedves olvasóinkat néhány nappal a fogyasztás és tolerancia legnagyobb modernkori eseménye, a faünnep előtt. Mi mással is kezdhetnénk e heti szemlénket, mint az ehhez kapcsolódó legfontosabb nyugati újításokkal. Itt van mindjárt Ausztrália, ahol a klímarettegésbe burkolt új zöldmilitáns ideológia sikeresen kiírtja a retrográd Szent Miklós püspök legendáját. Melbourne-ben ugyanis a Karácsonyhoz kapcsolódó szimbólumokat, hagyományos közösségi eseményeket, az ahhoz kapcsolódó keresztény üzeneteket (a kis Jézus eljövetelével érkező remény és szeretet) elkezdték lecserélni a fenntarthatósági és a sokszínűség fontos tematikájára. News.com.au tudósításából megtudhatjuk, hogy ennek a folyamatnak esett áldozatául a Mikulás is, akit egy melbourne-i gyermekotthonban „fenntarthatósági kalózra”, az évvégi karácsonyi ünnepséget pedig évzáró piknikre cserélték. De a progresszív gyermekotthonhoz hasonlóan döntött úgy a város egyik legnagyobb bevásárlóközpontja is, hogy az ünnepi dekorációt száműzve a fenntarthatóságot helyezi a Karácsony középpontjába, s emellett egy újragondolt a „diverzitást” megjelenítő Mikulással fogja köszönteni majd a kedves vásárlókat.

De hiába is igyekeznek az ausztrálok, a keresztény hagyományok feladásában nem versenyezhetnek skandináv barátaikkal. A magyar sajtó is tudósított arról, hogy egy svéd templomban a világon elsőként homoszexuális tematikájú oltárképet avattak. Az oslói Aftenpostentől pedig azt is megtudhatjuk, hogy a norvég állam több tízezer euróval támogatja a helyi muszlim közösségeket, hogy az ateizmus terjedése miatt elhagyott régi templomokat, egyházi ingatlanokat megvegyenek és azokból mecseteket, muszlim imaházakat alakíthassanak ki. Ha meg akarja tekinteni, hogyan fejlődik Észak-Európa és annak új, kedves lakóinak helyi közösségei, ne felejtse el felkeresni majd Stavangert, Skient, Oslót, Dramment és Mjøndalent.

Kedves Olvasóink azt is tudhatják, hogy a progresszió előretörésében milyen fontos szerepet játszik a tudomány. Jó hír, hogy Amerika elsőszámú online szótára, a Merriam-Webster a „they” (ők) névmást választotta az év szavává. Mint ahogyan arról a The Guardian beszámol, ez a szó a gendertudósuk által feltalált nembináris személyek „gendernévmásává” vált az utóbbi időben, így hát méltán érdemelte ki a díjat. Mi sem érthetnénk egyet jobban.

A szavakkal azonban érdemes óvatosan bánniuk a tudósoknak is, azok egy része ugyanis súlyosan kirekesztő lehet. Így jártak a Google kvantum számítógépét fejlesztő tudatlan fejlesztők is, akik egy tudományos folyóiratban a „felsőbbrendű” (supremacy) kifejezést merészelték használni az új szuperszámítógép képességeinek leírására. Ez pedig természetesen kiverte a biztosítékot az újbeszéd-gárdisták körében: felháborodott levelet írtak a brit Nature tudományos folyóiratba. Ha szeretne többet tudni a már születésekor rasszista kvantum számítógépről feltétlenül olvassa el a nature.com beszámolóját.

De kirekesztés miatt nem csak számítógépeket, hanem a skótokat is sarokba állítanunk ezen a héten. A skót Perth városkában ugyanis aggasztó jelenségekre figyelhettünk fel, hiszen a megállíthatatlan progresszió ellen küzdő helyi konzervatív milíciák olyan matricákkal ragasztották tele a csendes városka utcáit, amin az volt olvasható, hogy „It’s okay to be white” (oké, ha fehér vagy). Hogy a jelenség terjed és aggasztó mi sem mutatja jobban, minthogy korábban Oxford utcáin találkozhattak olyan plaktokkal a járókelők, amelyekre hasonló súlyú gyűlöletkeltések voltak írva. Például az egyik matricán az állt, hogy „Nő, főnév, felnőtt nőnemű ember”, egy másik pedig azt olvashattuk, hogy „A transznők férfiak és legtöbbüknek pénisze is van”. Az aggasztó esetről még a BBC is beszámol, ahonnan azt is megtudhatjuk, hogy a lámpákra és tűzcsapokra ragasztott levonók kapcsán több aggódó lakos is megkereste „Perth Against Racism” (Perth a Rasszizmus Ellen) nevezetű civilszervezetet, hogy jelezzék nem érzik magukat biztonságban. Reméljük sikerül a rend helyreállítása.

De e heti számunkban se feledkezzünk meg a mozi- és mesehősökről! Fontos hír, hogy a teljes hadseregeket pusztakézzel elpusztító Wonder Woman következő filmjében már nem fogja használni kardját, mert az egy túlzottan agresszív, fallikus szimbólum. Ezt a szuperhőst játszó színésznő, Gal Gadot nyilatkozta Sao Pauloban a Comic Con Experiance nevezetű szórakoztatóipari rendezvényen a Wonder Woman 1984 című film kapcsán. Ez megnyugtató fejlemény mindannyiónk számára. Ha szeretné megtudni, hogyan menti meg a világot Wonder Woman fallikus szimbólumok nélkül, feltétlenül kattintson a Pluralist cikkére.

De a mozik kitalált világa helyett nézzük inkább a hétköznapok hőseit: a Marvel Hero Project keretében 2019 decemberének szuperhősévé azt a 12 éves Mighty Rebekah nevű kislányt választotta, aki egy iskolai LGBTQ történelem tanterv bevezetéséért emelt szót a New Jersey-i törvényalkotók előtt. A róla készült dokumentumfilmből megtudhatjuk, hogy a történelmet bizonyosan tudományos alapossággal ismerő kislány „Sose láttam önmagát a nekik tanított történelemben” ezért fontosnak tartja, hogy több nyíltan homoszexuális vagy transzszexuális személyről tanuljanak a gyerekek az iskolákban. Ez az érvelés a hőseposz szerint annyira letaglózta Phil Murphy kormányzót, hogy nem tudott egyebet tenni, mint aláírni az ezt a lehetetlen helyzetet orvosló törvényjavaslatot. Aki szeretné többet megtudni a Marvel által a témában készített gyerekképregényről, annak az advocate.com segíthet eligazítást nyújtani.

De eheti szemlénkben arról is olvashat, hogy a két biológiai nem létezése csak kitaláció, amely minden szempontból haladó elméletet, a mértékadónak gondolt Time magazin LGBT-díjjal jutalmazott idén (!). Tehát ha még mindig a kitalált maradi nemek egyikében bolyong, gyorsan kattintson a Pinknews cikkére!

Nehezen értelmezhető ugyanakkor mindezek fényében, hogy a Time-különdíjas szerint nemlétező heteroszexuálisok, hogy lehetnek transzfóbok, mint azt az Advocate cikke állítja….No de lépjünk ezen a dilemmán túl, hiszen a tudomány bizonyítottnak látja, hogy a heteroszexuális emberek között bizony alacsony a hajlandóság a transzneműekkel való randevúzásra és egyéb kapcsolatokra… A (nemlétező) heteroszeuxuális férfiak pedig attól is rettegnek, hogy transzneműekkel való randizás esetén homoszexuálisnak nézik őket. (Tehát titkolt homoszorongók is – szerk.)

A Karácsonyra való tekintettel azért mégiscsak szeretnénk a szeretet jegyében búcsúzni kedves olvasóinktól. Tudja, hogy hívják azt a kapcsolatot, amelyben egy heteroszexuális, cisznemű férfi transznő iránt vonzódik? Transzamornak! El ne mulassza hát a témában hosszasan fejtegető Vice cikkét elolvasni.

Ezúton is kívánunk kedves olvasóinknak a retrográd keresztény hagyományoktól mentes toleráns évvégi napokat és klímaszorongástól mentes progresszív új évet!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

A norvég Keresztény Néppárt vezetője 100,000 eurós támogatást juttat egy radikális iszlamista szervezetnek, hogy mecsetté alakíthassanak egy 100 éves templomot – írja az osloi Aftenposten hírlap. Az Iszlamista Kulturális Központ két ingatlant vásárolt Stavangerben és Skienben, amely terjeszkedéseket a norvég állam támogatott. A két ingatlan egyikén áll az a 100 éves templom, amelyet várhatólag egy bentlakásos iskola és mecset komplexummá fognak átépíteni. A szervezet egyébként már több hasonló beruházást végrehajthatott a Kjell Ingolf Ropstad pártjának jóvoltából. Például Stavangerben korábban 70,000 euró értékben alakítottak mecsetté egy baptista templomot, Skienben pedig 20,000 eurós állami támogatásból varázsolhattak dzsámivá egy korábbi keresztény imaházat. Az ilyen beruházások egyébként meglehetősen elszaporodtak Oslo környékén, ugyanis Drammen, Mjøndalen és maga a főváros is hasonló hagyományőrző létesítményekkel büszkélkedhetnek (Allah dicsőségére). Tehát, mint látjuk Norvégia komoly beruházásokba kezdett a jövő ”európai” értelmiségének kitermelése érdekében.

A nemzetközi politikában jártas olvasóink tudhatják, hogy a baloldal a kommunizmus után egy újabb mindent átfogó, internacionális küldetésben próbálja egyesíteni a világ. Ezúttal a klímaváltozás problémáját jelölték ki erre a célra, amivel nem is lenne probléma, mert a környezetvédelem egy mindenki érdekét szolgáló jó cél. Azonban egyre több példát láthatunk arra, hogy a klímavédelembe csomagolva próbálják újraértékesíteni liberális ideológia különböző elemeit a társadalom számára. Erre kiváló példa a News.com.au által hozott hír is, mely szerint Melbourne-ben az idén nem mindenhova fog ellátogatni a Mikulás, mondván, hogy a „fenntarthatósági kalóz” sokkal környezetkímélőbb. Ausztrália legolvasottabb hírportálja azt írja, hogy egy belvárosi napközi otthon karácsonyi ünnepség helyett, „közös piknikezős, ételcserés összejövetelre” hívja meg a gyermekeket és a szülőket „az év vége megünneplésére”. Az említett meghívó eljutott az 3AW városi rádió egyik műsorvezetőjéhez is, aki szerint ezzel a Karácsony legfontosabb elemeit ölik ki és a keresztény ünnephez legkevésbé köthető dolgot tartják meg. Ez a trend azonban nem csak az említett napközi központ által produkált kirívó eset, hanem a teljes belvárosi bevásárló körzetre igaz. Ugyanis a teljes bevásárló negyed elhagyja innentől a karácsonyi díszítést, hogy helyette a sokszínűséget és klímavédelmet helyezzék a középpontba. Melina Sehr, helyi köztisztviselő azzal kommentálta a változásokat, hogy „nem csak a városnegyed fejlődött a fenntarthatóság és diverzitás tekintetében, hanem a Mikulás is elvégezte a házi feladatát. Az új „nyári mikulás” pedig tökéletesen fogja tükrözni sokszínű közösségünket”. A progresszív, rendkívül fejlett „nyári Mikulás” megjelenése pedig nem jelent mást, mint valójában a valódi Mikulás és vele együtt a keresztényhagyományok eltűnését is. Helyette pedig a melbourne-i gyerekeket mostantól a „fenntarthatósági kalóz” fogja meglátogatni mostantól.

Az év vége közeledtével eljött azoknak az éves díjátadóknak is az ideje, mikor egy-egy vállalat megnevezi, hogy az általa lefedett területen ki vagy mi gyakorolta a legnagyobb hatást. Így tett a Time magazin is mikor Az év embere díjával jutalmazta Greta Thunberget, a klímaszorongás népszerűsítéséért. Amerika elsőszámú online szótára, a Merriam-Webster pedig a „they” (ők) névmást választotta az év szavává, amely a gendertudósuk által feltalált nembináris személyek „gendernévmása”. A szótár ez év szeptemberében adta hozzá az új jelentést kifejtő szócikket az eredetileg többesszám harmadik személyű névmás definíciójához – írja a Guardian. E szerint „az angol nyelvből híresen hiányzik egy semlegesnemű egyesszám harmadik személyű névmás”. Majd hozzátették, hogy „az utóbbi időkben azonban egyre többet kezdték el ilyen célból használni a they névmást publikációkban, közösségi médián és mindennapi beszélt nyelvben is”. Így nagy örömükre szolgál, hogy a progressziót képviselő világjobbító trendet követheti szótáruk is. Ezekkel két bökkenő van, amelyekből az egyik az, hogy az angol nyelvnek ez előtt is volt semlegesnemű egyesszám harmadik személyű névmása, amely funkciót az „it” szó töltötte be. A második pedig, hogy díjat egyébként nem az alapján adta a szótár, hogy mely kifejezésre kerestek az éven legtöbbször, mert számos másik szó megelőzte a they-t. Tehát, ha növekvő trendek lennének fontosok a Merriam-Webster számára, akkor nem egy másik kifejezés akadt volna, amely nagyobb érdeklődést váltott ki az emberekből. Csupán annyiról van szó, hogy a Merriam-Webster most már másodízben tette le az esküt a liberális ideológia szolgálata mellett.

Érkezik a Marvel első transznemű gyerek szuperhőse, Mighty Rebekah, akit egy gyerekek LMBTQ oktatásáért kampányoló 12 éves lányról mintáztak – írja az Advocate. A Marvel Hero Project nevezetű sorozatának célja, hogy olyan fiatal hősöket mutasson be a valóvilágból, akik valamilyen társadalmi problémával kapcsolatban komolyan szerepet vállaltak. A program keretében minden megjelentetett fiatallal felvesznek egy rövid dokumentumfilm, illetve készül róluk egy képregény is. December első szuperhősét Rebekah Bruesehoffról, mintázták, aki egy iskolai LGBTQ történelem tanterv bevezetéséért szónokolt a New Jersey-i törvényalkotók előtt. „Sose láttam önmagam a nekünk tanított történelemben” – fejtette ki a transzlány a dokumentumfilmben. Ezért fontosnak tartja, hogy több nyíltan homoszexuális vagy transzszexuális személyről tanuljanak a gyerekek az iskolákban, akikkel azonosulni tudnak. Bár a beszéde idején Rebekah még csak 12 éves volt, így nem rendelkezhetett túlzottan mély történelmi ismeretekkel, de érvelése annyira letaglózta Phil Murphy kormányzót, hogy nem tudott egyebet tenni, mint aláírni az erről szóló törvényjavaslatot. A Marvel pedig ezt a hatalmas sikert igyekszik népszerűsíteni a gyermekek számára a transzlány képregényes megörökítésével. Ennek megfelelően, mikor szuperképességéről kérdezték, Rebekah-t azonnal rávágta a szinte egyértelmű választ: „az én szupererőm a tolerancia”. Így már a gyermekeink is tudni fogják mennyire remek dolog az LGBTQ jogokat propagálni.

A teljes hadseregeket pusztakézzel elpusztító Wonder Woman következő filmjében nem fogja használni kardját, mert az egy túlzottan agresszív, fallikus szimbólum – írja a Pluralist. Ezt a szuperhőst játszó színésznő, Gal Gadot nyilatkozta Sao Pauloban a Comic Con Experiance nevezetű szórakoztatóipari rendezvényen a Wonder Woman 1984 című film kapcsán. „Wonder Woman nem visel fegyvert. Törekszünk arra, hogy ne kelljen megjelennie a kardnak, mert van benne valami nagyon agresszív” – mondta a színésznő, majd hozzátette – „Ő egy istennő, jól tud harcolni, rendkívül erős, kimagaslók a képességei és van egy lasszója is.” A szélsőséges feminista szuperhősnő rajongói pozitívan fogadták a híreket, egyetértve a színésznő által mondottakkal. Egy szűk radikális csoport ki is fejtette közösségi médián, hogy az első filmben a hősnő által forgatott kard egy „halálos fallikus szimbólum”. Szóval akármennyire is törekedtek a 2017-es film készítői, hogy egy feminizmus teljes spektruma számára kedvelhető legyen a filmük, mégis maradtak kisebb dolgok, amelyeken a feminácik kielégítése miatt változtatni kell. Az egész ügy azért különös, mert a korábbi mozifilmben temérdek embert pusztakézzel semmisít meg a szupererős hősnő, tehát az erőszakossághoz kevés köze van a száműzött harci kelléknek. Gadot kisasszony felszólalt a családon belüli erőszak ellen is és arra bátorította hallgatóság hölgy tagjait, hogy merjenek segítséget kérni (természetesen a toxikus férfiakkal szemben – a szerk.). Ez a kijelentés szintén figyelemre méltó, mert egyértelmű, hogy a családon belüli erőszaknak nem csak női áldozatai vannak. Azonban erre a férfiellenes hátrányos megkülönböztetésre már az első Wonder Woman filmben is kiváló példa. Ugyanis a történet szerint Wonder Woman hazája, a csakis nők által lakott Amazónia maga tökéletesség és a béke szigete, míg a férfiak és nők által együtt lakott valódi világ egy háborúk és bűnözés által sújtott pokol. Ez pedig azt a szubsztanciális üzenetet hordozza magában, hogy egy nők által lakott világ tökéletes lehetne, míg a férfiak ezt mind elrontják.

A birt Nature tudományos folyóirat egy olyan tudóstársaság levelét közölte le, akik szerint csúcsteljesítménye ellenére rasszizmus a Google kvantum számítógépét felsőbbrendűnek nevezni. A természettudományi folyóirat októberben közölte azt a tanulmányát, mely szerint a Google legújabb kvantum processzora képes elvégezni egy olyan számítást 200 másodperc alatt, amit a világ legfejlettebb hagyományos számítógépe 10,000 év alatt fejezne be. Ennek kapcsán közölte a „Quantum supremacy using programmable superconducting processor” (Kvantum felsőbbrendűség programozható szupravezetős processzor használatával) című cikkét, amely a 13 politikailag korrekt tudósból álló társaság szerint rasszista megfogalmazás volt. A tudósok függetlenobjektív gondolkodását az tény sem zavarta meg, hogy valójában olyan teljesítménybéli fölényt ért el a Google, amelyre egy hagyományos számítógép sem lenne képes. Ezért kifejtették, hogy szerintük a „felsőbbrendűség szónak erőszakos, neokolonista és rasszista áthallásai vannak, mivel a fehér felsőbbrendűségre asszociálhatunk róla”. Ehelyett a „kvantum előny” kifejezés használatára szólították fel tudóstársaikat, hogy a tudományos tények véletlenül se sértsék a politikai korrektség álomvilágában merengőket. Érdemes megjegyezni, nem ez az első példa arra, hogy rasszizmusról képzelegnek a politikai korrektség képviselői a mérnöktudományok kapcsán. Ugyanis ezt megelőzően az állt a tudományos diskurzus középpontjában, hogy bizony a robotika is rasszista, mert a legtöbb robot burkolati elemit fehérre festik. Ezekben csak az szomorú, hogy ehhez az eszement hadjárathoz olyan neves tudományos lapok asszisztálnak

Bizonyára önök is értesültek róla, hogy Greta Thunberg elnyerte a Time magazin Az év embere díját az egész éves klímaszorongás népszerűsítésért. Azonban a neves magazin nem csak kis Grétát jutalmazta díjával, hanem olyan nagy nevű hírességeket is, mint Indya Moore.  Moore a 100 legbefolyásosabb LGBT emberek díját nyerte el a Time-tól a Pose című homoszexuális propagandasorozatban való szerepléséért. A transzhölgy azonban nem csak tévésorozatok világában népszerűsíti a gender-ideológiát, hanem komoly közösségi médiás okfejtéseiben is. Ez alkalommal konkrétan azt fejtegette, hogy a két biológiai nem létezése csak kitaláció és valójában mindenki nembináris identitású – írta a PinkNews. „Most jöttem rá, hogy minden identitás természetből eredően nembináris. Senki sem csak egyetlen dolog” – olvashatjuk Moore Twitter-bejegyzésében, majd hozzáteszi – „Mindannyian nembinárisok voltunk eddig is és még csak nem is tudtunk róla”. Hadd gratuláljunk ehhez a rendkívüli felfedezéshez! Arra kérnénk a tudósasszonyt, hogy majd beszélje meg ezt a hatalmas felismerést az általános iskolai biológia tanárával is. Ezenfelül nevezetes még, mikor a méltán elismert úrhölgy azt fejtegette, hogy „ha egy nőnek pénisze van, akkor az egy biológiai női pénisz”. Ugyanis okfejtése szerint „egy biológiailag női pénisz, nem egy mesterséges pénisz, hanem biológiai része a női testnek”. „A szaporítószervek és a kromoszómák a nemünk biológiáját határozzák meg, nem pedig a nemünk” – emelte ki a lényeget, legyen akármi is az. Ha nem is mindenben tudunk egyetérteni a Moore-ral egyben mindenképp megegyezhetünk: Komoly teljesítményt kell leraknunk az asztalra, ha el akarjuk nyerni a Time magazin 100 legbefolyásosabb LGBT emberének járó díját.

Vaskos cikkben fejti ki az Advocate, hogyha nem randevúzunk transzneműekkel, akkor bizony csakis transzfóbiások lehetünk, nincs más lehetőség. A cikk teljes hosszában arra tesz kísérletet, hogy egy objektívnak tűnő levezetésben bebizonyítsa, hogy a heteroszexuális emberek többnyire minden különösebb ok nélkül transzfóbiások. Először egy statisztikai adattal kezdi, melyből egyértelműen kiviláglik, hogy a heteroszexuális emberek között rendkívül érthető módon alacsony a hajlandóság a transzneműekkel való randevúzásra. Ez után jön a bizonyítás, hogy pedig a transzneműek és is lehetnek szépek, sőt, a többségük olyannyira szép az Advocate szerint, hogy nem is vesszük észre másságát. Ez a temérdek adat pedig már önmagában arra mutat, hogy a heteroszexuálisok szinte majdnem mind transzfóbiások. Csupán annyi hibádzik, hogy a transzneműek elsöprő szépségéről már nem tudnak semmilyen konkrét adattal szolgálni, de a korább adatok mellé helyezve tényként próbálják feltüntetni állításukat. Ha a tényeknél maradunk, akkor viszont abban megegyezhetünk, hogy a legtöbb ember nemét arcvonásairól és testarányairól el tudjuk dönteni, illetve ezek tudattalanunkban befolyásolják a vonzódásunkat is. Ezt követően a cikk kitér arra, hogy egyébként – minden különösebb statisztikai alátámasztás nélkül – a heteroszexuális férfiak sokkal jobban félnek a transzneműektől, mint bármilyen más csoport. Ennek oka pedig, hogy nem akarnak homoszexuálisnak tűnni az által, hogy egy transzneművel járnak. Pedig valljuk be egy hím nemi szervvel rendelkező nőnek kinéző férfival romantikus és szexuális kapcsolatot létesíteni kimeríti a homoszexualitás kategóriáját. Ezt maga a cikkíró is alátámasztja, hogy bizony a transzneműek túlnyomó többsége nem esik át teljes nemátalakító műtéten, így nemi szerveik eredeti biológiai nemüknek felel meg a legtöbb esetben. Azonban fontosnak tartja leszögezni, hogy mind ez nem adhat okot a hátrányos megkülönböztetésre, ahogy az sem, hogy az ilyen személyekkel közös gyermekünk sem lehet. Értékelhető magyarázatot persze nem tud adni erre, helyette álságos módon fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a világért se célja a heterokat rávenni a transzneműekkel való kapcsolatokra. Mindeközben pedig az felejti el, hogy a heteroszexuális emberekben a minden tekintetben ellenkező nemű emberek tudnak romantikus és szexuális vágyat kelteni. Továbbá, hogy a heteroszexuálisok többségének feltett célja, hogy gyereket vállaljon és családot alapítson. Így tehát a biológiai törvényszerűségeken alapuló heteroszexuális preferenciákat titulálja transzfóbiának.

Újabb beteges, gyűlöletkeltő matricák tűntek fel az Egyesült Királyság utcáin – ezúttal a skóciai Perth városában -, amelyeken az állít, hogy „It’s okay to be white” (oké, ha fehér vagy). Korábban Oxford utcáin találkozhattak olyan – a hatóságok szerint már-már terrorizmus színvonalát súroló – matricákkal a járókelők, amelyekre hasonló súlyú gyűlöletkeltések voltak írva. Például az egyik matricán az állt, hogy „Nő, főnév, felnőtt nőnemű ember”, egy másik pedig azt olvashattuk, hogy „A transznők férfiak és legtöbbüknek pénisze is van”. A Perth városi atrocitások egy skót parlamenti képviselő, John Swinney azt reagálta, hogy ilyen üzeneteknek „nincs helye Perth-ben vagy bárhol ebben az országban”. Twitter-bejegyzésében hozzáfűzte, hogy „össze kell fognunk, hogy ellenálljunk ennek ezeknek elfogadhatatlan anyagoknak” – értesülhettünk a BBC-től. A lámpákra és tűzcsapokra ragasztott levonók kapcsán több aggódó lakos is megkereste „Perth Against Racism” (Perth a Rasszizmus Ellen) nevezetű civilszervezetet, hogy jelezzék nem érzik magukat biztonságban. „Megbetegítő és undorító arra gondolni, hogy vannak olyan emberek, akik így gondolkodnak” – jegyezte meg egy helyi lakos, aki sötétbőrű kislánya miatt aggódott. A skót rendőrség szóvivője megnyugtatott mindenkit, hogy bár bejelentés még nem érkezett hozzájuk az ügyben, nyomozóik már elkezdték a vizsgálatot. Mi is reméljük, hogy sikerül végére járni az ügynek, és helyreállítani a rendet, hogy többé ne legyen oké fehérnek lenni Skóciában (Vagy a világ bármely pontját. Felháborító! – a szerk.).

 

A heteroszexuális férfiak részei a transznők közösségének – írja a Vice abban a cikkében, amelyben arra hívja fel a transznőket, hogy hódítsák meg a heteroszexuális férfiakat. Az öles történeteken keresztüli levezetésben az fejtegeti számunkra a Vice, hogy igenis nagyon sok heteroszexuális, cisznemű férfi van, aki a trasznőket is szereti. Magyarán a cikkíró állítása szerint sok olyan normálisnak tűnő férfi van, akik a pénisszel rendelkező nőnek kinéző férfiakat szeretik. Ennek a valószínűségét mi fenntartásokkal kezelnénk. További kérdésként pedig felmerül, hogy mennyiben beszélhetünk egyáltalán heteroszexuális férfiakról, ha azok péniszes „nők” után vágyódnak? Leginkább semennyiben, bár valószínűleg arra gondolhatott a cikkíró, hogy amennyiben ő nőnek képzeli magát, akkor szexuális értelemben is teljesértékű nő. Továbbá a „heteroszexuális” férfiak e kategóriájának megjelölésére a transzamor kifejezést is, akik a transzneműek iránt vonzódó heterok. A további okfejtés szerint, aki vonzódik valamilyen közösség tagjaihoz az részévé válik annak a közösségnek, így a transzamor heterok, bár nem transzneműek a részei annak a közösségnek. A cikk írója nehezményezi, hogy ezek a férfiak gyakran nem hűségesek, csak egyfajta fétisként tekintenek a transznőkre. Szóval csak a szexuális perverzióikat élik ki a közösségükben. Ezért arra hívja fel transztársait, hogy ne engedjék ilyen könnyen távozni ezeket a férfiakat próbálják számonkérni és meghódítani őket, hogy „elfogadják helyüket a transznők között”. Ennek következtében pedig társadalmilag is elfogadottabbá tudnák tenni a heteroszexuálisok transzneműekkel való kapcsolatait.