Alapjogokért Központ

VILÁGFIGYELŐ #1

„A progresszió nem vicces"

E címmel jelent meg a FrontPage Magazine nevű konzervatív hír- és véleményoldalon Mark Tapson publicista és forgatókönyvíró cikke, melyben azt a kérdést fejtegeti, hogy mely politikai ideológiákkal lehet és melyekkel tilos tréfálkozni. Ahogy cikkében a szerző is felhívja a figyelmet, a történelem folyamán mindig a totalitárius ideológiák és még inkább a totalitárius diktatúrák voltak allergiásak arra, ha az emberek rajtuk élcelődtek. Ezek az ideológiák korábban a nácizmus és a kommunizmus voltak, mára a liberalizmus nem tűri a humort.

▪️ Ahogy Tapson írja, a totalitárius rezsimek léte azon múlik, hogy teljes mértékben kontroll alatt tudják-e tartani az emberek gondolatait. Be tudnak-e férkőzni az álmaikba és arra tudják-e sarkallni őket, hogy kétszer is meggondolják, mit mondanak vagy írnak le. Ennek a politikának a legnagyobb ellenfele a humor, ha ugyanis az adott ideológiával vagy a rendszerrel viccelnek, az egyértelműen jelzi, hogy a rezsim szorítása enyhül.

▪️ A szerző idézi a neoliberális politikai kánon kötelező szerzőjét Saul Alinsky-t, aki a „Rules for Radicals” (a magyar kiadás címe is beszédes – A civil szervezkedés ABC-je című könyvében leírja, a legjobb fegyver a gúny. „Nincs ellenszere, irracionális és bőszítő.”

▪️ Tapson rámutat, hogy ma az állítólag elfogadó és toleráns liberális tömb az, mely képtelen a humor formájában érkező kritikákat feldolgozni és arra apokaliptikus haraggal, fenyegetéssel és sok esetben egzisztenciális ellehetetlenítéssel lép fel.

▪️ A szerző példaként hozza az amerikai politikát: a demokratáknak sosem kellett Alinsky taktikái ellen védekezniük, amíg színre nem lépett Donald Trump. Ő a saját módszereiket használja ellenük, „ringbe száll velük, ölre mennek, keményebben üt és nyer”. Ezért képtelenek elviselni.

▪️ Tapson a cikke végén megjegyzi, a totalitarizmus komoly dolog, akárcsak a humor, azonban a humorral ellentétben a totalitarizmus nem működik, ha mindenki nevet.