Alapjogokért Központ

Bolond Lyukból 2020/3

A kép forrása a washingtontimes.com

Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy álláspontunk szerint a szép új világunkhoz vezető ajtó kulcsa, abban rejlik, hogy minél kevesebb fehér gyermek szülessen. Amíg azonban ez a kívánatos helyzet várat magára, muszáj hangsúlyt fektetni a már megszületett utódok megfelelő oktatására. Hogy ez mennyire fontos, azt jól mutatja annak a tanulatlan washingtoni fiúnak az esete, aki egy „a Szüzesség menő” feliratú pulóverben ment iskolába. A hetedikes bűnöző ráadásul akkor sem volt hajlandó levenni a szégyenteljes ruhadarabot, amikor haladó tanára felhívta figyelmét, hogy az mások érzékenységét sértheti. Szerencsére, a progresszív pedellus nem hagyta annyiban a dolgot és közölte a fiú szüleivel, hogy ha gyermekük még egyszer az inkriminált pulóverben megy iskolába, azonnal felfüggesztik. A megdöbbentő ügy részletei a Washington Timesban olvashatók.

Sokan persze most azt mondják, hogy csak egy szegény hetedikes srác tudatlanságáról van szó, de pont az ilyenekből lesznek a Fred Deutsch féle veszélyes őröltek. Aki még nem ismerné a németes nevű úriembert, az jól jegyezze meg a nevét, mert a politikus olyat tett, amely messze túlmutat náci elődeinek gonoszságán. Dél-Dakota állam republikánus szenátora ugyanis olyan javaslatot terjesztett elő, amely értelmében kisgyermekeken nem lehetne nemátalakító műtétet elvégezni. Természetesen az erkölcsi fölényben lévő haladók több csoportja is rávilágított már, hogy ilyenfajta barbársággal az állam tényleg kiírná magát a demokráciák sorából. Csak remélni tudjuk, hogy a törvényhozás kiveti magából Mr. Deutsch javaslatát, addig is a The Hill oldalán követhetik az ügy fejleményeit.

Szerencsére nem minden amerikai állam tart a sötét középkorba, vannak, akik tovább viszik a haladás lángját. Ilyen például New Jersey, ahol éppen most vezetnek be új, minden állami oktatási intézményben kötelezően követendő tantervet. Természetesen fókuszban az LHGR#&T jogok, de nem csak a már közhelyszámba menő szexuális felvilágosító órák keretében. Nem, New Jerseyben ezentúl a nyelvtan és a közgazdaságtan oktatása is LK@%”T konform lesz. Mit is mondhatnánk? Ez ám a haladás. Részletekért kattintson a North Jersey írására.   

De nem csak az óceán túloldalán vannak innovatív gondolatok: Anglia egyik legnézettebb reggeli műsorában nemrég egy önjelölt szexmester állt elő a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha az általános iskolai rajzórákon élő mezítelen modellek segítenék a nebulók fejlődését.  Egyes maradi tahók persze egyből azzal érveltek, hogy a mezítelen, pocakos szakállas bácsik helyett a gyerekek akár rajzolhatnának gyümölcskosarakat vagy más csendéleteket is, de mi azért tudjuk: az egészséges szexuális fejlődést nem az egymásra rakott almák és szőlőfürtök segítik. A szexmester nagyszerű kezdeményezéséről bővebben a Wales Onlineon olvashatnak-

A maradi, sértő vélemények korlátozásában új szintre lépett a Twitter, mely ezentúl lehetővé teszi, hogy a tweetek alá egyáltalán ne lehessen kommentelni -adja hírül a The Verge. A techóriás közlése szerint a döntés mögött az a jelenség állt, hogy a megosztó, például LHBVT tartalmak alatt túl sok volt a negatív komment, ez pedig sérthette a szerzőket. Éljen a szólásszabadság! De csak, ha a vélemény progresszív. Sokat tanulhatna ebből a példából a TikTok, ahol nemrég hatalmas botrányt okoztak egy ápolónő videói, amelyekben amellett érvelt, hogy a nemi betegségek megelőzésének legjobb módja az erkölcsös szexuális élet. Természetesen a bosszú nem maradhat el: progresszív tömegek követelik, hogy a netes bűnözőt rúgják ki állásából. Ha Ön is csatlakozna a tiltakozáshoz, kattintson a Vice cikkére.

Úgy tűnik azonban, hogy a TikTok ellenére is Kína a haladás új hazája: kínai tudósok ugyanis nemrég egy olyan új eljárást kísérleteztek ki, amelynek köszönhetően hamarosan két nőnek is lehet vérszerinti gyereke.  Ha Ön is potenciális érintett, kattintson a PinkNews írására.

Rendhagyó szemlénkben bemutatjuk még a FAZ jóvoltából a zoológia legújabb eredményeit: több száz állatfaj egyedeinél figyelték meg a homoszexualitást; ebből pedig egyértelműen levonható a következtetés, hogy az természetes jelenség az emberek körében is. Egyesek azzal érvelnek, hogy ennél jóval több állatfajnál van jelen a kannibalizmus, azt mégsem tekintjük elfogadottnak emberi körökben, de ne hagyjuk magunkat megvezetni: éljenek a homoszexuális pingvinek, oroszlánok és medveállatkák.

Ezekről és sok más érsekségről is olvashatnak az Alapjogokért Központ progresszív sajtószemléjének aktuális számában.

 

Rajta hát!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

Egy hetedikes fiúval levetették a felsőjét és megfenyegette iskolája, hogy felfüggesztik, ha újra hordja, mert az volt a ruhára írva, hogy a „Szüzesség menő” (Virginity Rocks) – írja a Washington Times. A 13 éves, Londyn Piglowski elmondta, hogy a társadalomismeret tanára vitte az iskolaigazgató elé, a züllesztő felirat miatt. Itt azt mondták neki, hogy vegye le, vagy fordítsa ki a felsőt, mert a rajta lévő szöveg nem összeegyeztethető az iskola szellemiségével. Londyn azonban nem értette mi a probléma, ezért megkérdezte, hogy miért kell levennie a pozitív üzenetet tartalmazó felsőt. Erre válaszként megfenyegették, hogy felfüggesztik, ha újra abban a pulóverben megy iskolába. A fiú édesapja nem értette a szituációt, tekintve, hogy a tanulók iskolai szexuális felvilágosításon is részt vesznek, aminek egyértelmű része a szüzesség kérdésköre is. Bevalljuk, mi sem teljesen értjük a helyzetet főleg, hogy mostanában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a tengerentúli iskolákban a fiatalok szexuális nevelésére. Talán, ha az állt volna a felsőn, hogy „Légy melegebb a melegítőmnél”, akkor megdicsérték volna. Így viszont csak annyit nyilatkozott az iskola az esetről, hogy a ruha „bomlasztó volt oktatási környezetre nézve”, ezért joguk volt megfegyelmezni diákjukat.

Bűncselekmény lehet egészségügyi ellátást nyújtani a kiskorú transzneműeknek az Egyesült Államok, Dél-Dakota államában – jelentette be a rémhírt a Hill politikai magazin. Ha esetleg ráncolnák a homlokukat, hogy miféle embertelenség eredménye az ezen rendelkezéseket bevezető jogszabály, akkor fel kell világosítanunk Önöket: arról van szó, hogy az új szabályozás tiltja a kiskorúak egészségének veszélyeztetését, nemi szerveik megcsonkítását és kasztrálásukat. Tehát a Fred Deutsch, republikánus képviselő által benyújtott jogszabályjavaslat attól óvná a gyermekeket, hogy rendkívül fiatal életkoruk ellenére nemi átalakító műtét alanyai lehessenek. A „Sérülékeny gyermekeket védelmező rendelkezésből” megismerhetjük, hogy Deutsch szerint a műtéti és hormonkezeléses beavatkozások nem jelentenek megoldást. Sőt, visszafordíthatatlan katasztrófát okozhatnak a gyermekek életében. A képviselő célja, hogy a fiataloknak időt adjon szexualitásuk és személyiségük felfedezéséhe,z és csak azok részesüljenek a nemi diszfóriát enyhítő radikális kezelésekben, akiknek tényleg szükséges. Persze a progresszív médiumok szerint ez a gyermekek jogainak súlyos korlátozása és az egészségügyi szolgáltatás nyújtási kötelezettség megtagadása. Viszont milyen érdekes, hogy a #függetlenobjektív sajtó képviselői ilyen esetekben megfeledkeznek a genderlobbi áldozatairól, akik nemátalakító eljárások, rájuk gyakorolt visszafordíthatatlan eredményei miatt lesznek öngyilkosok.

New Jersey állam iskoláiban új LGBTQ+ fókuszú tanterveket fognak bevezetni a következő tanév kezdetétől – írja a northjersey.com, helyi hírportál. A változtatás célja, hogy megismertesse a diákokkal a meghatározó LGBTQ+ személyeket és az identitásukból adódó problémákat történelemből, közgazdaságtanból és még nyelvtanból is. Erre pedig azért volt szükség egy, a kezdeményezést támogató jogvédő szervezet, a State Garden Equality szerint, mert annyira sok LGBTQ+ identitású nebuló van az iskoláikban. „Azt szeretnénk, hogy a tanulók önmagukat lássák az (órákon) elmesélt történetekben” – mondta Ashley Chiappano, a szervezet iskolai biztonsági és közösségi oktatási menedzsere. Majd hozzáfűzte, „azt szeretnénk, ha pontos, megfelelő és történelmileg releváns információhoz jutnának a (homoszexuális) közösségről és a (tagjai által) eredményekről”. Tehát az új jogszabály szerint az állam minden általános- és középiskolájában kötelező lesz arról tanulni, hogy az LGBTQ+ személyek hogyan járultak hozzá a világ társadalmi, politikai és gazdasági fejlődéséhez. Így – Kalifornia után – New Jersey a második olyan állam az Egyesült Államokban, ahol ilyen haladó és magas minőségű oktatásban részesülhetnek a fiatalok.

Arról vitatkoztak Anglia egyik legnépszerűbb reggeli tévéműsorában, hogy a gyerekek javát szolgálná-e, ha meztelen modellek járnának a rajzóráikra – írja a WalesOnline. A Good Morning Britain reggeli showműsorban Flo Perry, „professzionális szexmester” állt elő ezzel a rendkívüli ötlettel, amely szerinte „segíthetne a fiataloknak, hogy jobban elfogadják a meztelenséget és a testüket”. Sőt, Perry szerint ez az önbizalmát is növelné a fiataloknak. Tehát a szexmester azt szeretné, ha meztelen felnőttek forognának az iskolások körül, mert annak szerinte csupa jó lenne az eredménye. Sajnos azonban nem mindenki ennyire felvilágosult, ugyanis több maradi néző is nem tetszésének adott hangot a felvetés kapcsán. Volt, aki konkrétan megjegyezte, hogy „a meztelen idegenek normalizálása nem tesz jót a gyerekeknek”. Ha ez nem lett volna elég, akkor ezután eltávolodott a kamera a show vitapartnereiről és egy keresztbe tett lábú, idős, meztelen férfit láthattak a nézők. Erre a közösségi média is felrobbant és a Twitteren olyanokat lehetett olvasni, minthogy „miért nem rajzolhatnak gyümölcstálakat a gyerekek? Vagy ruhába öltözött embereket? Igazán nem lenne szükséges, hogy általános iskolás gyerekek meztelen embereket rajzoljanak”. A válasz egyszerű: a gyerekek szexualizálása az első lépés a sikeres LGBTQ+ érzékenyítéshez.

Szűkítheti a szólásszabadság kereteit a Twitter soron következő hozzászólásokat érintő frissítése – értesülhettünk a Verge számítástechnikai magazinból. A közösségi oldal új frissítése arra adna lehetőséget a felhasználók számára, hogy egy bejegyzés létrehozásakor korlátozzák, hogy kik szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ez azért különös, mert a Twitter eddig az egyik legszabadabb közösségi média oldalként hirdette magát, ahol mindenki szabadon kifejezheti a véleményét. Az új változtatás értelmében azonban lehetséges lenne félrevezető információkat úgy megosztani a nagy nyilvánossággal, hogy közben megvonják a bejegyzés alatti válaszadás lehetőségét az érintettektől. A kettő nevezetes hozzászólás korlátozási beállítás a Group (Csoport) és a Statement (Nyilatkozat). Az első opciónál csak a bejegyzés írójának követői tudnak reagálni, míg a második esetben senki sem. A Twitter termékigazgatója, Suzanne Xie elárulta, a változtatásban közrejátszott, hogy egy-egy posztra nagyszámú ellenvélemény érkezhet, amely rosszul érintheti a létrehozóját. Tehát, ha valakiről valótlanságot állítanak, akkor többé nem lesz lehetősége a jó hírnevét megsértő nyilatkozatot úgy megcáfolni, hogy az azonnal eljusson a hazug nyilatkozat olvasó milliókhoz. Szóval a Twitter számára fontosabb, hogy kiszolgálja a politikai korrektség ideológiáját, mint az igazság.

Boldogan tájékoztat a PinkNews homoszexuális propagandaportál, hogy a kínai orvostudományban is kezdenek teret nyerni a haladó gondolatok. Ugyanis Kínában azért folyik komoly orvosi kutatás, hogy az azonos nemű pároknak is lehessenek közös vér szerinti leszármazottjai. Az új megtermékenyítési módszert eddig csak egereken tesztelték, a kísérletek következő fázisában pedig a majmokra fognak áttérni. Végső céljuk pedig, hogy embereken is végrehajtható legyen az eljárás. Az eddig lefolytatott kísérletek során két nőstény ivarsejt magasszintű génmódosításával tudtak létrehozni egészséges egér utódokat, viszont hímivarsejtek módosításával nem működött a módszer. Az érdekes bejelentés után az Oxfordi Egyetem egyik munkatársa, César Palacios-González megjegyezte, hogyha sikerrel járnának a kínai kutatók, az lerombolná azt a homofób álláspontot, hogy a homoszexualitás nem természetes, mert az ilyen párok nem tudnak szaporodni. „Ez pedig erős érv lenne az azonosnemű házasságok mellett” – tette hozzá Palacios-González. Mi arra is emlékeztetnénk haladó barátainkat, hogy ennek a megoldásnak köszönhetően nemcsak az LGBTQ+ problémák ellenszerét találnák meg, hanem az elnyomó patriarchátusét is. Tehát két legyet ütnének egy csapásra, mert a kutatása sikere esetén az elnyomó férfiakra se lenne többé szükség az utód nemzéshez.

Mindenki utálja azt az ápolónőt, aki szerint az egészséges életmód és erkölcsös szexuális élet segíthet a depresszió, a szorongás és a nemi betegségek megelőzésében – írja a Vice. Az említett ápolónő, Holly Grace rövid zenés, feliratos videókon keresztül osztotta meg pozitív tanácsait a TikTok alkalmazás felhasználóival. Az internet toleránsabb fele azonban zaklatni kezdte, mikor túl sok igazságot mondott arról, hogyan hagyhatunk fel káros szokásainkkal, hogy egészségesek legyünk. A fiatal ápolónő például nem átallott azt javasolni a stressz és szorongás leküzdéséhez, hogy alkohol helyett fogyasszunk sok vizet, éjszakai partik helyett aludjunk eleget, drogok helyett eddzünk és próbáljuk ki a vallásos életet. Sőt, ami ettől is rosszabb a Vice magazin szerint, hogy Holly egy videója szerint a nemi betegségek elkerülésére az a legjobb módszer, ha erkölcsös szexuális életet élünk. Mi több a vérlázító képsorokon azt javasolja a celeb ápolónő, hogy a szexuális életünk kibontakoztatásával várjunk a házasságig. Ezt követően többen a kirúgását kezdték követelni, mert szerintük a videóiban nyújtott tanácsok szakmaiatlanok, részrehajlók és félrevezetők. Végül pedig voltak, akik fizikai erőszakkal fenyegették meg Grace kisasszonyt, amiért a normalitást képviselő hasznos tippeket nyújtott nézőinek. Tehát azt láthatjuk, hogy normalitás képviselete egy radikalizált liberális embercsoport számára már teljességgel elfogadhatatlan. Persze a Netflixnek az orgiákról, poligámiáról, homoszexualitásról és transzszexualitásról tanító új szexuális felvilágosító sorozatát üdvrivalgással fogadta a nemzetközi baloldali média.

A homoszexualitás gyakori az állatvilágban, sőt, egyenesen párhuzamba állítható a heteroszexualitással – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Merész kijelentésüket arra alapozzák, hogy a tudomány már több száz olyan állatfajt kutatott fel, amelyek között fellelhetőek az azonos nemű szerelmek. Köztük szerepelnek a haladók által ezerszer felemlegetett pingvinek, amely szárnyasoknál még az azonos nemű párok örökbefogadására is találtak precedenst. Viszont az agyonemlegetett pingvineken túl, hallhattunk már homoszexuális majmokról és oroszlánokról is. Az igazi előrelépést azonban Peter Bøckman felfedezése jelenti, amelyet a Nature Ecology & Evolution folyóiratban publikált. Ugyanis az oslói zoológus tanulmánya szerint, a homoszexualitás nem az idő előrehaladtával alakult ki az állatok között, hanem a kezdetektől fogva párhuzamba állítható volt a heteroszexualitással. A meghatározó felfedezéshez csak annyira volt szüksége az LGBTQ-kutató úrnak (feltéve, ha így azonosítja önmagát), hogy nem az emberi értelembe vett homoszexualitás definíciót kell alkalmazni az állatokra. Sőt, a FAZ szerint a homoszexualitás emberi értelemben vett meghatározása veszélyes lehet az állatvilágban végzett hasonló témájú kutatásokban. Az állatokra vett sajátos értelmezéseknek köszönhetően pedig olyan örömhírekkel szolgálhat a haladó sajtó, minthogy majdnem 1000 állatfaj létezik, amelyekre jellemző a saját neműkhöz való vonzódás. A FAZ újságírója végül megjegyzi, hogy reméli ennek megfelelően egyszer még igaznak bizonyul a Nature-ben megjelent tanulmány, hála az új progresszív kutatási terület fejlődésének.