Alapjogokért Központ

VILÁGFIGYELŐ #6

"Keresztényellenes elnyomás napjainkban a világban"

Ma kétségkívül a kereszténység számít a legüldözöttebb vallásnak a világon. Körülbelül negyedmilliárd keresztény van kitéve bebörtönzésnek, vagyonelkobzásnak és fizikai erőszaknak, beleértve a gyilkosságot és a nemi erőszakot is. Az Open Doors nemzetközi nevű keresztény alapítvány friss statisztikái alapján azonban ez a szám nemhogy csökkent, de csak 2019-ben 6 százalékkal növekedett. Egyetlen év alatt (2019-2020) napi 8 keresztényt gyilkoltak meg, és mintegy 10.000 keresztény templomot és épületet rongáltak meg, valamint 4000 keresztényt tartóztattak le és ítéltek el hite miatt. A felmérés eredményei alapján kijelenthető: a világon ma nyolcból egy keresztényt üldöznek. A Frontpage Magazine cikkéből emeltünk ki néhány információt, amely a 2020 World Watch List című mérés megdöbbentő adataiból közölt összefoglalást.

▪️ Az ateista kommunista rezsim által uralt Észak-Korea a jelenleg a világ legveszélyesebb állama a keresztényekre nézve. A WWL információi alapján a felfedezett keresztényeket politikai bűnözőként kezelve munkatáborokba küldik, vagy akár a helyszínen meggyilkolják. Ebből következik, hogy a szertartások, gyülekezetek szervezése szinte teljesen kizárt, a keresztények képtelenek aktívan gyakorolni hitüket. A keresztényüldözésre nem volt hatással az a megnövekedett diplomáciai aktivitás sem, amelyet a Dél-Koreában zajló olimpia indukált.

▪️ A nagy népességű országok közül Kína (23. helyezett) és India (10. helyezett) is ellenséges a keresztényekkel szemben. Kiemeli a cikk, hogy mindkét állam megfigyelőrendszerek tervezését és telepítését végzi, amelynek következtében könnyebb lesz megkülönböztetni a „jó” állampolgárokat a „rossz” állampolgároktól. Kína egyes részein javaslatok születtek az „illegális” keresztény hittérítők azonosítására és szankcionálására, és minden bizonnyal az erősödő megfigyelés csak rontani fog a fennálló helyzeten.

▪️ Nem meglepő, hogy az 50 leginkább keresztényellenes ország 70 százalékában az iszlám vallás dominál. Burkina Faso egyetlen év alatt 33 helyet lépett előre a keresztényüldöző országok sorában. A keresztények bevallásuk szerint a túlélésükért harcolnak, míg az országban katolikus papokat gyilkolnak meg, és református lelkészek családtagjait rabolják el.

▪️ Srí Lanka is 16 helyet tört előre a rangsorban azzal, hogy 250 ember halt meg és 500 megsebesült a hírhedt húsvétvasárnapi keresztényellenes merényletben. Pakisztánban, amely jelenleg az ötödik legkevésbé biztonságos ország a keresztények számára, blaszfémia-törvények alapján lehet börtönbe kerülni. Irakban 17 év alatt apadt 202,000 fősre az addigi másfélmilliós keresztény lakosság. De hasonlóan drasztikus csökkenés történt Szíriában, ahol 9 év alatt 1,4 millió kereszténnyel lett kevesebb az országban.

▪️ Megdöbbentő, hogy a nyugati liberális médiában nem tudósítanak az elképesztő méreteket öltő keresztényüldözésről. A magukat objektív, tényszerű riportereknek bemutató újságírók, úgy tűnik, elfordítják a tekintetüket a kereszténységet érintő atrocitásokról. Ideje volna leszámolni a kettős mércével, amely a fehér, keresztény embereket úgy tünteti fel elnyomó népességnek, hogy az őket érintő szörnyűségekről való beszámolásnak közben nem enged teret a nyugati médiában.