Alapjogokért Központ

VILÁGFIGYELŐ #8

„Keltetőbe a magzatokkal – avagy a feminista mérnökösködés a születéssel”

A 21. századi feministák dilemmája: lehet-e a nők felszabadításának eszköze a mesterséges méh? Az Aeon digitális magazinban jelent meg Sasha Isaac bioetikus provokatív cikke erről az új technológiáról, és ez alapján a szerző szerint egy dolog biztos: bármit is gondoljunk a terhesség és a szülés természetességéről, a vitában fordulópontot jelenthet a mesterséges anyaméh használata (ektogenezis). Jóllehet ennek a gondolatába is beleborsódzik a hátunk – mintha egy tudományos-fantasztikus disztópiát olvasnánk – Isaac felsorolja az érveket a testen kívüli terhesség mellett. Mindehhez több radikális feminista író művét is segítségül hívja.

  • Először is a mesterséges méh egészségügyi előnyeire hívja fel a figyelmet a szerző. Szerinte sok veszélyeztetett terhes nő életét könnyítené meg, ha születendő gyermekét átültetnék egy ilyen szerkezetbe; másfelől a koraszülött babák további fejlődését lehetne vele biztosítani megfelelő körülmények között. Arról nem is beszélve, hogy lehetővé tehetnék a „szülés” csodáját olyanok számára is, akik nem rendelkeznek méhhel, ilyenek például a transznemű nők.
  • Shulamith Firestone radikális feminista 1970-ben megjelent A nem dialektikája című könyvében a szülés folyamatát a „barbár” jelzővel illeti. Szerinte a mesterséges méh technológia fontos társadalmi előnyt jelentene a nők számára: segítene kiküszöbölni és semlegesíteni egy olyan „kritikus állapotot”, mint a „nők elnyomását biztosító” terhesség. Elismeri, hogy a nemek között vannak biológiai különbségek, de ezek attól válnak elnyomóvá, hogy a „reprodukció” egyoldalúan helyez terhet a női nemre. A mesterséges méh ezt levenné a nők válláról, és „végre szabadon követhetnék a vágyaikat, megszabadulva szaporodási kötelezettségeiktől”.
  • Anna Smajdor feminista filozófus 2007-es Az ektogenezis morális parancsa című művében egyetértését fejezi ki Firestone-nal, ugyanakkor hozzáteszi: az új technológia emancipációs lehetősége korlátozott. Nem tudja teljesen felszabadítani a nőket „szaporodási kötelezettségük” alól, mivel az nem kizárólag a terhesség idejére terjed ki, hiszen a szülés után etetniük és nevelniük kell újszülött gyermeküket.
  • Suki Finn filozófus két metafizikai modellt alkotott a terhességre: a „rész modell” szerint a magzat az anya testének része, míg a nem túl kedvesen hangzó „tároló modell” szerint két külön létezőről van szó. Ez utóbbit kritizálta Amrita Pande szociológus, mivel hiába morálisan semleges az elmélet, korunk patriarchális kontextusában azonban lehetővé tesz olyan dehumanizáló trendeket, mint a béranyaság.
  • Mindezek tükrében Isaac megállapítja, hogy a terhesség és az anya-gyermek kapcsolat méhen belüli dimenziójának leértékelése ellentétes lenne a feministák céljaival. Megkérdőjelezi ugyanis, hogy a mesterséges méh a megfelelő eszköz-e a nők felszabadítására. Noha úgy véli, a terhességgel és szüléssel járó fizikai „problémákra” megoldást jelenthet, nem lehet ez a technológia a felszabadítás kulcsa, amíg patriarchális alapokra épül.