Alapjogokért Központ

VILÁGFIGYELŐ #24

„Nézzük a krízis pozitív oldalát!”

A XVII. században a világ klímáját a „kis jégkorszak” határozta meg. Az időjárás rányomta a bélyegét a mezőgazdaságra is, felütötte a fejét az éhezés. Azonban a zord körülmények kikényszerítették az emberekből az innovációt: olyan strapabíró hajókat kellet építeniük, amellyel a halászok messzebbre merészkedhettek a tengeren. Alan Lightman, az MIT oktatója szerint a koronavírus legyőzése után nekünk is lehetőségünk nyílik elgondolkodni, milyen irányban építsük tovább a világunkat.

  • A globális krízisek mindig kikényszerítik az innovációt. Gondoljunk csak arra, hogy az oktatásnak egyik napról a másikra kellett alkalmazkodnia a vírushoz, teljes egészében a virtuális térbe költözve. Olcsó okoshőmérők küldik az adatokat a védekezéshez szükséges nemzetközi adatbázisokba, a Torontói Szimfonikus Zenekar pedig okostelefonon keresztül állt össze muzsikálni.
  • A vírus lelassította mindennapjainkat, lehetőséget hagyva nekünk arra, hogy többet foglalkozzunk önmagunkkal és családunkkal. Őszintén, magunktól mikor adtunk volna ekkora teret az önreflexió gyakorlására? A vírus arcon csapott minket, majd rámutatott azokra a bálványokra, melyeket öntudatlanul hajszoltunk: a pénzre, a karrierre, a progresszióra.
  • Az ipari forradalom óta életritmusunkat az üzleti szféra, és az annak alapját adó kommunikáció sebessége diktálja. Kutatók szerint az ember 10%-kal gyorsabban gyalogolt 2005-ben, mint 1995-ben, azt az érzést pedig mindenki ismeri, hogy idegbajt kap, ha öt percet kell várni, mire a nyomtató magához tér. Felmerül a kérdés: követője vagy rabszolgája az ember ennek a heves ritmusnak?
  • Most pedig egycsapásra egyedül találtuk magunkat a gondolatainkkal. A kreativitásnak pedig éppen erre van szüksége: egy kis szabadidőre. Olaszországban énekelnek az erkélyeken, a szülők leülnek segíteni a gyermeküknek az iskolai projektekben. És van még egy fontos feladatunk. Hagyjuk csapongani gondolatainkat. Tegyük fel naponta a kérdést: kik vagyunk mi? Használjuk ki a lelassult, elcsendesült világot, hogy saját rezdüléseinkre jobban oda tudjunk figyelni.
  • Néha érdemes a nemzetre is úgy gondolni, mint egy élő emberre. Szüksége van pihenésre, hogy újra definiálni tudja helyét a többi nemzet között. Ha saját nemzetünk nem áll meg néha, hogy meghallgassa önmagát, hogyan hallaná jól a többi nemzetet? Vegyünk csendben egy mély levegőt. Most megkaptuk a lehetőséget arra, hogy emberibb léptékű világot építsünk a járványveszély elmúltával.
  •