Alapjogokért Központ

VILÁGFIGYELŐ #28

"Európa rejtőzködő konzervatívjainak felkutatása"

Daniel Pipes, a Közel-Kelet Fórum elnökének írása a Gatestone Intézet oldalán jelent meg, és azt a kérdést járja körül, hogy vannak-e még Európában konzervatívok. A szerző cikkének már az elején leszögezi, hogy akik konzervatívnak hívják magukat, nem feltétlen azok. Sőt, a valóságban sokszor inkább enyhén baloldaliak – ide sorolja Angela Merkel német kancellárt is. A szerző viszont ezzel párhuzamosan egy jelentős konzervatív erő feltörekvését látja, mégpedig olyan pártok népszerűségének növekedését, amelyeket mások populistának, nacionalistának, szélsőjobboldalinak, esetenként neonácinak bélyegeznek. Pipes őket, az új konzervatív erőket keresztelte el „civilizációvédőknek” (civilizationists).

  • A „civilizációvédők” elsődleges gondja nem a klímaváltozás elleni küzdelem, nem az EU építése, nem a kínai vagy orosz agresszió visszaszorítása, hanem Európa két évezredes történelmi civilizációjának megőrzése. Ők attól tartanak, nehogy Európa a Közel-Kelet vagy Afrika kiterjesztésévé váljon. Ez a félelem négy elemből tevődik össze: demográfia, migráció, multikulturalizmus és az iszlamizáció. Ezek mind szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ugyanis a demográfiai válság teremti meg az igényt a bevándorlásra, amely a multikulturalizmust erősíti. Utóbbinak pedig jelentős része az iszlamizáció.
  • Velük szemben helyezkedik el az „establishment”, az európai politika „vezető rétege”. Ők hajlamosak flegmán elutasítani a civilizációvédők aggodalmait, és sokkal inkább azzal foglalkoznak, hogy kiemeljék Európa történelmének negatív jellemzőit, bűntudatot keltsenek, és erre alapozva sürgessék a kontinens átalakítását. A civilizációvédők ennek ellenállnak, hiszen ők nem éreznek szégyent a múlt miatt, sőt: büszkék a nemzeti hagyományokra.
  • A civilizációvédők már most jelentős erőt képviselnek, annak ellenére, hogy sok országban 20 éve még csak marginális helyzetben voltak, a perifériára szorulva léteztek. Mára Finnországban, Németországban, Hollandiában, Spanyolországban és Svédországban ők képezik az ellenzék legjelentősebb szereplőit; koalíciós pártot adnak vagy adtak Ausztriában, Észtországban, Olaszországban, Norvégiában és Svájcban. Mindemellett pedig kormányon is jelen vannak: Lengyelországban és Magyarországon.
  • A szerző több megállapítást is tesz a jövővel kapcsolatban. Először is úgy véli, hogy bár nehéz és keserves küzdelem árán, de végül győztesen kerülnek ki azok, akik meg akarják őrizni Európát és hagyományait. A második megállapítása, hogy ez többféle módon is sikerülhet. Harmadszor: a Varsói Szerződés volt tagállamai látták, hogy a nyugat-európai NATO-tagállamok milyen hibákat követtek el, és tudtak belőle tanulni. Ide sorolja a Visegrádi Négyeket, Romániát, Bulgáriát és Németország keleti részét. Pipes szerint a civilizációvédők reményt adnak a konzervativizmusnak és Európa jövőjét jelentik.