Alapjogokért Központ

BOLOND LYUKBÓL 2020/24

Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy minden baj okozója a rendőrség és annak rasszista magatartása. Éppen ezért a Minneapolis-i városi közgyűlés a Black Lives Matter mozgalom hatására nagyon helyesen fel is oszlatta a kirekesztő szervezetet. Voltak azonban olyan okvetetlenkedők, akik értetlenségüknek adtak hangot továbbá olyan kérdések merültek fel bennük, hogy az esetleges bűncselekményekkel kapcsolatban mégis kihez is tudnak fordulni az állampolgárok. Lisa Bendert, a Minneapolis-i közgyűlés elnöke azonban jól helyretette a haladást nem értőket és azt mondta, hogy a rendőrség többet árt, mint használ, a „fehér előjogok” élvezőinek pedig most el kell fogadniuk, hogy visszanyalt a fagyi.

A Kaliforniai Egyetemen szintén rasszista tanárok okoznak problémát. Egy bár fehér, de a feketék elnyomását mélyen átérző hallgató azt kérte professzorától, hogy mentse fel társait a vizsgák terhe alól, ugyanis nem tudnak tanulni a megmérettetésekre, mivel tüntetniük kell diáktársaik szenvedései miatt. A rasszista oktató azonban nem értette meg, hogy miért is kell egy 3100 km-re történt rendőri túlkapás miatt elhalasztani a teszteket, ráadásul olyan pökhendi volt, hogy egy Marton Luther King idézettel válaszolt a megrázkódtatást elszenvedett egyetemistának. Tette azonban nem maradt válasz nélkül, természetesen feljelentették és 20 ezer aláírást gyűjtöttek össze a tanulók annak érdekében, hogy eltávolítsák az egyetemről a professzort. Sajnálatos módon a rektor nem rúgta ki, azonban elhatárolódott kollégájától és bocsánatot kért az egyetem nevében a joggal dühös diákságtól. Kell még több bizonyíték, hogy ő is rasszista?

Hősünk a héten a Reddit közösségi platform egyik igazgatótanácsi tagja, aki a faji alapú proletárlázadások hatására önként mondott le fehér előjogairól és adta át vezető beosztását egy feketének, ezzel is bizonyítva antirasszizmusát. Ennél persze jobb lett volna, ha vagyonáról is lemond, de ezt majd megoldják a tüntetők.

Az Amerikai Egyesült Államok rasszista üldöztetése elől menekülőknek kínál letelepedési lehetőséget Ghána. Az afrikai ország 2018-ben indította el a “Year of Return, Ghana 2019″ (A visszatérés éve, Ghána 2019) című programját, azonban az amerikai események láttán elkezdték felpörgetni a visszatérők számára a lehetőséget. „Telepedjenek le újra Ghánában, ha úgy érzik nem akarják önöket” – fogalmazott Barbara Oteng-Gyasi, a ghánai turizmusért, művészetért és kultúráért felelős miniszter. Nem lennénk meglepve, ha afroamerikaiak tömegével élnének az ajánlattal, esetleg vinnének magukkal fehéreket is a hajófenékben.

Jelentős lépést tett a Warner Bros. filmstúdió meséi érzékenyítésének érdekében. Az amerikai filmgyártó a Black Lives Matter hatására eltünteti a Looney Tunes-ból a fegyvereket, például Elmer Fudd nevű vadász karakterének a jövőben nem lesz puskája, ahogy Rissz-Rossz Sam hatlövetűi sem sülnek el többé. A stúdió ezzel próbálja megóvni a gyerekeket a fegyveres erőszaktól, ellenben TNT rudak és bombák továbbra is a mesék eszközei maradnak. A Warner döntése teljesen érthető, hisz a fegyverek a fehér felsőbbrendűséget jelképezik, míg a TNT és más robbanóeszközök egyszerűen csak egy békés, antirasszista tüntetés mindennapos kellékei, ezért ezekkel semmi gond sincs. That’s all folks!

Heti gyűjtésünkben továbbá arról is olvashatnak, hogy egyes amerikai játékokban már nem lehetnek gonosz szereplők feketék és indiánok, arról is, hogy a párizsi antirasszista tüntetők miért kiabálták, hogy „mocskos zsidók”, ahogy arról is, hogy a szobordöntések hogyan is teszik gazdagabbá a történelmet.

Ezekről és sok más érdekességről is olvashatnak az Alapjogokért Központ rendhagyó sajtószemléjének aktuális számában.

Rajta hát!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

A Reddit közösségi platform egyik fehérbőrű társalapítója lemondott az igazgatótanácsi pozíciójáról és átengedte azt egy feketebőrű személynek, hogy bebizonyítsa: ő antirasszista – írja a Financial Express. Bár a reddit-alapító Alexis Ohaniannek afroamerikai a felesége – nevezetesen Serena Williams teniszbajnok -, illetve közös lányuk is sötétbőrű, mégis úgy tűnik, hogy a mai progresszív világban ez már kevés az antirasszista elvek bizonyításához. Magyarán mondva az új liberális gondolkodás szerint nem elég, ha egyenlően kezelünk minden embert bőrszíntől függetlenül. Az igazi posztmodern antirasszisták a fehéreket faji alapon hátrányosan megkülönböztetik, míg a színesbőrűeket előnyben részesítik. E követelménynek tett eleget Ohanian, mikor egy afroamerikainak adta át vezetői helyét, mondván: egy fekete lány apjaként választ kell tudnia adni arra, hogy ha gyermeke egyszer megkérdezi, hogy ő mit tett az antirasszizmusért. „Azt gondolom, hogy egy hatalomban lévő ember a lemondásával mutathatja ki legjobban vezetői képességeit. Azoknak pedig, aki arra törekszenek, hogy helyrehozzák a félresiklott nemzetünket: Ne álljatok meg!” – fejtette ki haladó elméleteit Ohanian. A felvilágosult vállalat egyébként egy évvel ezelőtt vette fel első női igazgatótanácsi tagját, hogy ezzel is tovább bizonyítsa az inkluzivitás iránti elkötelezettségét. Ezenfelül a Donald Trumpot támogató bejegyzéseket letiltották, hogy megjelenjenek a platform főoldalán, ezzel felmutatva, hogy ők egyáltalán nem tekinthetők független közösségi média oldalnak.

A liberális véleményterror már a játékfejlesztő stúdiókat is sakkban tartja: A Little Devil Inside nevű videojátékot fejlesztő Neostream kénytelen volt elnézést kérni és megváltoztatni egy afrikai törzsi harcosokról mintázott karakterüket, mert rasszista a BLM-aktivisták szerint. A Little Devil Inside-ot exkluzív játékként mutatták be, az új Sony PS5 konzol leleplezésekor. A szemfüles antirasszista aktivisták pedig a játék bemutatóvideójában szúrták ki az említett karaktert, ami csak néhány képkockára jelent meg – értesülhettünk a Eurogamer videojáték magazintól. A liberális közönség azért tartja rasszistának a karakterábrázolást, mert a karaktereknek nagy, piros szájuk van, raszta tincseik és fehér lágyékkötőt viselnek. “A bennszülötteket vagy a törzsi népcsoporthoz tartozó embereket karikatúrával való ábrázolás mód nélkül is meg lehet jeleníteni. A szájak és a rasztahaj sztereotípiák” – nyilatkozta egy bölcs és haladó aktivista az ügy kapcsán. Ez csupán azért érdekes, mert aki csak a bemutatóvideót nézte meg, az tudja, hogy az elnagyolt karikatúraszerű ábrázolás a játék vizuális megjelenítésének alapvető stíluseleme. Tehát nemcsak a bennszülöttekre jellemző tulajdonságokat emelték ki arányosan, hanem minden más karakterét és vizuális elemét is. E tény ellenére a játékot fejlesztő Neostream mégis magyarázkodásra kényszerült. Továbbá be kellett látniuk, hogy a liberálisok számára a művészi szabadságnál fontosabb, hogy a sötétbőrűeknek faji alapon többletjogokat biztosítsanak. “A rasszista sztereotípiák egyértelműen nem voltak szándékosak, nem voltunk tisztában a sztereotipikus értelmezésekkel, ezért elnézést szeretnénk kérni mindenkitől, akit megsértettünk a karakterdizájnnal” – vezekelt a Neostream játékfejlesztő. Továbbá hozzátették, ha a közönség szükségesnek látja, akkor akár a “teljes megjelenésüket szívesen megváltoztatják“.


Korábban olvashattuk a hírekben, hogy több városvezetés liberális nyomásra feloszlatta helyi rendfenntartó szervezeteit. A Seattle-i önkormányzat azonban erre is rá tudott tromfolni azzal, hogy ők egy tűzoltóságukat szüntették meg, és adják át a helyi afroamerikai közösségnek – írja a Washington Examiner. Az önkormányzati honlap tájékoztatása alapján nemcsak átengedik a tűzoltósági épületet, hanem előtte még átalakítják egy afroamerikai kulturális központtá is. Mi több nemcsak a tűzoltóságot alakítják át állami pénzen, hanem egy a helyi feketejogi szervezetek által összeállított kívánságlistát is igyekeznek kielégíteni. „(…) Tudjuk, hogy bátor befektetéseket kell tennünk a fekete közösségbe, illetve növelnünk kell a földtulajdonaikat a belvárosban is. (…) Megkaptuk az Africatown (egy feketejogi szervezet) közösségi kívánságlistáját, egy másik hosszabb listával, amit más helyi feketék által vezetett szervezetek nyújtottak be. (…)” – olvashatjuk a Seattle-i városvezetés közleményében. Az Africantown egy olyan helyi feketejogi szervezet, amelynek célja, hogy „közösségi tulajdont szerezzen olyan Seattle belvárosában található földeken, amelyek alkalmasak arra, hogy támogassák a kulturális és gazdasági virágzását azoknak az embereknek, akik a Seattle térségében lévő afrikai diaszpóra tagjai”. Tehát a Seattle-i feketejogi szervezetek egy rasszista, faji alapú kommunista területet és társadalmat szeretnének kialakítani. Kérdés, hogy mikor jön el az az idő, amikor a köztulajdon faji alapú megszerzése már nem lesz elég, és elkezdődnek a magántulajdon elkobzások.




A Warner Bros. filmstúdió is beállt a sorba a többi liberális szórakoztatóipari szolgáltató mellé és az anarchokommunista BLM mozgalmat támogatandó eltünteti a lőfegyvereket két új rajzfilmsorozatából – írja a Yahoo News. Nevezetesen az Elmer Fudd nevű vadász rajzfilmfigurájuk puskáját, illetve Rissz-Rossz Sam két revolverét tűntetik el. A hivatalos magyarázat szerint ezzel akarják megkímélni a nézőiket a fegyveres erőszaktól. Ennek ellenére a TNT rudakat, bombákat és éles tárgyakat nem veszik ki a 200 új 1-6 perc hosszú epizódból. „Nem lesznek lőfegyverek. De lesz rajzfilmes erőszak – TNT, üllők. Azok, amelyek nagyjából megengedhetők” – nyilatkozta Peter Browngardt főproducer. Tehát egyik Looney Tunes szereplő sem fog kevésbé agresszíven bánni Tapsi Hapsival, de legalább kedveskedhet valamivel a Warner Bros. is a liberálisoknak. Kis lépés ez a valódi erőszakellenesség szempontjából, de nagy lépés a felvilágosodás felé. A felvilágosodás ezen útján amúgy már jóval hamarabb elindult a szórakoztatóipari cég, ugyanis az újra leadott a régi Looney Tunes epizódjaik előtt mindig kiírják, hogy “idejétmúlt kulturális ábrázolásokat tartalmazhat“.




A Minneapolis-i városi közgyűlés elnöke szerint a fehér lakosoknak nem lenne szabad feljelentést tenniük, ha betörnek hozzájuk, mert az rasszista cselekedet lenne – értesülhettünk a National Reviewtól. Ahogy azt hűséges olvasóink már tudják az Egyesült Államokban az antirasszizmus és a liberalizmus olyannyira a csúcson jár, hogy egyes városok már anarchokommunista berendezkedésre váltottak. Ugyanis a BLM mozgalom tüntetői országszerte azt követelik, hogy szüntessék meg a rendőrség állami támogatását. Szerencsére akadnak olyan felvilágosult városvezetések, ahol ezt annyira komolyan veszik, hogy nemcsak a támogatást szüntetik meg, hanem egyenesen megszüntetik a városi rendőrségeket. Így tett a Minneapolis-i közgyűlés is, ahol megvétózhatatlan többséggel szavazták meg a helyi rendőrség feloszlatását. Sajnos azonban akadnak olyan nem eléggé felvilágosult emberek, akikben olyan kőkorszaki gondolatok is felmerülnek, hogy hova forduljanak ezt követően, ha bűncselekmény áldozatai lesznek. Így tett CNN egyik riportere is, aki arról kérdezte Lisa Bendert, a Minneapolis-i közgyűlés elnökét, hogy a döntést követően kihez telefonálhatnak azok a polgárok, akikhez betörnek a békés tüntetők. A riporter szerencsére nem maradt válasz nélkül, Bender egy kellőképp haladó és megnyugtató választ adott neki: “Igen, értem, ezt már több szomszédomtól is hallottam. Megértem és tudom, magamból kiindulva is, hogy e felvetés a fehér előjogokból következik. Azoknak, akik ennek a rendszernek a haszonélvezői, most hátra kellene lépnünk és elképzelni, hogy most a rendőrség felhívása csak még többet ártana“. Tehát félreértések tisztázása végett: a Minneapolis-i közgyűlés elnöke szerint a közbiztonság, a működő igazságszolgáltatás és a jogállamiság afféle “fehér előjogok“, amelyekkel csak a rasszisták élnek. Ehelyett az igazán elfogadó, antirasszista liberálisok nem lépnek fel a bűnözés ellen, akkor sem, ha ők a sértettek.




Ghána kormánya szeretettel várja haza az elégedetlen afroamerikait, de legtöbbüknek annyira azért mégsem rossz a helyzete, hogy elhagyják az USA-t – értesülhettünk a Telegraphtól. Ghána 2018-ben indította el a “Year of Return, Ghana 2019” (A visszatérés éve, Ghána 2019) című programját, amelyről Nana Akufo-Addo miniszterelnök elmondta, céljuk, hogy minél több afroamerikai térjen vissza Afrikába. Úgy tűnik azonban, hogy a feketék nem mutatnak különösebben nagy hajlandóságot arra, hogy Ghánába költözzenek, ugyanis a kormány újabb hazacsalogató kampányba kezdett. Úgy tűnik azonban, hogy a fehérellenes BLM mozgalom által generált feszültségek farvizén, idén újra megpróbálkoznak a kampánnyal. “Telepedjenek le újra Ghánában, ha úgy érzik nem akarják önöket” – fogalmazott Barbara Oteng-Gyasi, a ghánai turizmusért, művészetért és kultúráért felelős miniszter. Láthatjuk, hogy a hazavándorlási kampány különösebben nem lehet sikeres, ha ennyire izzadságszagú és buzgó kampányra van szükség, hogy eredményt érjenek el. A végén még kiderül, hogy az Egyesült Államokban még sincs elnyomás és mégsem olyan fenyegető a fehér felsőbbrendűség.

Kirúgnák a Kaliforniai Egyetem tanárát, mert nem mentette fel faji alapon a feketebőrű hallgatóit a vizsgáik teljesítése alól – írja az Independent. Gordon Klein, az említett professzort egy feketebarát fehér hallgatója kereste meg, hogy a fekete hallgatótársai helyett arra kérje a professzort, hogy mentse fel őket a vizsgák teljesítése alól George Floyd halála miatt. Sőt, a diák nem állt meg itt és hozzátette, hogy a feketebarát fehér hallgatókat is felmentésbe kellene részesíteni, mert Floyd halála után „olyan helyzetbe kerültek, amelyben választaniuk kell, hogy vagy aktívan támogatják a fekete hallgató társaikat, vagy arra koncentrálnak, hogy befejezzék a tavaszi félévet”. Magunk részéről az egyetem helyében egy ingyen diplomával jutalmaznánk a fiatalembert, amiért az évszázad kifogását prezentálta, hogy miért ne kelljen vizsgázniuk: mivel 3100 kilométerre rendőri intézkedés közben meghalt egy afroamerikai férfi. Zseniális! A fekete hallgatókat azért kellene felmenteni, mert megegyezik a bőrszínük Floydéval, a feketebarát fehéreket pedig azért, mert lefoglalja minden idejüket, hogy a fekete társaik lelkivilágát dédelgessék. Sajnos Klein professzor nem volt ennyire megértő és felvilágosult, ugyanis ő azzal reagált, hogy szerinte rasszizmus lenne egyes hallgatókat faji alapon felmenteni a tanulmányi kötelezettségeik alól.  „Emlékszik MLK (Martin Luther King) híres szavaira, miszerint az embereket nem a bőrszínük alapján kell értékelni. Nem gondolja, hogy e kérelme ellentétes lenne MLK intelmeivel? Köszönöm! G. Klein” – olvashatjuk a kirekesztő professzor válaszát. Szerencsére nem maradt megtorlás nélkül Klein professzor szélsőséges fasiszta kijelentése, mert a hallgatók azonnal aláírásgyűjtésbe kezdtek, amelyben azt követelik, hogy bocsájtsák el. Ez olyannyira sikeres volt, hogy 20 ezer aláírás már össze is gyűlt, amire az volt az egyetem dékánjának reakciója, hogy elhatárolódott kollégájától és bocsánatot kért az egyetem nevében.



A francia antirasszista tüntetők antiszemita kijelentésekkel küzdenek a rendőri erőszak és faji alapú megkülönböztetés ellen – írja a Jerusalem Post. A tüntetők a Place de la République előtt gyűltek össze, ahol egyebek mellett azt ordibálták, hogy „mocskos zsidók”, illetve olyan táblákat tartottak kezükben, amelyekre az volt írva, hogy „Izrael, a rendőri erőszak laboratóriuma”. Külön érdekes, hogy a párizsi – a liberális média által antirasszistának nevezett – tüntetőket az amerikai BLM mozgalom ihlette, mely nevében antiszemita demonstrációt tartottak. Az zsidógyűlölő kijelentéseiket azzal próbálják magyarázni, hogy Izrael a felelős az afroamerikaiak haláláért is, mert az Izraeli Védelmi Erők képezik ki az amerikai rendőröket is. „Az izraeli hadsereg rasszista, elnyomó taktikákra képzi ki az Egyesült Államok rendőreit” – írta egy az antiszemita tüntetőket támogató szervezet. A civilek szerint az izraeli kiképzés módszeresen a feketéket teszi célponttá. A francia zsidóság elítélte az esetet, és kijelentették, hogy „úgy nem lehet a rasszizmus elleni harcolni, ha közvetlenül, vagy közvetve elfogadjuk az antiszemitizmust”. Végül az abszurd helyzet megkoronázásaként egy francia liberális parlamenti képviselő, Jean-Luc Mélenchon kiállt az antiszemita tüntetők mellett és támogatásáról biztosította őket.



A Sydney Morning Herald újságírója szerint a műemlékek lerombolása „nem eltörli a történelmet, hanem gazdagabbá teszi azt” amitől öröm szökik a szívébe. Julia Baird újságírónő ezt annak kapcsán mondta, hogy a George Floyd halála miatt tüntető úgynevezett „antirasszista” – valójában anarchokommunista – tüntetők azzal akarják legyőzni a rendőri brutalitást, hogy fehér embereket ábrázoló szobrokat döntenek le. A műemlékek elpusztítására ugyanis azért van szükség, mert a történelmet fehér emberek írták, fehér emberekről. A felvetés érdekesen hangzik, viszont arról megfeledkezik az újságírónő, hogy a nyugati társadalomban a fehérek voltak túlnyomó többségben, így nehéz is lenne ebből a közegből színesbőrű történelmi hősök tömkelegét felmutatni. Azonban Braid nem hagyja magát megzavarni ezzel a ténnyel, ahogy az sem zavarja, hogy két évvel ezelőtt még a műemlékek védelme mellett érvelt: „A szobrok betekintést engednek a múltunkba, még a csúnya dolgokba is.” Tehát korábban amellett állt ki, hogy a történelmünknek nem szabad feledésbe merülnie, mert abból tanulva tudjuk megelőzni az újabb tragédiákat. Szerencsére azonban hatottak a tudatára a haladó tanok és belátta ez botorság: személyes fejlődésünket és a társadalom fejlődését a teljes feledés segíti elő.