Alapjogokért Központ

VILÁGFIGYELŐ #55

„A demokratákból előbújó liberálbolsevikok”

Még folyamatban az amerikai elnökválasztás eredményeinek ellenőrzése, és folyamatosan dőlnek ki a demokrata csontvázak a szekrényből a csalás lekülönbözőbb módjairól, a Joe Biden nevű báb mozgatói azonban már győzelmet hirdettek és nyálcsorgatva várják, hogy megvalósíthassák radikális lázálmaikat. Ahogy Mark Tapson, a David Horowitz Freedom Center munkatársa is írja a Frontpage Magazine oldalán, Biden támogatói már a választás előtt elkezdték fenyegetni a Trump elnököt segítő és támogató embereket, azonban most, hogy a hatalom közelébe kerültek, valósággal vérszemet kaptak. Több baloldali politikus is odáig merészkedett, hogy bűnrészességgel vádolta meg az elnököt támogató polgárokat, és a kollektív elszámoltatásukat helyezte kilátásba. Így néz ki, ha kimutatja a haladó liberális a foga fehérjét.

  • Alexandria Ocasio-Cortez, a frissen újraválasztott demokrata kongresszusi képviselő totalitárius szokásaihoz híven fennhangon hirdeti, hogy minden Trump-támogatót feketelistára kell tenni annak érdekben, hogy ne tagadhassák le „bűnrészességüket”. A bűnrészes kifejezést szó szerint értette a szélsőbaloldali képviselő: a demokrata narratíva szerint Trump és támogatói nem politikai ellenfelek, hanem jogi felelősségük van. Bűnözők, akiket meg kell büntetni.
  • Jennifer Rubin, a Washington Post újságírójának Twitter-üzenete egyszerű: „van egy listánk”. Véleménye szerint azoknak, akik most megkérdőjelezik a választás tisztaságát, soha az életben nem lenne szabad kormányzati, vagy vállalatigazgatási pozíciót betölteniük, és egy konszolidált társadalomnak ki kell vetnie őket magából.
  • Ezek a megnyilvánulások a XX. század legborzasztóbb totalitárius diktatúráinak emlékeit idézik fel. A Demokrata Párt mára eljutott oda, hogy nemcsak Trump az ellenség, hanem minden támogatója is; bárki, aki valaha az elnök mellett szólalt fel, vagy egy piros MAGA sapkát felvett. A megfélemlítés, a listázás, és a társadalomból való kitaszítás máris megjelent. A kérdés már csak az, hogy mikor jutnak el a vagyonelkobzásig, esetleg bebörtönzésig.
  • Ez a hangvétel, ne feledjük, nem ismeretlen hazánkban sem! Több ellenzéki párttól hallhattuk már, hogy egy esetleges kormányváltás után minden kormánypárti megfizet a „rendszer fenntartásában való bűneiért”. Ha eddig bárkinek kételye lett volna, most megbizonyosodhat róla, hogy Trump elnöknek mennyire igaza volt, amikor azt mondta: „nem engem akarnak elkapni, téged, én csak az útjukban állok!”