Alapjogokért Központ

BOLOND LYUKBÓL 2020/43

Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy a gazdagok pénzét sajnos nem mindig könnyű elvenni. Alexandria Ocasio-Cortez (AOC) demokrata párti képviselőnő azonban megtalálta a megoldást, és „adózzanak a gazdagok” feliratú felsőket kezdett árulni. AOC mesterien csalta tőrbe a gazdagokat, mivel úgy „adóztatja” meg őket, hogy a mocskos burzsoáknak még csak le sem esik, mi történik. A felsők ugyanis mintegy 20 ezer forintba kerülnek, amit az elnyomott rétegek nyilvánvalóan nem engedhetnek meg maguknak. Zseniális! Hogy ez Botka Lászlónak miért nem jutott eszébe?

Az USA megint utat mutat minden demokratikus ország és a fejlődő világ számára egyaránt. Miután Amerikában sikerült botrányoktól mentesen, tisztességesen és precízen lebonyolítani az elnökválasztást, most Texasban olyan törvényjavaslatot nyújtott be egy republikánus képviselő, mely értelmében a jövőben kizárnák a választások résztvevői közül a már elhunyt szavazókat. Bizonyára vannak olyanok, akik mindezt a választójogi törvény értelmetlen jogkorlátozásaként fogják fel, azonban kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük az amerikai progressziót? Néha a repik is találhatnak ki jó dolgokat.

Tovább küzd a Facebook a rasszizmussal szemben. A tech óriás bejelentette, hogy intenzívebben fogják figyelni az LMTQP+-személyek és a nők elleni gyűlöletkeltő bejegyzéseket, ellenben kevésbé érdeklik majd őket a fehéreket sértő megjegyzések. Nem csoda, hiszen a védett kisebbségeket sokkal több támadás éri, ezért jobban is kell monitorozni az ellenük irányuló gyűlöletbűncselekményeket. „Tudjuk, hogy az alulreprezentált csoportokkal szembeni gyűlöletbeszéd tud a legkárosabb lenni, ezért helyeztük a gyűlöletbeszéd-kereső technológiánk középpontjába azokat az eseteket, amelyeket a legkomolyabbnak tartanak a felhasználóink és a szakértőink” – fogalmazott Sally Aldous, a Facebook szóvivője. A szolgáltató tehát meglehet, hogy szabad utat enged azoknak, akik ki merik mondani, hogy véget kell vetni a fehér előjogoknak.

Szerencsétlen véletlenek közjátéka nyomán egy férfi véletlenül megkarcolt két nőt Angliában. Szomorú, hogy ez manapság hír. Természetesen a szélsőjobboldali lapok az esetből azt olvasták ki, hogy egy iszlamista elkövető több embert is megkéselt, akiket kórházban ápolnak, és jelenleg is a terrorelhárítás őrzi őket. A rendőrség azonban megőrizte angol hidegvérét és semmilyen párhuzamot nem vont alaptalanul az esettel kapcsolatban, melyet nem is kezel terrortámadásként. Nagyon helyesen, teszem hozzá. Elszigetelt esetről van szó ugyanis, és tragédia sem történt.

Hősünk a héten az az anyuka, aki levelet írt a Slate magazin gyermeknevelési tanácsadói rovatának, mivel gyermeke megdicsérte „fehér bőrét”. A döbbenetes esetet a szülő 1 megpróbálta orvosolni: „a férjemmel elmondtuk neki, hogy (…) minden bőrszín gyönyörű, illetve, hogy milyen igazságtalanul bánnak a színes bőrű emberekkel a társadalmunkban, annak ellenére, hogy ugyanolyan értékesek”. A kis rasszistát azonban ezek az érvek nem hatották meg, ezért a szülők antirasszista művekből kezdtek el felolvasni neki lefekvés előtt. Ennek ellenére a gyereknek még ez sem használt. A felháborító incidenssel ráadásul a magazin sem tudott mit kezdeni, volt képük azt írni válaszul, hogy a gyerek valószínűleg azért nem érti, mi a gond kijelentésével, mert még túl kicsi. Csak remélni tudjuk, hogy a Slate székháza előtt már megkezdődött a „békés” tüntetés, ugyanis a rasszizmusnál csak annak mentegetése súlyosabb.

Heti gyűjtésünkben továbbá arról is olvashatnak, hogy a CNN szerint idén miért kéne, hogy elmaradjon a karácsony, továbbá arról is, hogy miért kellene a fehéreket beoltani utoljára a koronavírus elleni vakcinával. És arról is, hogy a Facebook cenzúrázni fogja az oltásokkal kapcsolatos híreket.

Ezekről és sok más érdekességről is olvashatnak az Alapjogokért Központ rendhagyó sajtószemléjének aktuális számában.

Rajta hát!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

Európa azért harcol, hogy megmentse a karácsonyt, miközben más vallásokat és azok ünnepet semmibe vették a koronavírus-járvány alatt – panaszkodik legújabb keresztényellenes támadásában a CNN. Tehát a neves médium azt kéri számon Európa keresztény lakosságán, hogy miért próbálják legalább a legfontosabb ünnepüket megmenteni, ha már a többi vallási ünnepről lemondtak a járvány miatt. Mi több, a baloldali médium Grincset megszégyenítő vehemenciával követeli és szurkol annak, hogy hosszú idő után először végre felejtsük el az ünnepet, és lehetőleg ne találkozzunk (a védekezési intézkedések betartása mellett se) a szeretteinkkel. Ezek mellett a szemünkre hányják azt is, hogy bezzeg más vallások ünnepeiért nem küzdöttünk ennyire. Megeshet, hogy jobban örülnének, ha annyira diverz, inkluzív lenne a keresztény Európa, hogy a karácsony helyett végre a ramadánt ünnepelnénk.



A Facebook cenzúrázni fogja azokat a COVID-19 vakcinákkal kapcsolatos bejegyzéseket, amelyeket a „pártatlanfüggetlenobjektív” tényellenőrei „félrevezető információnak” vélnek – számolt be a Verge, informatikai magazin. A Facebook tényellenőreinek pártatlanságát már ismerhetjük az amerikai elnökválasztás kapcsán: szinte minden republikánus álláspontot képviselő véleményt elláttak a félrevezető információkra figyelmeztető jelzéssel, miközben cáfolhatatlan ténynek állították be a baloldali álláspontokat. Ez azonban semmi ahhoz képest, ami a COVID-19 vakcinákkal kapcsolatban várható: ugyanis most már nemcsak egyszerűen félrevezetőnek fogja titulálni a Facebook politikai érdekeivel ellentétes bejegyzéseket, hanem törlik is azokat. Tehát akár jelentősen befolyásolhatják a koronavírus vakcina gyártók által létrehozott piacot is, például azzal, hogy az általuk favorizált vakcina-gyártóval kapcsolatos bejegyzéseket helyben hagyják, míg egy másik gyártó által készített vakcináról szóló posztokat törlik. „Mivel még korán van és a COVID-19 vakcinákkal kapcsolatos tények folyamatosan fejlődnek, ezért rendszeresen frissíteni fogjuk, hogy milyen kijelentéseket törlünk a közegészségügyi szakértők iránymutatásai alapján” – áll a Facebook közleményében. További megnyugtató információ, hogy a bejelentést az a Kang-Xing Jin írta, aki annak ellenére a Facebook egészségügyi tényellenőrzéssel kapcsolatos részlegének vezetője, hogy nem rendelkezik semmilyen természettudományos végzettséggel. Így egészen biztosak lehetünk abban, hogy pusztán szakmai alapon fogják törölni a vakcinákkal kapcsolatos posztokat és semmilyen politikai érdeket nem fog képviselni a Facebook. #jamégse



Alexandria Ocasio-Cortez (AOC) demokrata képviselő „Adózzanak a gazdagok” feliratú felsőket kezdett árulni, hogy ezzel népszerűsítse antikapitalista, kommunista nézeteit – számolt be az Independent. A nagy akcióval csupán annyi a probléma, hogy a kommunista felsők árát nem a nép pénztárcájához szabták. Többnyire ugyanis pont, hogy csak a burzsoák és a kulákok nem engedhetik meg maguknak, hogy megvásárolják a 20 ezer forintos pólót. Ez azonban valójában nem is akkora probléma, mert a realitás az, hogy Amerikában a szegényebb rétegek között amúgy sem túl nagy a támogatottsága a demokraták által hirdetett kommunista elveknek. Sőt, valójában csak a felső középosztály és a felső osztálybeli választók támogatják a baloldali anarchokommunista mozgalmakat. Így bár vannak olyanok, akik megveszik a felsőt, csupán annyi a probléma, hogy azok pont a gazdagok. Tehát a csillogó szemű, felvilágosult neokommunista ifjak valójában önmaguk ellen kampányolnak. A felsőkben rejlő önellentmondást egyébként AOC és csapata is érezhette, mert az eredeti árat végül 24%-kal csökkentették, hogy ezzel próbálják elkerülni a botrányt. Úgy tűnik ez nem sikerült tökéletesen. Ennek ellenére AOC mégis meg fogja adóztatni a gazdagokat, legalább azzal, hogy megveszik a felsőjét.

Sokunk számára abszurdan – sőt komikusan – hathat, de Amerikában törvényt kellett elfogadni arról, hogy a halottak nem szavazhatnak a választásokon – derült ki a Washington Times beszámolójából. Erre pedig azért volt szükség, mert kiderült, hogy az amerikai csúcsdemokráciában a legutóbbi elnökválasztáson több ezer halott választó adta le szavazatát a demokrata Joe Bidenre. A törvényjavaslatot Brian Babin, texasi republikánus képviselő jelentette be, amely értelmében kötelező lenne a halottakat törölni a választói névjegyzékből. „Politikai állástól függetlenül minden amerikai számára felkavarónak, felháborítónak és figyelmeztetésnek kellene lennie annak, hogy milyen könnyű ellopni és törvényellenes módon leadni egy halott ember levélszavazatát. Ahhoz, hogy megőrizzük a demokratikus folyamatokat és az amerikaiak hitét a választásokban, biztosítanunk kell, hogy az elhunyt személyek ne maradhassanak a választói névjegyzékben” – fogalmazott a texasi képviselő. Bár a mucsai autoriter rendszerekkel tarkított Közép-Európából nehéz megítélni a törvényjavaslat jövőjét, de mi attól felünk, hogy ez sértheti a transzélő és transzhalott (halott, de magukat élőnek valló, illetve élő, de magukat halottnak valló – a szerk.) személyek jogait.

Rasszistának tartja hároméves gyermekét egy anyuka, mert többször megdicsérte fehér bőrét – olvashatjuk egy, a Slate magazin gyermeknevelési tanácsadási rovatának írt levélben. „(…) Azzal kezdett visszatérően „bókolni”, hogy (…) „Mama tetszik a fehér bőröd”. Ezt úgy próbáltuk megváltoztatni, hogy a férjemmel elmondtuk neki, hogy (…) minden bőrszín gyönyörű, illetve, hogy milyen igazságtalanul bánnak a színes bőrű emberekkel a társadalmunkban, annak ellenére, hogy ugyanolyan értékesek” – fogalmazott az anya. Mivel azonban komplex állításokon alapuló érveléssel nem tudták meggyőzni a hároméves gyereküket, úgy döntöttek, hogy megpróbálják az érzelmeire ható propagandával befolyásolni a gondolkodását. Ezért olyan remekbe szabott művekből kezdtek olvasni neki lefekvés előtt, mint az „Antiracist Baby”, hogy kellően PC és woke példaképeket állítsanak elé. De hiábavaló volt minden, semmi sem fogott a hároméves, visszaeső gyűlöletbűnelkövetőn: továbbra is rendszeresen hangot ad annak, hogy mennyire szépnek találja édesanyja bőrét. A súlyos problémára sajnos a Slate szerkesztősége sem tudott adekvát választ adni, ehelyett a gyermeket kezdték mentegetni, hogy túl fiatal még ahhoz, hogy rasszista legyen, és ahhoz is, hogy bármilyen negatív előítélettel rendelkezzen.

A liberálfasiszta ideológia által elvakított angol média az idősek, betegek és veszélyeztetett egészségű emberek életére tör, csakhogy a védőoltásra jogosultak között is megteremtsék a faji egyenlőséget. Az Egyesült Királyság piacvezető napilapjánál, a Metronál jelent meg Natalie Morris, életstílus-újságírónak az a „függetlenobjektív” cikke, amely szerint felháborító, kegyetlen és rasszista dolog, hogy egyetlen etnikai kisebbség sem szerepel azon a listán, amely a koronavírus-oltásban előnyt élvező kilenc csoportot tartalmazza. A listán egyébként olyan csoportok szerepelnek, mint az egészségügyi dolgozók, szociális otthonok dolgozói, 80 évesek, 75 évesek és a klinikailag veszélyeztetett állapotú személyek. Morris írásából azonban az derül ki, hogy szerinte ez így nincs rendben és ezek közül néhány csoportot el kellene távolítani a listáról, és a helyükre feketéket és ázsiaiakat tenni. Amennyiben pedig ezt nem lehet megtenni, akkor hátrább kellene sorolni őket. A teljesen őrült és törékeny emberéletekre veszélyes ötletnek ráadásul semmilyen tudományos háttere nincs és semmi sem indokolja. Tekintve, hogy több genetikai kutatás is kimutatta, hogy nincs faji hovatartozáson alapuló összefüggés a megfertőződések és a betegek bőrszíne között. Továbbá az is egyértelmű, hogy a listán szereplő 9 csoport mindegyikébe egyaránt tartozhatnak, és valószínűleg tartoznak is színes bőrűek és fehérek is.

Bár a koronavírussal kapcsolatban biztatóak a kilátások, ahogy az év végéhez közeledünk, továbbra is rengeteget kell dolgoznunk azért, hogy egy egyenlőbb társadalomban élhessünk. A faji megkülönböztetés ellen pedig azzal tehetünk legtöbbet, ha ajándékainkat színes bőrű gyártóktól és üzletekből szerezzük be – olvashatjuk a HuffPost karácsonyi ajándék vásárlási útmutatójában. Sőt, a lap szerint jobban tennénk, ha nemcsak karácsonykor részesítenénk negatív megkülönböztetésben a fehérek tulajdonában lévő márkákat és boltokat, hanem az év többi részében is csak színes bőrűektől vásárolnánk. A valódi antirasszizmus eléréséhez pedig nem elég, ha faji előítéletek alapján választjuk meg, hogy mit, és hol veszünk, hanem folyamatosan „edukálódnunk” kell (igen, az igazán felvilágosult értelmiségiek csak ezt a kifejezést használják az ismereteink bővítésére – a szerk.). „A kirekesztett csoportok és a színes bőrű hangok támogatásának nem lenne szabad egyszeri aktusnak lennie. Fontos, hogy edukálódjuk magunkat és másokat is azzal, hogy antirasszizmusról és aktivizmusról szóló könyveket olvasunk (…). Az ünnepek alatt pedig folytassuk a latinxek [a latin-amerikaiak megnevezése újbeszélül – a szerk.] által tulajdonában lévő vállalkozások és márkák támogatását, miközben kihúzunk néhány tételt a karácsonyi ajándéklistánkról” – fogalmaz a haladár iromány.

Ez idáig teljesen hibásan közelítettük meg a munkanélküliség kérdését. A helyzet ugyanis az, hogy faji alapú, kommunista osztályrendszerrel lehetne megoldani a problémát, amit Joe Biden elnöksége valósíthat meg – számolt be a Yahoo hírportál. A Yahoo ismertette, hogy a munkaerőpiaci fordulat elérésének első lépése az lenne, ha Biden nem szaktudása alapján választaná a munkapolitikai tanácsadóit, hanem faji alapon állítana össze egy diverz tanácsadócsapatot. A diverz tanácsadók álláspontja szerint pedig hibás megközelítés, ha faji előítéletektől mentes, mindenkire egyaránt vonatkozó intézkedéseket hozunk. Ehelyett jobb, ha etnikai alapon többletjogokat és támogatást biztosítunk bizonyos társadalmi csoportoknak, ezek közül legfőképpen az afroamerikaiaknak. „Ez egy eléggé egyértelmű javaslat, aminek komoly hatásai lennének a fekete dolgozókra és általánosan a gazdaságra is” – nyilatkozta az elméletükkel kapcsolatban Janelle Jones, Biden egyik afroamerikai közgazdásza. Tehát a jogegyenlőség kora lejárt: a demokraták szerint a faji alapú, hátrányos megkülönböztetés és kiváltságjogok a menők, ha foglalkoztatáspolitikáról van szó.

A Facebook szóvivője bejelentette, hogy az úgynevezett „faji vakság” rendszerük (race-blind system) gyakorlatilag megszűnik és nem fognak minden fehérellenes rasszista kifejezést törölni – adta hírül a Washington Post. A „faji vaksági” rendszernek köszönhetően korábban minden faji alapú gyűlöletkeltést törölt a közösségimédia-szolgáltató, az új változtatás következtében azonban kevesebb fehérellenes, férfigyűlölő és amerikaiak elleni gyűlöletkeltő bejegyzést fognak cenzúrázni. Mindeközben a színes bőrűek, az LMTQP+ személyek-, és a nők elleni gyűlöletkeltő bejegyzéseket sokkal szigorúbban fogják elbírálni. Az algoritmusbeli változást azzal indokolják, hogy a kisebbségek elleni gyűlöletkeltés ártalmasabb, sőt a leginkább sértő, míg a szolgáltató által páriaként kezelt csoportokat ezek kevésbé bántják. „Tudjuk, hogy az alulreprezentált csoportokkal szembeni gyűlöletbeszéd tud a legkárosabb lenni, ezért helyeztük a gyűlöletbeszéd-kereső technológiánk középpontjába azokat az eseteket, amelyeket a legkomolyabbnak tartanak a felhasználóink és a szakértőink” – fogalmazott Sally Aldous, a Facebook szóvivője. Külön érdekesség, hogy a korábban meghirdetett „faji vaksági” rendszer alapja a fajok közti egyenlőség volt, vagyis hogy a rasszista gyűlöletkeltés minden formáját egyenlő mértékben büntette a közösségimédia-szolgáltató. Úgy tűnik azonban, hogy az egyenlőség már többé nem fontos a Facebook számára, és inkább a faji megkülönböztetés útjára lépnek.


Késes (terror)támadás áldozata lett két ember egy lancashire-i ruhaboltban, amely támadást a hatóságok hivatalosan nem kezelnek terrorcselekményként annak ellenére, hogy a rendőrség és az angol terrorelhárítás is kiérkezett a helyszínre, hogy ártalmatlanítsák az iszlamista elkövetőt – értesülhettünk a Daily Mail beszámolójából. „Szerencsére bár az okozott sérülések komolyak, egyik sem volt életveszélyes és a két női áldozatot az angol rendőrség különlegesen kiképzéssel rendelkező munkatársai védik. Ismét hangsúlyozni szeretném, hogy az esetet nem kezeljük terrorcselekményként és továbbra is nyitottan állunk ahhoz, hogy mik lehettek az elkövető indítékai” – tájékoztatott Stasia Osiowy rendőr-főfelügyelő. Tehát egy minden külső jel alapján iszlamistának tekinthető férfi, két ártatlan nő életére törő késes támadása nem terrorcselekmény, még úgy sem, hogy az áldozatokra azóta is speciális kiképzést kapott rendőrök vigyáznak. További érdekesség, hogy a Metro információi szerint a közel-keleti megjelenésű férfi ártalmatlanná tételében az angol terrorelhárítás is részt vett. Tehát lassan mondjuk, hogy mindenki megértse: NEM TÖRTÉNT TERRORTÁMADÁS. Annak ellenére sem, hogy minden jel erre utal. Kell még valamit mondanom, Ildikó?