Alapjogokért Központ

TÍZBŐL HÉT MAGYAR ELÉGEDETT A VAKCINÁK BESZERZÉSÉVEL

A magyar felnőtt lakosság masszív többsége, 72 százaléka elégedett a kormány oltóanyag-beszerzési stratégiájával a koronavírus-járvány során – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásából. A kutatás arra is rámutat: a megkérdezettek 60 százaléka szerint a kormány sikere az, hogy a regisztráltak immáron több mint háromnegyede megkapta az oltást.

Az 1000 fő telefonos megkérdezésével, országosan, reprezentatív mintán készült felmérés alapján a 8 millió fős felnőtt magyar lakosságból közel 5 millió 800 ezren elégedettek az európai gyakorlattól eltérő, keleti forrásokra is fókuszáló vakcinabeszerzési stratégiával. Ez a megkérdezettek 72 százaléka, és mindössze 18 százalékuk elégedetlen a vonatkozó kormányzati lépésekkel. A korábban számtalan ellenzéki kritikát kapott, „unortodoxnak” is nevezett vakcinabeszerzés tehát élvezi a magyar állampolgárok döntő többségének támogatását: a döntéshozatal és a társadalmi felelősségvállalás „találkozásának” is köszönhető, hogy hazánk másfélszer gyorsabb tempóban halad előre az oltási programban, mint a kizárólag nyugati típusú vakcinákra hagyatkozó európai uniós átlag.

A magas magyar átoltottsági arány a keleti vakcinák kormányzati, beszerzése és magyar szakemberek általi engedélyezése és a növekvő oltakozási hajlandóság révén vált elérhetővé. A megkérdezettek 60 százaléka szerint az, hogy a regisztráltak több mint háromnegyede megkapta már az első oltását, a magyar kormány sikere. Száz válaszadóból hatvanan helyezkedtek erre az álláspontra, és mindösszesen százból hatan (6 százalék) gondolják úgy, hogy az Európai Uniónak köszönhető a magas átoltottság Magyarországon. (A véleményt formálók 20 százaléka szerint nem tekinthető sikernek az, hogy ennyivel gyorsabb ütemben oltják be a magyarokat.) Az oltási program pozitív megítélését jól illusztrálja, hogy még az ellenzéki attitűddel körülírható válaszadók 26 százaléka szerint is a kormány sikere az, hogy már több mint 4 millió főt beoltottak hazánkban – ugyanakkor szomorú és a baloldal felelőssége, hogy oltásbizalmatlansági kampányával egy ilyen, alapvetően pártpolitika-mentes ügyben is érezhető a pártpreferenciák hatása a válaszokan.

Módszertan: Az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatása 2021. április 27-28. között telefonos adatfelvétellel, CATI módszerrel készült. Az 1000 fős minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra. A statisztikai mintavételből adódó elkerülhetetlen ingadozások nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint a KSH adatai alapján kerültek kiegyenlítésre. Azokban az esetekben, ahol minden megkérdezett válaszolt a kérdésre, 95 százalékos megbízhatósággal mondhatjuk, hogy a becslések maximum 3,16 százalékkal térnek el a teljes sokaságra jellemző értéktől.