Alapjogokért Központ

Őshonos nemzeti kisebbségek kontra szexuális kisebbségek

Miért kezelik eltérően a két kérdést az uniós intézmények?

Az európai uniós intézmények munkájában számos esetben, számos területen tetten érhető a kettős mérce. Nem kivétel ez alól sajnos az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete sem. Jelenleg az Európai Unióban nem szerepel központi helyen az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete. Az Európai Unió (EU) Szerződéseiben és egyéb joganyagában sincs pontosan megfogalmazva, megfelelően definiálva, hogy mit ért az EU nemzeti kisebbség alatt. Nincsenek az EU-ban általános nemzeti kisebbségvédelmi szabályok és a Szerződésekbe sincsen belefoglalva a nemzeti kisebbségeket illetően a diszkrimináció általános tilalmán túl kisebbségvédelmi hatáskör. Pedig becslések szerint a lakosság 5-12 százalékát kisebbségben élő, őshonos nemzeti csoportok alkotják. Ez a 447 milliós uniós összlakosságból 20-50 millió főt jelent. Az őshonos nemzeti közösségek helyzetét bonyolítja, hogy egyes EU államok az ezen közösségek létét egyáltalán nem ismerik el, más EU tagállamok pedig csak az őshonos kisebbségek egy részét ismerik el.

Az Alapjogokért Központ kutatása rámutat, hogy az Európai Unió intézményei, amennyire csak lehet, figyelmen kívül hagyják a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek problémáit. Ez egyaránt igaz az Európai Bizottságra, az Európai Bíróságra és az Európai Parlamentre is. Az Európai Unió sokszor a legsúlyosabb jogsértésekre sem reagál a nemzeti kisebbségek ügyében. A Minority SafePack európai polgári kezdeményezést Unió-szerte több mint 1 millió polgár támogatta, a Bizottság mégis könnyedén lesöpörte azt a napirendjéről.

Az uniós intézmények részéről tapasztalható kettős mérce két dimenzióban is megjelenik. Egyrészt másként tekintenek az uniós intézmények a szexuális, és megint másként a vallási és nemzeti kisebbségeket érő sérelmekre. Másrészt pedig különbözik a kisebbségek helyzete a 2004 előtt, és az az után csatlakozott tagállamokban.

A kutatás szerint a kettős mércének két fő oka van. Létezik egy ideológiai alapú félelem az Európai Unió legfelsőbb politikai, döntéshozatali szintjén, mely szerint az őshonos nemzeti kisebbségek melletti kiállás, a „nacionalista nézetek” akadályoznák a jelenlegi brüsszeli ideológiai fősodor által vágyott hosszú távú cél, az európai föderáció, az Európai Egyesült Államok kialakulását. Az európai intézményrendszert átható progresszív-liberális gondolkodásmód szerint a mélyebb európai integráció kialakításának vágya nem fér össze sem a nemzetállami, sem a tagállami szint alatti nacionalizmussal. Emellett egyes régi tagországok, köztük olyan befolyásos államok, mint Franciaország, még azt is akadályozzák, hogy a 2004-ben csatlakozott tagállamok esetében elvárt, az őshonos nemzeti kisebbségekre vonatkozó minimális szabályok egyetemlegesen – azaz rájuk is – kötelezők legyenek az Európai Unióban.

Az Európai Unió a fenti okok miatt ebben a kérdésben csak részmegoldásokat ért el: a határok megnyitása, az infrastruktúraépítés és a határmenti térségek kooperációja tekinthető valóban hasznosnak. A gyűlöletbeszéd elleni fellépés csekély eredményekhez vezetett.  Összességében kijelenthető, hogy nem valószínű egy egységes európai kisebbségpolitika kialakulása. Az is valószínűtlen, hogy a Bizottság saját gyakorlatában a szexuális kisebbségek esetéhez hasonló módon, jogkiterjesztő értelmezés útján járjon el. Az Európai Unió fő szervei kifejezetten rossz úton haladnak a kérdésben, amiért az egész kontinens súlyos árat fizethet.