English

Az új magyar médiaszabályozás: vádak és a valóság

Tekintettel arra, hogy a Velencei Bizottság küldöttsége ezen a héten Magyarországon járt, – vizsgálva az előző ciklusban elfogadott új médiaszabályozást – az Alapjogokért Központ indokoltnak tartotta újból megvizsgálni a médiát érintő jogszabályok legfontosabb rendelkezéseit. A 2010-ben elfogadott új médiaszabályozást az elmúlt években számos politikai és jogi kritika érte. Míg a politikai jellegű kritikákról kiderült, hogy alaptalanok, addig a konkrétan felmerült jogi kifogásokra a jogalkotó maradéktalanul reagált. Így az Európai Bizottság, az Európa Tanács kritikáinak, illetve az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően az Országgyűlés számos alkalommal módosította a vonatkozó törvényeket. Az új szabályozási koncepció lényegét érintő vádak azonban semmilyen hivatalos fórumon nem nyertek bizonyítást, tekintettel arra, hogy azok jogilag nem voltak megalapozottak. Így alaptalannak bizonyultak azon kritikák, melyek az új médiahatósági struktúra konvergens – tehát a hírközléssel kapcsolatos hatásköröket is felölelő – jellegét érintették. Alaptalannak bizonyultak a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményével kapcsolatok kifogások is, de a korábban politikai elfogultsággal vádolt Médiatanács konkrét, gyakorlati működését sem érte érdemi kritika. Azon pontok tekintetében pedig, melyek kapcsán valóban megfogalmazódott jogi ellenérv – így az újságírói forrásvédelem vagy az írott sajtóra vonatkozó egyes tartalmi követelmények kapcsán –, ott a jogalkotó lépett és változtatott. Bár az Alapjogokért Központ szerint az új médiaszabályozás eredeti formájában is megfelelt a demokratikus, jogállami követelményeknek, a módosítások következtében a törvényi keretrendszer most már azokra a kifogásokra is választ ad, melyek legalább meghaladták a politikai vádaskodás szintjét. Mindemellett azonban érzékelhető, hogy számos olyan félreértésen alapuló kritika kelt önálló életre a téma kapcsán, melyet időről időre cáfolni érdemes. Ezért az Alapjogokért Központ részletes összefoglalót készített az elmúlt években a médiaszabályozás kapcsán konkrétan felmerült kérdésekről és az azokra adható válaszokról.

A teljes elemzés innen tölthető le.

Leave a Reply