Alapjogokért Központ

Gyermekvédelemtől jogállamiságig:
az Európai Bizottság erősödő nyomásgyakorlása hazánkkal szemben

Összefoglaló

A gyermekvédelmi törvény kapcsán Magyarországra zúduló brüsszeli kritikák világossá tették, hogy a jövő évi országgyűlési választásokhoz közeledve az uniós intézmények növelik a nemzeti érdekekért kiálló magyar kormánnyal szembeni nyomást. Noha a pedofilellenes jogszabály olyan szakpolitikai területeket, így a családpolitika és az oktatás területét érinti, melyekbe az uniós intézményeknek nincs beleszólása.

Brüsszelben azt állítják, hogy az Országgyűlés – az ellenzék egy részét is magában foglaló – többsége ezáltal a homoszexuális embereket diszkriminálja, támadja. A jogszabály szövegéből azonban egyértelműen kiderül: arról van szó, hogy a nagykorúság eléréséig egyedül a szülő joga dönteni arról, hogy a gyermek milyen tartalmú szexuális felvilágosítást kapjon.

A jogszabály elfogadását követően 13 uniós tagállam vezetői felszólították az Európai Bizottságot, hogy lépjen fel a véleményük szerint „homofób” rendelkezések ellen. Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke még azelőtt nevezte „szégyenletesnek” a magyar törvényt, hogy a Bizottság hivatalosan vizsgálni kezdte volna azt. Mindezt követően a magyar Kormány úgy döntött, hogy a gyermekek védelmét szolgáló szándékot népszavazáson is megerősítteti. A népszavazásra bocsátandó öt kérdés célja, hogy ne brüsszeli bürokraták, hanem a magyar családok dönthessék el, hogy hogyan nevelik gyermekeiket és beengedik-e az iskolákba az Unió által támogatott szexuális propagandát.

Az EP balliberális többsége felől érkező kérésnek eleget téve az Európai Bizottság július 15-én már meg is indította a kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben és a hazánknak járó uniós források megvonásával fenyeget. A fenyegetőzésből az EP is kiveszi a részét: a Magyarország számára nyújtott uniós támogatások korlátozására szólított fel Katarina Barley, az EP baloldali alelnöke is. A német politikus nyilatkozatában példaként szintén a magyar gyermekvédelmi törvényt hozta fel, amely véleménye szerint sérti az „LMBTQ”-közösségek alapjogait és diszkriminálja őket. A német politikus sürgette az EB-t az azonnali cselekvésre, melynek lehetséges módjaként az uniós források azonnali korlátozását tartja. A brüsszeli nyomásgyakorlás sorába illeszkedik Didier Reynders belga uniós biztos nyilatkozata is, melyben a jogállamiság rendszerszintű problémáira hivatkozással a magyar nemzeti helyreállítási terv jóváhagyását, ezáltal a hazánknak járó források megtagadásával fenyegette meg Magyarországot.

A jogállamisági jelentéssel kapcsolatos fő probléma változatlan: kidolgozása nélkülöz minden jogalapot. Kifejezetten visszás, hogy a négy, a jogállamisági jelentésekben a Bizottság által vizsgált témakör döntő része tagállami, és nem uniós hatáskörbe tartozik. A 2021-es jogállamisági jelentés már csak azért is értelmetlen, mert a vizsgálat tárgyát képező 2020-as év jelentős része a tagállamok többségében különleges jogrend volt hatályban.

A 2021. évi jogállamisági jelentés nyilvánvaló folyománya volt az Európai Bizottság elmúlt évben tanúsított hozzáállásának: folytatódik a tagállamok megítélésében lévő kettős mérce, és továbbra is a nyílt társadalom hálózatának tagjai mondják a Bizottság tollába a Magyarországot lejáratni szándékozó megállapításokat.

Nyolc magyar, a nyílt társadalom hálózatához tartozó politikai NGO, az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország közös közleményben tudatta, hogy együttműködésben válaszolt az Európa Bizottság kérdéseire. A jogállamisági jelentés nyilvánosságra hozatalát megelőzően kiadott álláspontjuk egyben már ítélet is: „a kormány jogállamiságot sértő tavalyi lépései fényében meglepő lenne, ha idén más lenne az összkép”. Nem meglepő, hogy a Bizottság jelentése ugyanígy látja a magyarországi helyzetet. Közös nyilatkozatában a 8 szervezet erőteljesebb brüsszeli fellépést sürget Magyarországgal szemben. Konkrét lépéseket várnak az Európai Bizottságtól az uniós jognak való megfelelés kikényszerítése érdekében, akár kötelezettségszegési eljárások, akár más uniós jogállamisági mechanizmusok formájában.

A hazai politikai NGO-k mellett természetesen a nyílt társadalom brüsszeli szervezetei is aktívan részt vettek a Magyarországról szóló jelentés kidolgozásában: a Human Rights Watch, az Open Society European Policy Institute, az Amnesty International, és persze a Transparency International is. Szembetűnő azonban, hogy a Bizottság az idei évben nyíltan abortuszpárti NGO-kat is bevont a konzultációba: a Center for Reproductive Rights és az International Planned Parenthood Federation European Network is elmondhatta a véleményét a jelentés kidolgozása során.

Az Alapjogokért Központ is elmondta a véleményét a 2021-es jogállamisági jelentés magyar fejezetének kidolgozása során az erről szóló társadalmi vitában. 22 oldalon kifejtett álláspontunkból – melyben világossá tettük, hogy a jogállamisági jelentés elkészítésének nincs kifejezett jogi alapja – nem meglepő módon azonban mindössze kettő, technikai jellegű pontosító javaslatot emelt át az Európai Bizottság az idei jogállamisági jelentésbe.

Mindeközben a liberális brüsszeli média ékköve, az Európai Bizottság kvázi-hivatalos szócsöveként funkcionáló Politico is megkérdőjelezte az egész jogállamisági eljárás értelmét. Írásukban rámutatnak, hogy a jogállamisági jelentések nem alkalmasak az unióban esetlegesen felmerülő problémák megoldására, a Bizottság és a jelentéseknek elemzési hiányosságaik is vannak. A jogállamisági jelentések alacsony hasznosságához a Politico szerint az is hozzájárul, hogy nemzetközi szervezetek, akadémikusok és nem kormányzati szervezetek már most is kiterjedt jogállamisági kutatásokat végeznek.

Amellett, hogy magának a jelentés elkészítésének jogi alapja is hiányzik, az idei, Magyarországról szóló jelentésben jó pár tárgyi tévedés is található, illetve a Bizottság olyan területeken is megfogalmaz ajánlásokat – a megfoghatatlan „európai sztenderdekre” hivatkozva – melyek egyáltalán nem uniós kompetenciák, így például a Kúria elnökének megválasztása kapcsán. Szándékos ferdítésre is van példa a jelentésben, így a nyilvános információkhoz való hozzáférés kapcsán benyújtott kérelmek meghosszabbításának lehetőségét általános kritikaként fogalmazza meg a Bizottság, noha ez csak a koronavírus-járvány kapcsán felmerülő vészhelyzet miatti rendelkezés.

A tagállami kettős mérce a tavalyi évhez hasonlóan továbbra is a jogállamisági jelentések részét képezi: míg hazánkat kisebb súlyú esetekért is kritikával illeti a Bizottság és rendszerszintű hiányosságot állapít meg, addig a „jótanuló” tagállamok – például Hollandia – esetében sokkal súlyosabb esetekből – újságírógyilkosság – is pozitív narratívát kreál mondván, hogy azok jó kiindulási alapot képeznek a továbblépéshez.

Összegezve elmondható, hogy a jogállamisági vitára továbbra is igaz, hogy nincs és nem is lehetséges olyan jogilag definiált fogalom, hogy “jogállamiság”, ez egy politikai kategória. A jogállamisági jelentés változatlanul egy politikai zsarolási eszköz a Bizottság kezében a tagállamokkal szemben. A jelentések hitelességét aláássa, hogy teljesen kritikátlanul emeli be az elmúlt években a nyílt társadalom hálózatához tartozó NGO-k által publikált politikai dokumentumokat, sok esetben kizárólag erre alapozva a Magyarországgal kapcsolatos negatív megállapításokat. A Bizottság önkényesen, tagállami egyetértést nélkülöző liberális ideológiai értékítélettel próbálja megtölteni a jogállamiság fogalmát, miközben újabb és újabb – minden szerződéses jogalapot nélkülöző – eszközök létrehozásával lopakodó hatáskörelvonási kísérleteiről próbálja elterelni a figyelmet.