Alapjogokért Központ

BOLOND LYUKBÓL 2021/34

Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy a klímaváltozás szempontjából a gyerekvállalás manapság már bűnnek számít. Erről írt Tom Woodman, a Spectator szerzője is, aki szerint a gyermeknemzés „a legnagyobb éghajlatpusztító cselekedet”, ezért arra szólít fel mindenkit, hogy ne szüljenek. Állítólag egy gyermek egy év alatt több károsanyag-kibocsátással jár, mint az összes sugárhajtású gép és a steakevés együttvéve!

A fehér ember rasszizmusának nincs határa. Így történhetett, hogy a nyugat-afrikai jamgyökér helyett a Közép-Amerikából származó édesburgonya terjedt el a zöldségek között az Egyesült Államokban, majd ugyanott a burgonya egyik változatát „jamnak” keresztelték. Így tehát nem csak a népszerűségétől, de a nevétől is megfosztották a feketék hagyományos táplálékát, a jamgyökeret. Mindez nyilvánvalóan tudatosan, előre megfontolt szándékkal történt.

Dr. Jazmin Scarlett az Egyesült Királyságban doktorált, és ugyanott szeretett volna elhelyezkedni akadémiai körökben. Egy év alatt harminc álláspályázatot nyújtott be, ám mindenhol visszautasították. Fekete nőként természetesen úgy gondolja, hogy a rasszizmus áll az elutasítás hátterében. Hitében több fekete egyetemi tanár is megerősítette, sőt, kerek-perec kimondták: „a tudományos kutatás intézményi szinten rasszista”.

A Washington Post filmkritikájában hol dicséri, hol szidja „Az utolsó párbaj” című Ridley Scott alkotást. A film az embertelen és mérgező férfiasságról szól, feszegeti férfi uralmát a nő felett és szexuális igazság kérdéseit is. Rávilágít, hogy a szexuális beleegyezés és a hiszékenység nem sokat változtak a középkor óta. A kritika szerint az udvari szerelem és a lovagi erény is csak a siralmas múltat idézi.

Heti gyűjtésünkben arról is olvashatnak, hogy mit tegyünk, ha olyan fehér gyerekünk van, aki fekete osztálytársairól információt gyűjt, csak hogy menőbb legyen.

Ezekről és sok más érdekességről is olvashatnak az Alapjogokért Központ rendhagyó sajtószemléjének aktuális számában.

Rajta hát!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

A jamgyökér és az édesburgonya közti különbség maga a strukturális rasszizmus, mely áthatja az Egyesült Államokat. Így látja a dolgot legalábbis Adaorah Oduah nigériai származású bevándorló, aki mesterszintű tanulmányai elvégzése céljából ment az USA-ba. Ott azonban hiába kereste szülőföldje híres zöldségét, a jamgyökeret a zöldségespultokon, csak a számára teljesen idegen édesburgonyát találta. És mivel az édesburgonyában a jamgyökér „transzatlanti imposztorát” látta, úgy érezte, hogy fel kell szólalnia a jamgyökér nevében – és ebben a Food & Wine online magazin írónője, Margaret Eby is támogatta. A jamgyökér egyesült államokbeli helyzete két szempontból is problémás. Egyfelől nehéz beszerezni: az amerikai szupermarketek többsége csak édesburgonyát árul, jamgyökeret nem, azt többnyire csak az afrikai termékeket áruló piacokon lehet megvásárolni. Másfelől fogalmi keveredés van az édesburgonya és a jamgyökér között, melynek történelmi (és rasszista) okai vannak. Az európai rabszolga-kereskedők többnyire jamgyökérrel etették a foglyaikat, amikor Európából Afrikába mentek, hogy onnan Amerikába szállítsák a rabszolgákat. Az édesburgonyát már Kolumbusz vitte Közép-Amerikából Észak-Amerikába, mely ‒ dr. Scott Alvas Barton ételtanulmányi szakértő szerint ‒ lehetővé tette az ottani rabszolgák számára, hogy megőrizzék hagyományaikat a fogság és bántalmazás ellenére is, azaz hogy a korábban fogyasztott jamgyökeret édesburgonyával pótolják. Most azonban már nem csak a táplálkozásban betöltött szerepét, hanem az egyértelműen nyugat-afrikai gyökerekkel rendelkező nevét is elvennék a zöldségnek Amerikában, és átadnák az édesburgonya egyik legújabb változatának, amelyet a Louisiana Sweet Potatoes fejlesztett ki. Az új zöldséget a vállalat „jamnak” kezdte el hívni, hogy megkülönböztesse vetélytársától, a keleti parti édesburgonyától. Márpedig az édesburgonya „jamként” való elnevezése nemcsak annak a bizonyítéka, hogy az afrikai ételhagyományok mennyire áthajtják az amerikai konyhát, hanem annak is, ahogyan az egész ország a strukturális rasszizmusra épült fel.


Dr. Jazmin Scarlett alig várta, hogy tudományos karrierbe kezdjen az Egyesült Királyságban, ahol korábban tanulmányait folytatta. Ám majdnem egy évvel doktori címe megszerzése után több mint harminc elutasítást kapott a teljes munkaidős kutatói állásokra. Az egyik sikertelen pályázat után magyarázatot kért az elutasítás okára. A munkaadó, bár elismerte tudományos képesítését, mégis úgy érezte, hogy „nem illeszkedne be”. Dr. Scarlett – fekete fiatal nőként – rasszizmust gyanít az elutasítások hátterében: „Szinte paranoiát érzek, hogy ez a bőröm színe miatt van. Mivel a visszajelzések, melyeket folyamatosan kapok, a következők: »Remek az önéletrajzod, remek vagy az interjúban, de van valaki, aki egy kis plusszal is rendelkezik« ‒ és azok az emberek mind fehérek voltak.” Dr. Scarlett szerint iskolatársai, akik vele egy időben doktoráltak, majd posztdoktori kutatóként sikeresen elhelyezkedtek, mind fehérek. A hölgy gyanúját a BBC adatai is alátámasztják, melyek szerint a feketék szereznek a legkisebb valószínűséggel egyetemi tanári pozíciót, miközben a tudományos képzésekről ők buknak ki a legnagyobb valószínűséggel. A Királyi Társaság elnöke, Sir Adrian Smith szerint: „A tudomány valóban fontos, és globális kihívások elé nézünk. Szükségünk van a legjobb tehetségekre és emberekre, és az teljesen elfogadhatatlan, hogy vannak olyan jelentős csoportok, melyek jelenleg nem igazán vesznek részt benne.” Christopher Jackson, a Manchesteri Egyetem földtudományi professzora a BBC Newsnak elmondta, hogy szerinte az Egyesült Királyságban az államilag finanszírozott tudományos kutatás, melyet főként egyetemeken végeznek, „határozottan intézményi szinten rasszista”. Jackson szerint a probléma abban gyökerezik, hogy a fehér tudósok észre sem veszik, ahogy ezt a rasszizmust fenntartják az intézményeikben, sőt, azt állítják, hogy nincsen náluk diszkrimináció. Haladó és liberális köntösbe bújva önmagukhoz hasonló diákokat és kollégákat választanak, és így kizárják a feketéket a tudomány világából.

A Washington Post vegyes érzetet keltő filmkritikája szerint Az utolsó párbaj egy középkorban megrekedt fantáziatörténet, amely „az udvari szerelem és a lovagi erény siralmas múltját idézi”. A rendszerszintű patriarchális elnyomás korában játszódó film ‒ a „legtöbb jó történethez hasonlóan” ‒ a végén kezdődik, 1386-ban, amikor egy Jean de Carrouges nevű (Matt Damon) francia lovag szembeszáll egykori barátjával, Jacques Le Gris-szel (Adam Driver), miután felesége, Marguerite (Jodie Comer) nemi erőszakkal vádolta a férfit. De Carrouges, hogy megőrizze saját jó hírnevét és felesége – tisztán utólagos – igazát, párbajra hívta Le Gris-t, s aki e párbajt túléli, annak definíció szerint igaza lesz, Istennel az oldalán. Marguerite a kritika szerint „úgy érzi magát, mint egy utógondolat a hadakozó egók, a performatív férfi agresszió és a kardforgatás közepette, szó szerint és metaforikusan is”, hiszen folyamatosan el van nyomva. Az utolsó párbaj gyakorlatilag az embertelen és mérgező férfiasság filmje, kevésbé a XIV. századról, mint a jelen társadalomról és annak szól. Feszegeti a büszkeség és védelem, a tulajdonlás és hatalmi játszmák, a tisztaság és szexuális igazság kérdéseit. Rávilágít, hogy a szexuális beleegyezés és a hiszékenység nem sokat változtak a középkor óta. A kritika a megjelenített középkori és a mai társadalommal ellentétben a film képi világát és kosztümjeit dicséri, egyenesen „szenzációsnak” tartja. A filmet Matt Damon és Ben Affleck írta, Ridley Scott rendezte.


Tom Woodman, a Spectator írója pár éve még a gyermekvállaláson gondolkozott, mely lehetőség álmatlan éjszakákat okozott számára: „Az emberek gyorsan lakhatatlanná teszik a bolygót. Miért akarnánk egy másik embert a világra hozni?” A közvélemény-kutatások adatai alapján azt látta, hogy aggodalmaival nincs egyedül, hasonló gondolatok gyötrik az embereket az Egyesült Királyságban, melyet a csökkenő születési arányok is alátámasztanak. Woodman itt elfelejt írni arról, hogy a csökkenő népességgel rendelkező országok bevándorlókkal próbálják fenntartani lakosságszámukat különféle gazdasági és társadalmi okokból, ezzel az Egyesült Királyság sincs másképp. A szerző szerint a gyermekvállalás pusztán biológiai ok, szükséglet, amiért mi is megszülettünk. Úgy véli, bár extrémen hangozhat, de azzal támogathatjuk leginkább a bolygónk egészségét, ha nem szülünk. Ha nem használunk autót, akkor évente 2,4 tonna CO2-egyenértéket takaríthatunk meg, ha csak növényeket fogyasztunk, akkor évente 0,8 tonna szén-dioxidot spórolhatunk. Amennyiben azonban nem lesz gyerekünk, akkor (legalábbis a fejlett világban) évente 59 tonna kibocsátástól kíméljük meg a Földet. A gyermekvállalás tehát sokkal nagyobb kárt okoz a bolygón, mint az összes sugárhajtású gép és a steakevés együttvéve. „Túl sok éve válogatom az újrahasznosítható anyagokat, használom az alacsony energiafogyasztású izzókat” – írja Woodman, aki mindezekbe – úgy tűnik – belefáradt: „a gyermekvállalás a legnagyobb éghajlatpusztító cselekedet, amit bárki könnyen elkövethet”.

A Slate magazin legújabb szülői tanácsadó levelében egy olyan 14 éves kisfiúhoz ad használati utasítást, aki fehér, és információt gyűjt osztálytársairól – mindezt azonban letagadja. A kisfiút Jacknek hívják, és társadalmi igazságosságot szeretne, ezért listát vezet az osztálytársai zűrös ügyeiről, például: „az anyja rendőr”, „nevetett egy kövér viccen”, „idegen akcentust utánzott”, „cisz-normatív nyelvet használt” stb. A szülő, bár büszke gyermeke igazságérzetére, tart annak rasszista vonalától: szerinte a legnagyobb problémát az jelenti, hogy míg ők maguk fehérek, az osztálytársak nagy része (akikről az információk szerepelnek) fekete. A szülő – „tekintettel a fehérek feketék ellen irányuló történelmére” – kéri a magazin támogatását Jack önkéntesrendőr-viselkedésének kezelésében. A magazin tanácsadója, aki maga is fekete férfi, valóban félelmetesnek tartja Jack cselekedetét, és úgy látja, hogy a kisfiú viselkedése nem felel meg egy 14 évesének, ezért terapeutához küldené. Nem merült fel annak lehetősége, hogy talán a fekete gyerekek kiközösítik vagy bántják Jacket, s az piszkálta fel a kisfiú igazságérzetét. Az azonban igen, hogy mindezt bizonyára azért teszi, hogy menőnek tűnjön.

Egy tizenöt éves transznemű diák erőszakolta meg diáktársát iskolájuk női mosdójában – számolt be a Fox News. A bűncselekményt május 28-án követte el a fiatal a virginiai Loudounban. Az eset azért kapott nagyobb médiafigyelmet, mert Scott Smith-t, az áldozat édesapját letartóztatták, mikor hangot adott felháborodásának egy megyei tankerületi ülésen. Smith elmondása szerint a tankerület vezetősége egyszerűen nem foglalkozik a brutális támadással annak ellenére, hogy a támadó ellen bírósági eljárás folyik. Elizabeth Lancaster, Smith ügyvédje a sajtónak megerősítette, hogy a támadás napján a rendőrség eljárást indított egy fiatal ellen kétrendbeli nemi erőszak, egyrendbeli anális erőszak és erőszakos közösülés vádjával. Mikor Smith kérdőre vonta a tankerület vezetését, Jackie Schworm, egy szivárványos pólót viselő dolgozó önmagából kikelve üvöltött az áldozat apjával. Schworm azt állította, nem hisz az áldozatnak, valamint azzal fenyegette Smith-t, hogy tönkreteszi vállalkozását, amiért egy transznemű diákot gyanúsít a támadással. Az ügyben eljáró bíróság biztosította a sértett felet, hogy a támadó házi őrizetben marad az eljárás lezárultáig, ez azonban végül nem így történt. Elizabeth Lancester elmondta, hogy a Smith lányát megtámadó fiatalt ismét eljárás alá vonták szexuális erőszak és emberrablás vádjával, ezúttal a Broad Run középiskolában elkövetett támadás miatt.

„Európa egy energiakrízis szorítását érzi a nyakán, és az egyre dráguló gázárak mellett a fosszilis tüzelőanyagok iránti kereslet csak tovább fog nőni” – írja cikkében Darragh Roche, a Newsweek szerzője. Az újságíró szerint a koronavírus-járvány enyhülése miatt megnövekedett kereslet, valamint a várhatóan hideg tél nem meglepő módon nagyobb energiaigényt indukált. „Azonban azok a nagyreményű megújuló és környezetbarát energiaforrások, melyeket tizenéves klímaakivisták, és zöld NGO-k erőszakolnak a társadalomra, egyszerűen képtelenek kiszolgálni a keresletet.” A krízis kialakulásában jelentős szerepet játszott ezen szereplők és az Európai Unió politikusainak naiv hozzáállása, valamint a szigorú klímacélok erőszakos meghatározása. Tovább mélyíti a válságot, hogy a zöldpolitika képviselői nem számoltak esetleges nehézségekkel vagy krízisekkel a környezetvédelmi szabályok és előirányzatok kialakításánál. Ezért most kialakult egy olyan állapot, amikor az Európai Unió országainak nagy része két szék közül a pad alá fog esni a tél beálltával. Már nem állnak rendelkezésükre az olcsó és kevéssé környezetszennyező energiaforrások, mint a nukleáris energia, mert ezeket már leépítették. Azonban a megújuló források közel sem elegendőek a fosszilis tüzelőanyagok kiváltására. Tehát ezen országok vezetőinek arról kell dönteniük, hogy a szó szoros értelmében halálra fagyasztják szegényebb állampolgáraikat, vagy súlyosan környezetszennyező fosszilis tüzelőanyagokat kezdenek ismét használni.

A First Day című, tizenkétéves transznemű lányról szóló műsor nyert a legjobb élőszereplős sorozat kategóriában a Nemzetközi Gyermek Emmy gálán – számolt be a Hollywood Reporter. A sorozat Hannah Bradford középiskolai életét mutatja be a megszokott tinédzserkori nehézségekkel, valamint azon kihívásokkal, melyekkel a transznemű gyerekek szembesülnek. A főszereplő karakterét Evie Macdonald transznemű színész(nő) eleveníti meg a képernyőn. „A First Day számos, transz gyermekek által megélt élethelyzetet mutat be, és rendkívüli szerepe van abban, hogy az ausztrál és nemzetközi közönség számára megmutassa ezen kihívásokat” nyilatkozta Julie Kalceff, a sorozat írója és rendezője. A kiskorúak számára készült alkotás többek között az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban, Norvégiában, Svédországban, Dániában, Finnországban és Írországban már elérhető. A First Day nem csak a politikailag korrekt Emmy-díjátadón ért el sikert, megnyerte a Rockie Awards, a Rose d’Or Awards, a GLAAD Media Awards és a Médiatanárok Ausztrál Díját is.