Alapjogokért Központ

Bolond lyukból 2019/17

A világon alapvetően kétféle ember létezik: akik szeretik a kutyákat és akik nem – tartja a régi kazah mondás.  Nos, nagyon úgy fest, még a kazahok sem tudnak mindent, ugyanis létezik egy harmadik embertípus is: aki maga is kutya. Nem csalás, nem ámítás, szép új világunk legújabb „tudományos módszerekkel” megtalált/kreált kisebbsége a „furryk” csoportja. Az ilyen emberek nem csak, hogy szeretnek állatjelmezbe bújni, de a választott négylábúak szokásait is követik. Pocsolyából isznak, az utcára piszkítanak és koszos tornacipőket rágcsálnak. Egészen ez idáig azonban a furryk elnyomva élték életüket, hiszen a „maradiak” nem nézték jó szemmel, ahogy kutyának öltözött emberek nyilvános parkokban egymás hátsóját szagolgatják. Eljött viszont a „győzelem napja”, vége a kutyaemberek elnyomásának! Portland város bírósága ugyanis példaértékű ítéletben rögzítette, hogy a „kutyaidentitású embereknek” (???) is joguk van kutyaként viselkedni a nyilvános tereken – további részletek a Realnews hasábjain.Amerika tehát mára valóban a szabadság hazája, azonban jól tudjuk, hogy nem volt ez mindig így. Ráadásul a „bűnös múlt mementói” mindenhol jelen vannak az országban: itt egy Kolumbusz-szobor, ott egy Johnny Cash-lemez. Szerencsére egyre többen gondolják, hogy a „dicstelen ereklyéknek” máglyán a helyük és vannak, akik valóban tesznek is ezért. A héten a Neewsweek és a CNN jóvoltából megtudhatjuk, hogy nem csak a Tennessee-beli Vanderbilt Egyetem egyik alapítójának emlékművét döntötték le a progresszió harcosai, de a Capitoliumban Arkansas államot megjelenítő két szobor is hasonló sorsra jutott: ugyanis „bebizonyosodott”, hogy a műalkotásnak modellt álló személyek részt vettek az egykoron rabszolgamunkára épülő amerikai gazdaság építésében. És ha azt hinnék, hogy ez a téma már lerágott csont, nagyot tévednek! A New York Times számol be annak a meggondolatlan családfakutató cégnek a reklámjáról, amely joggal vívta ki maga ellen az érzékenyen jóérzésű emberek haragját. A „bűnös múltban” játszódó reklámfilmben ugyanis egy fehér férfi beleszeret egy fekete rabszolganőbe és megpróbálja megszöktetni kedvesét. Ugye, hogy felháborító? Ha Ön is érzi a haragot, annak okát viszont nem tudja egyértelműen megnevezni, segít az NYT kitűnő publicistája: a reklámfilm ugyanis „romantizálja a rabszolgatartást”, ezzel mentegetve az elnyomó fehéreket! A déli rabszolgaság viszont mára a múlté és minden ember egyenlő. Igen ám, de a legújabb haladó irányzatok azt is bebizonyították, hogy minden embert egyenlőként kezelni elnyomás – még liberális szemszögből is! A Pluralist kitűnő publicistája, aki egyébként „fehér tudományokra” szakosodott, kifejti, hogy szerinte azok az emberek a legrosszabbak, akiket arra nevelnek, ne legyenek tekintettel mások bőrszínére.   Ms. DiAngelo szerint az ilyen emberek ignorálják mások etnikumát, ezzel a fehér elnyomást erősítve. Az érthetetlennek látszó gondolatmenetet azzal zárja, hogy ő maga szeretne sokkal kevésbé fehér – tehát elnyomó – lenni.  A héten azonban egy valóban tragikus, sokak halálát követelő esemény is történt: Sri Lankán terrortámadás ért egy – a liberális sajtó szerint – „vallási kisebbséget”. A Washington Post cikkéből pedig végre megtudhatjuk az igazságot: nem az az igazi szörnyűség, hogy iszlamisták megöltek több száz keresztényt, hanem az, hogy egyes szélsőjobboldali politikusok a támadásban annak bizonyítékát látják, hogy a muszlimok szerte a világon üldözik a keresztényeket. Ezzel szemben „jól tudjuk”, hogy az Iszlám a béke vallása, a kereszténység pedig maga az elnyomás Azaz úgy tűnik mégsem, hiszen az LMBTQ Nation tényfeltáró írásából megtudhatjuk, hogy valószínűleg maga Jézus is homoszexuális volt, mint ilyen pedig természetesen nem lehetett kirekesztő. Ami viszont tényleg kirekesztő, az a Brexit – adja hírül a mértéktartó Independent. A kilépés körüli felhajtás ugyanis elvonja a figyelmet az igazi problémáról: a szexuális kisebbségek elnyomásáról! És lásd mivé lesz a világ: amíg a hajdan a haladás Mekkájának számító Anglia a Brexit miatt egyre homofóbabb, egykori gyarmatukon, Indiában virágzik a Haladás. A héten a Gay Star News és a Guardian is beszámol az ottani pozitív fejleményekről: egy bírósági döntés értelmében már egyházi házasságot is köthetnek a transznemű párok; sőt, megnyílt az első LMBTQ-klinika is, ahol kizárólag valamely szexuális kisebbséghez tartozó pácienseket fogadnak, de természetesen nem a hagyományostól eltérő vonzalmaikat kezelik. Kanadában azonban még ennél is jobb a helyzet: ott az abortuszhoz már kórházba sem kell menni. A CBC számol be a jó hírről: az egyik legnépszerűbb (sic!) abortusztablettához immáron még könnyebben hozzáférhetnek az „érdeklődők”. Bár eddig szükséges volt elvégezni bizonyos vizsgálatokat, mielőtt az orvos felírhatta volna a tablettát, mostantól csak egy pohár vízre van szükség a gyógyszer bevételéhez és „volt gond, nincs gond” – ha persze úgy gondolkodik valaki, hogy az abortusz nem gyerekgyilkosság.  Ha pedig Ön még ódzkodna az abortusztól, mert azt hallotta, hogy a beavatkozásnak komoly egészségkárosító hatásai lehetnek, ráadásul komoly fájdalommal is jár, olvassa el a Huffington Post cikkét, amiből kiderül, hogy mindez hazugság. Miután végzett a szakmai tényfeltáró írással, Ön is belátja majd, hogy az abortusz biztonságos, kényelmes, sőt, kifejezetten kellemes megoldás. Újbeszélül tanuló olvasóinknak is kedveskedünk a héten: a szintén Huffington Post tényfeltárása révén megismerkedhetnek az „overshare” és a „sharent” kifejezésekkel: ezután pedig egészen más színben látják majd a közösségi média világát.

Ezekről és sok más érdekességről is olvashat az Alapjogokért Központ rendhagyó sajtószemléjének heti kiadásában. Rajta hát!

 

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

Üdvözlünk mindenkit a fejlett Nyugat csodás mintavárosában, Portland-ben, ahol a városvezetés néhány éve végre rendelkezett egy megannyi embernek álmatlan éjszakákat okozó kérdésben. A városi tanács az „egyenlő hozzáférési törvény” néven elfogadott javaslattal engedélyezte a helyi „furryk” számára, hogy a kutyáknak fenntarott közterületeken a kutyák számára engedélyezett magatartásokat tanúsítsák. A szóban forgó közösség szokásai hétköznapi ember számára minimum furcsának tűnhetnek. Olyan felnőtt emberekről van ugyanis szó, akik szabadidejüket azzal töltik, hogy különböző állatokat személyesítenek meg, és plüssjelmezbe öltözve bújnak azok szerepébe. Bo Kirkman korábbi óvodapedagógus, aki a helyi furry mozgalom vezetője, és – saját bevallása szerint – „furryjogi aktivista”, a javaslat elfogadása után azt nyilatkozta: „ez nem csaupán Portland furry-jeinek hatalmas előrelépés, hanem az Egyesült Államok minden hasonló emberének”. Személy szerint ő kutyaként identifikálja magát, és végtelenül kirekesztőnek tartotta, hogy míg a valódi kutyákat gazdáik szabadon sétáltathatták a parkokban, és az állatok ott végezhették dolgukat is, addig ő és gazdája ezt nem tehette meg. Azután azonban, hogy a szabályozás ilyen progresszív irányba változott, végre őt is szabadon sétáltathatják majd. A helyi lakosok megnyugtatására a városi tanács honlapján közzétett egy dokumentumot, mely szerint a magukat állatnak képzelőkre is ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni, mint bármely más kutyára, így gazdáiknak össze kell gyűjteniük az utánuk maradt ürüléket, és a beteg egyedeket továbbra sem szabad emberek közé engedni. Emellett a város vezetése nyomatékosan kéri a furry-ket, hogy a fertőzések elkerülése végett ne igyanak a parkokban lévő tavakból és állóvizekből. God bless the United States of America  

Ismét megmutatták végtelenül progresszív arcukat az amerikai egyetemisták – adta hírül a Newsweek. A portál beszámolója szerint az Egyesült Államok Tennessee államában található Vanderbilt Egyetem egyik épülete a Calhoun Hall nevet viseli, amelyet William Henry Calhoun-ról neveztek el annak tiszteletére, hogy az ékszerész lánya az intézményre hagyta egy ingatlanát, jelentősen hozzájárulva az építkezés költségeihez. Igen ám, de a névadó 1865-ben halt meg, így élete nagy részében még jogszerű volt az államban a rabszolgatartás, Calhoun pedig élt is az erkölcsileg egyébként valóban elítélendő lehetőséggel. A hallgatók ezért szeretnék megváltoztatni az épület nevét, hiszen az egyetem építéséhez való hozzájárulást nyilván semmissé teszi, hogy a mecénásnak voltak rabszolgái. Önmagában egyébként nem is lenne nagy baj a kezdeményezés, azonban az USA történetét ismerve más a megvilágítás: a betiltás előtt igen sokan tartottak rabszolgákat, köztük az Alapító Atyák jelentős része is. A logikát követve tehát számos intézményt, várost (köztük a fővárost) és tagállamot kellene átnevezni az országban – Washington, Jefferson és a többi alapító pedig merüljenek feledésbe, csak mert azt tették, amit a korban sokan mások is?

Eközben Arkansas államban is eltörölnék a múltat, itt szobordöntés mellett döntött a helyi Szenátus. A szövetségi törvényhozás, a Kongresszus épületében, a Kapitóliumban ugyanis minden tagállamot 2 szobor is képviseli, ezeket cseréli le most Arkansas a CNN beszámolója szerint. A két lecserélendő szobor ugyanis olyan embereknek állít emléket, akik támogatták a rabszolgatartásért küzdő Konföderációt. Helyettük olyan személyek kerülnek oda, akik „jobban képviselik Arkansas modern történelmét”, így egy énekes és egy fekete aktivistanő szobra áll majd a Kapitóliumban.

A leszármazással foglalkozó ancestry.com nevű honlap bocsánatkérésre és egy reklámfilmjének eltávolítására kényszerült – írja a New York Times. A portál bűne annyi volt, hogy a reklámjában egy fehér férfi és egy fekete rabszolganő szerelme jelent meg, ami a haladó véleménydiktátorok szerint „romantizálja a rabszolgatartást”. Azaz szerintük az, hogy a fehér férfi meg akarta szöktetni a fekete nőt az elnyomásból (mert a történet így szól), valójában a fehérek mosdatása, bűneik eltagadása a rabszolgaság működtetésével kapcsolatban. Emellett azon is kiakadtak a liberálisok a cikk szerint, hogy szerelmi történetként mutatják be a rabszolgatartást (azóta is keressük, hogy ebből a videóból ezt a következtetést hogy lehet levonni – a szerk.). Végül ismét győztek a fejlődés letéteményesei, így a szólásszabadság nevében el kellett távolítani a borzalmas reklámot.

A Pluralist tudósít Robin DiAngelo-nak (aki maga is egy fehér nő – a szerk.), a Bostoni Egyetem oktatójának „Mit jelent fehérnek lenni?” című előadásáról. A professzor asszony kivételes képzelőerőről tett tanúbizonyságot, ugyanis mondandójának lényege az volt, hogy azok a fehér emberek, akik egyenlően kezelnek minden embert, bőrszínüktől függetlenül, kifejezetten veszélyesek. „Szeretnék kevésbé fehér, és ezzel kevésbé elnyomó lenni” – hangzott el az eseményen. A hölgy, aki saját elmondása szerint „fehér tudományokra” szakosodott (ha ez nem rasszista, akkor semmi – a szerk.) azzal a teóriával állt elő, miszerint azok, akik mindenkit egyenlően kezelnek, megtagadják a feketék identitását. Elmondása alapján, akiket a szüleik arra neveltek, hogy ne diszkrimináljanak senkit, és ne a bőrszínük alapján ítéljenek meg embereket, azok a legveszélyesebbek, mert ők megtagadják a valóságot az etnikai kisebbségektől, rájuk erőltetve egyenlőséget hirdető elnyomó fehér narratívájukat. Mindez magyarra fordítva: ha valaki fehér bőrű, az csak elnyomó lehet, aki pedig színes bőrű, az csak elnyomott lehet. Ha mindenkit egyenlően kezelünk akkor elnyomunk valakit, „ha megvalósítjuk az egyenlőséget, akkor a valódi rasszizmust hozzuk létre”. A leírtak a Bostoni Egyetem fehér bőrű oktatójának gondolatai, aki a fehér bőrű embereket diszkriminálná, hogy a szerinte elnyomott kisebbségek föléjük kerekedhessenek. Ez ma a társadalmi egyenlőség liberális eszméje.

„Elszomorít, hogy az EU-ból való kilépésünk miatt a gazdasági kérdések kerültek a középpontba ahelyett, hogy a marginalizált csoportok elleni gyűlöletbűncselekmények drámai növekedéséről beszélnénk” – kezdi cikkét az Independent szerzője. Aztán hamar kibújik a szög a zsákból, és kiderül, mi is az igazi gond. Nem más, mint az, hogy a Brexit körüli viták elveszik a teret a homoszexuálisok jogairól szóló progresszív eszmecserék elől, ráadásul a szerző szerint épp a kilépésről szóló népszavazás miatt szaporodtak el az LMBTQ-közösség elleni támadások is. Szóljon, aki megtalálta a két jelenség közti összefüggést, addig pedig rögzítsük: ez a szörnyű helyzet a cikk szerint azért jött létre, mert „szélsőségesen konzervatív véleményeknek adott teret egy szűk kisebbség”. Tehát kilépni az unióból szélsőséges dolog, és a kilépésre szavazó 52 százalék pedig egy szűk kisebbség. Figyeljenek, és tanuljanak – itt a haladó matematika. A demokrácia, különösen annak közvetlen formája, a népszavazás pedig árt a progresszió fontos ügyeinek – így aki demokráciát akar, az elnyomja a homoszexuálisokat. Logikus, nem? Arról nem is beszélve, hogy itt problémaként jelenik meg egy állítólag szűk kisebbség érdekérvényesítése, amely valahogy mindjárt helyessé válik liberális szempontból, ha ez a szűk kisebbség mondjuk a transzneműek (valóban szűk) csoportja.

Ön tudta, hogy Jézus Krisztus homoszexuális volt? Eddig mi sem, de a legnagyobb szerencsére elolvastuk az LGBTQ Nation nevű propagandaoldal húsvétról szóló cikkét, és megvilágosodtunk. A felütés szerint eddig a húsvétot nem volt szokás „queer ünnepnek” tekinteni, hiszen keresztény ünnep, és a keresztények közismerten elnyomják az LMBTQ embereket. A szerző azonban ad néhány szempontot, ami alapján máris homo-barátnak tekinthetjük a kereszténység legnagyobb ünnepét. Ezek között vannak olyanok is, hogy egyre több saját neméhez vonzódó személy vesz részt a szertartásokon, azonban a cikk nem áll meg itt: odáig is eljut, hogy Jézus maga is homoszexuális volt. Hogy ezt mire alapozza? Nem másra, mint hogy nem volt felesége, és ideje nagy részét 12 férfival töltötte (ők lennének az apostolok – a szerk.).  A haladók tehát lassan odáig is eljutnak, hogy Jézus és tanítványai poliamorikus homoszexuális szerelmi kapcsolatban voltak, kvázi szexközösségként működtek, és orgiákat rendeztek. A cikkből egyébként az is kiderül, hogy a húsvét ünnepe a szexről szól, mert a nyuszi és a tojás, amelyek az ünnep kedvelt szimbólumai, a szaporodásra utalnak. Ez utóbbi következtetés egyébként nem is lenne annyira védhetetlen, csak a szerző azt nem érti, hogy nem maga az aktus (beleértve az azonos neműek közöttit is) áll itt a középpontban, hanem az utódnemzés, az élet továbbadása, ami sajnos, akárhogy is szeretnék a progresszívek, nem megy azonos neműek között.

A Washington Post nevű egykor patinás újság gyomorforgató cikkében azon kesereg, hogy szélsőjobboldalinak titulált európai és amerikai vezetők ki merészelték mondani, hogy a Sri Lanka-i iszlamista terrortámadás áldozatait keresztény hitük miatt mészárolták le. A cikk azzal indul, hogy „a buddhista többségű Sri Lankán megtámadtak egy vallási kisebbséget”. Egyetlen szóval sem említik, hogy az elkövetők mind muszlimok voltak, és vezetőjük hűséget esküdött az Iszlám Államnak. Mint írják, „ez egyeseknek bizonyítékot jelentett, hogy a kereszténység a világ több pontján is támadás alatt áll”. A cikk manipulálja az olvasókat azzal, hogy minden említett jobboldali politikusra, pártra és konzervatív aktivistára a szélsőjobboldali jelzőt aggatja, és gyűlöletkeltő retorikával vádolja meg őket pusztán azért, mert szót mertek emelni a kettős mérce ellen, amit a média alkalmaz. Akárhányszor muszlimokat ér támadás, kihangsúlyozzák az iszlámellenességet, miközben a keresztényüldözésről hallgatnak. Jó példa a kettős mércére Barack Obamát és Hillary Clinton is, akik a néhány héttel ezelőtti új-zélandi támadást muszlimellenesnek nyilvánították, azonban most nem voltak hajlandók leírni, hogy keresztényeket támadtak meg, ehelyett a „húsvétünneplők” kifejezést használták.

Az indiai Madras tartomány legfelsőbb bírósága meghallotta a progresszió hívogató sziréndalát, és engedett a csábításnak: a transzneműek és az interszexek szempontjából kedvező döntést hozott. Mivel egy férfi és egy transznemű nő házasságát nem akarták elismerni a helyi hatóságok, a pár a legfelsőbb bírói fórumhoz fordult segítségért, amely úgy döntött, hogy a hindu házassági törvényben szereplő menyasszony szót lehet értelmezni transznemű nőkre is – így a házasságukat el kell ismerni. Swaminathan bíró szerint ugyanis az állami hatóságoknak nincsen joga megkérdőjelezni az állampolgárok nemi identitását. A mindkét nem jellegeivel született gyermekeket pedig ezentúl nem kínozhatják többé szüleik azzal, hogy helyettük döntenek nemükről és megműttetik őket. Fogadják el őket olyannak, ahogy születtek – bár jelenleg az indiai szabályozás szerint egyértelművé kell tenni a gyermek nemét (műtéti úton eltávolítva valamelyik nemi szervet) ahhoz, hogy jogilag elismert személy legyen. Indiának is van még hová fejlődnie, de örömteli látni, hogy a haladás útjára lépett.

Ha már jogilag rendeződni látszik az indiai LMBT közösség helyzete, örömmel számolhatunk be arról, hogy az egészségük is jó kezekbe kerül – erről olvashatunk a Guardian hasábjain. Megnyílt ugyanis Mumbaiban az első, kizárólag LMBT pácienseket kezelő klinika, ahol a személyzet is az LMBT közösséghez tartozik – ha azt gondolnák, diszkrimináció, hogy csak nem heteroszexuális egészségügyi szakembereket alkalmaznak, tévednek. A kisebbségek ugyanis fogalmilag nem lehetnek diszkriminatívak a többségi társadalom privilégiumokban dúskáló tagjaival szemben.

A kanadai CBC News számol be a nagyszerű hírről, miszerint könnyebb lesz hozzáférni egy abortuszt előidéző gyógyszerhez, a Mifegymiso-hoz az országban. A szabályok lazítását a kanadai egészségügyi minisztériumhoz tartozó Health Canada tette lehetővé: bár eddig szükség volt a tabletta felírásához egy ultrahangra, hogy megállapítsák, hány hetes a magzat, illetve méhen kívüli-e a terhesség, most már ultrahangfelvétel nélkül is hozzáférhető a pirula. Hogy mi az indok? Felmerült aggályként, hogy egyes páciensek a feltétel miatt „szükségtelen akadályokba ütköztek” az abortusztabletta megszerzésekor, amely így sok időbe telne nekik. Pedig a kormányzati szerv jóvoltából kaptak még plusz két hetet: hét helyett kilenc hetes koráig elvetethető a magzat két kis tablettát bevéve; egy kis víz, és le is van tudva a „gond”. Vigyázó szemüket Kanadára vessék, ott a haladásnak semmi sem szabhat határt.

Vannak azonban, akik alá akarják ásni az abortusz terén elért eredményeket, erről ír a Huffington Post. Egy keresztény filmprodukciós cég ugyanis arra vetemedett, hogy filmet készítsen egy korábban abortuszklinikát vezető nőről, aki abortuszellenes aktivista lett: az Unplanned (Nem tervezett) március végén került a mozikba, és felhívja a figyelmet a terhesség-megszakítás káros következményire. Ez annyira felháborító, hogy a Twitter egy időre fel is függesztette a film oldalát a platformon – bár állítólag ez csak véletlen volt. A filmben a cikk írója szerint számtalan túlzás, valamint egyenesen veszélyes ábrázolások vannak a beavatkozásról, ezért megkérdeztek egy abortuszokat végző nőgyógyászt, mi róla a véleménye. A doktor először is megnyugtatja az olvasókat, hogy a magzatok nem menekülnek az őket meggyilkoló orvosi eszközök elől az anyaméhben, sőt, 24 hetes korig fájdalmat sem éreznek, ezért nyugodt szívvel ki lehet őket kaparni. A nőgyógyász szerint a beavatkozás nem minden esetben jár erős vérzéssel, nem okoz elviselhetetlen fájdalmat, és nem jár együtt komoly komplikációkkal, csak elenyésző mértékben. Tudják, mit? Igazából az abortusz biztonságosabb és kellemesebb, mint a szülés!

A Huffington Post a héten ismét új ötlettel örvendeztette meg olvasóit. A cikk szerint beperelhetnék szüleiket azok a kiskorú gyermekek, akikről beleegyezésük nélkül osztottak meg képeket a közösségi médiában. A hír apropója, hogy több híresség, köztük Gwyneth Paltrow és Pink is megosztott olyan képeket, melyeken gyermekük is szerepel. Pink például 2 éves kisfiáról töltött fel egy közös képet, melyen gyermeke csupán egy pólóban látható, amin sok kommentelő felháborodott. Az újság ezt a jelenséget „overshare-nek” vagyis túlzott megosztásnak titulálja, hiszen a képeken szereplő kiskorúak nem tudják megtagadni a hozzájárulást a tartalmak publikálásához. Az ilyen tartalmakat megosztó szülőknek új nevet is kitaláltak, ez a „sharent”, az angol „parent” (szülő) és a „share” (megoszt) szó kombinációjából született kifejezés. Elég furcsa gondolkodásmódra vall, hogy valaki beperelné saját édesanyját, ha neki nem tetsző képet tölt fel róla egy közösségi médiaplatformra, de legalább kijelenthető, hogy a modern liberalizmus ismét megoldott egy problémát, amit maga kreált.