Alapjogokért Központ

Rólunk


Alapjogokért Központ

A Központról

Az Alapjogokért Központ budapesti székhelyű, 2013 óta működő jogi elemző- és kutatóintézet. A Központ a nemzeti identitás és szuverenitás, valamint a keresztény társadalmi hagyományok megőrzését tartja elsőrendű feladatának a 21. század felfokozott, a jog területére is kiható globalizációs és integrációs folyamatai, technológiai változásai közepette. Az intézet működésének emellett nem titkolt célja, hogy ellenpólust képezzen a napjainkban az élet számos területén túlburjánzó emberi jogi fundamentalizmussal és politikai korrektséggel szemben. A kutatási területek a jog közéleti érdeklődésre számot tartó ágainak széles skáláját ölelik fel, a klasszikus alkotmányjogi kérdésektől kezdve a választójogon át az Európai Unió jogáig. A különböző elemzésekben, értekezésekben közös azon törekvés, hogy a józan ész talaján állva megtaláljuk az egészséges egyensúlyt az egyéni szabadságjogok és a társadalom érdekei között.

A tudományos tevékenység része továbbá könyvek és tanulmányok kiadása, ismertetése . Eltökélt célunk a tehetséggondozás. A Központnak jelenleg közel 20 munkatársa van.

A Központ munkatársai

Sz_Miklós

Szánthó Miklós

Igazgató

Szánthó Miklós, jogász, az Alapjogokért Központ jogi elemző- és kutatóintézet igazgatója. 2018 óta a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kurátora, 2019-től elnöke. Számos magyar és idegen nyelvű jogi és politikai publikáció szerzője, több könyv társszerzője, társszerkesztője. Nős, egy leánygyermek édesapja.

Kovács István

Kovács István

Stratégiai Igazgató

Kovács István, jogász, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Szakterülete az Európai Unió joga, az EU “alkotmányos szabályai”. Korábban az Európai Parlament és az amerikai kormány ösztöndíjasa. Számos jogi és politikai cikk, tanulmány és könyv szerzője, társszerzője. Nős, két leánygyermek édesapja.

Törcsi Péter

Törcsi Péter

KUtatási Igazgató

Törcsi Péter, jogász, az Alapjogokért Központ jogi elemző- és kutatóintézet kutatási igazgatója. Jogi és politikai folyóiratokba rendszeresen publikál magyar és angol nyelven, gyakori vendége közéleti televízió és rádióműsoroknak, több könyv társszerzője, társszerkesztője.   

Panyi_M_02

Panyi Miklós

Igazgatóhelyettes

Panyi Miklós, jogász (ELTE), nemzetközi kapcsolatok szakértő (CEU), az Alapjogokért Központ nemzetközi ügyekért felelős igazgatóhelyettese. Egy évet az Amerikai Egyesült Államokban tanult a HAESF-ösztöndíjasaként. Dolgozott az Országgyűlésben, öt évig volt az Európai Parlamentben a néppárti frakció magyar sajtótanácsadója, négy  évig az MVM Zrt. külügyi kapcsolatok osztályát vezette. Fő kutatási területei az Európai Unió működése, regionális politika.

Fricz Tamás

Fricz Tamás

Kutatási Tanácsadó

Fricz Tamás, politológus, közgazdász, filozófus az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója. 1994-től a Magyar Tudományos Akadémia politikatudomány kandidátusa. Tizenöt saját kötet szerzője és mintegy száz tanulmány írója.

Horváth József

Biztonságpolitikai tanácsadó

Horváth József nyá. vezérőrnagy, politológus, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója. Korábban a polgári elhárítás és a katonai titkosszolgálat műveleti főigazgató-helyettese. 2017 óta rendszeresen publikál. 2019 novemberében jelent meg első kötete. Nős, egy fiú édesapja.

Knopf Alexandra

vezető Elemző

Knopf Alexandra politológus, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Tanulmányait ez ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végezte. Korábban a Miniszterelnökség, majd a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa. Fő kutatási területe a belpolitika és a magyar politikai rendszer.

Szolomayer Balázs

VEZETŐ ELEMZŐ

Szolomayer Balázs, vezető elemző. 2009 és 2014 között a Nézőpont Intézet elemzőjeként dolgozott. 2014 és 2020 között a Miniszterelnökségen, majd a Miniszterelnöki Kabinetirodán a kormányzati kommunikációt segítette különböző pozíciókban. Fő kutatási területe a magyar belpolitika és pártrendszer változásai.

KovacsAttila

Kovács Attila

projektvezető

Kovács Attila, közgazdász, az Alapjogokért Központ projektvezetője. Szakterülete az Európai Unió jogalkotásának és döntéshozatalának az adatalapú elemzése, különös tekintettel az Európai Parlamentre. Korábban a közigazgatásban, egyetemi oktatóként és a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzőjeként is dolgozott. Egyetemi docens, több magyar és angol nyelvű cikk szerzője, társszerzője. Két gyermek édesapja.

KuruczOrsolya

Kurucz Orsolya

projektvezető helyettes

Kurucz Orsolya, politológus, az Alapjogokért Központ EU-s kutatórészlegének projektvezető helyettese. Szakterülete a uniós gazdaságpolitika és költségvetés, a migráció és a jogállamiság kérdése. Korábban politikai tanácsadóként, majd főosztályvezetőként foglalkozott uniós kérdésekkel. Férjezett, egy kislány édesanyja. 

Párkányi Eszti

Párkányi Eszter

Elemző

Párkányi Eszter jogász, az Alapjogokért Központ elemzője. Tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végezte, diákévei alatt ösztöndíjasként dolgozott az Európai Parlamentben. Szakterületei az uniós jogi és politikai folyamatok, a Brexit és az életvédelem.

Dori

Gulyás Dóra

Sajtófőnök

Gulyás Dóra, politológus, az Alapjogokért Központ sajtófőnöke, rendezvényszervezője. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte, angolul és németül beszél. Korábban érdekképviseleti és PR feladatokat látott el a Magyar Sörgyártók Szövetségénél.