English

Scheppele mérges

A keddi, az amerikai Kongresszusban Magyarországról folytatott albizottsági meghallgatás nem sikerülhetett rosszul a magyar kormány szempontjából. Ez már csak abból is látszik, hogy az eseményt követően a hazai közjogi rendszer egy oly szakavatott elemzője, mint Kim Lane Scheppele rögtön klaviatúrát ragadott és dühös írást tett közzé. Na, most persze kivételesen nem (csak) a „magyar közállapotokat”, hanem az amerikai képviselőházat, annak érintett albizottságát, azon belül is annak republikánus tagjait állítva pellengére.

A meghallgatás ugyanis – híven a vonatkozó kongresszusi eljárásokhoz – a következő koreográfiát követte: az albizottság republikánus elnökének meghívására „tanúként” megjelent a testület előtt négy „szakértő”, akik a maguk „szakterületéről” beszámoltak a testület kilenc – republikánus és demokrata – tagjának. Az albizottság tagjai azonban nem csak kérdeztek, hanem megnyitó-beszédeikben, illetve a „szakértőkkel” folytatott eszmecsere során maguk is kifejtették nézeteiket Magyarországról, illetve az amerikai-magyar kapcsolatokról. És persze ez volt az, ami annyira felháborította Scheppelét, akit – minden viccet félretéve – nemes egyszerűséggel csak „a magyar alkotmányjog szakértőjeként” szoktak emlegetni (már azok, akik ezt tényleg el is hiszik).

Az nyilván az amerikai belpolitikai adok-kapok része – nahát, ott is van ilyesmi? –, hogy Scheppelének most már nem csak a magyar közjogi berendezkedéssel, illetve a kormánnyal van baja, hanem a Kongresszussal és a republikánus képviselőkkel is, akik ilyen „rosszindulatú” és „egyoldalú” vitát mernek rendezni a kérdésben. Persze Scheppele most is nagy mellénnyel próbálja osztani az igazságot és kioktatni az egyébként – vélhetően a magyar kormány kinti lobbistájának, Connie Mack-nek köszönhetően – egészen jól felkészült képviselőket. Ted Poe, texasi republikánus képviselő például azon „értetlenkedett”, hogy miért probléma a kritikusok számára az Alaptörvény „Isten, áldd meg a magyart” kezdősora. Na, Scheppele megmondja, hogy miért. Hát azért, mert „az alkotmány csak a >>magyarok<< kifejezést használja, mely csak a magyarokat jelenti, a többi nemzetiséget nem. Szóval a preambulumban megidézett alkotmányos hatalom (sic!) nem említi a zsidóságot, a romákat és más magyar állampolgársággal rendelkező nemzetiségeket, miközben a nem Magyarország területén élő magyarokat igen – pedig nem is rendelkeznek állampolgársággal. Ez tehát a problémánk, nem Isten említése”.

Igazából kommentálni sem lenne méltó mindezt – ha a Scheppele nem magas lóról beszélne, oly pózban, mintha ismerné az egésznek a hátterét. Az Alaptörvény kezdő sora nyilván azért használja „csak” a „magyar” kitételt, mert az a Himnuszból vett idézet. Ez még hagyján, de Scheppele „valódi problémájára” éppen a korholt preambulumban – és az Alaptörvény más, normatív erővel bíró rendelkezéseiben – van a válasz. Idézek a Nemzeti Hitvallásból: „Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők (…) Vállaljuk, hogy a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját ápoljuk és megóvjuk”. De továbbmegyek, és idézek a XXIX. cikkből: „A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez”. Most arról, hogy új nemzetiségi törvényt alkottak, hogy nemzetiségi szószólók ülnek az Országgyűlésben, hogy bizottságuk törvénykezdeményezési joggal is rendelkezik, már nem is szólok.

Szintén felháborodásra adott okot, hogy az albizottság elnöke a magyar választási rendszert érintő kritikák kapcsán meg merte említeni, hogy a választókerületek határaival való trükközgetés (gerrymandering) az USA-ban igencsak bevett dolog. Scheppele állítja, hogy Magyarországon egy párt az egész országra kiterjedően, mindenféle ellenzéki jóváhagyás nélkül rajzolta át a választókerületi határokat – míg ez Amerikában szerinte jogsértés minősülne és nálunk még bírósághoz sem lehet fordulni. És igen, Scheppele még mindig nem tud róla, hogy Magyarországon 2010-ig egy 1990-es minisztertanácsi rendelet szabályozta a választókerületek határait, melyet aztán tényleg bármikor lehetett volna módosítgatni, hogy a törvényben történő szabályozás éppen az Alkotmánybíróság által lefektetett követelmény volt – ja, és hogy igazából azért kellett újrarajzolni a határokat, mert az egész korábbi szabályozást – kétszer is – alkotmányellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság. Hogy egy alkotmányellenesnek vélelmezett törvény – így a választójogi törvény – ellen továbbra is van lehetőség Alkotmánybírósághoz fordulni, hogy az egyéni választókerületben született eredmények végső soron megtámadhatóak bíróság előtt is és hogy a „Fideszre szabott” rendszerben az elmúlt három időközi választást ellenzéki jelölt nyerte meg? Oda se neki.

De a legjobb Scheppele írásának a vége. Ott ugyanis – és ez mondjuk végre egy új elem – arról értekezik, hogy a magyar Országgyűlésben „az ellenzék nem nyújthat be törvényjavaslatokat, módosítókat és a kormány legtöbb javaslatáról nem is vitázhatnak – ahol nem láthatják a törvényjavaslatok tartalmát időben, mielőtt azok zárószavazásra kerülnének”. Azt most nem is merem idézni, hogy Scheppele szerint az ezen (???) módszer ellen tiltakozó képviselőket súlyos pénzbírsággal sújthatják. Ahogy ahhoz sem merem venni magamnak a bátorságot, hogy ezt az egészet cáfoljam – annyira banális.

Hasonló színvonalat ütnek meg azok a „szakértői anyagok”, melyekre Scheppele mint megbízható forrásokra hivatkozik a már-már magával Darth Vader-rel szövetkező republikánusokkal szemben. A Human Rights First – melynek alelnökét az albizottság egyébként meghallgatta – anyagával már foglalkoztunk, így csak a kongresszus kutatószolgálatának háttéranyagát idézném, mely szervezetet Scheppele természetesen „pártsemlegesnek, neutrálisnak” nevez. Idézet tőlük: „a (média)törvény a Fidesz által 9 évre kinevezett tagokból álló Médiatanács számára lehetővé teszi, hogy a kiegyensúlyozatlan vagy közmorált (!!!) sértő médiatudósítások miatt bírságoljon”. Még egyszer, huszadjára, de rögzítsük: a Médiatanácsot – csakúgy, mint elődjét, az ORTT-t – az Országgyűlés választja. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (rövidebb és kedveltebb nevén: médiatörvény) pedig a következőket írja a 185.§ (5) bekezdésében: „Ha Hatóság döntése szerint a médiaszolgáltató megsértette a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát, a médiaszolgáltató köteles a Hatóság döntését vagy a döntésben meghatározott közleményt közzétenni, vagy lehetőséget adni a kérelmezőnek az álláspontja megjelenítésére. A jogsértővel szemben ezen túl a 186-187. §-ban meghatározott jogkövetkezmények nem alkalmazhatók”. A 186-187.§-ok szólnak az olyan egyéb jogkövetkezményekről, mint például a pénzbírság. Tehát a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének – amely amúgy csak a tévék és rádiók tájékoztató, illetve híreket szolgáltató műsoraira vonatkozik – megsértése esetén a hatóság maximum arra kötelezheti az adott tévét vagy rádiót, hogy mutassák be a korábban be nem mutatott álláspontot, mely hatósági döntés ellen egyébként van további jogorvoslat. Ja, hogy a korábbi, 1996-os médiatörvény szerint a kötelezettség megsértése esetén a Panaszbizottság javasolhatta az ORTT-nek pénzbüntetés kiszabását, míg ez ma már nem lehetséges? Semmi baj. Csak úgy mondom. Tudják, kiegyensúlyozottság.

Leave a Reply