Alapjogokért Központ

Zöldpártok, görögdinnye, Thunberg!

Kovács István

Akik a témát kisajátították, a legszélsőségesebb, legpusztítóbb ateizmust képviselik, amely szükségszerűen felszámolná a keresztény európai civilizáció maradékát is.

Legkésőbb egy hónapja, az európai parlamenti választások estéjén a politikát egyébként csak felületesen szemlélők is felkapták a fejüket a zöldek európai szintű előretörésére. A legszemléletesebb példa természetesen Németország, ahol a Zöldek párt végérvényesen meghatározó erővé vált, de említhetnénk például a szomszédos Ausztriát is, ahol szintén a helyi zöldek profitáltak Strache ibizai botrányából. Persze könnyen mondhatnánk, hogy az EP-választásokon hagyományosan jól szerepelnek a rendszerellenes kispártok, de itt jóval többről van szó.

Egy Greta Thunberg nevű, akkoriban épphogy 15 éves svéd kislány 2018 novemberében klímavédő mozgalmat indított, amely Európa-szerte vírusszerűen terjed a fiatalok körében. Persze a liberális elit maximálisan asszisztál mindehhez: Thunberg megkapta a Soros-féle Amnesty International legrangosabb díját, beszédet mondott az Európai Parlamentben, jelölték a Nobel-békedíjra, és túlzás nélkül állíthatjuk, a csapból is ő folyik. És miért is ne folyna – kérdezhetnénk joggal, hiszen a környezetvédelem olyan politikai ideológiákon átívelő univerzális érték, amelyet mindenki magáénak érezhet.

Közben persze a posványos Keleten nem hallják az idők szavát – szól a liberális kánon –, Orbánék pedig éppen most fúrták meg az EU nagyszabású klímastratégiáját, amely bolygónk megmentésére hivatott. Ezen a ponton fontos leszögeznünk, hogy jelen írás nem klímaszkeptikus kiáltvány, jómagam – megfelelő képzettség híján – egyáltalán nem érzem magam feljogosítva arra, hogy állást foglaljak a kérdésben. Érdemes ugyanakkor megvizsgálnunk néhány makacs, kézzelfogható adatot, amelyből levonhatunk bizonyos következtetéseket.

Thunberg legfőbb követelése (sic!) például, hogy az EU csökkentse felére a szén-dioxid-kibocsátást. Ez nagyon jól hangzik, mára ugyanis mindenki evidenciaként kezeli, hogy ez a gáz a klímaváltozás legnagyobb katalizátora. Viszont, ha annak fényében vizsgáljuk a kérdést, hogy az EU szén-dioxid-kibocsátása a világ összes emissziójának nagyjából tíz százaléka, akkor könnyen beláthatjuk, hogy ha – rendkívül jelentős kiadások árán – a felére csökkentjük is a kibocsátást, az eredmény nagyjából ugyanaz, mint ha a 200 forintos kenyeret 190 forintért adjuk. A leárazás jól mutat persze a bolt reklámújságjában, de a vásárlók pénztárcájára nem igazán lesz érdemi hatása. Ennek ellenére magam is úgy vélem, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése fontos, ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy nagyon úgy tűnik, Magyarország kormánya is egyetért ezzel. Ezt onnan tudhatjuk például, hogy megépül Paks 2, amely olcsón állít majd elő energiát egy köbcentiméter szén-dioxid kibocsátása nélkül.

Igen ám, de a liberális kánon szerint az atomenergia gonosz, meghaladott technológia, a haladó Németország is bezárta néhány éve az atomerőműveket. Ráadásul az HBO nemrég sugárzott Csernobil-sorozata óta mindenki atomfizikus lett, és tudja, hogy az atomerőműnél nincs veszélyesebb dolog kerek e világon. Jómagam nem értek az erőművekhez, azt viszont látom, hogy mióta Németország – a klímavédelem égisze alatt – leállt az atommal, azóta a kieső energiát szénerőművekkel pótolja, ami nemcsak hogy összehasonlíthatatlanul szennyezőbb megoldás, de a külszíni bányászat érdekében templomokat rombolnak le és erdőket vágnak ki, ráadásul még így is Franciaországból kell importálniuk az ott atomerőművekben előállított energiát. Ja, és a végére a legjobb: a zöldreform következtében az egy főre jutó német szén-dioxid-kibocsátás a duplája a magyarnak. Ez lenne a klímavédelem útja? Mert én akkor inkább passzolnám ezt a megoldást.

Mi tehát a baj napjaink környezetvédő mozgalmaival azonkívül, hogy érdemi eredményt sehol sem tudtak felmutatni? A közkeletű mondás szerint a zöldpártok olyanok, mint a görögdinnye: kívül zöldek, belül vörösek. A szemléletes hasonlat jól leírja a 80-as, 90-es évek Joschka Fischer és Cohn-Bendit típusú politikusait, akik keményvonalas kommunistából lettek öltönyös zöldpolitikusok. A maiak azonban még náluk is rosszabbak. A mindenki számára vonzó környezetvédelem mellett pusztító ideológiát hoznak magukkal. Híveik a tipikus nyugati nagyvárosokból jönnek: például Németország öt legnagyobb városában első helyen végzett a Zöldek. Ezek a szavazók a városi betondzsungelből védenék az óceánokat és az esőerdőket, de végtelenül lenézik a vidéken elő, hagyományos értékrendet valló európaiakat.

Számukra a környezetvédelem nem politikai ideológia, inkább vallás, melynek az élet minden szegmensét alá lehet rendelni. Bálványuk és főpapjaik viszont nemcsak a vegán étrendet és az elektromos autót írják elő számukra: további hittételek a genderideológia, az abortusz, a bevándorlás támogatása is.

A baj tehát nem az, hogy a liberális európai elit egy 16 éves, jóhiszemű kislányt használ a környezetvédelem terjesztésére, hanem hogy azok, akik a témát kisajátították, a legszélsőségesebb, legpusztítóbb ateizmust képviselik, amely szükségszerűen felszámolná a keresztény európai civilizáció maradékát is. Mi pedig hagyjuk megvezetni magunkat. Elhisszük, hogy a környezetvédelem liberális gondolat, mert mindent tagadunk, ami hozzátapadt az elmúlt évtizedekben. Pedig mindez hazugság: a környezetvédelem minde­nek­előtt konzervatív gondolat volt, amely elválaszthatatlan részét képezte a keresztény felfogásnak – a teremtett világ védelme minden keresztény kötelessége, öncélú pusztítása pedig a teremtés elleni lázadás. Nem tudom, pontosan mikor felejtettük el mindezt, de biztosan eljött az ideje, hogy visszavegyük, ami a miénk. Persze nem úgy, ahogy a túloldal csinálja: nincs szükség hisztériakeltésre, rombolásra, sem pedig lázadásra. Ezzel szemben határozott lépések kellenek vizeink, erdeink és úgy általában a magyar (és európai) vidék megtartására érdekében.

Azt hiszem, hogy Magyarországon erre a politika már rájött: az elmúlt években sorra indulnak a falusi lakosságot megtartó programok a Modern falvak programtól a falusi csokig. Erdőterületeink nagysága folyamatosan nő, a köztársasági elnök legfontosabb témája pedig évek óta a vízgazdálkodás és vizeink védelme. Mindennek következtében nálunk nem tudott megerősödni egy nyugati típusú liberális zöldpárt: az LMP éppen most tűnik el a politikai palettáról. A tettek szintjén tehát nálunk már elindult valami, a közgondolkodás formálásának területén viszont még rengeteg a tennivaló. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a környezetvédelem nem az a liberális ármány, amelynek a nyugati zöldpártok tevékenysége fényében tűnik, hanem szerves része a keresztény-konzervatív világképnek. Ha ezt elmulasztjuk, akkor előbb-utóbb a mi jövendő generációinkat is megfertőzi majd a zöld köntösbe bújtatott pusztító ideológia, és végképp nem marad, aki megvédje a keresztény Európa utolsó bástyáit.

A szerző az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Zöldpártok, görögdinnye, Thunberg!