Alapjogokért Központ

Meghaladott vallás?

Szikra Levente

A vallás, illetve a hit kérdése jó ideje hatalmas vitákat vált ki az emberek között. E vita jellege azonban az évszázadok során jelentősen átalakult. Egészen a felvilágosodásig alapvetően arról folyt a diskurzus (sokszor bizony sajnos nem békésen), hogy ki milyen vallású, miben hisz. Erről szólt az iszlám térhódítása, az ennek ellenhatásaként értelmezhető keresztes hadjáratok, de még a reformáció is: melyik az igaz hit, és melyik vallás tudhat maga mellett több hívőt?

Egy kérdés azonban egészen a XVIII. századig nem merült fel: szükség van-e egyáltalán a vallásra? Nem az volt a kérdés, hogy mindenki tartozik-e valamelyik felekezethez, legfeljebb az, hogy ki melyikhez.

A felvilágosodás azonban változásokat indított el sokak gondolkodásában, megjelent az ateizmus, illetve Isten létének, szerepének megkérdőjelezése. Ebben az időszakban alakultak ki azonban a későbbi ideológiák csírái is, amely párhuzam nem ok nélküli, ahogy később láthatjuk majd.

A vallásellenesség egyik legradikálisabb megjelenése ebben az időszakban Franciaországban volt: itt az egyházat megfosztották minden korábbi előjogától, és elvették vagyonának jelentős részét is. Franciaországban a szekularizmus, a vallás háttérbe szorítása azóta is alapja az állam működésének. Később eleinte csak a radikális eszmék, a fasizmus és a kommunizmus tették szerves részükké a vallásellenességet, a XX. század utolsó harmadától azonban Nyugat-Európában már a mainstream gondolkodás része volt az ateizmus.

A magukat progresszívnek nevező emberek hajlamosak azt hinni, hogy a világ fejlődése egyenes vonalú, folyamatos és megállíthatatlan. Az általuk a középkor sötét évszázadaival összekapcsolt vallás „meghaladása” így szerintük a haladás megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka, amit gyakran azzal a mély és végtelenül értelmes érvvel támasztanak alá, hogy „mert 2019 van”. Ők úgy látják tehát, hogy a vallás Európában végképp háttérbe szorult, és ez a folyamat vár a világ többi részére is. De vajon igazuk van-e? Létezik-e egy lineáris folyamat, amely a felvilágosodás korától kezdve napjainkig a vallás fokozatos térvesztését jelenti, és mindez oda vezet-e majd, hogy minden ember pusztán racionális gondolkodású lesz, csak e világ javaira koncentrál majd, és nem törődik a tudományosan bizonyíthatatlan transzcendenssel? Ha csak a fentebb jellemzett történelmi folyamatot vesszük alapul, akár azt is hihetnénk, hogy jól látják, ugyanakkor alaposabb gondolkodás után könnyen belátható: nagyobbat nem is tévedhetnének.

„Az ember olyan lény, aki arra született, hogy higgyen” – mondta Benjamin Dis­raeli, a viktoriánus korszak egyik meghatározó konzervatív brit miniszterelnöke, és neki van igaza. Az embernek igénye van a hitre, a transzcendens világmagyarázatra. Aki ezt elveszti, hamar újat keres magának, ha pedig nem talál, akkor a kábítószerekhez és az alkoholhoz fordul. Elsőre talán provokatívnak tűnhet az állítás: mindenki vallásos. A valóság azonban sokkal inkább ezt támasztja alá, mint a vallás meghaladásának teóriáját. Más kérdés azonban, hogy nem minden vallás nevezi néven magát. Ha a kereszténységről, a judaizmusról vagy az iszlámról van szó, nem is kérdés, hogy ezek vallások. Azt azonban már kevesebben ismerik be, hogy az ezek kiváltására szolgáló ideológiák és pótcselekvések szintén vallásnak nevezhetőek azon az alapon, hogy az embernek ugyanazt az igényét elégítik ki: a világ átfogó magyarázata, illetve a hit iránti vágyat. A vallást megtagadó ideológiák, mint a fasizmus és a kommunizmus például szintén vallások ebben az értelemben: könnyű is volt őket így használni, hiszen az ezekből kialakuló diktatúrákban Isten szerepét felváltotta a vezér, a diktátor mindenhatósága, a Bibliát a Mein Kampf vagy a Tőke, a misét a pártkongresszus, a hitelveket pedig a rendszer szabályai. Nem is véletlen ezek után, hogy a totalitárius rendszerek üldözték a kereszténységet, és a helyére törtek (ez alól csak Mussolini kivétel, aki 1929-ben konkordátumot kötött a Vatikánnal, mert nem sikerült kiölnie a kereszténységet az olasz társadalomból).

Ahol tehát a diktatúra elnyomta a vallást, ott maga a rendszer lett az új hit alapja. Más országokban a szekuláris gondolkodás térhódítása miatt az ateizmus töltötte be ezt a szerepet. Napjainkban pedig két új valláspótlék is teret hódított sokaknál: a genderelmélet és a klímakatasztrófa-szekta. Nem nehéz belátni, hogy e két csoport hívei vallásos hittel követik a szent ideológiát, és mindent ezek mögé helyeznek életükben.

A genderelmélet előzménye még a nemek egyenjogúságáért küzdő mozgalom volt, amely azonban már évtizedekkel ezelőtt elérte célját. A progresszió, a fejlődés viszont sosem állhat meg, hiszen akkor a mozgalom létének értelme kérdőjeleződne meg. Kerestek hát maguknak egy újabb célt, a nemek közötti különbségek elmosását, illetve a mindenki mindenkivel elvének behozatalát a házasság intézményébe. Mára ez nemcsak korszellem, hanem vallás lett. Régen keresztek jelentek meg a közintézményekben, ma a szivárványos zászló lobog mindenhol nyugaton. Mára az lett a módi hazánkban is, hogy multicégek plakátokon hirdetik a kötelező álláspontot. A homofób az új szó az eretnekre: aki megtagadja a nemes eszmét, azonnal megkapja a bélyeget, és rossz ember lesz, csak mert mást gondol. A feltámadási körmenet helyett ott a Pride, ahova természetesen kötelező kivonulni egyes vállalatok munkavállalóinak (amely egyébként jogellenes, de az érintett munkavállalók érthető okokból félnek feljelentést tenni). Európában és Észak-Amerikában az a sztár, aki „transznemű”, más teljesítmény már nem is szükséges hozzá.

Hasonlóképpen vallásként funkcionál mára a klímaváltozás is. Ezt nem azért kritizáljuk a jobboldalon, mert ne lenne alapja: a Föld klímája mindig is változott, egykoron jégkorszak uralkodott, most melegedés tapasztalható. Még azt sem zárhatjuk ki teljesen, hogy az emberi tevékenység ront ezen a helyzeten. Szögezzük tehát le: teremtett Földre vigyázni minden ember kötelessége. A félelemkeltés, a klímakatasztrófázás és a különféle apokaliptikus összeomlások felvázolása azonban felelőtlen. Greta Thunberg és a körülötte szerveződő mozgalom e vallás egyháza és prófétája. Az érzelmekre ható megszólalások mögött hideg racionalitás húzódik: az üzenet arról szól, hogy aki védeni akarja a Földet, nem tehet mást, mint hogy az egyedüliként üdvözítő politikát folytató zöldekre szavaz. A legújabb előírása e vallásnak: ne vállaljunk gyermeket, hiszen azzal is növekszik az ökológiai lábnyom. A kérdés csak az: mégis kinek őriznénk meg a bolygót, ha nem születnek utódaink? Erre nincs válasza a szektának.

Nem létezik tehát vallás nélküli társadalom, ahol visszaszorul az egyik, ott megjelenik egy másik. Az űrt azonban nem csak a valláspótlék ideológiák tölthetik be; a hódító egyházak, mint az iszlám, éppúgy megtehetik ezt. A muszlim egyház nem is habozik: Európában a muzulmán lakosság aránya egyre csak növekszik, a keresztények pedig lassan elvesznek a gender, a klíma és Allah rengetegében. A vallást ezért nem meghaladni kell, hiszen az lehetetlen. Ehelyett ragaszkodni kell keresztény gyökereinkhez, meg kell őrizni kultúránkat, hogy ne keletkezzen űr, amit másnak kell betöltenie.

A szerző az Alapjogokért Központ munkatársa.

Meghaladott vallás?