Alapjogokért Központ

Közép-európai stabilitás

Törcsi Péter

Az elmúlt húsz-harminc évben irigykedve figyelhettük a nyugat-európai stabilitást, ami elsősorban a gazdasági eredményekben mutatkozott meg, de egy-két déli államot leszámítva politikai szempontból is igaz volt. Most azonban azt láthatjuk, hogy a vágyott Nyugaton egyre nagyobb az instabilitás: elég a folyton elhúzódó, előreláthatatlan kimenetelű brexitre gondolni, a német gazdaság közel stagnáló eredményeire vetni egy szempillantást, vagy éppen az egymást rohamtempóban váltó olasz kormányok túlélésért folytatott küzdelmét végignézni.

Mostanra azonban láthatóan fordult a kocka, jelenleg a politikai helyzet és a gazdasági adatok világosan azt mutatják, hogy a biztonság – ideértve az állampolgárok személyes értelemben vett biztonságát is – áthelyezte központját az idáig lenézett, perifériás elhelyezkedése miatt kissé figyelmen kívül is hagyott Közép-Európába. A V4 országokat ugyanis az elmúlt években stabil és koherens világnézetű politikusok vezetik, és közösen megalkották a saját sikerük receptjét: politikai kérdésekben egy tömböt alkotnak, és segítik egymást a versenyképesség terén is. Ha hazánk példáját vesszük, rekordalacsony a munkanélküliség, rekordmennyiségű beruházás érkezik külföldről, emelkednek a bérek, és a családalapításba belevágók sem kaptak még ilyen mértékű támogatást. Most aztán van miért irigykedniük a nyugatiaknak!

A V4-ek azonban nem titkolják a receptjük leglényegesebb összetevőjét, sőt, rendszeresen hangoztatják is a nemzeti szuverenitás fontosságát. Támadják is őket emiatt a globalista erők, amelyek jellemzően a föderalizmus felé terelgetnék az Európai Uniót. Hova vezetett, hova vezethet még ez a hozzáállás? Elég megnéznünk a több mint három éve a brexit okozta bizonytalanságban vergődő Nagy-Britanniát. Mára nyoma sem maradt az egykor a fél világ felett uralkodó Brit Birodalomnak, az oroszlán fogait kihúzta a hatáskörét folyamatosan bővítő EU. A kilépésről tartott népszavazás eredménye azonban megmutatta: az embereknek fontos a nemzeti szuverenitás, még akkor is, ha a jelek szerint most nagy árat kell majd fizetniük azért, mert vissza akarják szerezni az irányítást.

Nem csak a briteknek fontos a szuverenitás, Európa-szerte tapasztalható az elmúlt években az igény arra, hogy a tagállamok visszavegyenek saját hatáskörbe, nemzeti szintre bizonyos dolgokat az uniótól. Ezt mutatja, hogy Közép-Európában is a szuverenista pártok erősek, politikai ideológiától függetlenül, és a tendencia a klasszikus értelemben vett Nyugaton is tapasztalható. Hiába vették át az utóbbi hetekben puccs útján a hatalmat a globalisták Olaszországban, a közvélemény-kutatások alapján az olasz nép a Salvini vezette Liga oldalán áll. A volt belügyminiszternek már csak ki kell várnia, hogy övé legyen a miniszterelnöki szék, amint összeomlik a kizárólag hatalomvágy által összetartott új, globalista kormánykoalíció.

Érdemes azonban megvizsgálni, hogy melyek voltak azok az okok, amelyek Nyugat-Európa jelenlegi, relatív politikai instabilitásához vezettek. Természetesen sok körülmény van, amelyik közrejátszik abban, hogy mennyire tud egy adott állam kormánya választástól választásig kiszámíthatóan dolgozni, de az mégiscsak sokatmondó, hogy közjogi berendezkedésük adta különbözőségeik ellenére is megfigyelhető, milyen sűrűn van kormányválság a nyugat-európai országokban. Talán az egyik legfontosabb ok a jóléti társadalmak megjelenése és ebből fakadóan a hagyománytisztelet kevésbé fontos tényezővé válása. A 90-es években erőre kapott globalista politikai elit a médián és a közvetlen politikai kommunikáción keresztül képes volt a nyugat-európai embereknek egy jelentős részét meggyőzni arról, hogy a nemzetállamok koncepciója meghaladott dolog, a hagyományos családmodell mellett mindenféle más együttélés is normális, hogy a nemzetközi szervezetek által irányított politika feljebb való a nemzetállaminál. Ezért láthatjuk azt, hogy ezekben az alapvető kérdésekben a nyugati társadalmak sokkal megosztottabbak, mint mi itt, Közép-Európában.

A brit társadalom kettészakadt a brexit mentén. A mai napig a legmegosztóbb politikai kérdés az Egyesült Királyságban az, hogy maradjanak-e, vagy inkább távozzanak az EU-ból. A nyugati jólét hatására kifejlődött egy olyan városi, globalista társadalmi réteg, amelyik valóban úgy gondolja, hogy a nemzetállami lét az valamiféle huszadik századi csökevény, és tényleg jobb, ha a politikai kérdések többségét Brüsszelre bízzuk London, Berlin, Párizs helyett. Azonban az a helyzet, hogy ezek az emberek vannak kisebbségben. Mert a britek többsége megszavazta a brexitet, a németek többsége nem akar bevándorlást, és egyre többen szavaznak alternatív pártokra, megnehezítve ezzel a hagyományos politikai erők kormányalakítását. Olaszországban is többségben vannak a szuverenista választók, azonban a politikai machinációknak köszönhetően jelenleg még nincs kormánytöbbségük.

A fentiekkel szemben Közép-Európa társadalmai sokkal kevésbé megosztottak, ha nemzeti szuverenitásról van szó. Egy magyar, lengyel vagy horvát számára sose lesz vonzó az a politikai üzenet, hogy több hatalmat Brüsszelnek. Ez a régió 45 éven keresztül valódi elnyomásban élt, a szabadság azon formája, amit a nyugati ember már a második világháború után közvetlenül megtapasztalhatott, Közép-Európában egészen 89-90-ig egyáltalán nem létezett. Ezért mi, Európának ebben a szegletében egész pontosan különbséget tudunk tenni szabadság és elnyomás, nemzeti önrendelkezés és internacionalista beavatkozás között. Ez az oka annak, hogy tízből kilenc közép-európai számára a szuverenitás kiemelkedően fontos, és semmiképp nem mondana le róla. Ezt ismerték fel a józanabb politikusok Közép-Európában.

Kis túlzással, ahány ország van a V4, illetve V4+ régióban, annyi pártcsaládhoz tartoznak az országok kormányai, azonban nemzeti önrendelkezés tekintetében nincsen különbség köztük. A liberális pártcsaládhoz tartozó cseh Babiš számára éppen olyan fontos a csehek magabírása, mint a szlovák szocialista Pellegrininek vagy a nemzeti konzervatív lengyel Morawieckinek. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a V4-ek szellemi vezetője pedig a kereszténydemokrata magyar miniszterelnök. Azért tudnak pártállástól és politikai ideológiától függetlenül a fenti kormányfők a nemzeti szuverenitás pártján állni, mert a választók ezt kikényszerítik. Persze nem ez az egyetlen oka, hiszen sok regionális politikus akkor is szuverenista lenne, ha a választók nem követelnék ezt meg, de egy biztos, Közép-Európában józan politikus globalista programmal többséget nem tud maga mögé állítani.

Nyugaton még várat magára az a politikai stabilitás, amit a régiónkban sikerült elérni, és talán egy lehetősége van az ottani embereknek is: kikényszeríteni a politikai elittől, hogy álljanak a nemzeti önrendelkezés oldalára.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.