Alapjogokért Központ

Bolond Lyukból 2019/40

A kép a Slate illusztrációja. Photos by Thinkstock.

Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy szép új világunk nem kifejezetten gyerekbarát hely, sőt. Számtalanszor megvilágítottuk már, hogy milyen előnyöket tartogat egy fantasztikus abortusz és milyen rossz azoknak, akik végül mégis a gyermekvállalás mellett döntenek. Azt is bemutattuk már, hogy a fehér csecsemők igazi kis ökoterroristák: ökológiai lábnyomuk többszöröse egy genderfluid vegán kommunáénak. Az Independent jóvoltából azonban most alámerülünk a gyermekbűnözés legmélyebb bugyraiba: bemutatjuk a világ legfiatalabb szexuális ragadozóját. Az USA-beli Chattanoogában éldegélő ötéves Nathan az East Ridge általánosiskola első osztályában tengette mindennapjait. Minden rendben is ment, ám egy szép nap elszabadult a pokol: a kissrác előbb megölelte egyik osztálytársát, majd később egy másikat arcon is puszilt! Az igazságos büntetés természetesen nem maradhatott el: Nathan tanára értesítette a kisfiú szüleit, hogy gyermekük szexuális bűncselekményt követett el, melynek következményeivel szembe kell néznie. Az Independent megszólaltatja a kis erőszaktevő nagymamáját is, aki szerint túlzás, hogy az autizmussal küzdő Nathan iskolai viselkedéséért egész életére a szexuális bűnözők regiszterébe kerüljön, de mielőtt ellágyulna a szívünk emlékezzünk rá: a haladás apostola, a svéd klímaaktivista, Greta Thunberg is autista, ő mégsem becsteleníti meg embertársait, hanem megmenti haldokló Földanyánkat.

És ha már Svédország, engedjék meg, hogy a Voice of Europe kitűnő publicistájának írását idézve beszámoljunk a skandináv ország legújabb tervéről, mely alapjaiban reformálhatja meg a maradi oktatási rendszert. Emlékeznek még, hogy anno mennyi évszámot kellett bemagolni a gimiben a témazáró dolgozatokra készülve? Ha pedig valaki meg merte kérdezni az elnyomó tanárt, hogy ennek mégis mi értelme volt, akkor általában egy ókori római idézettel válaszolt: „A történelem az élet tanítómestere”. Na persze, a rómaiak is sokra mentek vele: hol vannak most? – kérdezhettük joggal. Viszont a szent Haladásnak hála, Svédországban örökre véget érhet a maradi történelemtanítás és a diákok végre olyan dolgokról tanulhatnak, amelyeknek tényleg van értelme: tolerancia, emberi jogok, klímaváltozás és gendertudomány. A kormányzó szocialisták javaslata értelmében azért, hogy ezekre mind maradjon idő az 1700 előtti történelem oktatását egy az egyben elhagynák az iskolákban, a maradék 300 évből pedig csak a lényegre koncentrálnának. Nem szerepel a „hangsúlyos témák” között a kommunizmus százmillió áldozata, hiszen annak jelentősége elhanyagolható a gendermozgalmak történetéhez képest. Mi mást is mondhatnánk, mint így tovább: ha mindez megvalósul, lehet, hogy még Thunberg kisasszony is visszaül az iskolapadba.

Amit biztosan nem tanítanak majd szép új világunkban, az a nemrégiben elhunyt Karel Gott művészete. Dalai ugyanis olyan maradi dolgokról szóltak, mint a férfi-nő szerelem és a család – nem is csoda, hogy anno megannyi maradi díjat bezsebelhetett: 2011-ben például harminchetedszerre vehette át a legjobb cseh férfi énekesnek szóló díjat. A haladás azonban végre a zeneipart is utoléri: a BBC beszámolójából derül ki, hogy jövőre a Brit Music Awardson már gendersemleges díjak lesznek, tehát végre magunk mögött tudhatjuk a legjobb énekes és énekesnő típusú ciszgender kategóriákat. Nem okoz tehát többé fejtörést az eddig megoldhatatlannak tűnő kérdés: milyen díjat kapjon Conchita Wurst?

Győzelmi híradásunk további részében az Óceán túlpartjára kalauzoljuk olvasóinkat. Először a Washington Times riportját közöljük New York állam legújabban elfogadott büntetőjogi szabályáról, melynek értelmében végre tilos „illegálisnak” vagy „idegennek” nevezni az illegális bevándorlókat, sőt bizonyos esetekben, az is büntethető, aki a Bevándorlási Hatóságnál akar bejelenteni egy törvénytelen migránst. Ezen súlyos bűnöket immáron akár 250.000 dolláros bírsággal is sújthatják; az egyetlen kritikánk pedig a halálbüntetés lehetőségének hiánya lehet. De a Nagy Alma hatóságai nem csak ennyivel mozdították előre a Haladás ügyét: az államban honos Rágalmazásellenes Liga ugyanis végre betiltotta az „OK” kézjelet is. A kört formázó hüvelyk- és mutatóujj ezzel egy platformra került a náci karlendítéssel – derül ki a The Hill beszámolójából. Az indoklásból kitűnik, hogy a Liga szemfüles szakértői megállapították, hogy az ismert kéztartásból nem csak az „O” és „K” betűk rajzolódnak ki, de tisztán kivehetőek a „W” és a „P” mássalhangzók is, melyek köztudottan a rasszista „White Power” szlogenre utalnak.

Sajnos azonban Amerikában sem minden arany, ami fénylik. A Los Angeles Times közöl beszámolót arról a kálváriáról, melyet egy gyermekét genderkreatív nevelésben részesíteni kívánó párnak kellett kiállnia Trump Amerikájában. A szóban forgó pár mindkét tagja nőnek született, mára azonban egyikük nem bináris személyként, másikuk pedig férfiként éli életét. A bátor pár gyermekének is rendhagyó nevet választott és úgy gondolták, a kis Azul majd felnőtt fejjel dönti el, milyen neműként kívánja élni életét. Szépen előre eltervezték, hogy a kisgyermeket felváltva szólítják majd három különböző nemű személyes névmással, valamint fiú, lány és gendersemleges játékokat, ruhákat is vásárolnak majd neki. És itt jött közbe Trump gonosz hatósága és annak maradi ügyintézője, aki értetlenül nézett a homoszexuális párra, amikor azok közölték, hogy nem kívánják beíratni az anyakönyvbe a kis Azul nemét; közölte, hogy márpedig ezt muszáj, majd rögzítette is a tényt. Hallatlan!

Kultúra rovatunkban a Gay Times jóvoltából ajánljuk Jane Austin maradi történetének újszerű feldolgozását: a Meleg büszkeség és balítéletet. A haladó sorozat producere az a Joel Kimmel Booster lesz, akinek neve igencsak jól cseng az arra érdemes fülekben. Booster jegyzi ugyanis a Sunnyside című sorozatot is, melyről korábban annak kapcsán olvashattak szemlénkben, hogy a színészek között mindenki bevándorló!

Újbeszélül tanuló olvasóinknak jószívvel ajánljuk a Pinknews összefoglalóját eme nagyszerű nyelv folyamatosan fejlődő személyes névmásairól. A he/him és she/her alakok mellett régóta jelen volt már a they/them is, mint semleges nemű személyekre utaló névmás, azonban mára egyértelművé vált: a harmadik kategória nem szorítható be egyetlen alakba. A legújabb trendek szerint a férfi-nő bináris kóddal azonosulni képtelen személyek már számos verzió közül választhatnak: a xe/zem, x/xem, ey/em, ze/hir, ze/zir, mind-mind a harmadik nemhez tartozó személyek különböző csoportjait jelölik. Végül pedig Tudomány rovatunkban megismerkedhetnek az entomofágia, azaz rovarevés témakörével, amely haladó tudósok szerint Földanyánk túlélésének záloga.

 

Ezekről és sok más érdekességről is olvashatnak az Alapjogokért Központ rendhagyó sajtószemléjének aktuális kiadásában.

Rajta hát!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

A múlt heti szemlénkben megismerhették a világ legfiatalabb transznemű kisgyerekét, e héten pedig a nyugati sajtó bemutatja nekünk a világ legfiatalabb ”szexuális ragadozóját”. Az 5 éves Nathant szexuális zaklatással vádolta meg Tennessee állambeli általános iskolája, mert megölelte egy osztálytársát. Az Independent értesülései szerint az autizmussal küzdő Nathan édesanyját azzal hívták fel az East Ridge Általános Iskolából, hogy beszélgetnie kellene a fiával a ”határokról”. Ugyanis tanára szerint a kisfiú szexuális bűncselekményt követett el azzal, hogy többszöri figyelmeztetés ellenére is megölelte egy társát, egy másikat pedig arcon puszilt. A szeretetnek az ennyire ártatlan kifejezésmódjait önmagában is erős bűncselekménynek nevezni, viszont egy autizmus spektrumzavarral küzdő ember esetében ez hatványozottan igaz. Ezt jól szemlélteti a kisfiú nagymamájának döbbent reakciója is: „mégis hova kellene fordulni ilyen esetben, mikor az iskola a gyermek orvosának szakvéleményét se veszi figyelembe az ügy megvizsgálása során, amelyből kiderül, hogy a gyereknek nehézségei vannak a társas érintkezés szabályainak megértésével?” Ms. Putnam, az anyuka ezt azzal egészíti ki, hogy „ha valaki nem érti az autizmussal küzdő embereket könnyen azt hiheti, hogy Nathan szándékosan volt rendetlen, viszont valójában erről szó sincs.” Az eset abszurditását tovább fokozza, hogy a nagymama szerint az is kiderült, hogy a kisfiú örökre bekerült a szexuális bűnözők adatbázisába. A megyei gyermekvédelmi szolgálat pedig azt reagálta ezzel kapcsolatban, hogy nem nyilatkozhatnak arról, Nathan tanára valóban feljelentést tett-e az ügyben, mivel ez bizalmas információ. A feljelentés lététől függetlenül meglehetősen groteszk az az ellentmondás, hogy míg a genderlobbi egyre nagyobb erőkkel kampányol a pedofília elfogadása mellett, addig egy autista kisfiú ártatlan szeretetét szemrebbenés nélkül titulálják szexuális bűncselekménynek.

Rendkívüli örömhírrel szolgálunk azoknak az olvasóinknak, akiknek már  elege van az unalmas ciszhetero romantikus vígjátékokból, ugyanis a GayTimes bejelentette, érkezik a Büszkeség és balítélet homoszexuális feldolgozása. „Már évek óta fenyegetem a nagyérdeműt azzal, hogy megvalósítok egy a Fire Islanden játszódó meleg Büszkeség és balítélet feldolgozást, most pedig sikerült egy kellően bolond platformot találnom, ahol ez valóra válhat” – büszkélkedett Joel Kimmel Booster a Quibi streaming szolgáltatóval kötött megállapodásáról. Igen, jól olvasták, arról a ”híres” producerről van szó, aki a szintén ”nagyon híres” Sunnyside-ot rendezte, amely sorozat azzal reklámozta magát, hogy szinte csak bevándorló színészek játszanak benne. Szóval megnyugodhatunk, Jane Austen klasszikusa a legjobb úton halad, hogy megszabaduljon az elnyomó ciszgender sztereotípiáitól. Szinte már látjuk magunk előtt, hogy Mr. Darcy túlzott modorosságával valójában homoszexuális vágyaival vívott belső küzdelmét igyekszik palástolni. Jane pedig egy reggel azzal köszöntené a Bennet birtok lakóit, hogy ő mától John, a transzszexuális férfi, aki szívesen megvigasztalná a Darcy miatt bánkódó Lizzyt. Hát nem gyönyörű a sokszínűség? Igazi művészeti érték!

A BBC arról számol be, hogy a Brit Awards zenei díjátadó 2020 után megszüntetné a férfi és női kategóriában adott díjait, hogy alkalmazkodjanak a nembináris előadókhoz. Belső informátorok szerint azért volt szükség erre a változtatásra, mert a neves díjkiosztó szellemiségében is követni akarja a ”zeneipar fejlődését.” Persze ezen a ponton felmerül a kérdés, hogyan jön szóba a zeneipar fejlődése, mikor valójában nem új zenei műfajok hoznak létre új díjkategóriákat? Eláruljuk: szó sincs a zeneipar fejlődéséről, pusztán annyi történt, hogy a Grammy díjátadó gála 2012-es változtatását követve a Brit Awards is csatlakozott a gender-ideológia támogatói közé. Ezt az álláspontot erősíti Piers Morgan, meghatározó brit médiaszemélyiség nyilatkozata is, mely szerint csakis azért akarják eltörölni a hagyományos nemek alapján kiosztott díjakat, mert Sam Smith angol énekes egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy mostantól nembináris identitásúnak vallja magát. „Ma jó napom van, szóval úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a személyes névmásaim ŐK/ŐKET-re (THEY/THEM).” – olvashatjuk Smith Instagram-bejegyzésében, amelyben a sorban negyedik nemi hovatartozását jelentette be. Az újbeszél nyelven még nem eléggé képzett olvasóink számára: ez azt jelenti, hogy az énekes az eddigi bináris (vagyis hagyományos férfi/nő biológiai) nemi felosztáson túllépve harmadik neműnek, vagyis a nembináris nemhez tartozónak vallja magát (reméljük ezzel segítettünk, mert nehéz lenne ennél egyszerűbben elmagyarázni ezt az ideológiai katyvaszt – a szerk.). Szóval a hírek szerint jövőre indulhatnak utoljára külön a legjobb brit női és férfi előadók a díjért, majd 2021-től végre a Brit Awards is a felvilágosodás útjára lép.

Egy Los Angeles-i pár nem akarta bejegyeztetni újszülöttük biológiai nemét, viszont egy ügyintéző – az elnyomó ciszgender nevében – mégis rákényszerítette őket. A Los Angeles Times beszámolója szerint a szóban forgó gyermek egyik szülője, Jay Brissette, egy nembináris személy, a pár másik tagja pedig Miguel Ruelas, egy transznemű férfi. Szóval, arról van szó, hogy a nem mindennapi szülőpáros elhatározta, hogy gyermeküket „genderkreatív” módon fogják felnevelni. Tehát a kicsi Azult mindhárom személyes névmáson fogják szólítani (he, she, they), míg ki nem találják közösen, hogy melyikkel érzik legjobban magukat. Ezenfelül vásárolni fognak neki egyaránt lányos, fiús, valamint gendersemleges ruhákat, játékokat és könyveket is. Tisztázásként Brissette hozzátette, hogy számukra a genderkreatív nevelés nem egyenlő a gendersemlegességgel, viszont azt sem jelenti, hogy nembináris, transz-, vagy homoszexuális identitással akarják azonosítani gyermeküket. Ez meglátásuk szerint azért hasznos, mert Azul sokkal biztosabb alapot kap majd a nemi szerepekről való kritikus gondolkodáshoz, illetve sokkal szabadabb lehet, mikor kiválasztja a hozzáillő nemi hovatartozást. Erre pedig azért van szükség, mert a szülőket eredetileg nőneműként tüntették fel az anyakönyvi kivonataikban, ami miatt meglehetősen nehéz gyerekkoruk volt, mert idegennek érezték magukat a lánytársaiktól. Szóval azt gondolják, hogyha gyermekük maga határozhatja meg a nemét, sokkal jobb élete lehet, mint nekik volt. Erre meg is volt a lehetőségük az anyakönyvi kivonat vonatkozásában, azonban a ”középkori” TB rendszernek szüksége volt a jogosult nemének meghatározására, hogy létrehozzák a TB számát. Ezek után csak egy kérdés merül fel bennünk: vajon mennyire befolyásolja majd a kis Azul „genderkreatív” nevelését a TB száma és az ahhoz kötődő adatai, tekintve, hogy azok mibenlétéről tinédzserkoráig valószínűleg tudomása sem lesz?

 

Hű olvasóink számára már nem hat újdonságként, hogy a genderlobbi szakértői szerint végtelen mennyiségű társadalmi nem létezik. A hét újdonsága azonban az az igény, hogy ennek megfelelően azt is kérhessék, hogy végtelen számú kitalált személyes névmáson hivatkozzunk rájuk. A Pink News felkérte Bird Jacksont, hogy mint érintett transzszexuális férfi magyarázza el a személyes névmások jelentését, valamint azt is, mi ennek a jelentősége az LGBT$∞+™ közösség tagjai számára. Jackson, élve a kínálkozó lehetőséggel, azzal állt elő, hogy a they/them-en kívül bizony több személyes névmást is használhatnak az angolban a transznemű, nembináris és gendersemleges személyek. Ilyenek lehetnek például a ze, zir, zie, hir kitalált „gender névmások” (ezek a személyes névmások újbeszél nyelvben – a szerk.), amelyek valójában pont olyanok, mint a he/him, she/her és a they/them – fordított nekünk klingon nyelvről a „szakértő”. Ezt követően hozzátette, mindenki használ valamilyen gender névmást – még a ciszgender (t. i. biológiai nemükkel azonosuló) emberek is –, és mivel különböző egyéniségek vagyunk, az angolban kimeríthetetlen az egyes szám harmadik személyű gender névmások listája. Szóval a teljesség igénye nélkül a következők lehetnek ezek: xe/zem, x/xem, ey/em, ze/hir, ze/zir, they/them, he/him és she/her. Jackson szerint továbbá a tény, miszerint valaki azonosul egy nemmel, közel sem garancia arra, hogy a választott neméhez tartozó névmással hivatkozhatunk az adott személyre. Például, ha Ön egy reggel úgy ébredne, hogy mostantól nembináris identitásúnak (they/them) érzi magát, attól még továbbra is megkövetelhetné, hogy a binárisokra jellemző gender névmással (he/him, vagy she/her) hivatkozzanak önre ismerősei. Végül felhívják a figyelmünket arra, hogy érdemes komolyan venni mindezeket, mert ha valakire nem a választott névmásán hivatkozunk, az súlyosan sértő. Nyugalom kedves olvasóink! Bár a fentiek aggasztónak tűnnek, egyelőre úgy néz ki, hogy a világ normálisabb fele még megmenekül a gyönyörtáboroktól (a kényszermunkatáborok neve Orwellnél), ha nem csatlakozik a genderlobbi támogatóihoz.

Múlt héten New Yorkban kihirdettek egy irányelvet, mely szerint tilos ”idegennek” nevezni a bevándorlókat, illetve az is jogsértő lehet, ha bejelentést tesznek a helyi bevándorlási hatóságoknál. Akik megszegik a városháza Emberi Jogi Bizottsága által alkotott új szabályokat, akár 250.000 dolláros (kb. 70-80 millió forint) bírsággal is sújthatók. A szigorításokat azzal magyarázzák, hogy az „idegenek” kifejezés olyan jelentéssel bír, amely alkalmas a bevándorlók ”másnak” bélyegzésére és dehumanizálására – írja a Washington Times. A szabályszöveget idézve „az „illegális idegen” (illegal alien) és „illegálisok” (illegals) kifejezések megalázó, sértő célzatú használata hátrányos megkülönböztetésnek minősül.” Továbbá az is szabálysértésnek minősül, ha akcentusa, vagy nyelvi képességei miatt zaklatnak valakit, vagy, ha azzal fenyegetnek meg egy bevándorlót, hogy feljelentik a bevándorlási hatóságnál. Mindez azért aggályos, mert az új intézkedés eredményeként nőhet az illegális bevándorlok száma, valamint ezzel alaposan alááshatják a polgárok igazságszolgáltatásba vetett bizalmát. Ennek ellenére azért tartja fontosnak New York baloldali vezetése ezeket a szélsőségesen bevándorlóbarát elveket, mert ezzel kívánják ellensúlyozni a szerintük túlzottan szigorú és rasszista szövetségi kormány intézkedéseit. E megosztó hírek után, legalább annak örülhetünk, hogy Sting „Oh, I’m an alien, I’m a legal alien, I’m an Englishman in New York” refrénű slágere nem került tiltólistára.

Múlt héten gyűlöletkeltőnek nyilvánította az ”OK” kézjelet a New York-i Rágalmazásellenes Liga (ADL). Így olyan nemzetközi, radikális gyűlöletjelképekkel került egy kategóriába, mint a lángoló kereszt, a Ku Klux Klan egyenruhája, a horogkereszt és egyéb rasszista szimbólumok. Az ADL vezetője, Jonathan Greenblat azzal kommentálta döntésüket, hogy a szélsőséges csoportok folyamatosan új jelképeket, jelmondatokat és mémeket hoznak létre gyűlöletük kifejezésére. Éppen ezért kötelességüknek érzik, hogy tájékoztassák ezekről a hatóságokat és a köznyilvánosságot. Ezenfelül az ”OK” kézjellel együtt emelték a náci karlendítés szintjére a férfi bili frizurát – mert Dylann Roof sorozatgyilkos is ilyet hordott -, illetve a ”Happy Merchant” (boldog kereskedő) szatirikus rajzot. Az ADL nyilatkozata szerint azért került tiltólistára a búvárok által is hivatalosan használt jelzés, mert mikor így tartjuk a kezünket, nem csak az ”o” és ”k” betűpár sziluettje rajzolódik ki, hanem a ”w” és a ”p” is, ami az elnyomó fehérek szlogenjének – a white powernek (fehér erő) – a rövidítése. Csak vigyázzunk, hiszen ha így haladunk, a politikai korrektség jegyében hamarosan a McDonald’s-ről is hasonló híreket közölhet a The Hill. Céglogójuk ugyanis egy hatalmas ”M” betű, ami akár az angol male (férfi) kifejezésre is utalhat, ez pedig a fehérre festett bőrű kabalabohóccal végzetes párosítás lehet (főleg Justin Trudeau ”fekete arc” botránya után – a szerk.).

Heves vita alakult ki a svéd közéletben annak kapcsán, hogy a szociáldemokraták tervei szerint következő oktatási reformjuk arra fókuszálna, hogy a svéd népesség kevésbé legyen történelmileg művelt – írja a Voice of Europe hírportál. A svéd parlament Oktatási Bizottsága azzal indokolta a radikális változtatás szükségességét, hogy a történelem órák alacsony száma miatt muszáj szelektálniuk a tananyagban. Ezért az új tervezet szerint az általános iskola felső tagozatától (7-9.) kezdve nem tanítanák az 1700-as éveket megelőző történelmi eseményeket. E helyett a társadalomtudományi órákat érintő reformjavaslat szerint olyan komoly témákra fókuszálnának, mint a gender-ügyek, klímaváltozás, illetve a bevándorlással kapcsolatos érzékenyítés. Dick Harrison, svéd történelem professzor óriási felháborodással mondta: el se tudja hinni, hogy a szociáldemokraták komolyan gondolják ezt az abszurd, bizarr és beteges felvetésüket, végül hozzátette, természetesen reméli, hogy visszavonják a javaslatot. Külön érdekességként kiemelnénk, hogy a felülvizsgált kurzustervből a 20. századi kommunista diktatúrák által követelt 100 millió halálos áldozat is kimaradna, ugyanis ezt történelmileg elhanyagolhatónak tartják a „szakértők.”

A Modern Farmer mezőgazdasági hírportál hosszú cikkben fejtegette, miként lehetne az amerikaiakat rávezetni arra, hogy bogarakat használjanak növényi takarmány helyett. A briliáns innováció hátterében természetesen nem más áll, mint a klímahisztéria, vagyis az a jelenség, mikor zöld zászlóba burkolózott a gazdasági szereplők kihasználják a fogyasztók laikusságát és olyan látszatintézkedésekkel ösztönöznek fogyasztásra, melyek egészségünkre és környezetünkre gyakorolt hatásai bizonytalanok. Ennek megfelelően a cikk tárgyát képző mezőgazdasági újítás lényege, hogy az USA jelenlegi takarmányozási rendszerét olyan módon kellene megváltoztatni, hogy az állatokat növényi takarmány helyett bogarakkal táplálják. Erre azért van szükség, mert a jelenlegi rendszernek rendkívül alacsony a hatékonysági foka, a ráfordított energiával és anyagi forrásokkal szemben. Ezenfelül az entomofágia (rovarfogyasztás) támogatói azzal érvelnek elméletük mellett, hogy a rovarok tápanyagban gazdag táplálékok, illetve igénytelenségük miatt olcsó az ipari mértékű tenyésztésük. Mivel organikus hulladékkal is etethetők, két legyet üthetnénk egy csapásra. Bár e terv papíron meggyőzően hangzik, az több mint érdekes, hogy a cikk egy betűvel nem beszél arról, hogy milyen hosszútávú élettani hatásai lehetnek az entomofágiának az állatokra, illetve az emberekre nézve.

Az USA-ban már javában zajlik a 2020-as elnökválasztás kampánya, és ahogy ilyenkor lenni szokott, egymásra ígérgetnek rá az indulók. A Demokrata Párt elnökjelölti pozíciójára jelenleg 24 politikus áll versenyben, így páran úgy érezhetik közülük, hogy nagyot kell mondaniuk ahhoz, hogy hallatszódjon a hangjuk. Talán ez indította Elizabeth Warren jelöltaspiránst, massachussetts – i szenátort arra, hogy a homoszexuálisoknak reparációt követeljen, mégpedig azért, mert az azonos neműek házasságának bevezetése előtt a párok nem adhattak be közösen adóbevallást, azokban az államokban sem, ahol egyébként legálisan házasodhattak. Ezért szerinte több adót fizettek be, mint a heteroszexuális házasságban élő házaspárok, ez pedig nyilvánvalóan diszkrimináció! Warren szenátor 57 millió dollárt fizetne vissza az amerikai adófizetők pénzéből az érintett homoszexuálisoknak.