Alapjogokért Központ

Bolond Lyukból 2019/44

A kép forrása a pinknews.com

Szerencsére a felvilágosult haladó nyugat ezen a héten is gondoskodott arról, hogy Kedves Olvasóink véletlenül se maradjanak abszurdabbnál abszurdabb történetek nélkül a genderküzdelmek-feminizmus-PC-klímahiszti-kirekesztés globális éterében.

Kezdjük is e heti szemlénket azzal a hírrel, ami a haladók táborában kitört genderpolgárháborúról számol be. Mint az Independent tudósításából kiderül, a nemrégiben megalapított LGB Alliance névre hallgató leszbikus, homoszexuális és biszexuális személyekért küzdő szövetséget súlyos támadás érte, no de nem a konzervatív netcsőcselék, hanem a genderszivárványpatkó bal széléről. Egyes transzcsoportok szerint ugyanis az új szervezet transzellenes és az LMBTQ közösség számos csoportját kirekeszti. Az új szövetség legnagyobb bűne ugyanis az, hogy egyik kiemelt célja a genderextrémizmus elleni fellépés. Vigyázzatok gendergirondisták, támadnak Robesspierrináék!

És, hogy miért is kell vigyázni a jakobinus gendermilíciákkal, arra a következő történet is rávilágít. James Ellington brit olimpiai rövidtávfutót ugyanis, virtuális-verbális felkoncolásban részesítették, amiért női sportolótársai érdekében egy provokatív twitter-üzenetben rögzítette álláspontját. Mint arról a Pinknews beszámol, Ellington azt merészelte leírni, miszerint ha ő most nőnek vallaná magát, az összes női rövidtávfutási rekordot megdönthetné. Hogy nagy a baj a fejekben azt az is mutatja, hogy az ügyben még Lynne Featherstone, volt brit liberális demokrata képviselőnő is megszólalt, aki „nevetségesnek” minősítette Ellington kijelentését. Arról ugyanakkor elfeledkezik a képviselő, hogy női sportolók tucatjai adtak már hangot a sportágukban induló maszkulin adottságú transznemű személyekkel szembeni versenyhátrányuk miatt. Ennyit az esélyegyenlőségről…

Azonban a világnak vannak szerencsésebb szegletei is, ahol a nők jogaira ennél sokkal nagyobb figyelmet fordítanak. A Mirror számol be arról az esetről, amely a perui tengerparti La Rosa Nautica étteremben esett meg. Az étterem kétféle étlapja közül a hölgy vendégek számára fenntartott, a szabad választást elősegítendő ár nélküli verziót a helyi hatóság hátrányos megkülönböztetésre hivatkozva beszüntette, az étteremre pedig tetemes bírságot szabott ki. Lecsapott hát a perui feminakommandó, a mai világunkban az ilyen és hasonló lovagias gesztusoknak helye már nem lehet.

S ha már esélyegyenlőség és megkülönböztetés tilalma: Igazán ütős reklámmal kíván e célok érdekében küzdeni a Thinx nevű női egészségügyi termékeket gyártó cég, amelynek új reklámja a férfiak képzelt menstruációjáról szól. Arról már korábban beszámoltunk, hogy az Always menstruációs betét gyártója szerint nem csak a nők menstruálhatnak, ezért a női nemet jelképező Vénusz jelet eltávolították termékeikről. Ennek lehet tehát továbbgondolása az új haladó szellemiségű férfi (ál)tamponbugyis reklám, amiben kisfiúk, tinédzser srácok és felnőtt édesapák menstruációs küzdelmeit mutatják be. Az lgbtqnation cikkéből azt is megtudhatjuk, hogy a videó ellen több szervezet is kampányt indított, miszerint az súlyosan sérti a gyermekek egészséges fejlődését. A gyermekek jogai azonban a legkevésbé szokta érdekelni ezeket a cégeket. Nekik még ugyanis nincs bankkártyájuk. Még!

Ugyanakkor nem járhat mindig sikerrel a feminista mozgalom, sokszor a makacs tények megakadályozzák a genderkurzus szólamainak felerősítését. A feminizmus egyik ünnepelt sztárjának, Naomi Wolfnak a bálványa dőlt le az utóbbi hónapokban, akinek a homoszexuálisok 19. századi üldözéseiről írt könyvéről élő rádiós műsorban derült ki, hogy orbitális tévedéseken alapszik. A kortárs kifejezések félreértelmezése okán ugyanis emberek tucatjairól állította, hogy az elnyomás jegyében kivégezték őket a 19. század során, miközben a bíró ítélet éppen felmentette őket. Ez azért elég ciki guruasszonyság. Az ügy miatt az amerikai kiadó visszamondta a könyv kiadását. Az eset már csak azért is tanulságos, hiszen balliberális gondolkodók ezrei vannak kikiáltva tévedhetetlen orákulumnak, akikkel szemben megfogalmazott bármely kritika a reakciós konzervativizmus nyílt és radikális megnyilvánulásaként azonnali (sokszor rasszista, homofób) megbélyegzést és a tudományos életből való kiközösítést von maga után. Ami pedig egyenes út a balliberális média által megtámogatott véleménymonopóliumhoz. A tények és az alapos újságírói munka azonban néha képes győzedelmeskedni az áltudományos és hazug genderkrónikások felett. Az esetről beszámol a New York Post és a BBC is.

Mindenképpen fontosnak tartottuk még, hogy beszámoljunk arról a társadalmi kísérletről, ami az Oxfordi diákközösségben zajlik, ahol a rendezvényeiken a PC-jegyében betiltják a tapsot és helyette a jelnyelvi „jazz hands” kézmozgást lehet majd végezni, tudósít a brit Metro. Szintén elgondolkodtató az a roppant megosztó bírósági döntés Ausztráliában, ahol egy transznemű személy gyermekpornográf tartalmak birtoklása miatt kiszabott büntetésén jelentősen enyhítettek, részben szexuális identitászavarára hivatkozva, számol be a Pluralist.

A klímahiszti jegyében egy kis kiajánló kibocsátásnövelő Greta Thunberg termékekből a Fashionista tudósításában, és a végén az ínyenceknek ajánljuk a Pinknews írását, ami az 50+ nemi identitást lehetővé tevő Tinder alkalmazáson tapasztalt kirekesztésről és nem kellően transzbarát profil-kezelésről írt.

Kellemes feltöltődést kívánunk Olvasóinknak!

Rajta hát!

 

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

Egy perui éttermet azért büntettek meg, mert különleges étlappal akarták kényelmesebbé tenni hölgy vendégeik kikapcsolódását – írja a Mirror. A tengerparti La Rosa Nautica étteremben az volt a szokás, hogyha párban érkezett egy férfi és egy hölgy vendég, akkor a hölgyek egy „arany étlapot” kaptak, amelyen nem szerepelnek az árak. A férfiaknak pedig egy „kék étlapot” vittek, amelyen részletesen feltüntették minden étel és ital árát. Az exkluzív étterem azzal indokolta gyakorlatát, hogy „a hölgyek így sokkal jobban élvezhetik a partnerükkel töltött romantikus estét, anélkül, hogy rágódniuk kellene az árakon”. Az udvariassági gesztusnak vélt gyakorlat miatt több feminista csoport is tiltakozását fejezte ki, és feljelentést tettek a vendéglátóhely ellen. Mint indokolták: Ezzel a gyakorlattal hátrányosan megkülönböztetik nő vendégeiket. Szerencsére a helyi hatóságok nem engedtek az étterem vad, nők ellen irányuló elnyomásának és 62 ezer dolláros (kb. 18,4 millió forint) pénzbírsággal sújtották a La Rosa Nauticat, egyben kötelezve az éttermet, hogy minden vendégnek ugyanolyan étlapot adjanak és tartózkodjanak a további diszkriminatív gyakorlatoktól. A hatóságok a döntésükhöz hozzáfűzték „bár az ilyen dolgok ártalmatlannak tűnnek, de valójában ezek egy olyan soviniszta rendszer alapkövei, amelyek megerősítik a nők és férfiak között különbségeket”. Az esetből is látszik, hogy az étterem vezetőségének még rengeteg tanulnivalója van azt illetően, hogy mely kiváltságjogok nem sértik a modern feminizmus ”értékrendjét”.

Betiltotta a tapsolást az oxfordi egyetem hallgatói önkormányzata. Így mostantól tapsolás helyett két kezüket fejük mellé emelve némán integetve, a brit jelnyelvemben „jazz handsnek” nevezett gesztussal fejezhetik ki tetszésüket oxfordi egyetemisták – írja a Metro. A hallgatói indítvány indoklása szerint azért van szükség új ”tapsolásra”, hogy rendezvényeik a jelnyelvet használó diáktársaik számára is sokkal nyitottabbak, befogadóbbak legyenek. Az új rendszabály jelenleg csak a hallgatói önkormányzat saját eseményeire érvényes, azonban, ha sikeresnek bizonyul, akkor a többi oxfordi szervezettel is bővülhet az oxfordi safe space. Ennek pedig jók az esélyei, ugyanis ez a folyamat eredetileg egy évvel ezelőtt indult el a manchesteri egyetem falai közül. A cél nemesnek tűnik, azonban ez az eset ismét csak azt a kérdést veti fel, hogy vajon az inkluzivitás és PC érdekében felszámolhatóak-e, össztársadalmi szinten is hasznosak-e, több ezeréves, még az adott kisebbség által is elfogadott társadalmi szokások…? Amely folyamat végül a korábban beállt többség-kisebbség közötti társadalmi együttélés egyensúlyának megbomlásához vezethet. És vajon az kinek használ? Önök szerint?

Ausztráliában felmentett a bíróság egy gyermekpornográfia birtoklásáért elítélt transznemű férfit, mert az – az indokolás szerint – problémákkal küzdött transzidentitása miatt az elkövetés idején. A Pluralist értesülései szerint azért ítélték el Vetea Joseph Buntont, mert 2016-os elfogásakor több olyan fotót találtak a telefonján, amelyeken gyermekek létesítenek szexuális kapcsolatot egymással és más felnőttekkel. A gyermekek között 5 évesek is voltak. Bunton beismerte bűnösségét, amiért elsőfokon elítélték, amit azonban a queenslandi legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezett. Az ügyben kirendelt pszichológus szakértő véleménye szerint ugyanis „pusztán kíváncsiságból voltak a fotók a férfi birtokában, illetve akkoriban problémákkal küzdött transzneműsége és szexuális identitása miatt”. Ezenfelül, az egyértelmű tárgyi bizonyítékok ellenére, azt is kimondta Dr. Gavan Palk pszichológus, hogy „nincsenek pedofil hajlamra utaló bizonyítékok az ügyben”. Valamint további enyhítő körülményként merült fel, hogy Bunton cserkész becsületszavára felesküdött (na az már valami! -a szerk.), hogy csak fiatalkorúként nézegette a felvételeket, és amint betöltötte 18. életévét azonnal felhagyott ezzel az időtöltésével. Tehát ez csupán egy helyzet adta jogsértés volt, ami ma már nem lenne jellemző a transzférfire. Bunton ítéletét a bíróság így 2 év próbaidőre enyhítette. Az eset nagy vitákat generált Ausztráliában ugyanis a kérdés jogosan merül fel: a bíróság nem nyitott-e ki egy jogi kiskaput a beteges pedofil bűnelkövetők előtt, ha szexuális identitászavarra, kíváncsiságra hivatkozva ment fel súlyos gyermekpornográfiát propagáló tevékenységet.

Korábbi szemlénkben már írtunk arról a Rachel McKinnonról, aki a világ első transznő (férfi) női bicikli világbajnoka – írja a PinkNews. Persze, egy ilyen megkérdőjelezhetetlen sportteljesítmény ellenére is sok rosszindulatú bírálója van McKinnonnak. Nem átallnak ugyanis azt feltételezni, hogy győzelmének köze lehet férfi biológiai felépítéséhez. Ennek apropóján írt egy megbotránkozott bejegyzést James Ellington, brit olimpiai rövidtávfutó. „Hogyha úgy döntenék mostantól nő vagyok és megdönteném az összes brit NŐI rövidtávfutási rekordot, akkor, az fair lenne? Nevetséges időket élünk.” – írja Ellington twitter-posztjában. Persze, ez az igazmondás mélyen sértette a több, mint 100 kitalált társadalmi nem hívőit, ezért elárasztották Ellington bejegyzését mindenféle gyalázkodó hozzászólásokkal. Sőt, Lynne Featherstone, volt brit liberális demokrata képviselőnő, – aki a homoszexuálisok házasságának is nagy szószólója – azt mondta, hogy a futó felvetése egy sületlen, „nevetséges kijelentés”. Míg mások szerint Ellington egy „bigott, transzfóbiás, undorító, tanulatlan, rasszista”. A parázsvitát azzal zárta az olimpiai sportoló, hogy ezek „szerint ez jár azoknak, akik szót emelnek a nők érdekében”. Ez pedig egy nagyon is legitim felvetés. Bennünk is felmerül a kérdés: hol maradnak ilyenkor az elnyomó patriarchátus ellen harcoló kék, rövid hajú amazonok? A kirekesztés ellen küzdők pedig a normalitás érdekében tett megszólalókat kiközösítik, megbélyegzik és végső soron kirekesztik. Szabad másképp gondolkodni, csak nem úgy másképp, hanem máshogy másképp. Szóval értik! Vagy?

Mindannyiunk nagy örömére a haladó nyugaton virágzanak az LMBTQ közösségek. Sőt, szinte már verseny kerekedik abból, hogy a társadalmi nemből, vagy az azokat népszerűsítő mozgalmakból van-e több. E folyamatra reagálva alapították meg az „LGB Alliance” névre hallgató leszbikus, homoszexuális és biszexuális jogi mozgalmat. „Ez egy jelentős momentum a leszbikus, homoszexuális és biszexuális mozgalmak történetében. Ma este megalapítottuk az LGB Alliance-t és mi aztán nem viccelünk – (távol álljon tőlük! – a szerk.) Hirdessétek az igét, hogy a genderextrémizmus vetélytársra talált.” – írta Twitteren Allison Bailey alapító tag. A mozgalom mögötti filozófia, hogy bizony az LMBTQ közösségen belül is vannak olyan csoportok, akik túlzásnak érzik az egyre erősödő genderőrületet. Ennek megfelelően az új egyesület célja, hogy „ellensúlyozzák a nemek és társadalmi nemek közötti zűrzavart, ami ma már elterjedt a közszférában és mindenhol máshol is”. Természetesen erre hatalmas felháborodással reagált az LMBTQ közösség radikális oldala és elkezdtek kígyótbékát kiabálni Baileyék társaságára, így például, hogy nembináris- és transzellenesek. Fontos kiemelni, hogy a mozgalmat olyan emberek alapították, akik korábban a legmeghatározóbb homoszexuális mozgalmak tagjai voltak. Például az Alliance szóvivői posztját Bev Jackson tölti be, aki a történelmi fontosságú Gay Liberation Front (1969-) társalapítója. Jackson tisztázta is a félreértést az Indepedentnek, s elmondta, hogy egyáltalán nem transzellenesek, sőt több transznemű tagjuk is van. Ezenfelül a genderaktivisták reakciójából is látszik, hogy számukra is teljesen összemosódnak a fogalmak: Mivel a leszbikus, homoszexuális és biszexuális irányultságok egy személy szexuális érdeklődésre utalnak. A transzneműség vagy a nembináris identitás pedig egy személy nemét határozza meg. Tehát akár transznemű, vagy nembináris identitású személyek is lehetnek leszbikusok, homoszexuálisok, vagy biszexuálisok is. Óvatosan tehát az LGBTQ aktivizmussal, mert könnyen a legjobb szándékú liberális mozgalmárból is lehet a nép ellensége. Vigyázat girondisták, itt vannak a jakobinusok!

Ledőlt a feminista mozgalom egyik nagy bálványa Naomi Wolf, akinek megjelenés előtt álló könyvét a kiadó visszamondta, annak orbitális tévedései miatt, írja a New York Post és a BBC. Ez már csak azért is súlyos csapás a feminista mozgalomnak, mert Naomi Wolf korábban számos – korábban szintén kritizált – feminista könyv szerzője, sőt olyan demokrata nagyágyúknak is dolgozott, mint Bill Clinton és Al Gore USA elnök és alelnök. Az írónő könyvében a homoszexuálisok 19. századi viktoriánus korabeli üldözéseit és szenvedéseit igyekezett volna egy megrendítő műben bemutatni. A botrányt egy ártatlannak tűnő rádióinterjú indította el, amely során kiderült, hogy a könyv egyik alapfeltevése, miszerint a homoszexuálisok tucatjait végezték ki a brutális brit bíróságok, egy kapitális tévedésen alapulnak. Erre Matthew Sweet, a BBC rádiós műsorvezetője hívta fel a figyelmet megjegyezve, hogy a könyvben idézett esetek egyikében sem végeztek ki senkit. A nevesített esetekben a bíróság a „death recorded” ítéletet szabta ki, ami csak nevében volt halálos ítélet, azonban valójában nem váltott ki joghatást. Ugyanis ezekben az esetekben a bírók tartózkodtak a büntetés kihirdetésétől, amivel ki lehetett kerülni a kivégzéseket. Ugyanakkor Wolf nem tudta ezt, így mikor Sweet felvilágosította a tényekről, döbbentében nem is tudott reagálni, majd hosszú kínos csend után annyit fűzött hozzá, hogy „ez valóban egy nagyon fontos dolog, amit meg kell vizsgálni”. Külön kínos, hogy mire ez az interjú megtörtént, addigra az angliai Virago kiadó már a kereskedelmi forgalomba bocsájtotta a könyvet, bár azóta megígérték, hogy a későbbi nyomtatásokon elvégzi a szükséges javításokat. Az egyesült államokbeli Houghton Mifflin Harcourt kiadó szerencsésebb volt, mert az ő példányaik még nem kerültek a polcokra. A kiadó épp a napokban jelentette be, hogy a könyv súlyos pontatlanságai miatt nem fogják megjelentetni. Ha a BBC újságírója nem ennyire felkészült, vajon mikor derült volna fény az igazságra? S vajon mennyire végezhetett Wolf asszony alapos tudományos munkát, ha azt egy újságíró rövid utánajárással is pillanatok alatt darabokra szedte… Vajon hány hasonló áltudományos hazugság maradt leleplezetlenül a feminista guru korábbi genderkrónikásaiból?

A Fashionista divatmagazin szerint könnyen lehet, (sőt, biztos,) hogy többet árt a klímavédelemnek egy Greta Thunberg-póló, mint amennyivel elősegíti a nemes célt. Ez annak kapcsán vetődött fel, hogy Greta népszerűségének növekedésével a vele reklámozott termékekre irányuló kereslet is megugrott az interneten. Például az Etsy online ajándékbolt adatai szerint a kínálatukban több mint 400 Greta Thunberghez köthető termék található, a hozzájuk köthető rákeresések száma pedig 421%-kal nőtt az elmúlt 3 hónapban. Ezenfelül a Fourth Wave Apparel nevezetű ruhaboltnál Greta neve jelenleg a második leggyakoribb keresőszó. A kicsi Greta hatalmas üzlet mind az interneten, mind a ruha és műanyagkütyüipar számára…„A legtöbb ember nem látja az összefüggést a ruhák és a klímaváltozás között” – mondta Elizabeth Cline klímaaktivista írónő. Pedig erre nagyon is szükség lenne, mivel a ruhaipar felelős az emberiség üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 8,1%-áért, ami megegyezik a Föld teljes légi- és vízi személyszállításának szennyezési arányával. Tehát az az igazán nagy probléma az ilyen pólókat viselő klímahősökkel, hogy képmutatásukkal többet ártanak a környezetnek, mint amennyit segítenek (kb. semennyit – a szerk.). Ugyanis önmagában egy póló előállításához szükséges gyapjú mennyiségének kitermelése akár 2700 liter vizet is igényelhet, valamint több kiló kémiailag előállított súlyosan környezetkárosító anyag felhasználását is magával vonja. Következő klímabeszédébe Thunberg kisasszony ezt is belefoglalhatná…

Múltheti szemlénkben arról számoltunk be, hogy az Always menstruációs betét gyártó szerint nem csak a nők menstruálhatnak, ezért eltávolítják termékeikről a női nemet jelképező Vénusz jelet. Hivatalos nyilatkozatukban egész pontoson azt a – nem éppen dakota – bölcsességet mondták ki, hogy „nem minden nő menstruál, de nem mindenki nő, aki menstruál”. Az LGBT Nation jóvoltából pedig arról értesülhettünk, hogy a Thinx női egészségügyi termékeket gyártó cég közzétett egy olyan reklámvideót, amiben teljesen természetesnek állítják be, hogy egészséges kisfiúk és felnőtt férfiak is menstruálhatnak. Viszont sajnos nem mindenki olyan haladó gondolkodású, mint ők, így több alaptalan támadás is érte a Thinx ”tudományos ismeretterjesztő” anyagát. Például a One Million Moms (OMM) alapítvány szerint a reklám „torz, ostoba és káros a fiatalokra, akik a már most is tele vannak a pubertáskor bizonytalanságaival liberális agendák össztüzében”. Végül az OMM leszögezte, hogy a „a nők és a férfiak eltérnek egymástól. A férfiak nem menstruálnak. Soha.” Az alapítvány közleményük mellett elindított egy jelenleg 8000 aláírásnál járó petíciót is, amelyben azt követelik a Thinxtől, hogy töröljék a botrányos reklámot. Mire annyit reagált a gyártó, hogy nem probléma a felháborodás, mert ez természetes egy olyan márka esetében, amely olyan ”fontos” értékeket képvisel, mint ők.

Szerencsére a Tinder társkereső alkalmazás fejlesztői is belátták, hogy a józan ész útjára kell lépniük, ezért bővítették 50 új opcióval felhasználók által választható nemek listáját az USA-ban. Azonban a transz és nembináris felhasználók szerint ez nem több, mint erényfitogtatás és az alkalmazás ennek ellenére kirekesztő. Ugyanis a gonosz felhasználók tömegei továbbra is tömegesen jelentik le transznemű és nembináris felhasználóikat látszólag semmilyen komolyabb ok nélkül, amely jelentések miatt sokukat letiltják az alkalmazásról – írja a PinkNews. Egy felhasználó szerinte csak azért vezették be a bővítést, hogy enyhítsék az eddigi kirekesztő politikájuk által okozott károkat, viszont valójában csak a ciszgender emberek elnyomását erősíti a Tinder is. A „koronatanú” azt is megjegyezte, hogy bár nyíltan prostitúciós céllal használta az alkalmazást, azonban egészen biztosan transzneműsége miatt tiltották le a fiókját. Több transznemű is arról számolt be, hogy a nemi identitásának megváltoztatását követően fiókját letiltották…A transzneműek szerint nem fair, hogy az ő identitásukkal egyet nem értők jelentései alapján a tinder elégtelen ügyfélmenedzsmentje miatt elesnek a rendkívül izgalmas társkereső szolgáltatás nyújtotta lehetőségektől. Hiába tehát a Tinder haladó szellemisége, a felhasználók gyomra úgy tűnik túl maradi az 50+ nemi identitás befogadásához. De ha ez ennyire zavarja a transzneműeket, miért nem csinálnak egy multigendertárskereső oldalt? Még a végén egymást rekesztené ki a mozgalom lelkes követői…