Alapjogokért Központ

Bolond Lyukból 2020/2

A kép forrása Courtesy Cass Clemmer

Hűséges olvasóink pontosan tudják már, hogy a menstruációt „női dolognak” nevezni nemcsak szexista, de kifejezetten sértő azon transzférfi embertársainkra nézve, akik ugyancsak havonta átélik a ciklikus vérzést. Az NBC tényfeltáró írásából azonban most az is kiderül, hogy a menstruáló férfiak kétszer annyira szenvednek, mint a nők, hiszen a fizikai megpróbáltatások mellett a mentális diszkomfort érzettel is meg kell küzdeniük. A cikkben megszólaltatott modell/transzaktivista transzférfi elmondja, számára komoly fejtörést okoz, hogy a férfi mellékhelyiségben nincs külön szemetes a használt tamponoknak, sőt ezen barbárság miatt rendszeresen elviselhetetlen megpróbáltatásokat kell kiállnia. Pedig a transzidentitás ősidőktől fogva velünk él: a Reuters cikkéből például kiderül, hogy az indián kultúrának kezdettől részét képezték a „nembináris” emberek. Sajnos azonban mára sokat romlott a helyzet: a cikkben megszólaltatott indián fiatalt például kitagadta a családja, amikor felfedte előttük titkolt identitását. Ilyenkor értjük meg csak igazán miért is annyira igaz a régi mondás: „csak a haladó indián a jó indián.”

És még mindig kénytelenek vagyunk a transzoknál időzni. Történt ugyanis, hogy Michigan államban gyermekpornó birtoklása miatt indult büntetőeljárás egy nyolcéves kislány ellen. Igaz ugyan, hogy a vádlott anyakönyvezett neve a Thomas, biológiai értelemben pedig jócskán elmúlt már 40 is, de hát mit számít ez, ha saját bevallása szerint ő mindig is egy nyolcéves kislányként élte az életét. Ugyan egyelőre nem tudjuk, hogy a bíróság mennyire lesz fogékony a haladó érvelésre, az ügy további részleteit nyomon követhetik a The Post Millennial jóvoltából. Ha pedig Ön is transznemű, de még nem találta meg élete párját, ne keseredjen el: itt a Butterfly, az első transz-inkluzív párkereső oldal. A Yahoo tudósításából kiderül, hogy a dinamikusan fejlődő oldal most éppen Indiában terjeszkedik, ahol számításaik szerint legalább félmillió transzszexuális él, ami nem is meglepő a fentebb már ismertetett tény fényében: a transzidentitás mindig is jelen volt az indián kultúrában. Sajnos azonban az indiánokat elnyomó amerikai társadalom nem olyan toleráns, mint nemes elődeik: Tennessee államban éppen egy olyan törvénytervezetet nyújtottak be, amely az iskolai sportolókat arra kötelezné, hogy a biológiai nemüknek megfelelő kategóriában versenyezzenek. Természetesen a kezdeményezés máris komoly tiltakozásokat váltott ki haladó körökben, hiszen ki ne akarná nézni, ahogy egy magát 14 éves kislányként azonosító 18 éves fiú benevez a női ökölvívók korosztályos versenyére. Na, ugye! Részletekért kattintson az ABC News cikkére.

A transzneműek elnyomása mellett az idei év slágertémája borítékolhatóan a környezetvédelem lesz, ezért mi is igyekszünk majd minél több vonatkozó hírrel megismertetni hűséges olvasóinkat. Kezdjük például a sort a Glacier Nemzeti Park esetével, amely még a CNN elkötelezett újságírójában is kétségeket ébresztett. Ahogy a nevéből is kiderül, az USA-ban található GNP legfőbb nevezetességei a jégfolyók, vagyis gleccserek. Igen ám, de mint tudjuk a globális felmelegedés, amely biztosan elpusztítja Földanyánkat, gyűlöletes munkáját bolygónk jégkészleteinek megolvasztásával kezdik, melyből természetesen a GNP gleccserei sem maradhatnak ki. Ennek megfelelően a park szakértői már három évvel ezelőtt kihelyezték a táblákat, melyek arra figyelmeztették a látogatókat, hogy a gleccserek 2020-ra teljesen eltűnnek. Aztán jött 2020, és a gleccserek csak nem akarnak eltűnni. Egyese maradi boomerek persze egyből azzal érvelnek, hogy a táblák kizárólag a hisztériakeltést szolgálták, de mi ne hagyjuk magunkat megvezetni: a gleccserek mindaddig olvadni fognak, amíg a világot Donald Trump szerű gonosz, csökött politikusok vezetik, akik nem engednek teret a Greta Thunberg féle világjobbító gondolatoknak.

És ha már itt járunk muszáj idecitálnunk a Huffington Post kulcsfontosságú írását is mely végre sokunk jogos megbotránkozásának hangot ad, amikor érzelmekben nem szűkölködő stílusban fejezi ki rosszallását, amiért jobboldali politikusok valós, gyakorlati megoldásokat kínálnak a környezetvédelem területén, ezzel háttérbe szorítva például Greta vizionárius gondolatait. És hogy a környezetvédelem valójában mennyire nem generációs probléma, azt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a veterán szocialista politikus, Bernie Sanders is beállt a klímahívők táborába. Egyesek szerint ugyan Bernie hitelességére árnyékot vet, hogy ideje túlnyomó részében már eddig is magángépén repkedett, ráadásul saját bevallása szerint idén még többet tölt majd ezzel az elfoglaltsággal. Mi azonban ne hagyjuk becsapni magunkat, a lényeg nem ez, hanem hogy Bernie-nek is vizionárius, utópisztikus elképzelései vannak Földanyánk megmentéséről, bolygónk gazdaságának szocialista modellre való átállításáról. A nagyszerű program részleteiről a Washington Postban olvashat.

Egyetemi rovatunkban a College Fix jóvoltából bemutatjuk az amerikai egyetemek legújabb progresszív trendjeit: (biológiai) férfiakat egyszerűen nem engednek be a közösségi programokra; a Daily Mail jóvoltából pedig bemutatunk egy igazi sikertörténetet: egy hajdanán kizárólag nőknek segítséget nyújtó szervezet meghallotta az idők szavát és most transzembereknek segítenek a gyermekvállalásban.

Ezekről és sok más érdekességről is olvashatnak az Alapjogokért Központ rendhagyó sajtószemléjének aktuális kiadásában.

Rajta hát!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

Az Egyesült Államokbeli Glacier Nemzeti Parknál el kellett távolítani azokat a táblákat, amelyek a nemzeti park nevezetességeként szolgáló – ma is jelenlévő – gleccserek 2020-as eltűnését hirdették – tudósít kénytelen-kelletlen a CNN. A Montana államban található park figyelmeztető tábláit több mint egy évtizede helyezték ki, hogy a klímaváltozás drámai hatásait népszerűsítsék velük. Ennek ellenére a gleccserek köszönik, jól vannak és mind a mai napig a park főlátványosságát képzik az odalátogatók számára. Bár a 2020-as kopárságot prognosztizáló Egyesült Államok Geológiai Szolgálata 2017-ben már jelezte, hogy elmarad a 3 évvel későbbre várt világvége hangulat, ennek ellenére a parkban nem cserélték le a táblákat. Saját nyilatkozatuk szerint azért, mert nem volt rá anyagi keret. De lássuk be, néhány indokolatlanul vészjósló tábla eltávolítása nem igényelt volna túl nagy ráfordítást. Viszont a kint hagyott táblák kitűnően támogatták a klímakatasztrófa narratívát a rajtuk álló, vészesen közelgő dátummal. Most, hogy már van elegendő pénzük (és bebizonyosodott, hogy a valós helyzet nem egyezik a klímavilágvégében reménykedők valóságával), kénytelenek voltak eltávolítani őket. Azonban nemcsak eltávolították őket, hanem teljesen újakat helyeztek ki, amelyekre azt írták, hogy „Az, hogy mikor tűnnek el teljesen (a gleccserek), azon múlik, hogyan és mikor cselekszünk. Egy biztos: a gleccserek zsugorodnak”. Ezúttal elkerülték a számok használatát, így már könnyebb garantálni, hogy nem lőnek mellé. Viszont egyúttal beismerték, hogy miért nem távolították el 2017-ben az USGS helyesbítése után a táblákat: fenn kell tartani a közelgő, kopár Mad Max világtól való rettegést. Végül Dan Fagre vezetőkutató függetlenobjektív szakértői véleményét is megismerhettük az eset kapcsán: „pár évtized után biztosan eltűnnek a gleccserek” (most már tuti-tuti).

A Washington Times információi szerint a rendkívül környezettudatos Bernie Sanders szenátor többet fog járni magánrepülőjével 2020-ban, mint az előző éven. Ez azért különösen érdekes, mert a szenátor úr nagy támogatója a Zöld New Deal-nek, amely politikai akcióterv fókuszában a széndioxid- és egyéb káros anyagok kibocsátásnak csökkentése áll. Sanders szenátor a Late Show with Stephen Colbert című későesti showműsorban osztotta meg a 2020-as évre nézve a magánrepülő használattal kapcsolatos terveit. Ellentmondásos módon ugyanebben a műsorban azt is elmondta, hogy a világnak össze kell fognia, hogy „agresszíven leküzdhessük a klímaváltozást és üzenjünk a fosszilisüzemanyag-iparnak, hogy a rövidtávú hasznuk nem fontosabb bolygónk jövőjénél”. Ezt jól megüzente szenátor úr! Kérdés, hogy az olajipar elleni ádáz küzdelem vajon, hogy mutatkozik meg Sanders tetteiben, ha lassan egy rúd szalámiért is magánrepülővel ugrik le a sarki kisboltba. A zöld-képmutatásnak nem egyedüli esete ez, Lewis Hamilton például arról prédikált múlt évben, hogy a Föld megmentésére csak akkor van esélyünk, ha mindannyian vegánok leszünk. Mondta ezt úgy, hogy közben magánrepülőivel, munkájával és luxus sportautó gyűjteményével nagyobb szennyezést okoz évente, mint egy komplett falu.

Hatalmas önleleplező cikket közölt a HuffPost, amelyben Naomi Klein, meghatározó amerikai propagandista azt fejtegeti, mennyire nem örül, hogy a nemzetközi jobboldal tesz a környezetvédelemért, míg a baloldal képmutató ötletekkel rukkol elő. Természetesen, a hölgy nem egészen így fogalmaz, hanem azt mondja, azok „ökofasiszták”, akik reális alternatívát kínálnak a baloldal által kidolgozott klímavédelmi tervek mellett. Szerinte például a náci korszakot idézi Marine Le Pen, jobboldali francia politikusnak az a terve, hogy Európát „a világ első ökológiai társadalmává” szeretné tenni. Tehát megkaptuk az előrejelzést, a jövőben fasiszta lesz minden olyan politikus, aki alternatív módszerekkel szeretné megoldani a környezetszennyezés problémáját. De lássuk, miben is áll a” hibátlan” baloldali klímavédelem, vagyis a Zöld New Deal. Klein asszony ugyanis nem más, mint a szocialista Bernie Sanders szenátor egyik főpropagandistája, aki a fősodratú média állandó témájává tette, hogy a klímaváltozás okozója a kapitalizmus. Tehát a klímavédelem jegyében fizessenek a gazdagok, illetve helyezzük szocialista alapokra a teljes világgazdaságot. Mindeközben pedig Sanders szenátor múlthéten vallotta be a Late Show with Stephen Colbert című showműsorban, hogy persze fontos a klímavédelem, de ő jóval többet fog utazni magánrepülőjével az évben, mint egy évvel korábban. Végül mi is tartozunk egy vallomással: valóban készülnek jó leleplező anyagok a baloldali médiában. Elismerésünk a HuffPost újságíróinak!

Eltávolította a nevéből a nő kifejezést egy nőgyógyászati jótékonysági alapítvány, hogy új célkitűzésüknek megfelelően a transznemű és nembináris embereket támogassák – írja a DailyMail. A „Cysters – Women’s Support and Awareness Group” (Cysters – Nőtámogató és –Tudatossági Csoport) elnevezésű alapítvány eredeti célja az volt, hogy segítsen a nőknek a gyermekvállalási problémák leküzdésében. Az új név mellett a Cysters célkitűzése kiegészül azzal, hogy ne csak a nők, hanem a többi LGBGQ+ nem gyermekvállalását is elősegítse. Például a transznők, transzférfiak és nembináris személyekét is. Neelam Heera, a szervezet alapítója arról tájékoztatott a változtatás kapcsán, hogy számos transz és nembináris emberrel egyeztettek az elmúlt időszakban, aminek eredményeként hozták meg ezt a rendkívül progresszív döntést. Céljuk megváltoztatás mellett pedig elengedhetetlennek tartották, hogy a szervezet ízig-vérig tükrözze az új szellemiséget, ezt tükrözi a névváltoztatásuk is. Bár a függetlenobjektív, mindenkivel párbeszédet folytató szervezet igyekezett meghallgatni a társadalom minél több csoportját változtatásuk kapcsán, közben a nőkről – tehát főközönségükről – megfeledkeztek. Ennek eredményeként többen is nemtetszésüket fejezték ki az interneten, amire csak annyit reagált a rendkívül toleráns Heera, hogy „Pofa be! #ATranszJogokEmberiJogok”.

Egy felnőtt férfi szerint joga van gyermekpornó gyűjteménye birtoklásához, mert ő valójában egy 8 éves kislány, aki egy középkorú férfi testébe van zárva – írja a Post Millenial. A Michigan államban élő Joseph Gobrick rukkolt elő ezzel a furmányos védekezéssel, mikor bíróság elé állították, 18 éven aluliakról készült pornográf felvételek birtoklásáért és készítésért. Hibátlan érvelése azon a progresszív fundamentumon alapszik, hogy amivel azonosítjuk önmagunkat, azok vagyunk. Tehát mivel Gobrick egy 8 éves lányként azonosítja magát, ezért őt egy 8 éves lányként kell kezelni (ennyi! – a szerk.), így pedig a büntetést is megúszná. A férfi birtokában lévő megrázó felvételeken egyébként csak 8 éves és annál fiatalabb gyermekeket láthatunk. Bár Gobrick nem menekült meg a szabadságvesztés büntetés elől, az ügy bírósági tárgyalása alatt továbbra is szabadon rendelkezhetett a számítógépén található erkölcstelen anyagok felett. A marasztaló ítélettel azonban nem oldódnak meg az identitáspolitika okozta gondok, mert ha  pedofil nőként azonosítja önmagát, akkor engedni kell, hogy a női rabok közt tölthesse büntetését. Egy egyre gyarapodó balliberális réteg szerint pedig, ez így van a legnagyobb rendben. Sőt, ha valaki nyilvánosan fel mer szólalni, hogy a józan ész útjára terelje a társadalmat, akkor az kirekesztő, transzfób és fasiszta.

Egy Tennessee államban benyújtott törvényjavaslat arra kényszerítené szegény tanulókat, hogy csak a biológiai nemüknek megfelelő mezőnyben nevezhessenek sportversenyeken – írja az ABC News. A gender-ideológiában kevésbé jártas olvasóinknak jegyezzük meg, hogy erre azért volt szükség, mert a haladó nyugaton egyre több példa van arra, hogy képzeletbeli nemük szerint nevezhetnek különböző versenyekre a sportolók. Tehát, ha egy férfi bokszoló azt mondja, ő nőként azonosítja önmagát, akkor neki természetesen a nők ellen – nemcsak lehet, hanem – kell indulnia. Ez az abszurd gyakorlat pedig számos visszaélésre ad lehetőséget a saját nemükben kevésbé sikeres sportolók számára. Az ügy relevanciáját pedig az adja, hogy a diáksportolók egyetemi ösztöndíjakat nyerhetnek el így, az ellenkező nem rovására. Ennek megfelelően az új törvényjavaslat csakis a közoktatásban résztvevő sportolókra vonatkozna. Bár ez így levezetve mind logikusnak tűnhet Önöknek, viszont az Egyesült Államok hétköznapjaiban ez mára már nem ennyire egyértelmű. Ezt jól mutatja az is, hogy a jogszabálytervezet kapcsán komoly vita alakult ki a köznyilvánosságban. Például Chris Mosier transzsportoló szerint transzfóbiás és sértő az új rendelkezés. Az LGBTQ+ közösség szerint egyszerűen felháborító, hogy a biológiai nemüknek megfelelően kell a versenyeken indulniuk a szegény diákoknak, nem pedig képzelt identitásuk alapján.

Indiában is elérhetővé vált a világ elsőszámú nemzetközi transzszexuális mobiltárskereső alkalmazása – jelentette be az örömhírt a Yahoo. Természetesen az alkalmazás üzemeltetői szívesen látnak mindenféle szexualitású felhasználót, viszont a cél, hogy mindenkinek hajlandónak kell lennie transzneműekkel randevúzni. Helyesbítünk, nem teljesen mindenféle szexualitású embert látnak szívesen a felhasználók között, mert összesen csak 24 nem és 10 szexuális orientáció közül választhatunk a regisztráció után. Az Egyesült Királyságból indult partnerkereső jelenleg Ausztráliában, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Izraelben, Új-Zélandon, Spanyolországban, az Egyesült Államokban és most már Indiában is elérhető. Eddigi felhasználóinak száma hozzávetőlegesen 42,000 fő volt, viszont az üzemeltető információi szerint Indiában közel 500,000 transznemű él, akiket szívesen látnának felhasználóik között. Tehát a cél, hogy az elfogadás jegyében minél több olyan embert hozzanak össze, akik számára attól még nem áll meg a nászmenet, ha töke van a menyasszonynak. Arra azért mindenképp érdemes lenne vigyázni a Butterflynak, hogy ne sértse meg azon felhasználóit, akik nem tudják meghatározni magukat a 24 nem és 10 szexualitás szűkös keretei között. Például, hol maradnak a magukat növényként azonosító plantkinek?

Arról tudósít az örökhaladó NBC News, hogy a transznemű férfiaknak sokkal inkább meggyűlik a gondja a menstruációval, mint a nőknek. Kenny Ethan Jones történetét követve ismerhetjük meg a transzférfiak életproblémáit. Az először menstruált Jones-nak, nem csak fizikai, de pszichés fájdalommal is meg kellett küzdenie. Elmondása szerint, úgy érezte mintha elvesztette volna az irányítást és nem értette mi történik a testével. Egyben volt biztos, nem érzi önmagának önmagát. „Nem hittem, hogy megélt tapasztalataim részei lesznek a menstruációk” – mondta a férfi (aki valójában nő és csak saját képzeletében férfi), majd kifejtette, hogy ugyanis – „minden, ami a havi vérzéssel kapcsolatos a nőknek szól, mégis én, férfiként is megtapasztaltam ezt”. A továbbiakban Jones kifejti, hogy transzférfi társaival mennyi egyéb nehézséggel kell szembenézniük, amiben a haladó világ támogatását várnák. Például, mivel ő férfi(nek képzeli magát), ezért nem a női vécéket használja, viszont a férfiak mellékhelységeiben nem érzi magát komfortosan tisztasági betét csere közben. Hovatovább, a férfi vécékben nincsenek kikészítve tamponok és szemetesek minden fülkébe, hogy kidobhassa a használtakat. Ezen élmények már önmagában felkeltik benne a nemi diszfória érzését, és ha ez nem lenne elég, akkor még az egészségügyi betét forgalmazók is a női vásárlóközönségre fókuszálnak. Ezért sokkal jobban örülne ő is és az NBC progresszív munkatársai is, ha a transzneműek megfelelő egészségügyi kezelése helyett az egész világ megerősítené őket a szomorú tévképzeteikben.

Arról ír a Reuters világhírügynökség, hogy a nyugati társadalom hétköznapjaitól relatíve elszigetelten élő észak-amerikai indián rezervátumokba is elkezdett beszivárogni a gender-ideológia. A tudósításban arról olvashatunk, mennyire megrendítette édesapját, mikor 17 éves, indián származású James Makikos bejelentette nemi hovatartozását, vagyis, hogy transzszexuális. Most pedig azzal járja be Kanadát az LGBTQ+ Pocahontasunk, hogy elmesélje transzidentitása miatt el kellett költöznie otthonról. Továbbá, hogy távollétében nagybátyjának kellett meggyőznie apját, hogy fogadja el fia szexualitását. Sajnos a beszámolóban az örömapa nem szólal meg, azonban helyette megismerhetjük a gender-ideológia indián kultúrával kompatibilis verzióját. E szerint az olyan indiánokat, mint főhősünk is „two-spiriteknek” (két-szellemű) kell nevezni, amely fogalom az olyan őslakókat jelöli, akik „egyszerre azonosulnak a nőiességgel és a férfiassággal is”. Mi több Reuterstől azt is megtudhatjuk, hogy ez a kifejezés bizony már a gyarmatosítások előtt is ismert volt az indiánok között, ahogy a harmadik nem létezése is. Viszont, ha valóban ennyire mélyen gyökereznének az indián kultúrában a LGBTQ+ hagyományok, akkor több mint furcsa Makokis apjának reakciója. Sőt, az is különös, hogy ez esetben miért kell körbe hakniznia a két-szellemű indiánnak a környező rezervátumokat, hogy terjessze a haladó igét. Sőt, nemcsak az igét kell terjesztenie, de egy két biológiai nemen alapuló törzsi rituál LGBTQ+ konform verzióját is kidolgozta már. Makokis egyébként orvosi egyetemet végzett, és rezervátumokban való gender-hittérítés mellett másik főcélja, hogy traszneműeket segítsen egészségügyileg.

Minden nő, nembináris és nem cisznemű hallgatót szívesen látunk az összes rendezvényünkön” – olvashatjuk a Cincinnati Egyetem reálszakos rendezvénysorozatának reklámanyagain. A rendkívül inkluzív hirdetéssel azonban, csak annyi a probléma, hogy a nagy genderbuzgalomban lemaradt róla férfiak meghívása. A College Fix, független hallgatói lap tudósítása szerint azonban aggodalomra semmi ok, mert utólagos megkeresések szerint a szervezők mindenkit megnyugtattak, hogy természetesen férfiak is részt vehetnek a rendezvényeken. Mark J. Perry professzor viszont nem ennyire elnéző, szerinte ez a kirekesztés egyértelmű példája, amely mostanában egyre több inkluzív nőjogi és homoszexuális mozgalomra jellemző. Álláspontját annyira komolyan gondolta, hogy az állami hatóságnál bejelentést is tett nemi alapú hátrányos megkülönböztetés címén. A rendezvénysorozat szervezéséért felelős Paula Lampley meglepetten nyilatkozta az eset kapcsán, hogy szó sincs a férfiak kirekesztéséről. Csupán nagyon szerették volna támogatni a nők és egyéb nemekkel azonosuló személyek, szakjaikra való jelentkezését. Bár e cél rendkívül nemesen hangzik, viszont 335 szavas reklámpublikációjukban egyszer sem található meg a férfi szó, míg a nő, nembináris és nem cisznemű szavakban nem szűkölködik az anyag. Végül a College Fix megjegyzi, hogy Mark J. Perry professzor nem először akad ilyen jellegű kirekesztésre az Egyesült Államok egyetemein. Ezért kifejezett célja, hogy visszaszorítsa és leküzdje az identitáspolitika egyetemeken is egyre szaporodó káros hatásait.