Alapjogokért Központ

De boldog lesz-e Ausztria?

De boldog lesz-e Ausztria?

- az Osztrák Néppárt és a Zöldek érdekházassága -

Az Alapjogokért Központ legújabb kutatásában az új osztrák kormány hivatalba lépésének politikai környezetét, valamint az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek együttműködését megalapozó kormányprogramot vizsgálta meg. Sebastian Kurz sikerrel élte túl, sőt megerősödve került ki az elmúlt év belpolitikai eseményeiből, az új koalíciós kormány programja pedig egyensúlyt kíván teremteni a két nagy európai „téma”, a migráció és a környezetvédelem között. A dokumentumból világosan kitűnik, nyugati szomszédaink olyan problémákra keresik a válaszokat, amelyek a korábbi rossz döntések eredményeként mára politikai realitássá váltak: a szöveg több ponton is hangsúlyozza a politikai iszlám elleni küzdelmet, valamint a párhuzamos társadalmak kialakulásának megállítás és visszafordítását. A kormányprogramban a keresztény gyökerekre való utalások mellett azonban fellelhetőek a progresszív ideológia lenyomatai is, furcsa párhuzamosságokat hozva létre. Politikai értelemben a nagy kérdés az, hogy konzervatív-zöld próbálkozás működőképes lesz-e, s az hogyan hat majd az ÖVP értékrendjére. Lesz-e olyan erős az Osztrák Néppárt, hogy megőrizze jobboldali karakterét, vagy a korábbi évtizedek nagykoalíciós trendjeinek „zöld formában” történő továbbélése a pártot a progresszív értékrendhez húzza? A Zöldekkel való együttműködés politikai következményeire nem csupán a konzervatívok, hanem egész Európa kíváncsi.

Magyarországon a közbeszéd és a politikai viták részévé vált a „bezzeg Ausztria” kezdetű érvelés. Nyugati szomszédainkra való tekintés azonban nem a véletlen műve, hiszen történelmi, gazdasági, társadalmi és politikai kapcsolatok is összekötnek bennünket, sőt, az EU-csatlakozást megelőzően Ausztria jelentette a „kaput” Európába. A szomszédos ország hazánk egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, a behozatalt tekintve Németország után a második legfőbb partner, a kivitel tekintetében pedig a negyedik, Több mint 80 ezer magyar állampolgár él Ausztriában. Sorolhatnánk még a különböző okokat, amelyek miatt osztrák szomszédainkra kitüntetett figyelmet fordítunk. Sok tekintetben „mintaállam”, nem csak a magyarok, hanem más nemzetek számára. De vajon politikai értelemben is tökéletes például szolgálnak?

Az elmúlt években igazán izgalmas és fordulatos lett az amúgy általában nyugodt osztrák politikai élet. Sebastian Kurz fiatalos lendületet hozott, amely európai szinten is feltette a térképre az eddig jellemzően inkább mintakövető osztrák politikát. Különösen nagy feltűnést keltett, hogy Kurz a Nyugat-Európában sokak által vállalhatatlannak tartott Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) alakított kormányt, amely – folyamatosan balliberális kritikák ellenére – a jobboldali pártok közötti sikeres együttműködés igen jó példájává vált. Ez a kormány a régió és hazánk szempontjából is sok pozitív változást hozott, hiszen nagyobb nyitottsággal volt a V4 országok gondolkodása iránt. Erős azonosságok alakultak ki, főleg a migrációs politika és az EU jövőjével kapcsolatos gondolkodásban is. A visegrádiakhoz hasonlóan Ausztria is a szigorú bevándorláspolitika mellett kötelezte el magát, és több ízben is határozottan ellenezte az uniós központosítási törekvéseket. A magyar vezetés különösen jó kapcsolatokat ápolt a kormánykoalíció mindkét tagjával. Magasszintű találkozókra került sor Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Sebastian Kurz (ÖVP) osztrák kancellár, illetve külön Heinz-Christian Strache (FPÖ) osztrák alkancellár között.

Máig tisztázatlan az „Ibiza-botrányként” elhíresült eseménysorozat teljes háttere és részletei, amely tulajdonképpen szétrobbantotta a Nyugat-Európában sokat kritizált, mégis stabilnak és működőképesnek, sőt előremutatónak bizonyult néppárti-szabadságpárti kormánykoalíciót. Az „Ibiza-ügy” utórengései végül nemcsak a Szabadságpárt kormányból való kiesését eredményezték, hanem Sebastian Kurzot is magukkal rántották: a fiatal kancellárnak és kormányának is távoznia kellett a hatalomból. Ezekkel az előzményekkel került sor 2019. szeptember 30-án az előrehozott választásokra Ausztriában, amelynek egyértelmű győztese az Osztrák Néppárt lett. A másik nagy nyertes pedig az a zöldpárt, amely nem csupán vissza tudott kapaszkodni a parlamentbe, hanem több mint tíz százalékponttal jobban szerepelt, mint az előző választáson.

Belpolitikai szempontból minden bizonnyal az a megfontolás vezethette Sebastian Kurzot, amikor a választás utáni rövid egyeztetéseket követően a Zöldpárttal kezdte meg a koalíciós tárgyalásokat, hogy a választás két legnagyobb nyertese fogjon össze.

Mindemellett a fiatal politikus döntésében egy külső szempont is megjelenhetett: a nyugat-európai, vagy „mainstream” elvárások. Ugyanis a választásokat követően a saját szempontjaik alapján szinte azonnal, de közvetett módon már a választásokat megelőzően is azt sugallta a németországi sajtó, hogy az ÖVP-nek mindenképp a Zöldekkel kellene együttműködnie.  A nyugati várakozás, sőt elvárás teljesen érthető: sokan szeretnék végre látni, mennyire működőképes egy jobboldali és egy zöld erő kormányzati együttműködése. Ez a „tesztadatokból” kinyert információ Németország számára különösen fontos, hiszen a belpolitikai átrendeződés jelenleg ott tart, hogy már ott is a Zöldek tűnnek a legvalószínűbb koalíciós partnernek a jobbközép erők számára.  A nyelvi és kulturális hasonlóságok miatt a német politika szempontjából pedig igazán jól jön az osztrák néppárti-zöld koalíció. Könnyű lesz levonni a tapasztalatokat és megvizsgálni, hogy működhet-e egy ilyen tandem. 2021-ben ugyanis Németországban is választások lesznek, a német politika pedig rendkívül kényesen ügyel a kiszámíthatatlanság és a járatlan utak elkerülésére.

Ezeket is figyelembe véve hatalmi-politikai szempontból sem mondható logikátlan döntésnek a Zöldek helyzetbe hozása Ausztriában, így ugyanis az Osztrák Néppárt biztosíthatta vezető szerepét, hiszen a választáson negyedik helyezett párttal működik együtt. Ezáltal egyszerre érezhető az erőbeli különbség, s nem is áll fenn az a veszély most, hogy a koalíciós partner támogatottságát tekintve „ránő” a Néppárt fejére. Ez utóbbi megállapítás azonban nem biztos, hogy igaz lesz hosszútávon, ugyanis amellett, hogy a sikeres koalícióalkotásról szóló bejelentést követően Sebastian Kurz népszerűsége újra a botrányok előtti szinthez közelített, egy nem várt hatás is megjelent: bizonyos közvélemény-kutatások a Zöldeket már a második legerősebb politikai erőként mérik.

Sebastian Kurz tehát nekivágott az eddig járatlan útnak. Ennek jegyében született meg második kormányának programja, amelyben alapvetően a választási eredmények arányaiban jelennek meg a résztvevő pártok elképzelései. A program hat nagy témát ölel fel, s a szövege is szintetizálni akarja az Európában versengő szellemi irányzatokat. A kormányprogram hangsúlyait látva az újraválasztott kancellár célja az, hogy egyensúlyt teremtsen az európai parlamenti választásokon egymással versengő két nagy európai politikai téma között, vagyis a migráció és a klímavédelem között.

Ezzel a lépéssel Kurz egyértelműn hídszerepet kíván betölteni, hiszen igyekszik mindenki számára támogatható módon és elfogadható mértékben vegyíteni az aktuális európai témákat. Ez leginkább az integrációról szóló részben érzékelhető. Itt ugyanis a dokumentum leszögezi: Ausztria egy világra nyitott, keresztény jegyeket viselő ország, gazdag kulturális és vallási hagyományokkal, amelyekre a humanizmus és a felvilágosodás is hatással volt. Majd néhány sorral lentebb ugyanolyan erővel már azt hangsúlyozza, hogy az ország liberális alapokon álló államberendezkedését minden kihívással szemben meg kell védeni. Az új osztrák kormány határozott nemzetközi fellépést sürget az üldözött vallási kisebbségek, s kifejezetten az üldözött keresztények érdekében, emellett viszont sürgetik a genderideológia trójai falovaként ismertté vált Isztambuli Egyezmény végrehajtását is.

A kormányprogram egyik legnagyobb tanulsága talán az, hogy a korábban hozott döntések mennyire meghatározzák egy kormány cselekvési terveit: a leginkább szembeötlő ez a migráció kérdésében. A korábbi elhibázott döntések miatt az osztrákoknak most futniuk kell az események után. A kormányprogramból világosan kitűnik, nyugati szomszédaink olyan problémákra keresik a válaszokat, amelyek Magyarországon – többek között a magyar kormány következetes migrációs politikájának köszönhetően – nem ismertek. Az osztrák helyzetből tehát az látszik, a „bezzeg Ausztria” már nem mindenben és mindenkor igaz megállapítás. Az új kormány most igyekszik nagy hangsúlyt helyezni a politikai iszlám elleni küzdelemre, a kormányprogram szövege ezt szinte minden fejezetben említi is. Le akarják egyszerűsíteni és fel akarják gyorsítani a migránsok kiutasítását – hogy minél könnyebben szabadulni tudjanak a bűnözővé vált vagy jogtalanul ott tartózkodó bevándorlóktól.  Ausztriában ugyanis már több mint kétmillió olyan ember él, aki más országban született – az osztrák lakosságnak több mint 23 százaléka migrációs hátterű. A program migrációs fejezete kifejezetten keményvonalas megfogalmazásokkal igen határozott integrációs elvárásokat és kötelezettségeket fogalmaz meg a más országokból származókkal szemben, szigorú kiutasítási politikával, komoly hangsúlyt helyezve a külső határok biztosítására. Az azonban tény, hogy Ausztria számára már nincs választás a multikulti kapcsán: azt kell eldönteniük, hogy hogyan oldják meg az együttélést a bevándorlókkal, miközben Közép- és Kelet-Európának még adott a lehetőség, hogy egyáltalán akar-e ilyen helyzetbe kerülni.

Ugyanez az eltökéltség jelenik meg a zöldpolitika terén. Bár a koalíciós pártok programjai nagyjából az ÖVP és a Zöldek választáson szerzett támogatottságának arányával egyező mértékben jelennek meg, a környezetvédelem kérdése a teljes dokumentumot áthatja. Ezek a szempontok minden fejezetben megjelennek – hol átgondolt és kidolgozott módon, hol pedig inkább csak kötelező körként. A kormányprogram deklarálja, hogy Ausztria már 2040-re klímasemleges lesz, s a villamosenergia-felhasználás már 2030-tól kizárólag megújuló energiaforrásokból történhet.

Az osztrák kormányprogram számos hasonlóságot mutat azzal, amit itthon is láthatunk: ilyen az adócsökkentési politika. A magyar fülnek szintén ismerősen csenghet, hogy kormány nemet mond az újabb adósságokra. A költségvetési cél a nulldeficit. Világos követelmény, hogy az osztrák államadósságot csökkenteni kell, s azt a jelenlegi több mint 70 százalékról 60 százalékhoz kell közelíteni.

A „klímavédelem” kérdésben Európában jelenleg két út látszik kirajzolódni a konzervatív pártok számára. Az egyik, a magyar út, melynek lényege, hogy egy konzervatív pártnak magának kell válaszokat adnia a teremtett környezet védelmével kapcsolatos kérdésekre. A másik általánosságban a nyugati, illetve az osztrák „minta”: a konzervatív párt beemel maga mellé egy zöldpártot, amely természeténél fogva magával hozza ezeket a gondolatokat – többnyire igen szélsőségesen, több más „progresszív” követeléssel együtt. A kitűzött célok persze hasonlatosnak tűnnek, azonban egy, a környezetvédelmet a Teremtés iránti alázatból, illetve a hely, az otthon iránt érzett közös szeretetből levezető megközelítés gyakorlatában és megközelítésében gyökeresen más, mint azok, melyek a munkásosztály helyett most a bolygó kizsákmányolására hivatkozva akarják átvenni a felelősséget az egész világért. Nyilván nem látni még egyik megoldás hosszú távú kifutását sem, osztrák tapasztalat azonban már van: a kormányzati szereppel sikerült a Zöldpárt népszerűségét a negyedikről a második helyre emelni. Ez fontos tanulság lehet a német uniópártok számára, ott ugyanis már most a Zöldek a második erő.

Összességében tehát egy olyan dokumentumra törekedtek, amelyben a jelenlegi nagy európai trendek megosztottságában is mindenki találhat számára szimpatikus és ideológiailag közelálló elemet, s ennek köszönhetően az új osztrák kormánnyal azonosulni tud. Ez kettősség ugyanakkor magyar és V4 szempontból egy lehetőség is. S ezt hangsúlyozta Orbán Viktor is a közelmúltban megrendezett V4-Ausztria találkozón. A magyar miniszterelnök és a többi visegrádi vezető is arra helyezte a hangsúlyt, ami összeköt, s nem arra, ami elválaszt.  Így a migrációval kapcsolatos azonos gondolkodási irányokat, az EU-bővítést és a beruházási kérdéseket hangsúlyozták, nem bonyolódva vitába az osztrák kancellár atomenergia-ellenes kijelentései miatt. Ha a nagyképet nézzük, az önmagában üzenet, hogy az éppen csak újra pozícióba került Kurz egyik legelső nemzetközi találkozóját a V4-ekkel tartotta.

Az, hogy a Néppárt és a Zöldek kényszerházassága mennyire lesz működőképes és tartós, 2020 végére minden bizonnyal kiderül. Amit már most láthatunk az az, hogy a megállapodás rövidtávú hatásaiból egyenlőre mindkét résztvevő profitálni tudott: Kurz személyes népszerűsége a botrányok után újra a régi, a Zöldek támogatottága pedig a felmérések szerint a negyedik helyről a másodikra ugrott.