Alapjogokért Központ

Száz éve ugyanazok

Törcsi Péter

Az új MSZ(M)P (DK) és az új SZDSZ (Momentum) tényleg sokkal rosszabbnak tűnnek, mint elődjeik. Míg Gyurcsány Ferenc felesége keresztényellenes szólamokkal tombol Brüsszelben, addig a Momentum vezetői a Felvidéken és Erdélyben folytatnak nemzetrontó tevékenységet.

2010-ben, mikor az SZDSZ húsz év tudatos és alapos közéleti mételyezés után végre kiesett a magyar országgyűlésből, a nemzeti, polgári, keresztény értékrendű szavazók egyként lélegeztek fel, valószínűleg sokan pezsgőt is bontottak. Ugyanis kevés olyan kártékony politikai képződmény működött az ezredforduló Magyarországán, mint a szabad demokraták. Önös politikai pártérdektől vezérelve folyamatosan igyekeztek itthon és külföldön is gáncsolni, akadályozni az amúgy is nehéz helyzetben lévő Antall-kormány munkáját. Majd alig telt el két év az első szabad választások után, amikor az „antikommunista” szabad madarak kiengedték a karanténból a kommunistákat, és együtt tüntettek a „barna veszedelem” ellen, mindezt úgy, hogy ők is pontosan tudták: az MDF-et és Antallékat antiszemitizmussal vádolni minimum óriási hazugság – mondjuk, ez utóbbi a liberális pártot sosem zavarta. Majd pedig ’94-ben össze is bútoroztak a kommunista utódpárttal, és Kuncze Gábor személyében a magyar történelem egyik leggyengébb belügyminiszterét adták az országnak.

Kuncze alatt olyan alvilági leszámolásokról és robbantásokról számolt be az esti híradó, amilyeneket utoljára a Keresztapában láthattunk. Folyamatosan a józan ésszel és az ország hagyományaival szöges ellentétben álló ügyekért küzdöttek, mint például a drogok legalizálása és a homoszexuális-házasság, utóbbi esetében Gyurcsányék alatt komoly eredményt értek el, hiszen az Országgyűlés elfogadta a regisztrált élettársakról szóló törvényt, ami voltaképpen állami elismerést nyújt az azonos nemű pároknak. Kulturális kútmérgező tevékenységük mellett talán az egyik legnagyobb bűnük a sorkatonaság megszüntetése volt, amivel nem a fiatal generációknak akartak kedvezni, hanem feltett szándékuk volt ebben az ügyben is a bomlasztás, a tekintély tiszteletének aláásása és a nemzeti büszkeség erodálása. Sajnos húsz év kellett ahhoz, hogy a választópolgárok eltávolítsák őket a hatalomból.

Viszont újabb tíz év sem telt el, hogy az SZDSZ kis testvére, a Momentum betette a lábát a magyar közéletbe. Az a különbség az új SZDSZ és a régi között, hogy 1989–90-ben Pető Ivánék legalább megpróbáltak úgy tenni, mintha tényleg érdekelné őket a határon túli magyarság, tényleg antikommunisták lennének, és tényleg szeretnének nemzeti ügyekkel is foglalkozni. Ezzel szemben Fekete-Győr András alakulata azzal tett szert országos ismertségre, hogy egy nemzeti üggyel szemben hirdetett mozgalmat, és a „merjünk kicsik lenni” jegyében igyekezett a közvéleményt a budapesti olimpiarendezéssel szembefordítani, és egyébként az egész projektet meg is fúrni.

De ez még hagyján, mert a balliberális oldaltól nem várhatunk el többet a rombolásnál és annál, hogy a hangzatos lózungokon túl inkább hagynak mindent lepusztulni. Emlékszünk még, Demszky főpolgármesterként inkább részt vett a kátyúk elleni „dudálós” tüntetésen ahelyett, hogy rendbe hozta volna a budapesti úthálózatot. Viszont az, amit a momentumos politikusok a magyarságot érintő kérdésekben az utóbbi időkben tettek, még az SZDSZ legrosszabb pillanatait is alulmúlja. Persze a szabad demokratákat sem kellett félteni; amikor lehetőségük adódott, rárontottak a határon túli magyarokra, karöltve a kommunistákkal, de legalább nem kampányoltak olyan román meg szlovák pártoknak, amelyeknek éppen az a céljuk, hogy a helyi magyarság sorsa még nehezebb legyen.

Talán nem is lehet józan ésszel felfogni, hogy egy Magyarországon népszerűvé válni kívánó politikai erő számára hogyan lehet az programpont, hogy kampányoljunk a magyarság ellen a Kárpát-medencében. Hogy nevezheti magát az az ember magyar politikusnak, aki elmegy Mátyás király városába egy román pártnak kampányolni, és románul kezdi beszédét, amelyben Kolozsvárt Clujnak nevezi? Őszintén érdekel, hogy mi az a motiváció, amitől ilyen gaztettet képes valaki elkövetni a nemzete ellen. Alig néhány nap eltéréssel pedig ugyanezt megismétli a kommunista, MSZP-s evangélikus lelkész Donáth László lánya, Donáth Anna a Felvidéken. Szlovákul szlovákoknak kampányol annak a biztos tudatában, hogy a helyi magyarságnak nincs politikai képviselete a pozsonyi parlamentben – a Bugár vezette Most–Híd asszimilációs politikája miatt nem tekinthető felvidéki magyar pártnak. Arról ne is beszéljünk, hogy Cseh Katalin pedig az Egyesült Államok Kongresszusával akarja vizsgáltatni a magyar jogállam helyzetét, és NATO-beavatkozást sürget, értsen bármit is ezalatt. Minden tiszteletem az Egyesült Államoké és a főleg a NATO-é, de mégis mi közük lenne nekik a magyar jogállamisághoz? És mégis mit gondol Cseh Katalin a NATO szerepvállalásról egy NATO-tagállamban? Ez nem a Varsói Szerződés, amelynek tagállamai 1968-ban leverték a prágai tavaszt a szintén Varsói Szerződés-tagállam Csehszlovákiában.

A keserű konklúzió az, hogy 1919 óta a haladók, a kommunisták, a progresszívok, a liberálisok, mikor minek hívják magukat, voltaképpen nem változtak. Képtelenek nemzetben gondolkodni, gyűlölik a hagyományt, és mindig meg akarják haladni a valóságot. Nekik nem fontos a nemzetállami szuverenitás, ők Európát akarnak Magyarország helyett. Nem tudják megfogalmazni, hogy miért lenne jobb európainak lenni, mint egyszerűen csak magyarnak, és hogy egyáltalán miért zárja ki a kettő egymást, mégis ezért küzdenek, mert nem értik a nemzet fogalmát. Az ő világuk nem fogja fel, hogy miért állnak fel közel hetvenezren a Nélküledre a Puskásban. Nem azért álltak fel azok az emberek, az indexes újságíró kivételével, mert Fidesz-szavazók lennének mindannyian, hanem mert pártállásra való tekintet nélkül pontosan megértették egy pillanat alatt azt a szimbolikát, amit az Ismerős Arcok slágere jelent ma Magyarországon.

Az új SZDSZ ténykedésével párhuzamosan pedig erőre kapott az új MSZ(M)P; lehet, hogy pontosabb az új MDP megnevezés. Dobrev Klára, felelevenítve a családi hagyományokat, verbális keresztényüldözésbe fogott a minap Brüsszelben. Úgy véli, egy vallási fundamentalista csoport van ma Európában (főleg Lengyelországban és Magyarországon), amelyik az európaiakra és ezáltal az európai haladásra veszélyt jelent, ez pedig a kereszténység. Gyurcsány Ferencné szerint a papok akarják majd megmondani a jövőben, hogy az európai embereknek hogyan kellene élniük. (Egyébként ezzel mi a probléma? Mindenki sokkal jobban járna, ha katolikus papokra hallgatna, és nem Dobrev Klárákra meg Gyurcsány Ferencekre.).

Természetesen ez ócska bolsevik propaganda. Nyilvánvalóan semmiféle Gyurcsányné által vázolt tendencia nem tapasztalható, az EU tagállamainak alkotmányában az állam és az egyház világosan szét van választva; ettől még az egyházaknak igenis lehet szerepük és véleményük a közéletben, ahogy Dobrevnek is lehet, és bármennyire nem szívesen hallgatjuk, jogában áll el is mondani. A mögöttes jelentése azonban Gyurcsányné keresztényellenes szólamainak az, hogy szerinte csak keresztény fundamentalizmus létezik Európában, tehát iszlám nem.

Remélem, tisztában van azzal a DK-s politikus, hogy az iszlám fundamentalisták százszámra szedték áldozataikat az elmúlt néhány évben Európában (Nizzá­ban, Berlinben, Ansbachban, Kölnben, Párizsban). Feltehetőleg a DK a déli határzárat is megsemmisítené, hiszen szerintük nem létezik iszlám fenyegetettség ma Európában, csak keresztény.

Tényleg az a helyzet, hogy ezt a keresztényellenes tempót még az MSZP sem engedte meg magának, csak elődpártjai: az MSZMP, MDP, KMP.

Száz éve, hogy a kommunisták, bolsevikok és a nemzetben kárt tenni kívánó progresszívok előmásztak a csatornából, és száz év alatt semmi nem változott, ma is ugyanazt hallgatjuk, mint akkor. Keresztényellenes kirohanások, a határon túl rekedt magyarokkal szembeni lázítás, külföldi szövetségkeresés Magyarország érdekeivel szemben. Semmit nem felejtettek és semmit nem tanultak.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.