Alapjogokért Központ

Elementor #7522

Az Alapjogokért Központ „Kié a (fő)hatalom – szuverenitásharcok tegnap, ma és holnapután” c. projektjének legújabb tanulmánya.

Vezetői összefoglaló

Az elmúlt évtizedekben rendszeressé váltak azon törekvések, melyek célja, hogy alapvető társadalmi viszonyokat változtassanak meg az állami főhatalmat gyakorló, legitim népképviseleti fórumok megkerülésével, kihagyásával. A szuverén államok pedig szépen lassan azt „veszik észre”, hogy hatalmukat, mozgásterüket és a nemzeti létük kereteit külső erők folyamatosan korlátozzák, csökkentik.

A nemzeti szuverenitást csorbító, hatalmi túlterjeszkedési kísérletek az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek részéről; az illegális migrációt támogató globális NGO-hálózatok törekvései; a hagyományos családmodell megbontására irányuló genderideológia; a nemzeti jogrendeket feltörni kívánó emberi jogi fundamentalizmus térnyerése a nemzetközi jogban. Az említett folyamatok mind ugyanazt a célt szolgálják, részben hasonló, részben eltérő eszközrendszerrel: az államok politikai-gazdasági-társadalmi-jogi berendezkedésének külső erők általi megtörését, befolyásolását, a jogrendszer átalakítását egy liberális, a nyílt társadalom eszméjén alapuló globális struktúra megvalósítása érdekében.

Nemzeti és konzervatív elkötelezettségű szervezetként aggódva számolunk be ezekről a folyamatokról, azaz a döntéshozatal demokratikusan választott szervektől történő kiszervezésére tett folyamatos kísérletekről. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy a témában egy összefoglaló tanulmányt készítsünk, aminek főbb megállapításait alább ismertetjük:

  • A döntéshozatal kiszervezésére irányuló „projekt” döntő állomásaira visszatekintve ma már egyértelműen látszik, hogy ezek a folyamatok – bár szellemi gyökereik messzire nyúlnak vissza – a II. világháború után gyorsultak fel. A szörnyű világéges felelőseiként nem az embertelen ideológiákat, hanem általában a nemzeteket és a szuverén államokat azonosították, és az emberi jogok érvényesítése, az „örök béke” eljövetelének zálogát az európai szuperállam, esetleg egyfajta „globális kormányzás” megvalósításában látták.
  • Ma már egyértelműen látszik, hogy a nemzetek egyenlősége helyett egyenesen a nemzetek lebontásának ideje, a demokratikus hatalomgyakorlás helyett egy globalista-liberális elit befolyásnövekedésének évtizedei, a választott képviselők felelős döntéshozatala helyett technokrata bürokraták és jurisztokratikus hálózatok kora köszöntött be.
  • Az emberi jogok védelméből kiindulva, bizonyos általános fogalmak értelmezési monopóliumát felhasználva, liberális dogmatikus tanokat tettek kötelezővé az egyes államok számára. Mindez tehát az univerzális morális sztenderdek hegemóniáját, illetve ennek paravánja mögött bizonyos liberális elitcsoportok nemzetközi uralmát vonta maga után. Velük törvényszerű módon kerültek szembe azok a szereplők, melyek a nemzetek hagyományos identitását és az alapjogok helyi kötöttségekhez illeszkedő rendszerét védenék a „kiszervezési” törekvésekkel szemben.
  • A „globális alkotmány” megvalósítását egyebek mellett a jurisztokrácia térnyerése és hatalomgyakorlása segíti. A bírói hatalmi ág az elmúlt évtizedekben egyértelműen törekedett – részben sikerrel – a törvényhozói hatalmi ág jogköreinek, illetve azok egy szeletének „kiszervezésére”.
  • A „globális jurisztokrácia” a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlatától a nemzetközi jog „alkotmányjogiasításán”, valamint a globális alkotmánytanácsadó szervezetek megerősödésén keresztül egészen a nemzeti döntéshozó intézmények elfoglalásáig terjed. A térfoglalás jellemzői az univerzalizmus erősítése, az értelmezési monopóliumok kialakítása, a politikai hatalomgyakorlás átvétele különböző NGO-k és a médiaelit segítségével, a demokratikus legitimáció helyére lépő nemzetközi morál, valamint egy új tekintély, a „szakértő” kiemelkedése.
  • Az ENSZ-ben komoly „kiszervezési gyakorlattá” vált az úgynevezett puha jogi dokumentumok elfogadása, amelyek kézen-közön aztán mégiscsak kötelezővé válnak az azokat nem támogató országokra nézve is.
  • Az Európai Unióban témánk szempontjából a legfontosabb szerv az Európai Bizottság, mely szerv az „aktivista állam” képzetét képes kelteni a megfigyelőben az Európai Uniót látva, illetve amely szerv egyre inkább átpolitizálódott az elmúlt évtizedekben. A Bizottság különböző szintjeit vizsgálva egyértelműen megtapasztalható az „oikofóbia”, azaz a nemzetállam-ellenesség.
  • Az Európai Bíróság működése első évtizedétől erősíti jogköreit, és ezzel gyakorlatilag egy „párhuzamos integrációs útvonalat” indított el, „kvázialkotmányos” szintre emelve a Szerződéseket. Így a – részben a Bizottság és a Bíróság között „ingázó” – jurisztokrácia segítségével a föderalisták szinte észrevétlenül és megfellebbezhetetlen módon tudtak erősödni.
  • A strasbourgi emberi jogi bíróság (EJEE) munkatársainál is jól dokumentálható a globális-liberális ideológia fennállása, mely meghatározza a bíróság döntéseit, különösen gender-, büntetőjogi valamint migrációs ügyekben.
  • A globális alkotmányjog nemzetállami szintű terjedése illetve a nemzeti jurisztokrácia szerepe kapcsán kiemelendő, hogy annak legfontosabb eszközeiként az aktivista alkotmánybíráskodás; a rendes bíróságok törvénytől elszakadó jogértelmezése; a perlési politizálás; valamint a „láthatatlan alkotmány”, azaz az alkotmánybírósági precedensjog térnyerése azonosítható.