Alapjogokért Központ

BOLOND LYUKBÓL 2021/02

Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy a fehérek felelősek a világtörténelem összes gaztettéért. Most azonban egy teljesen új jelenségnek lehetünk tanúi, ugyanis a feketék és a latinók egy jelentős része is Trumpra szavazott. Ennek okait próbálta felgöngyölíteni a mértékadó, tekintélyes lap, a Washington Post. Az amerikai újság pedig úgy próbálta feloldani az ellentmondást: miért is akarhat egy nem fehér egy nácira szavazni? A megfejtés pedig az, hogy valószínűleg ezek a színesbőrűek a lelkükben – már ha feltételezzük, hogy egy ilyen cselekedet után van nekik ilyen – fehérek, vagyis fehérek akarnak lenni. Nem teljesen érthető ugyanakkor, miért tartott idáig megoldani a képletet, amikor Biden már a kampányban megmondta egy fekete Trump-szavazó munkásnak, hogy ha Orangeman-re szavaz, akkor ő nem is fekete. Ennyike.

A Star Trek mindig is a leginkább haladó szellemiségű filmsorozat volt. A most futó Discovery harmadik évadában két queer szereplő is megjelenik. A Tily zászlóst alakító Mary Wiseman azonban bevallotta, hogy ő a való életben sem bizonyos már abban, hogy férfi-e vagy nő, csak az tűnik biztosnak, hogy nagyon boldog házasságban él. Kérdéses ugyanakkor, hogy ettől az átlátszó PR-akciótól kap-e több figyelmet minden idők legrosszabb Star Trek sorozata. Ennél azért komolyabban kellene venni ezt a témát.

A gendersemleges nevelés és névadás, valamint a gendersemleges WC-k után újabb remek ötlettel állt elő egy kutatócég. Koronavírus-válság ide vagy oda, egy friss kutatás szerint a nők 50 százalékkal kevésbé veszik figyelembe azokat az álláshirdetéseket, amelyeknél kódolt nemi elfogultságot tapasztalnak. A készülő tanulmányhoz egy kísérletet is elvégeztek, melyben a nemek közötti esélyegyenlőség kritériumát teljesítő hirdetések esetében az adott munka iránti érdeklődés a nők körében 200 százalékkal nőtt. Hoppá! A tanulmányból az is kiolvasható, hogy a nők negyede úgy érzi, hogy bizonyos karrierek jobban megfelelnek a férfiaknak, és 80 százalékban ezeket automatikusan negligálják is. Jó példa erre a mérnöki pozíciók betöltéséről szóló hirdetések. Ezzel szemben, ha a nem mérnöki állást úgy írják le, hogy abból véletlenül se derüljön ki, hogy miről is van szó, a nők érdeklődése megemelkedik a hirdetés iránt. Tehát egyszerűen nem kell konkrétan fogalmazni, és akkor több lesz minden állásra a női jelentkező.

Jó munkaerőből persze máshol is hiány van. A Warwick Egyetem pszichológus hallgatója szerint például túlságosan is kevés a fekete mentálhigiéniával foglalkozó egészségügyi szakember. Ez azért is probléma, mivel így a fekete közösség tagjai kénytelenek kulturális szempontból inkompetens szakemberekkel beszélgetni. „Mindez gyakran oda vezethet, hogy a fekete embereket nem megfelelő, szigorúbb vagy akár hatástalan kezelésben részesítik.” Ennek oka pedig nem más, mint a faji megkülönböztetés. Ha tehát egy fekete egy fekete bőrű terapeutával találja szemben magát, akkor úgy érzi, hogy nemcsak meghallgatják, de meg is értik, amiről beszél. Nagyon sok még a tennivaló, hogy végre minden etnikum egyenrangú polgár lehessen az Egyesült Királyságban.

Hőseink a héten Ryder és Lenny Henry, akik nem kevesebbet tűztek ki célul, minthogy megváltoztassák a sokszínűségről szóló diskurzust a médiában. Szerintünk ugyanis téves az a feltevetés, hogy a fehér, heteroszexuális, fizikailag ép férfiak lennének többségben Nagy-Britanniában. Ez a csoport ugyanis csak a teljes populáció csupán 29,5 százalékát teszi ki, Londonban és környékén pedig az arányuk mindösszesen 3,1 százalék. „És mégis, ez a 3,1%, amelyet általában többségnek gondolunk, birtokolja a hatalom nagy részét.” – fogalmaznak. Erről szól Marcus és Lenny által írt „Hozzáférés az összes területhez” című könyv is. Egyszer biztosan megéljük, hogy ne az 1 százalék uralkodjon a társadalom 99 százaléka felett. Izgalmas kísérlet lenne, lehetne a neve mondjuk kommunizmus.

Heti gyűjtésünkben továbbá arról is olvashatnak, hogy miért örültek a liberálisok túlságosan korán az LMBT-Barbie-nak, arról is, hogy mitől háborodtak fel az amerikai zöldek, valamint arról is, hogy gender-kutatók szerint a heteroszexuális kapcsolatoknak miért vannak negatív hatásai is.

Ezekről és sok más érdekességről is olvashatnak az Alapjogokért Központ rendhagyó sajtószemléjének aktuális számában.

Rajta hát!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

A gendersemleges nevelés és névadás, valamint a gendersemleges WC-k után újabb remek ötlettel állt elő egy kutatócég. Koronavírus-válság ide vagy oda, a gender-ideológia gőzhengere ilyenkor sem tart szünetet. Egy friss kutatás szerint ugyanis, a nők 50 százalékkal kevésbé veszik figyelembe azokat az álláshirdetéseket, amelyeknél kódolt nemi elfogultságot tapasztalnak. Hogy ez pontosan mit jelent? Nem tudni. Az Openreach kutatása szerint azonban a nemi elfogultság egyértelmű hatással van az állások betöltésére. A felmérés szerint a készülő tanulmányhoz egy kísérletet is elvégeztek, melyben a nemek közötti esélyegyenlőség kritériumát teljesítő hirdetések esetében az adott munka iránti érdeklődés a nők körében 200 százalékkal nőtt. A tanulmányból az is kivehető, hogy a nők egynegyede továbbra is úgy érzi, hogy bizonyos karrierek jobban megfelelnek a férfiaknak, mint nekik, ezért például 80 százalékban automatikusan félreteszik azokat az álláshirdetéseket, amelyek mérnöki pozíciók betöltéséről szólnak. Ezzel szemben, ha nem mérnöki állásként írták le ugyanazt a munkakört, úgy a nők érdeklődése megemelkedett a hirdetés iránt. Az persze már nem derül ki, hogy mi történt akkor, amikor megtudták, hogy mire jelentkeztek…

Az internet szivárványos népe diadalittas ünneplésben tört ki, amikor megjelent Twitteren a hír: Barbie-nak barátnője van! Sajnos a digitális homoszexuálisok felhőtlen boldogságát pont az egyik vezető hírportáljuk, a Pinknews árnyékolta be, miután tényellenőreik – legnagyobb csalódásukra – arra jutottak, hogy az arasznyi, műanyag cukibaba továbbra is heteroszexuális. Persze azért gyorsan megnyugtattak mindenkit, hogy Barbie elkötelezett híve az LMBTQ-mozgalomnak. A baba gyártója, az amerikai Mattel cég egyébként gondolt a „gender-kreatív” gyermekekre, és számukra is gyárt babákat. Ezek olyan kiegészítőkkel érkeznek, melyek segítségével a kisgyermekek százféleképpen értelmezhetik újra a játékszerek nemiségét. Mi még nagyon el vagyunk maradva, de azért gender-mesekönyvet már hazánkban is kapni.

Jane Ward kutató szerint a heteroszexuális kapcsolatok egyik eredendő bűne az egyenlőtlenség formalizálása, mert ezekben a kapcsolatokban a nők sokkal több terhet viselnek, mint a férfiak. Szerinte ennek legszembetűnőbb bizonyítéka a válások növekvő száma. Jane Ward – aki maga is vállaltan leszbikus – a „Heteroszexualitás tragédiája” című művében azt hangsúlyozza, hogy a hagyományos házasságok mind a férfiakat, mind a nőket egyaránt korlátozzák. Ezért LMBTQ-szemszögből nézve heteroszexuálisnak lenni tragikus, ugyanis „úgy tűnik, hogy a heteroszexuális férfiak és nők nem nagyon szeretik egymást”. Ward szerint ennek egyik oka az, hogy a homoszexuális, biszexuális és heteroszexuális férfiak és nők szexuális kielégülése között jelentős különbség van, a nem „hétköznapi” párok javára. Ward az házasság intézményébe is belerúg egyet az Insider honlapján közölt cikkben: az szerinte ugyanis abból a téves felfogásból indult, hogy csak két nem létezik, férfiak és nők.

Furcsa, azaz „queer” – az LMBTQ mozgalom „Q” betűje. Az elsőre színésznőnek tűnő jelenség, Mary Wiseman ennek alapján nem teljesen biztos benne, hogy nő-e vajon vagy férfi, hiszen a „queer” pontosan ezt jelenti. Mindez annak ellenére, hogy férjezett és nagyon úgy tűnik, hogy boldog házasságban él. A CBS-nek nyilatkozva elmondta, hogy ugyan nem akar nagy feneket keríteni a dolognak, de fontosnak érzi megjegyezni, hogy a „magukat heteroszexuálisnak mutató” nőknek nem szabad dominálniuk a biszexualitásról és pánszexualitásról szóló közbeszédet. És persze azt, hogy ő büszke arra, hogy queer. A fentiekkel aligha szolgáltat elég okot arra, hogy a Hollywooddal foglalkozó szaksajtó felfigyeljen rá, hiszen a furmányos módon homoszexuális celebekből nincs hiány.   




Az amerikai baloldali szavazók már igazán megszokhatták, hogy politikusaik szemrebbenés nélkül levetik „elveiket”, amikor arról van szó, hogy szövetségeseiket helyzetbe hozzák. Persze, hogy a kampány során Joe Biden mélyen elítélte a környezetszennyező olajipari nagycégeket. Mondott olyat, hogy azoknak az olajipari vezérigazgatóknak, akik nem vállalják a felelősséget dutyiban a helyük? Hogyne mondott volna! Ezekután, ismerve a neoliberális washingtoni politikust, borítékolni lehetett volna, hogy az igazságügyminisztérium második legbefolyásosabb pozíciójába egy olyan embert fog jelölni, aki ezer szállal kötődik az olajlobbihoz, és valóban, David Frederick arról ismert, hogy minden eszközzel szolgálja a Royal Dutch Shell érdekeit a környezetvédők ellenében. A demokrata párti baloldal pedig csak magát okolhatja. Pontosan tudták, kire szavaznak: 47 éve ismerik a washingtoni öreg rókák legvénebbikét.

A Warwick Egyetem pszichológus hallgatója, Kelechi Matthias személyes tapasztalataira hivatkozva indított el egy olyan kezdeményezést, melynek célja, hogy a mentális egészségügyi ellátást végző szakemberek között több fekete ember dolgozzon. Erre azért van szükség szerinte, mert kulturális szempontból inkompetens szakemberekkel kell a fekete közösség tagjainak beszélniük az ellátáskor: “Ez gyakran oda vezethet, hogy a fekete embereket nem megfelelő, szigorúbb vagy akár hatástalan kezelésben részesítik.” Ennek oka pedig a faji megkülönböztetésben rejlik szerinte. Persze tovább is megy, és negatív diszkriminációt feltételez ennek a hátterében: „Ez nem csökkenti annak fontosságát, hogy a fekete emberek más szerepet töltsenek be a mentális egészségügyi szolgálatban, mivel a munkaerő sokszínűsége nagyon fontos”. Amikor ugyanis egy fekete fekete bőrű terapeutával találta szemben magát, akkor úgy érezte, hogy nemcsak meghallgatják, de meg is értik, amiről beszél. Szerinte a sokszínűség előmozdítására azért is szükség van ebben a szakmában, mert az Egyesült Királyságban jelenleg csak minden 14. tanácsadó fekete vagy más etnikai kisebbségi háttérrel rendelkező személy, viszont az etnikai kisebbségekből származóknak nagyobb eséllyel kell életük során mentális problémákkal szembe nézniük.



Az USA Maryland államában található Montgomery megyében több olyan plakett és tábla jelent meg az elmúlt hetekben, amelyek a Black Lives Matter-mozgalom „fehér változataként” vagy annak riválisaként értelmezhető üzenetet közölnek. Matt Petrillo, a CBS helyi tudósítója szerint „No white guilt” vagyis „Nincs fehér bűntudat” feliratú táblák jelentek meg az utcákon, amelyek a faji megosztottságot erősítő hatást fejtenek ki az ott élő közösségekre nézve. Bár a BLM-mozgalom a kezdetektől fogva erősítette a faji megosztottságot, ez senkit sem érdekelt korábban. Most a faji egyenjogúság bajnokai egyből harcot hirdettek a táblák rejtélyes megjelenését követően. Maria Collett állami szenátor az esetek kapcsán annyit mondott, hogy „Megértjük a sokféleség és a befogadás szükségességét közösségünkben és hazánkban”. Ennek ellenére a több megkérdezett által félelemkeltőnek minősített táblákat egészen biztosan el fogják távolítani.

Lassan Amerikában már mindenből kötelező faji kérdést csinálni. Ha a Kedves Olvasó azt találná gondolni, hogy az USA belpolitikai válsága, kezdve a nyári lázongásokkal, a rosszul lebonyolított elnökválasztáson át, egészen a Capitolium ostromáig olyan komplex okokra visszavezethető vissza, melyeknek feltárása létfontosságú az amerikai demokrácia megóvása szempontjából, akkor a Huffington Post nagyon szívesen elmagyarázza, hogy nem. Mindennek az oka a fehér terror. Ugyanis a fehér felsőbbrendűség kódolva van az amerikai intézményrendszerbe, és a fehéreket a kezdetektől fogva csak az vezérelte, hogyan nyomorítsák meg fekete embertársaik életét. Ezért természetesen nem csak azok fehér terroristák, akik behatoltak az amerikai törvényhozás épületébe, de azok is, akik békésen tüntettek. Sőt mindenki, aki Donald Trumpra szavazott. Csak egy megveszekedett rasszistának juthat olyasmi az eszébe, hogy a Black Lives Matter által a nyár folyamán előszeretettel alkalmazott marxista politikai erőszak szélsőjobboldali politikai erőszakot szült.  

A Washington Post számára teljesen világos, hogy a fehérek és a fehérség nem más, mint a megtestesült gonosz, mely felelős az USA egész történelmének véres, elnyomó gazságaiért. Ez nem is kérdés. Van azonban egy apró, de zavarba ejtő bökkenő, melyet a haladár forradalom teoretikusainak valahogy kezelniük kell: Donald Trumpra milliószámra adták le szavazataikat latino, fekete, ázsiai és más etnikai hátterű, fehérnek nehezen nevezhető bőrszínnel rendelkező állampolgárok. Nos, ha bőrük nem fehér, akkor a lelkük az! A fehér lélek természetesen gonosz – ezt ne felejtsük el! A Trumpra szavazó feketék, barnák és sárgák mind olyanok szeretnének lenni, mint a fehérek: véreskezű elnyomók. Ők a színes fehérek. Ezért szavaztak a volt elnökre, aki pedig boldogan fogadta a szavazataikat és egyáltalán nem érdekelte a bőrszínük. Fajra, vallásra, bőrszínre való tekintet nélkül minden szavazójának egységesen ugyanazt ígérte a patinás washingtoni lap szerint: fehér rasszizmust! Mert a fehér rasszizmus színvak! Fúj. 

Marcus Ryder és Lenny Henry meg akarják változtatni a sokszínűségről szóló diskurzust a médiában. Szerintünk ugyanis téves az a felvetés, hogy a fehér, heteroszexuális, fizikailag ép férfiak lennének többségben Nagy-Britanniában. Állításuk szerint ugyanis a teljes populáció csupán 29,5 százalékát teszi ki az előző csoport, ami szerintünk azért baj, mert Londonban és környékén (ahol a politikai és társadalmi hatalom összpontosul) az arányuk mindösszesen 3,1 százalék. „És mégis, ez a 3,1%, amelyet általában többségnek gondolunk birtokolja a hatalom nagy részét.” – fogalmaznak. Szerintük az általában kisebbségnek tartott társadalmi csoportok a népesség túlnyomó többségét adják, míg az említett 3,1 százalék ezzel szemben felül van reprezentálva az élet számos területén. A Marcus és Lenny által írt „Hozzáférés az összes területhez” című könyv célja, hogy a kisebbségekről szóló vitát a feje tetejére fordítsa. Vagyis az, hogy minden, amit a tévében néznek, rádióban hallgatnak vagy magazinokban olvasnak, jobban tükrözze az ország 96,9 százalékának véleményét.