Alapjogokért Központ

BOLOND LYUKBÓL 2021/08

Hűséges olvasóink jól tudják már, hogy egy ártatlannak tűnő reggeli is lehet a rasszizmus melegágya. Ebből a megfontolásból születtek meg a Büszke Puffancsok. Az ötletet természetesen a Black Lives Matter-mozgalom antirasszista megmozdulásai ihlették, hogy ezáltal is könnyebb legyen elviselnie a fekete kisebbségnek a fehérek elnyomását. Annál is inkább, mivel a puffancsok feketék és ököl alakúak, továbbá még egészségesek is, mivel a müzli egyben vegán is. Ezt nevezem én gasztroforradalomnak a javából!

Hőseink a héten a LinkedIn közösségi oldal üzemeltetői, akik egy nőjogi szervezettel karöltve felfedezték, hogy létezik „entitlement gap” vagyis a „jogosultsági rés”. A nők 44 százaléka ugyanis kevésbé érzi magát jogosultnak előléptetésre vagy fizetésemelésre: kevesebbszer kérnek fizetésemelést és kisebb arányuk akar előléptetést szerezni. A kutatás készítői szerint rossz a nők gondolkodásmódja, ami nyilvánvalóan a gonosz, elnyomó férfiak hatása miatt alakulhatott ki. Épp itt lenne az ideje, hogy a nők végre felkeljenek és kiálljanak magukért és szétzúzzák a férfiak világát, a nőnap közeledtével különösen!

Az USA-ban egyre többen vallják magukat LMBTQ-identitásúnak. A Gallup kutatása szerint a Z-generáció közel 16 százaléka tartja magát valamilyen szexuális kisebbséghez tartozónak. Ezzel szemben a „millenials”, vagyis az 1981-1996 között születetteknek még csak 9,1 százaléka vallotta magát valamelyik LMBTQ-csoportba tartozónak. Nem is beszélve az X-generációról (1965-80 között születettek) és a még korábban születettekről, akiknél a 2 százalékot sem éri el ez az arány. Az adatokból az az örvendetes kép rajzolódik ki, hogy a felnövekvő generációk egyre elfogadóbbak és sokszínűbbek. A társadalom pedig egyre befogadóbbá válik. Jöjjön el a te meseországod, csak így tovább!

Demokrata politikusok arra szólították fel a Biden-kormányzatot, hogy épp ideje lenne megnézni a beoltottak származását, a kisebbségi csoportokat ugyanis sokkal súlyosabban érinti a koronavírus-járvány, mégis kevésbé gyorsan halad az oltásuk, mint a fehéreké. Szerencsére Biden elnök megfejtette mi történhetett: az elnyomott közösségek alacsonyabb átoltottságnak a rendszerszintű rasszizmus lehet az oka. Végre valaki ki merte mondani az igazságot! Épp ideje lenne nagyon arányban megchipelni a nem fehéreket is!

A Huffington Post végre valahára összegyűjtötte azokat a gyerekkönyveket, melyek a „body positvity”, vagyis a „testi adottságok elfogadásának” jegyében íródtak. Az összeállításban azonban nem csak különféle küllemű szereplők jelennek meg, hanem transz, fekete, autista, de még kövér hősökről is olvashatunk. Hiánypótló lista! Csak arra tudjuk bátorítjuk olvasóinkat, hogy keressék fel az eredeti cikket és olvasgassanak bátran kedvükre!

Heti gyűjtésünkben arról is olvashatnak, hogy miért függesztik fel a nem liberális egyetemistákat az amerikai felsőoktatási intézményekben, valamint arról is, hogy megkezdődött az USA-ban az „operation talon” művelet, továbbá arról is, hogy egyre több videójátékban választhatunk queer karaktert magunknak.

Ezekről és sok más érdekességről is olvashatnak az Alapjogokért Központ rendhagyó sajtószemléjének aktuális számában.

Rajta hát!

A politikai korrektség sokak számára pusztán egy megmosolyogtató, sokszor önmaga paródiájába hajló jelenségnek tűnhet, ám valójában sokkal többről szól annál, mint hogy „migrációs hátterűnek” hívjuk-e a bevándorlókat, „melegnek” a homoszexuálisokat, a „választás szabadságának” az abortuszt vagy „romának” cigány honfitársainkat. Az efféle nyelvi leleményekben ugyanis valójában egy ideológia ölt testet, mely a „fejlett” társadalmakban mára az élet számos területén monopolhelyzetbe került, elnyomva a józan ész szaván alapuló évezredes igazságokat. A totális egyenlőségelvűsdi, a szélsőséges toleranciakultusz, a mondvacsinált kisebbségek nap nap után új elemmel bővülő végeláthatatlan sora, a teremtett nemek „genderekre” történő lecserélése mind-mind olyan, a politikai korrektséggel azonos tőről fakadó jelenség, amely normalitást kreál az abnormalitásból. Így lesz jóformán erény a bűnből, „jogtiprás” a bűnnel való szembeszállásból, az „élet teljességétől megfosztó korlátozás” a hit megtartásából. Mindez természetesen nem egyik pillanatról a másikra megy végbe: a társadalom érzékenyítése apró lépésekben történik, ezért sokan nem is érzékelik a folyamatot, csak azt veszik észre, hogy ma már nem abban a világban élnek, mint tegnap: hogy az igazság fölé emelkedik a hazugság, a valóság helyébe pedig az ideológia lép. Úgy gondoljuk, hogy a figyelemfelkeltés önmagában is fontos eszköz lehet a hagyományos értékeink megőrzése érdekében folytatott küzdelemben, ezért az Alapjogokért Központ hétről hétre összegyűjti a politikai korrektség és édestestvérei leglátványosabb ámokfutásait szerte a világból, hogy a Mandiner olvasói első kézből értesülhessenek a hírről: valóban csak az igazság tesz minket szabaddá.

Nagyot nőtt a magukat LMBTQ-identitásúnak vallók aránya az Egyesült Államokban – derül ki a Gallup legfrissebb felmérésből. A kérdőív elsősorban a Z-generációra (1997-2002 között születtek) fókuszál. A kutatás kimutatta, hogy ezen nemzedék közel 16 százaléka tartja magát valamilyen szexuális kisebbséghez tartozónak. Ez az adat azonban akkor válik igazán érdekessé, ha a többi megkérdezett korosztállyal is összehasonlítjuk. A számokból az derül ki, hogy a „millenials”, vagyis az 1981-1996 között születetteknek még csak 9,1 százaléka vallotta magát valamelyik LMBTQ-csoportba tartozónak. Nem is beszélve az X-generációról (1965-80 között születettek) és a még korábban születettekről, akiknél a 2 százalékot sem éri el ez az arány. Érdekes lehet az is, hogy 3,3 százalék már az LMBTQ-közösségen kívüli identitáshoz sorolta magát, például a queer csoporthoz. A fent ismertetett adatokból a kutatás készítő szerencsére azt a következtést vonták le, hogy a jövőben még tovább fognak nőni ezek az arányok, a társadalom pedig egyre befogadóbbá válik. Megnyugodtunk.


Hűséges olvasóink emlékezhetnek arra, hogy, korábban kiderült: a tej is lehet rasszista. De ne aggódjanak, ha eddig éppen emiatt nem ettek gabonapelyhet! A Huffington Postban megjelent cikk szerint ugyanis itt a legújabb reggeli finomság. Az új termék, a „proud puffs” (büszke puffanások) egy vegán, csokis ízesítésű, fekete öklöt formázó pehely. Nic King, a márka alapítójának az ötlet még a Black Lives Matter-zavargások alatt jött (ami alatt nem kevés fekete üzletét is tönkretették). Célja pedig az, hogy ezzel is segítse a fekete/barna közösségeket. Az biztos, hogy minden elemében „fekete terméket” sikerült alkotni, a csomagolástól egészen az élelmiszerig.

A liberálisok újfent bebizonyították, hogy csak addig fontos nekik a véleményszabadság, amíg az ő véleményük az egyetlen. A New York-i Egyetemen ugyanis azért függesztettek fel egy hallgatót, név szerint Owen Stevens-t, mert nem azt gondolja, amit a liberálisok szerint gondolni illik. A fiatal, tanári pályát választó hallgató bűne az, hogy szerinte a férfi az férfi, a nő az pedig nő. A botrány azután robbant ki, miután tanítványai felfedezték, hogy konzervatív tartalmakat posztolt a közösségi oldalán. Az egyetem ezért felfüggesztette, és egy átnevelési tervet is készített számára, ezt azonban Owen visszautasította. Nem mulasztották el a másként gondolkodó fiatal virtuális meglincselését sem: kör-e-mailt írtak, amiben elítélik tetteit, és sajnálatukat fejezik ki, hogy a hallgatót is védi az alkotmány szólásszabadságra vonatkozó része. A más esetekben a politikát az iskoláktól távol tartani akaró baloldali média ezen eljárásban természetesen nem talált semmi kivetnivalót.

Az NBC News arról tudósít, hogy több amerikai nagyvárosban megszaporodtak az ázsiai emberek ellen elkövetett bűncselekmények. Ismeretes: többen újra előhúzták a fehér felsőbbrendűség kártyát. Ezzel csak egy baj van, mégpedig az, hogy a legtöbb elkövető ezekben az esetekben fekete volt. A cikkben több „szakértő” is megszólal, akik felhívják a figyelmet arra, hogy az ilyen eseteket mindig pontosan elemezni kell, nem szabad egy kalap alá venni őket. (Hát persze, ezek elszigetelt esetek.) Szerintük az is fontos, hogy szakszerűen használják a gyűlölet-bűncselekmény fogalmát, és csak indokolt esetben. Az NBC-t az sem zavarja, hogy most is sikerült ellentmondaniuk korábbi kijelentéseiknek. A koronavírus-járvány kitörésekor éppen ők aggódtak amiatt, hogy gyűlölet-bűncselekmények áldozataivá válnak kínaiak az Egyesült Államokban. Most pedig ők akarják minden áron eltussolni ezeket, ha az elkövető bőrszíne nem támogatja a propagandájukat. Mi ez, ha nem rasszizmus, kedves olvasóink? Persze ez is csak egy újabb ékes bizonyítéka annak, hogy a liberálisoknak csak addig számít bármilyen kisebbség, amíg hasznot tudnak belőlük húzni.

Amíg Európában a vakcinák származása vált ki politikai vitákat, addig az Egyesült Államokban éppen fordítva. Demokrata politikusok arra szólították fel a Biden-kormányzatot, hogy listázza a beoltottakat származásuk alapján. Érvelésük szerint a kisebbségi csoportokat súlyosabban érinti a járvány, mégis kevésbé gyorsan halad az oltásuk, mint a fehéreké. Az adatok szerint az első 12 millió beoltottból csupán 11,5 százalék volt latinó, és csak 5,4 százalék volt fekete. Ezek szerint a társadalmi arányukhoz képest sokkal alacsonyabb a beoltottsági rátájuk. Nem árt megjegyezni, hogy az Államokban is oltási terv szerint folyik a vakcinák beadása: ugyanúgy, ahogy hazánkban, először az idősotthonokban lakók és dolgozók, illetve az egészségügyi alkalmazottak kapják meg a vakcinát. Valószínűleg ezekben a társadalmi csoportokban alulreprezentáltak a kisebbségiek. Ennek ellenére Biden elnök megállapította, hogy az alacsonyabb átoltottságnak a rendszerszintű rasszizmus az oka. A jövőben valószínűleg mindent meg fognak tenni a haladók azért, hogy kizárólag bőrszín alapján lehessen oltáshoz jutni.


Alig telt el egy hónap az új elnök beiktatása óta, a Biden-adminisztráció máris nagy lépésekkel törli el mindazt, amit Trump létrehozott. Legutóbbi ilyen akció az „operation talon” nevű műveletet felfüggesztése volt. A művelet célja az Államokba illegálisan érkező, illetve ott élő szexuális bűnelkövetők kiutasítása volt. Ezt az eljárást pedig az amerikai bevándorlási és vámügyi hatóság határozatlan időre felfüggesztette. A döntésre válaszul Dél-Karolina és másik 18 állam főügyésze levelet írt, melyben aggodalmaiknak adnak hangot: „Az operation talon felfüggesztése azt közvetíti, hogy az Egyesült Államok menedéke a szexuális bűnözőknek. Ez pedig perverz módon ösztönzőleg fog hatni az idegen szexuális bűnözőkre, hogy az Egyesült Államokba jöjjenek. (…) A már itt lévő bűnelkövetőknek is azt az üzenetet közvetíti, hogy bűncselekményeik ellen nem várható semmilyen szigorú fellépés.”


A Huffington Post szerint a gyerekkönyvek már eddig is sokat tettek azért, hogy bemutassák az emberek sokszínűségét, de még mindig van hova továbblépni. A cikk írója, Caroline Bologna össze is gyűjtött 20 gyerekkönyvet, melyek a „body positvity”, vagyis a „testi adottságok elfogadásának” jegyében íródtak. A mesékben tehát vannak kövérek, soványok, magasak, alacsonyak és így tovább. Biztosak vagyunk benne, hogy ha ezekből a könyvekből olvasunk fel a gyereknek, gyorsan elalszik. A könyvekben továbbá további színes karakterekkel találkozhatunk, mivel vannak transz, fekete, autista, de még kövér is szereplők is. Arra bátorítjuk olvasóinkat, hogy keressék fel az eredeti cikket, melyet követve számos liberális csemegét találhatnak még!

A Metro hírportál újabb aggasztó felfedezésről számol be. A LinkedIn közösségi oldal egy nőjogi szervezettel közösen készített felmérése szerint létezik ugyanis az „entitlement gap”, vagyis a „jogosultsági rés”. A kutatás adatai azt mutatják, hogy a LinkedIn felhasználók körében a nők 44 százaléka úgy gondolja, hogy kevésbé érzi magát jogosultnak előléptetésre vagy fizetésemelésre. A kutatásban reprezentált eredmények szerint, a nők kisebb számban kérnek fizetésemelést, mint férfi társaik és kevesebbszer akarnak előléptetést is szerezni. A valódi okoknak persze nem mennek utána a felmérés készítői. Nem tudjuk meg, vajon mennyire van köze az adatokhoz a multi cégeknél tapasztalható modernkori rabszolgatartásnak. Lehet a válasz már nem illene bele a liberális feministák világképébe?

A Slate magazin kicsi, de annál fontosabb előrelépésről adott hírt a videójátékok világából. Karen Han üdvözli, hogy a játékprogramokban egyre szabadabban szerkeszthetjük meg avatarjainkat. Az újságíró szerint azonban az igazi áttörés még nem érkezett el, javarészt ugyanis továbbra is bináris alapokon lehet választani a karakterek közül. Ebben hoz némi változást az új Nintendo Switch játéka, a „Story of Seasons release, Pioneers of Olive Town”. Ebben először alakíthatjuk ízlésünk szerint a játékban szereplőnk karakterét. Csak ezután kell nemet választanunk számára. Másik lényeges opció, hogy nem csak heteroszexuális kapcsolatot engedélyez a program a játékosok karakterei között. Micsoda innováció!

Demi Lovato, a közismert énekesnő a napokban újabb fontos témáról osztotta meg más véleményét. Saját álláspontja ugyan valószínűleg nincs, mivel mindig azt gondolja, amit az ügynöke diktál számára. Most éppen Alok Vaid-Menon transzjogi aktivista véleményét ismételte meg, aki szerint azok a pártok, melyek pártolják azt, hogy valaki felfedje a genderét, azok transzfóbok. Senkit nem kellene arra kötelezni, hogy felfedje magáról, hogy transznemű. „A transzfóbia nem csak egy előítélet, vagy egyedi erőszak egyes egyének ellen, hanem egy olyan rendszer, amely azt vallja, hogy a transz emberek kevésbé természetesek nem transz társaiknál. (…) A gender bejelentés azon az illúzión alapszik, hogy a nemi szervek egyenlők a nemmel, és hogy csak két lehetőség van: fiú vagy lány. Csakis az egyének határozhatják meg saját nemüket”. Úgy tűnik számunkra, hogy a forradalom újabb gyermekét készül bekebelezni. Az énekesnő megjegyzi: örült, hogy a transzaktivista megosztotta tudását a nagyérdeművel. Továbbá úgy fogalmazott, hogy az ilyen vélemények nem politikailag korrektek, hanem helyesek. Most kibújt a szög a zsákból. Ami tegnap politikai korrekt volt, az lesz holnap a helyes. Köszönjük, híres énekesnő!