Február 29-én, csütörtök este második alkalommal tartotta meg az Alapjogokért Központ „We win, they lose – Amerika választ” c. rendezvényét. Az idei amerikai választás kimenetelének esélyeit taglaló beszélgetésen részt vett Mike Gonzalez, az amerikai Heritage Foundation vezető kutatója, a moderátor Szikra Levente volt, aki Központunk egyik vezető elemzője. Kiderült, hogy 1892 óta először fordul elő az, hogy két egymást követő választáson ugyanazon jelöltek indulnak egymás ellen. A választást előreláthatóan hat állam dönti majd el, amelyekben Trump egyelőre győzelemre áll. A reménybeli győzelme után pedig egy olyan amerikai adminisztráció jöhet, ahol genderkérdések helyett az amerikai érdekekről van szó, és nincsenek más államokat kioktató hivatalnokok és nagykövetek.

Ernyei Magor, a Központ nemzetközi igazgatója köszöntő beszédében kiemelte, hogy delegációnk az Egyesült Államokban járt a CPAC Washington konferencián, ahol találkoztunk amerikai barátainkkal, hasonló gondolkodású emberekkel, vezető amerikai politikusokkal. Kiépültek azok a kapcsolatok, amelyekre építhetünk egy jövőbeli republikánus adminisztráció idején.

Gonzalez elmondta, hogy ha ma lennének az amerikai választások, igen jó eséllyel Trump nyerne. Nagy változások azonban nem várhatók négy évvel ezelőtthöz képest, az 50 amerikai államból 44-ben ugyanaz lenne a kimenetel, hat államon múlik a választás jövője. A moderátor kérdésére válaszul elmondta, hogy Nikki Haley, Trump republikánus kihívója mellett azt sem érti, hogy Joe Biden miért van még mindig versenyben, túl öreg már ehhez.  Bár semmi esélye sincs legyőzni az előválasztáson Trumpot, Haley versenyben tud maradni, mert olyan emberek támogatják financiálisan, akik nem republikánusok. Haley a saját államában is nagyon alulmaradt, még úgy is, hogy rengeteg átregisztrált demokrata is rá szavazott, ő mégsem szállt ki az előválasztásból.

Gonzalez azt is kiemelte, hogy a Trump ellehetetlenítését célzó jogi trükkök jó eséllyel sikertelenül zárulnak majd, jogi eszközökkel nem tudják megakadályozni majd az indulását. Elmondta, hogy szerinte Biden nem alkalmas az ország további vezetésére, az ország lakosságának 86 százaléka szerint túlságosan is idős. Bár Trump sem fiatal, a fő különbség, mutatott rá, hogy ő továbbra is birtokában van a szükséges képességeknek. Bár pártja továbbra is kitart Biden mögött, a helyére pályázó demokrata politikusokból nincs hiány. Ahogy Szikra rámutatott, korábban már voltak visszaélések a demokrata elnökjelölt kiválasztása körül, őket jellemzően a pártelit jelöli ki.

Nagyon ritka, hogy ugyanaz a két elnökjelölt kétszer is elindul egymás ellen, utoljára 1892 volt hasonlóra példa. Gonzalez elmondta, hogy kevesen akarták, hogy ismét ez a felállás legyen, a pártstruktúra működése ebbe az irányba mutatott már jó ideje. Az előrejelzések egyelőre biztatóak, Trump mind a hat fontos ütközőállamban – amelyek közül többet nagyon kevéssel vesztett el 2022-ben – győzelemre áll. A vendégelemző elmondta, hogy Michiganben az határozza meg majd a választást, hogy egy időben nagyon sok, azóta a demokratákra szavazó közel-keleti migráns érkezett ide, így az izraeli-palesztin konfliktus nagyon megosztó kérdés, Biden itt nem tud olyat mondani, hogy növelje a népszerűségét. Kifejtette, hogy az északi iparosodott államokban nagyon sok munkás él, akik már nem szavaznak a demokratákra, mivel ők Gramsci eszméit követve elfordultak az érdekeik képviseletétől, miután már a közeg nem az ízlésüknek megfelelő volt. Trump ezért is tud olyan erős lenni az itteni munkásság körében.

Arra a kérdésre, hogy Trump visszatérése a Fehér Házba hogyan hatna a transzatlanti kapcsolatokra, elmondta, hogy a NATO-tagállamok katonai költéseinek mértékét komolyan vennék, és nem lenne olyan amerikai hivatal vagy nagykövet, amely más államokat oktat ki. Olyan küldöttségek érkeznének a világ egészébe, amelyek az amerikai érdekekről tárgyalnának, nem genderkérdésekről.