Az Európai Parlament az utolsó leheletével is Magyarország tűzszünetet és békét szorgalmazó álláspontját támadta egy állásfoglalásban, melynek üzenete az alábbi: ha nincs háborúpártiság, nincs pénz. Eközben Európa vezetői úgy kampányolnak az ukrajnai konfliktus tüzelésének ígéretével, mintha nem is a választókat kéne megnyerni a karrierjük folytatásához.
Az Európai Parlament április 24-ei döntésével kimondta: „sajnálatosnak tartja, hogy Magyarország visszaélt vétójogával a Tanácsban, és az EU stratégiai érdekeit aláásva megakadályozta a létfontosságú támogatás nyújtását Ukrajnának”. Brüsszeliről magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy a dokumentumot megaszavazó képviselők helytelenítik, hogy a magyar kormány nem támogatja a háború tüzelését. Itt azonban messze többről van szó, mint szimpla sajnálkozásról. A javaslatot ugyanis ezzel a címmel adta be – más képviselők társaságában – Donáth Anna és Cseh Katalin: „Az Európai Parlament állásfoglalása az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése alapján Magyarországgal kapcsolatban a jogállamiság megerősítése érdekében folyamatban lévő meghallgatásokról és azok költségvetési vonatkozásairól”. Magyarán: nem szabad pénzt adni Magyarországnak, mert működését az Európai Parlament balliberális többsége továbbra sem látja kellően jogállaminak, tekintve, hogy a háború kapcsán az ő akaratukkal ellentétes politikát folytat.
A javaslatot támogató többségből természetesen az április 24-ei szavazáson sem hiányozhatott a Momentum említett képviselőin túl Gyurcsány Ferenc pártjának különítménye, azaz Ara-Kovács Attila, Dobrev Klára, Molnár Csaba és Rónai Sándor, illetve a volt szocialista Ujhelyi István sem. Az előttünk álló választás szempontjából nem mellékes az sem, hogy a javaslat mellé a liberális, kommunista, szocialista és zöld frakciók mellett a balra tolódott Néppárt képviselőinek túlnyomó többsége is odaállt. Ez ma már természetesen nem számít meglepetésnek, hiszen az egykori jobboldali szövetség jelenleg egy nagykoalíció részeként működik együtt az említett erőkkel. Ráadásul arról az Európai Néppártról van szó, amely 2023 májusában külön nyilatkozatot szentelt az Ukrajna NATO-tagsága melletti kiállásnak, illetve lényegében felszólította a védelmi szövetség tagjait, hogy küldjenek fegyvert és pénzt keleti szomszédunknak. A párt elnöke, Manfred Weber nemrégiben leszögezte, hogy a június 9-ei választás után azok csatlakozhatnak hozzájuk, akik támogatják Kijevet, ami az említett nyilatkozat fényében a katonai eszközök átadásának szorgalmazását is jelenti. Ezt belpolitikai értelemben az teszi igazán érdekessé, hogy elmondása szerint Magyar Péter ehhez a közösséghez kíván csatlakozni, noha nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy a háborúpártiság náluk felvételi követelmény.
A brüsszeli fősodor pártjairól mindent elmond az a Politico által közzétett felmérés, mely szerint a leköszönő európai parlamenti képviselők nagy része Európa jobbra tolódását, valamint a populizmus térnyerését tekinti a kontinens előtt álló legjelentősebb kihívásának. Abban az időszakban, amikor az Unió közvetlen szomszédságában háború dúl, ez csak a realitástól, az európai érdektől és a választói akarattól történt totális elszakadásként aposztrofálható. A választók ugyanis másként látják. Az Európai Parlament megrendelésére készített Eurobarometer-kutatás szerint a kontinens választóinak többsége elégedetlen azzal, ahogy Brüsszel kezeli az orosz-ukrán konfliktust, emellett a legtöbben a békét nevezték meg olyan értékként, amelyet a jogalkotó testületnek kiemelten kéne védelmeznie.
Mindeközben szintén a Politico adott hírt arról, hogy Ursula von der Leyen, akit a Néppárt szívesen látna még egy cikluson keresztül az Európai Bizottság vezetői székében, „háborús elnök akar lenni”, vagyis ekként igyekszik pozícionálni magát a választások közeledtével. Természetesen ezzel kapcsolatban felmerül, hogy milyen messzire jutottunk attól az alapvető koncepciótól, amely szerint az Európai Unió egy békeprojekt, ha a szervezetrendszer egyik legfontosabb szereplője a háború szószólójaként tekint magára. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy egyfajta verseny is kialakult ezen a téren.
Azt persze nem kell sokáig méricskélni, hogy ki a legkomolyabb nagyotmondó ezen a téren, hiszen Emmanuel Macron már hosszú ideje ismételgeti, hogy szerinte európai szárazföldi erőket kell küldeni a csatatérre. Egyes elemzők szerint az ő háborús megszólalásait a stratégiai többértelműség fogalmával lehet jellemezni, melynek célja a riválisok összezavarása. Mások azt emelik ki, hogy Macron is szeretné betölteni azt a hatalmi űrt, amit egy erős német kancellár hiánya idézett elő a kontinensen Angela Merkel távozását követően. Vannak olyanok is, akik arról beszélnek, hogy ebben az esetben is kampányfogásról van szó. Akármelyik tényező esik is nagyobb súllyal a latba, az európai – kivált a konfliktuszóna szomszédságában élő magyar – emberek aggodalmait mindez csak növeli, és cseppet sem élvezik, hogy Párizsban, Varsóban vagy éppen Brüsszelben egyesek azzal a tűzzel játsszanak, amely már így is megperzselte a hétköznapjaikat.
Számos kutatás igazolja, hogy a magyar választók szerint a háború nagy hatással van az életükre, és azt szeretnék, hogy mihamarabb véget érjen. Az Alapjogokért Központ április közepén publikált felmérése világosan megmutatta, hogy mindössze az emberek tíz százaléka tartja valamilyen mértékben elfogadhatónak az európai alakulatok ukrajnai bevetését, vagyis az ő üzenetük az, hogy ha nincs békepártiság, akkor nincs legitimáció.