A lengyel jogállamiság megdicsőült Donald Tusk és szivárványkoalíciója országlása óta, legalábbis a brüsszeli elit szemében egészben biztosan. Amíg a szuverenista Jog és Igazságosság (PiS) vezette az országot, ők is igen hasonló úton jártak Magyarországgal: állandósult támadások, politikai boszorkányüldözés, pénzügyi zsarolás. Még az sem segítette a helyzetüket, hogy a háború és béke kérdésében a magyar kormányétól markánsan eltérő álláspontot képviseltek. A kormányváltás óta azonban Brüsszel dioptriát cserélt a szemüvegben, hiszen a jogállamiság helyzete csak romlott: a köztévé verőlegények általi elfoglalása, ellenzéki képviselők bebörtönzése, választott tisztségviselők eljárás nélküli menesztése vált a bevett gyakorlattá Varsóban. Ám Brüsszelnek egyetlen rossz szava sem volt, sőt jutalmazásba kezdett: előbb az addig önkényesen visszatartott pénzeket kapta meg a Tusk-kormány, most pedig előkészítik a 7-es cikkely szerinti eljárás megszüntetését velük szemben. Brüsszel kettős mércéje és hatalmi önkénye teljes mértékben látható most: Tusk azért tarthat diadalmenetet, mert „Európa barátja”, lojális brüsszeli uraihoz.
Donald Tusk, aki 2007 és 2014 között vezette a hazáját miniszterelnökként, a 2014 és 2019 közötti időszakban ő töltötte be az Európai Tanács elnöki tisztségét, amely az EU egyik vezetői tisztsége. Valószínűleg ebben az időszakban tért le a jobboldali útról, vált a brüsszeli mocsár részévé, akinek fontosabb a globalista elit érdeke, mint a saját hazájáé. Egyre élesebben kritikussá vált Magyarországgal szemben, pedig korábban meglehetősen jó viszonyt ápolt Orbán Viktorral. Ő is abba a mintázatba illeszkedik bele, ahogy Brüsszel megpróbálta saját embereit visszaejtőernyőzni a tagállamokba, így ő visszatért a lengyel politikába, mint az ellenzék vezéralakja, aki a „kommunistáktól a fasisztákig” összefogja a pártokat a szuverenisták ellen. Hasonló utat járt be a holland Frans Timmermans, aki az Európai Bizottság alelnöki tisztségéből tért haza. Mindkét országnál további hasonlóság, hogy bár a szuverenista erők győztek a választáson, kormányt alakítani nem tudtak.
Tuskék igazságügyi miniszterét, Adam Bodnart – aki a jogi anarchiához vezető döntések egy jó részéért felel – meglehetősen baráti módon fogadták február 20-án Brüsszelben, ahol bemutatta azt az alig két és fél oldalas tervet, amit lelkesen üdvözöltek Vera Jourová és Didier Reynders biztosok, mondván, ez majd véget vethet az ország ellen folyamatban lévő 7-es cikkely szerinti eljárásnak. Február 23-án Ursula von der Leyen érkezett baráti vizitre, 29-én pedig már meg is kapta Varsó a visszatartott forrásokat. Magyarország esetén ehhez képest hónapokig húzódott az igazságügyi reform készre teljesítésének elfogadása, a végén már olyan bohózatba hajló időhúzással, mint hogy a bíróknak mégis mekkora iroda jut és mikor festették ki azokat. Jól látszik a bánásmódban a különbség.
Most pedig a Bizottság úgy értékelte, hogy Tuskék máris mindent teljesítettek a „jogállamiság helyreállítása” érdekében, megszűnhet velük szemben az eljárás. Persze az említett, papírfecni hosszúságú akciótervből semmi se teljesült, hogy is teljesülhetne, hiszen az ott megfogalmazott döntéseket a PiS-es köztársasági elnöknek, Andrzej Dudának is el kéne fogadnia. Beléptek viszont Tuskék az Európai Ügyészségbe, valamint nem létezőnek tekintik saját alkotmánybíróságukat, amely elkövette azt a hibát, hogy szembement az Európai Unió Bíróságával. Ennek ellenére május 6-án az Európai Bizottság már közleményt adott ki arról, hogy hamarosan kezdeményezni fogják a 7-es cikkely szerinti eljárás lezárását, leginkább azért, mert Lengyelország most már „jó irányba halad”, bár a konkrét eredmények összegzése – érthető okokból – elmaradt. Helyette jöttek a dicshimnuszok Von der Leyentől és Juorovától.
Mit is mutat ez nekünk a gyakorlatban? Ahogy azt már említettem, semmi se valósult meg a reformokból, a lengyel állam pedig romokban, az országban jogi anarchia uralkodik. A Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap szerint Brüsszel hozzáállása egyértelműen a kormányváltás miatt változott meg. Donald Tusk azzal kampányolt, hogy egy nap alatt hazaviszi az uniós forrásokat, idehaza pedig Dobrev Klára tette meg ugyanezt. Akárcsak Tuskék, Dobrevék is olyan lépésekre készültek, amelyek aláásnák az állam működését, jogi anarchiát eredményeznek az országban, mint például a megfelelő felhatalmazás nélküli alkotmányozás. Elég egyértelmű ebből, hogy Brüsszel valójában csak politikai bunkósbotként használja a jogállamiságot, demokráciát, és onnantól kezdve, hogy valaki alárendeli magát nekik, máris megszűnik minden kétely, a jutalmazás következik. Ugyanezen vonalon halad most a legújabb baloldali projekt, Magyar Péter is, csak nagyobb kerülőúton: hiszen az EP-választás után a kritikátlanul háború-, migráció- és genderpárti Európai Néppárthoz akar csatlakozni. Brüsszel számára a legfontosabb, hogy a szuverenista és békepárti erőket eltörölje Európában, és ehhez semmilyen eszközt nem félnek felhasználni.