A nemzeti konzultáció megfelelő eszköz arra, hogy a választók kifejezzék a legfontosabb politikai kérdésekkel kapcsolatos akaratukat. Ezt támasztják alá az eddigi tizenkét társadalmi egyeztetés adatai, amelyeket általában olyan baloldali és brüsszeli politikai szereplők szoktak csak megkérdőjelezni, akik nem képesek a magyar kormányhoz hasonló legitimációt felmutatni, illetve nem is feltétlenül ambicionálják az emberek elképzeléseinek tényleges megismerését, főként nem azok figyelembevételét. A baloldal rendszerint annak ellenére bojkottálja – a magyar emberek véleményének megkérdezésére irányuló – konzultációkat, hogy némely egyeztetésen több ember nyilvánította ki véleményét, mint ahányan a Gyurcsány vezette összefogásra adták le voksukat a 2019-es európai parlamenti választásokon. Ebből is látszik, hogy a guruló dollárokkal kitömött pártok a demokráciát csak mímelni, nem pedig gyakorolni szeretik.
Mint ismert, a nemzeti kormány hamarosan ismét egyeztetést kezd a szavazópolgárokkal, hogy az egység erejét fel tudja mutatni Brüsszel Magyarország érdekeivel ellentétes nyomásgyakorlásai kapcsán. A témák között ott lesz a háború és a migráció mindannyiunk biztonságát és jövőjét meghatározó ügyén túl a rezsicsökkentés, a kamatstop és az extraprofitadók megvédésének kérdése is, az uniós bürokraták ugyanis utóbbiak eltörlésére akarják kényszeríteni a kormányt.
Az eddigi nemzeti konzultációk alkalmasak voltak arra, hogy érdemben befolyásolják a politikai folyamatokat. Az elsőt 2010-ben tartották, melynek során kimondottan a nyugdíjasok véleményére volt kíváncsi a kabinet az őket érintő ügyek és döntések kapcsán. Már ekkor is 200 ezren válaszoltak a feltett kérdésekre. A magyar kormány később kikérte a választók véleményét egyebek mellett az Alaptörvénnyel, Soros György hazánkkal szembeni fellépésével, a családvédelemmel és legutóbb Brüsszel szankciós politikájával összefüggésben is. A témák súlyának megfelelően rendre nagyszámú válaszadó küldte vissza a konzultációs íveket, 2017-ben a Soros-tervről szóló társadalmi párbeszéd volt ilyen szempontból a legsikeresebb, amelyben majdnem 2,4 millióan vettek részt. A 6 évvel ezelőtti kérdőívet többen küldték vissza, mint ahányan a 2019-es EP-választáson (1,4 millió szavazat) vagy a 2022-es országgyűlési választáson (1,9 millió szavazat) támogatták szavazatukkal a baloldali pártokat.
Az ellenzék ennek ellenére rendszeresen lehurrogja a nemzeti konzultáció intézményét. Azzal azonban, hogy többször kísérletet tettek annak leutánzására, sokszorosan bevallották, hogy egy sikeres politikai innovációról van szó, egyben meghazudtolták saját, kormányzati kezdeményezésekkel szembeni kritikájukat. Az már más kérdés, hogy az ő próbálkozásaik meglehetősen gyengére sikerültek, ami azzal hozható összefüggésbe, hogy képtelenek odaállni olyan ügyek mellé, amelyekkel kapcsolatban átütő társadalmi igény mutatható ki. Jól látható, hogy nem az emberek akaratát akarják érvényesíteni, hanem külföldi megrendelőik által meghatározott érdekeket szolgálnak ki, és saját politikai termékeiket tukmálnák rá a választókra. Az első utángyártott „bóvli konzultációt” a Jobbik dobta piacra 2017-ben. A „valódi nemzeti konzultációnak” nevezett kampányukkal saját bevallásuk szerint is mindössze 200 ezer választót tudtak megmozgatni. 2018 augusztusában az MSZP indított „átfogó” egyeztetést, amelyet azonban mindössze húszezren töltöttek ki. 2020-ban a Momentum próbálkozott hasonlóval, igencsak mérsékelt sikerrel. Fekete-Győrék a kezdeményezés elnevezésével járó szellemi munkával sem bíbelődtek, egyszerűen kölcsönvették a „valódi nemzeti konzultáció” brandet, hogy megmozgassanak 15 ezer szavazópolgárt. Karácsony Gergely „budapesti lakógyűlésére” 136 ezer reakció érkezett, nem véletlen, hogy ezzel ők maguk sem nagyon büszkélkedtek.
Brüsszel is próbálkozott már azzal, hogy kapcsolatba lépjen az emberekkel az Európa jövője elnevezésű konferenciasorozattal. 2021 áprilisa és 2022 májusa között – tehát meglehetősen tág időkeretben – tartottak egyeztetéseket erről kontinensszerte, melyen 705 ezernél is kevesebben fejtették ki gondolataikat. Az, hogy egy tagállami kormány konzultációin is rendre többen vesznek részt, már önmagában is sokatmondó, ám a nagyságrendek érzékeltetése céljából érdemes rögzíteni, hogy az Európai Unióban mintegy 360 millió választópolgár él. Ez azonban nem vette el Ursula von der Leyen kedvét attól, hogy azt a fals tartalmi következtetést vonja le, hogy az európaiak követelik a tagállamok egyhangú döntéshozatalának megszűntetését, vagyis a nemzetállami érdekérvényesítés sarokkövének félredobását. Az Európai Bizottság a beérkezett válaszokat, javaslatokat is kettős mércéjük szemüvegén keresztül vették figyelembe: számos – az Alapjogokért Központ által is összegyűjtött – reprezentatív választ bármilyen indokolás nélkül törölték a rendszerből. Az adatok fényében az Európai Bizottság szóvivőjének a legutóbbi – elhibázott szankciók témájában indított, 1,4 millió visszaküldött ívet számláló – magyar nemzeti konzultációval kapcsolatos lekicsinylő reakciója is legfeljebb az abszurd humor kategóriájába sorolható. Peter Stano így vélekedett: „Tudomásul vettük a magyarországi konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételt is”.
A nemzeti konzultáció a szavazópolgárokkal való egység keresésének és felmutatásának eszköze, a nemzeti egyetértési pontok beazonosításának és képviseletének gyakorlata. Csak akkor működik jól, ha kezdeményezői arra használják, hogy a választói akaratot magukkal vigyék a tárgyalóasztalokhoz. Ha ez a logika megfordul, akkor a fegyver a visszájára sül el.