Hűséges olvasóink jól tudhatják már, hogy az LMBT-lobbi jelképei különleges védelmet élveznek az USA-ban. Legutóbb gumiégetéssel „rongáltak meg” egy szivárványos utcai felfestést Florida államban, és a rendőrség egyből be is vetette minden erejét a tettesek felkutatására.

Sajnos sokszor számolunk be transzneműek által elkövetett szexuális bűncselekményekről. Ezúttal egy különösen gyomorforgató esettel találtuk magunkat szembe: egy magát nőnek valló, de biológiailag férfi bölcsődei dolgozó egy kisbabát szemelt ki áldozatául.

A woke „szakértők” egyre elképesztőbb javaslatokkal állnak elő, ha a szexualitásról van szó. Legutóbb egy dokumentumfilmben hangzott el olyan „tanács”, amely országos szintű felháborodást váltott ki.

A független, objektív sajtó rendszerint ellentmond saját magának szerte a világon. Most a baloldali elhajlású Politicoról derült ki, hogy a sajtószabadság annyira nem is fontos nekik, és hogy szerintük az újságíróknak jobb megmondani, miről és hogyan írhatnak.

E heti PC-szemlénkben olvashatnak még a drogos buszjáratokról, a genderideológiával szembeni erősödő szkepticizmusról, az elfajult mosdóvitáról, és a kaliforniai börtönökben lévő transzneműekről.

Rajta hát!



Ráhajtottak a Pride zászlóra

A Fort Lauderdale-i (Florida állam) rendőrség nyomozást folytat, miután egy szivárványzászlós utcai festményt keréknyomokkal rongáltak meg. Az eset még február 28-án történt a Sebastian Streeten, ahol a 150 láb (47,7 m) hosszú zászlót a földre festették. A rendőrségi jelentés szerint egy térfigyelő kamera rögzítette, amint egy Ford F-250-es gépkocsi vezetője a festmény hosszában egy gumiégetést hajtott végre, mielőtt elhagyta a helyszínt. Egy másik, az előbb leírt incidens előtti videófelvételen egy biciklis csoport látható, akik többszörös csúszásnyomot hagytak a festményen. „A Fort Lauderdale-i rendőrkapitányságot mélységesen megdöbbentette, hogy ez az eset megtörtént” - nyilatkozta Patrick Lynn, Fort Lauderdale rendőrfőnöke közleményében. „Támogatjuk LMBTQ-közösségünket, és folytatjuk a vandalizmussal kapcsolatos részletek összegyűjtését” – tette hozzá.






Babát zaklathatott a transz bölcsődei dolgozó

Egy transznemű nőt, vagyis biológiai férfit azzal vádolnak, hogy szexuálisan zaklatott egy csecsemőt, miközben egy bölcsődében dolgozott. A 25 éves Maria Childers a Kentucky állambeli Paducahban található Explore Learning Academynél dolgozott. A rendőrség szerint az eset tavaly novemberben történhetett. A hatóság idén februárban avatkozott be, miután a Kentucky Department for Community Based Services (DCBS) névtelen bejelentést kapott egy, az intézményen belül dolgozó személytől. A jelentés szerint Childers a gyermek pelenkázása közben helytelen megjegyzéseket tett a csecsemőre, és illetlenül hozzá is ért a babához. A hatóságok és a DCBS munkatársai február 8-án mentek ki az Explore Learning Academyhez, ahol egy szemtanú megerősítette a bejelentésben foglaltakat. A rendőrség kihallgatta az akadémia igazgatóját is, aki úgy tűnt, hogy tudott Childers viselkedéséről a csecsemővel kapcsolatban, de csak írásbeli figyelmeztetést adott neki. Childerst még a bejelentés kivizsgálásának napján letartóztatták, de kihallgatása során tagadta a vádakat. Jelenleg a McCracken megyei börtönben van, ahol férfiként jegyezték be.

 



Készítsék elő jegyüket, drogjukat!

Egy seattle-i buszsofőr arról számolt be, hogy beteg lehet, mert annyian szívnak fentanilt a járaton. A fentanil egy kábító fájdalomcsillapító, amit súlyos fájdalmakkal küzdő betegnek adnak. „Tényleg nem hallottam még a fentanil dohányzásáról a buszon, amikor felvettek a Metróhoz” - mondta Stevon Williams, a Seattle Metro buszvezetője a KOMO Newsnak. „Nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy a munkám során minden nap drogok közelében legyek - nem erre szerződtem.” Williams az interjúban elmondta, hogy most betegszabadságon van, amíg kivizsgálják, hogy negatív hatással van-e rá a körülötte drogozók füstje. A Seattle & King County Public Health szociális munkása, Thea Oliphant-Wells valószínűleg nem tartozik azok közé, akik aggódnak Williams egészségéért. Ő ugyanis azt mondta, hogy inkább nyilvános és közösségi helyeken fogyasszanak drogot az emberek. Így ugyanis sokkal könnyebb segíteni azokon, akik netán túladagolnák magukat. A KOMO jelentése megjegyzi, hogy Oliphant-Wells visszautasította az interjút Williams állításaival kapcsolatban, miszerint a városi buszokon elterjedt a fentanil dohányzás. A történet pikantériája, hogy Oliphant-Wells maga is gyógyuló heroinfüggő.

 


Fordulat az amerikai közvéleményben

Két új közvélemény-kutatás adatai is azt mutatják, hogy az amerikaiak többsége felelősségre vonná az orvosokat és a gyógyszergyártó cégeket jogi értelemben a pubertásgátlók és a keresztnemű hormonok kiskorúak általi szedésének esetleges káros mellékhatásai okán. Továbbá aggódnak azon törekvések miatt, amelyek „a gyerekeket a transznemű mozgalomnak teszik ki”. A McLaughlin and Associates által a Summit.orggal együttműködésben végzett egyik felmérésben a megkérdezettek 71 százaléka úgy vélte, hogy „a nemi átalakulást kereső kiskorúak számára pubertásblokkolókat és hormonokat népszerűsítő gyógyszergyártókat és orvosokat jogi felelősségre kellene vonni a felmerülő káros mellékhatásokért”. A különböző demográfiai csoportok szerint felosztva, a válaszadók minden kategóriában egyetértettek abban, hogy ezeket az orvosokat és cégeket felelősségre kell vonni a károkért. A republikánusok 72 százaléka szerint ezeket az orvosokat és cégeket felelősségre kellene vonni, szemben a függetlenek 59 százalékával és a demokraták 45 százalékával. „Ez a felmérés tükrözi az amerikaiak növekvő aggodalmát amiatt, ami a transznemű ideológia nevében a fiatal gyerekekkel történik. Az orvosok rendszeresen írnak fel erős gyógyszereket a gyerekeknek pubertásgátlóként anélkül, hogy az FDA (Food and Drog Administration) jóváhagyta volna az ilyen használatot" - mondta Dr. Jeff Myers, a Summit.org elnöke.





Odáig fajult a mosdóvita, hogy rendőrt kellett hívni

Kidobtak az iskolatanács üléséről egy édesapát, amiért felemelte szavát a tankerület új, liberalizált mosdóhasználati szabályai ellen. Az eset az Ottawa-Carleton Kerületi Iskolaszék március 7-i ülésén történt, mikor a szülő a női mosdókat használó transznemű, biológiai férfi tanulókkal kapcsolatos aggályait próbálta felvetni. Bár felszólalására négy percet kapott, az első 60 másodperc után megvonták tőle a szót. Amikor ugyanis az édesapa megkérdezte, hogy a férfi diákok is ugyanazt a mosdót használhatják majd, mint 12 éves lánya, Dr. Nili Kaplan-Myrth kurátor megvonta tőle a beszéd lehetőségét. Kaplan-Myrth ezt követően utasította az édesapát, hogy fejezze be a vádaskodást, mert „veszélyes környezetet teremt a nemüket sokszínűnek azonosító emberek számára”. Az ülésről készült videót azóta levették a YouTube-ról, de a Twitterre feltöltött klipben látható, ahogy a transz identitású férfi testületi elnök, Lyra Evans kisétál az apa beszédének közepén. Amikor az apa megkérdezte, hogy a beszédének melyik része teremt „veszélyes környezetet”, nem kapott választ, majd őt és támogatóit kiutasították az ülésről. Amikor tiltakoztak, kihívták a rendőrséget. „Van egy tíz- és egy tizenkét éves lányom, jogom van beszélni” - mondta az apa, aki Nick Morabitoként azonosította magát. Kaplan-Myrth az Ottawa Citizen című lapnak viszont azt mondta, hogy az édesapa egyszerűen transzfób.





Félresikerült a Bill Cosby-dokumentumfilm

A BBC leadott egy dokumentumfilmet, mely a szexuális zaklatás és súlyos testi sértés miatt 2014-ben elítélt amerikai komikus, Bill Cosby életéről szólt. Cosbyt azzal vádolták meg, hogy bedrogozta áldozatait, majd szexuálisan visszaélt a helyzetükkel. A filmben megszólal egy „szexpozitív”, meglehetősen túlsúlyos aktivista, aki megbotránkoztató kijelentéseket tett. Sonalee Rashatwar ugyanis így vélekedett Cosby tettéről: „Ha szembenézünk azzal a ténnyel, hogy a szex-negativitás az, ami az ilyen típusú viselkedést okozza, akkor létrehozhatnánk egy olyan, szexpozitív világot, ahol valaki fizethet a nőknek azért, hogy eljöjjenek és bedrogozzák őket, hogy kiélhessék rajtuk a perverzióikat, a fétiseiket, ami az, hogy öntudatlan emberekkel szexelnek”. Magyarán Rashatwar szerint Cosby a „szex-negativitás” áldozata és ártatlan, mert az aktivista szerint az öntudatlan emberek kizsákmányolásának van egy „konszenzusos módja”. Rashatwar – és a BBC is – annyi támadást kapott, hogy az aktivista Twitteren kért bocsánatot. Rashwater nem először került bajba woke kijelentései miatt. 2018-ban tartott egyetemi előadásának szórólapján azt állt, hogy „a soványság a fehér kiváltságok szépségideálja”.

 

Nyelvi szigor a Politiconál