Gyurcsány Ferenc hírhedt balatonőszödi beszéde 17 évvel ezelőtt hangzott el a Pártüdülőben, elvtársai között, gondosan bezárt ajtók mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával, titokban. A szeptemberi kiszivárgásakor elemi erejű felháborodást kiváltó beszéd főbb megállapításai azonban az idő múltával egyre érvényesebbek. Olyan ez a beszéd, mint a jó bor, egyre csak érettebbé, kiforrottabbá válik. Gyurcsány hazugságbeszéde a baloldal látleletévé vált.
Olyannyira, hogy azóta nem csak a jobboldal közösségének és magyarok millióiban él elevenen Gyurcsány Ferenc „elkú*tuk” kormányzása, de a volt miniszterelnök és felesége is jegyet váltott a néhai Gyurcsány-kormány nosztalgiavonatára. Ezért életre hívták árnyékkormányukat – mert akárcsak egykoron – úgy kell tenniük, mintha kormányoznának, mintha felkészülnének. És bingó!
Mert 17 éve is pontosan csak azt csinálták, amit ma is: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este” – vallotta be a sajátjai előtt Gyurcsány. Nincs okunk azt gondolni, hogy most komolyabban venné a rá bízott országot.
A baloldal és annak vezére ezért jelenleg is csak úgy tesz, „mint hogyha”. Úgy tesz, „mint hogyha” felkészülne a kormányzásra, de aki a választók döntése következtében lehetőséget kapott közülük arra, hogy bizonyítsa rátermettségét, arról már kiderült: csakúgy, mint Gyurcsány 17 évvel ezelőtt, súlyos kudarcba és csődbe taszítja a rá bízott közösséget.