A magyar jobboldali korszaképítés sarokköve a nemzetközi hálózatosodás – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója Tusnádfürdőn a Központ és az MCC által szervezett lpanelbeszélgetésen.
Együtt erő vagyunk. A magyar konzervatív oldal otthon rendkívül sikeresen építi a kapcsolatait, azonban nemzetközi szinten még sok a teendő – hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ főigazgatója. Míg a baloldalnak a vérében van az internacionalista szellem – hiszen az ideológiájuk egyik alapja, hogy „nemzetközivé lesz a világ” –, addig a jobboldal a saját nemzetéhez, környezetéhez kötődik, ezért számunkra nem magától értetődő a nemzeti határokon túlmutató összekapcsolódás – fogalmazott. A jobboldali hálózatosodás alapja azzal teremtődött meg, hogy a baloldal egyszerűen túltolta a biciklit, hiszen világszerte az alapvető értékeket, az Isten, haza, család hármasegységét vette támadás alá. A progresszív kommunikációs gőzhenger annyira túlbillent a józanságon, hogy a józan ésszel gondolkodók érzékelték, hogy tenniük kell valamit. A nemzeti szuverenista erők nemzetközi szinten azzal a céllal állnak össze, hogy valamennyien meg tudjuk őrizni saját szuverenitásunkat, a családot és a békét – vonta le a következtetést.
Szánthó Miklós úgy látja, hogy a fordulópont a genderügy volt. A migráció és a multikulturalizmus esetében nyugaton végbement egy sikeres érzékenyítés, de a gendermizéria – főleg amikor elérte a gyermekeket – tömegek fejében gyújtott lámpát, és nagyon sokan mondták ki, hogy ebből elég. Így a józanul gondolkodó emberek világszerte rádöbbentek arra, hogy ez egy globális jelenség, ezért a konzervatív politikai erőknek össze kell fogniuk.
A magyarországi baloldal pénzért kilincsel az amerikai szélsőbaloldalnál, eközben a jobboldal politikai gondolkodásának alfája és ómegája a nemzeti érdek: Magyarország mindenekelőtt, a Jóisten mindenek fölött – idézte Szánthó Orbán Viktor miniszterelnököt. Ezzel együtt is tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugati civilizáció részei vagyunk, melynek vezető ereje az az Egyesült Államok, ahol az Alapjogokért Központ olyan jobboldali partnerekkel köt szövetséget, akik a jelenlegi fősodorral szemben szintén az Isten, haza, család hármasegységét és gondolatiságát, vagyis az igazi Amerikát képviselik – tette hozzá a Központ vezetője. Hazánk formális súlya ellenére az amerikai konzervatívok figyelmét is felkeltette a nemzetközi liberális média magyar jobboldallal szembeni támadássorozata, a kapcsolataink pedig olyannyira megerősödtek, hogy Donald Trump volt az első amerikai elnök, aki kimondta: „we love Hungary” – összegezte a konzervatív kapcsolatépítés sikerességét a főigazgató.
Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója arról beszélt, hogy a globális fősodor az egyetemek világát is leuralta, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a felsőoktatás nagyon egysíkúvá vált. Az MCC ezzel szemben nyújt alternatívát, a szólás- és véleményszabadságot, a magyar nemzeti egységet, és a zsidó-keresztény értékeket őrzi.