Hűséges olvasóink jól tudhatják már, hogy a pedofília a progresszívek szerint nem betegség, és nem is olyan ártalmas, mint azt hinnénk. Ezt a logikát követve rukkolt elő tanulmányával egy norvég queer professzor, aki immár a mesterséges intelligenciát is bevonta a témába.

Vért adni nagyon nemes dolog, mellyel akár életeket is megmenthetünk. Egy hatvanas éveiben járó skót férfi már évtizedek óta ad vért, de ezt most megtagadták tőle. Az indok egyszerű: nem mondta meg, hogy terhes-e.

Az már régóta bizonyos, hogy a Fehér Ház és a CNN eléggé közel állnak egymáshoz. Most viszont egy olyan - természetesen homoszexuális - nő lesz a Fehér Ház sajtófőnöke, aki a CNN egyik vezető tudósítójával él párkapcsolatban. A Biden-kormányzat szerint ebből nem lesz baj, mivel a riporter nem fog tudósítani az elnök tevékenységét érintő témákban.

Az amerikaiak patriotizmusa világszerte ismert, de a Pride hónapban másra büszkék. Amerikai kadétok ennek jegyében a szivárványos zászló alatt futottak, és ezt ki is tették a Twitterre. A gúnyolódás nem is váratott sokáig magára.

E heti PC-szemlénkben olvashatnak még a PizzaHut új drag-akciójáról, Jennifer Lopez gendersemleges gyerekéről, Kamala Harris kiátkozásáról, valamint az LMBTQ-barát amerikai légibázisról.

Rajta hát!





Drag könyv mellé ingyen pizza!

PC szemléinkben sokszor olvashatnak arról, hogy sok nemzetközi vállalat próbálkozik a drag tematika népszerűsítésével, de rendszerint sikertelenül. Ezúttal a PizzaHut vétette el ugyanezt a hibát, amikor is drag queen könyveket ajánlott fel gyerekeknek egyik programjában. A gyorsétteremlánctól a "Camp Book It!” program keretében ingyenes pizzát kaptak volna azok a gyerekek, akik elolvassák ezeket a könyveket. Elődjeihez hasonlóan a PizzaHut is sok támadást kapott, elsősorban Twitteren. Jack Posobiec, a Human Events Daily munkatársa így kommentálta az esetet: „Mindent elvesznek tőlünk.” Majd nem várt szócsata alakult ki a poszt alatt, ugyanis Arnold Schwarzenegger kabinetfőnöke a PizzaHut megmentésére sietett. Daniel Ketchell ezt válaszolta Posobiecnek: “Az olyan hülyék, mint akik a PizzaHut miatt elvesztik az eszüket, szeretik megmondani másoknak, hogy sírjanak többet.”




A pedofilok inkább dicséretet érdemelnének

Újabb progresszív akadémikus tett kísérletet a pedofília „normalizálására.” Ezúttal az oslói Metropolitan Egyetem etikaprofesszora, Ole Martin Moen szólított fel arra, hogy legalizálják a mesterséges intelligencia által generált gyermekpornográfiát. A homoszexuális tanár, aki magát queernek vallja, úgy véli, hogy a pedofíliát veleszületett szexuális orientációnak kell tekinteni, amely destigmatizálást igényel. Moen nemrégiben célkeresztjébe vette Christina Ellingsen norvég feministát is. Ellingsen azt mondta, hogy a férfiak nem lehetnek leszbikusok, és ezért a kijelentéséért rendőrségi eljárás indult ellene. Moen tudományos előmenetelében nem ez az első felkavaró dolog. 2015-ben megjelentett egy tanulmányt „A pedofília etikája” címmel. Ebben azzal érvelt, hogy amennyiben a gyermeket nem éri kár, akkor a pedofil beállítottság erkölcsileg rendben van. Itt is leírta, hogy a pedofília veleszületett szexuális irányultság, és a gyermekek szexuális zaklatásának vágyát a homoszexualitáshoz hasonlította. Hozzátette, hogy a pedofilokat sok esetben nem is lenne szabad felelősségre vonni, mert nincsenek tisztában azzal, hogy árthatnak is a gyerekeknek. Sőt, azokat a pedofilokat, akik nem élnek vissza a gyerekekkel, dicsérni kéne, „csodálatra méltó akaraterejük” miatt – legalábbis Moen szerint.








J. Lo is átadta gyermekét a genderőrületnek

Jennifer Lopez nemsemleges névmást használva mutatta be a színpadon 14 éves gyermekét, Emme-t az LA Dodgers Foundation Blue Diamond gáláján. Közös éneklésük után a nemsemleges "ők" névmást használva utalt saját lányára. A tinédzser szivárványszínű mikrofont használt, és rózsaszín ruhát viselt. A közösségi médiában rajongói odáig voltak az énekesnő tettéért.





Az egy dolog, hogy férfi, de terhes-e?

Szürreális jelenet játszódott le az Egyesült Királyságban. Egy 66 éves férfit ugyanis elutasítottak a véradáson, miután nem volt hajlandó jelezni, hogy terhes-e. Leslie Sinclair elkötelezett véradó, az elmúlt öt évtizedben 125 liter vért adott. A skóciai Stirlingben található Albert Halls klinikán azonban már nem adhat vért, miután azt mondta: felesleges volt válaszolnia a nyomtatványon feltett kérdésre, hogy terhes-e, mivel ő egy 60-as éveiben járó férfi. A klinika munkatársai azt mondták, hogy nem fogadhatják el a vérét, ha nem válaszol. A kétgyermekes apa elmondta, hogy 18 éves kora óta ad vért, és korábban soha nem volt semmilyen problémája. "Ez nonszensz, és dühít, mert kiszolgáltatott emberek várnak vérre, köztük gyerekek is, valamint kétségbeesett betegek. De megtagadták tőlük a véremet, mert egy olyan kérdésre kellett válaszolnom, amelyre nincs értelmes válasz!" - mondta Sinclair.





Tiltás ellenére tart drag műsort a légibázis

Korábban már írtunk arról, hogy egy republikánus szenátor közbenjárásának köszönhetően sikerült meggátolni, hogy drag felolvasó estét tartsanak az amerikai légierő Németországban található Ramstein bázisán. A katonai vezetés korábbi döntésére fittyet hányva a Kleber Kaserne támaszpont azonban mégiscsak megtartja saját „Drag Queen Story Hour” műsorát gyerekeknek. Az eseménynek a KMC Színház ad otthont június 30-án. Lesz minden: felolvasás drag könyvekből, színházi befogadás és miegymás. Mindezt „családbarát Pride-rendezvényként" hirdetik. Mint ismeretes, a ramsteini támaszponton tervezett drag műsorok akkora felháborodást keltettek, hogy a bázis vezetése lemondta az összes hasonló rendezvényt.




Kéz a kézben a CNN és a Fehér Ház

A Fehér Ház új sajtótitkára, Karine Jean-Pierre pártatlanságával kapcsolatban aggályok merültek fel, mivel intim kapcsolatot ápol a CNN egyik magas rangú riporterével. A leszbikus Jean-Pierre jelenleg a CNN egyik munkatársával, Suzanne Malveaux-val él együtt, és a pár egy közös gyermeket nevel. Emiatt többekben felmerült az összeférhetetlenség fennállása. A vádakra válaszul Dana Remus, a Fehér Ház ügyvédje elmondta, hogy a CNN biztosította arról a Biden-adminisztrációt, hogy Jean-Pierre élettársa nem fog a Fehér Házról tudósítani, így szerintük megszűnt az összeférhetetlenség. Mindemellett Jean-Pierre titokban etikai felmentést kapott, amely lehetővé tette számára, hogy a CNN-nel dolgozzon. A Fehér Ház döntését azonban nagy szkepticizmus övezi. Alex Marlow, a Breibart munkatársa Twitteren úgy fogalmazott: „A CNN gyakorlatilag továbbra is a Biden-kormányzat kommunikációs műhelye lesz."





Bajban van egyházával Kamala Harris

Régóta zajlik a vita az abortusz kérdéséről az Egyesült Államokban, ahol nemsokára a Legfelsőbb Bíróság döntést hozhat a szövetségi szabályozást illetően. Ebben a vitában Kamala Harris, az USA alelnöke is állást foglalt. Meglátása szerint nincs ellentmondás a vallásos meggyőződés és az abortusz szövetségi védelmének támogatása között. Harris, aki gyakorló baptista, azt mondta, hogy "összehívta a hitbeli vezetőket", hogy vallási szempontból megvitassák az abortusz kérdését. „Ebben a kérdésben nincs semmi olyan, ami miatt bárkinek is el kellene hagynia a hitét, vagy meg kellene változtatnia a hitét” - mondta az abortuszra utalva. „Egyszerűen csak azt mondjuk, hogy a kormánynak nem szabadna döntenie arról, hogy egy egyén mit tesz a saját testével” - tette hozzá. Nancy Pelosi, a képviselőház demokratapárti elnöke, aki egyben gyakorló katolikus, szintén foglalkozott a vallás és az abortusz kérdésével, miután egy püspök megtiltotta neki, hogy áldozzon szülőhelyén, San Franciscóban.



Nemzeti lobogó helyett a szivárványos

Az amerikai légierő toborzóirodájának Twitter-oldalán igazán hazafias fotó jelent meg. A képen az látszik, ahogy több kadét az LMBTQ-zászló alatt fut, de amerikai zászlót már nem vittek magukkal. "Büszkeség mindenkinek, aki szolgál" - állt a bejegyzésben, amelyet egy szivárványos zászló emoji kísért. A fotó és a Pride zászlajának az amerikai zászlóval való helyettesítése gúnyolódást váltott ki a Twitteren. Többek között a haditengerészet veteránja és a Human Events Daily munkatársa, Jack Posobiec kommentálta az esetet, aki így viccelődött: "A légierő hűséget váltott. És én még azt hittem, hogy a haditengerészet lesz az első.”