Hűséges olvasóink jól tudhatják már, hogy a progresszívek szemében Elon Musk maga az ördög. Most, hogy a multimilliárdos megvette a Twittert, a liberálisok ellenszenve csak fokozódott.

Az amerikai akadémiai életet sajnos már teljesen uralma alá hajtotta az LMBTQ-őrület és a progresszió. Most a Houstoni Egyetem adta nevét egy olyan programhoz, amelynek semmi köze az egyetemi élethez és kutatásokhoz.

Az Antifa gyakori visszatérő szemléinkben. Ezúttal a szélsőbalos szervezet egyik prominens tagját vonták eljárás alá gyermekmolesztálás vádja miatt.

Nem nagyon volt topon Washington állam demokrata jelöltje a képviselőjelölti vitán. Konkrétan az LMBTQ téma kapcsán egyenesen felsült a baloldali jelölt, aki semmit mondásokkal igyekezett tüzet oltani. Hát, nem jött be.

E heti PC-szemlénkben olvashatnak még a nőkről, akik az év férfijai lettek, a csaló demokrata aktivistáról, a meghurcolt konzervatív újságíróról, valamint a transz munkacsoportról.

 

Rajta hát!

 

Megorroltak Elon Muskra a Twitterezők

Az Independent oldalán jelent meg egy véleménycikk, melyben Elon Muskot veszik elő, amiért új szabályt akar alkalmazni a Twitteren. A Tesla tulajdonosa azt tervezi, hogy a jövőben az ellenőrzött fiókoknak havi nyolc dollárt kell fizetniük, ha meg akarják őrizni a hitelesítést igazoló “kék pipát”. Továbbá, a már hitelsített felhasználók elveszítik minősítésüket, ha 90 napon belül nem iratkoznak fel a havi nyolc dolláros előfizetési szolgáltatásra. „Kiderült, hogy egyikünknek sincs annyira szüksége a Twitterre, mint amennyire a Twitternek szüksége van ránk. Mi marad, ha mi elmegyünk? Névtelen kék pipák temetője. Senkik, emelkedett státusszal” - áll a véleménycikkben.

 

Nő lett az év férfija

Emma D'Arcy, aki az HBO "Trónok harca" előzménysorozatában, a "Sárkányok házában" tűnik fel, annak ellenére került fel a GQ idei "Az év férfija" listájára, hogy biológiailag nő. D'Arcy, aki az LMBT-oldalakon azzal került címlapokra, hogy a sorozat első nem bináris főszereplőjeként azonosította magát, biológiai értelemben nő, aki az "ők/azok" névmást használja, bár a sorozatban nőt játszik. A bejelentés némi zavart okozott a közösségi médiában, de nem D'Arcy az egyetlen biológiai nő, aki "Az év férfija" listájára felkerült. Más nőket, köztük Marisa Abela angol színésznőt és Sheila Atim színésznőt is felvette a GQ.

 

Konferencia a kikorúak nemi csonkításáról

Texas államban egyre több egyetem kerül tűz alá, mert a valódi professzorokat radikális nemi ideológiákat valló akadémikusok váltják. A Houstoni Egyetem azonban még ezt is túlszárnyalta, az intézmény ugyanis egy olyan konferenciát szponzorált, amely a kiskorúak nemi csonkítási eljárásait népszerűsíti. A Gender Infinity november első hetében rendezett kétnapos konferenciát Houstonban, amelyen előadások hangzanak el a pubertásblokkolókról, a sterilizáló keresztnemű hormonokról és a "feminizáló műtétekről". Mindezt az egyetem teljes körű támogatása mellett.

 

Demokrata aktivista hekkelte meg a szavazást


Egy demokrata szavazóköri dolgozót azzal vádolnak, hogy az elektronikus szavazógépre a Demokrata Pártot népszerűsítő matricát ragasztott, valamint két fekete szavazónak azt hazudta, hogy a többi jelölt rasszista. A FoxNews szerette volna megtudni az érintett nevét, de ezt Beth Sheller, Hamilton megye választási ügyintézője visszautasította. Később az is kiderült, hogy a szóban forgó demokrata aktivista “segített” kitölteni az elektronikus szavazólapot, és gond nélkül benyomta egy szavazónál a Demokrata Pártot. Ezután felmerült a kérdés, vajon hány szavazót befolyásolhatott a demokrata aktivista ezekkel a módszerekkel?

 

 

Konzervatív újságírót bántalmaztak, mert kimondta az igazat

Tayler Hansen független újságírót ismét erőszakkal távolították el egy Beto O'Rourke demokrata politikust támogató gyűlésről, ezúttal a texasi Dentonban, miután szembesítette a jelöltet nézeteivel. O’Rourke ugyanis támogatja, hogy kiskorúakon hajtsanak végre nemátalakító műtéteket. Hansen a texasi kormányzójelölthöz lépett, miközben az a színpadon beszélt, és megkérdezte, hogy O'Rourke "tagadná-e a transz gyerekek műtétjét". A demokrata jelölt nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre, majd azt mondta a közönségnek: "Ez is része a félelemnek és a gyűlöletnek, amiről most beszélünk". Hansen távozóban azt mondta: "Hé, Beto gyerekeket akar megcsonkítani", hozzátéve: "Nem tudom, miért nem tagadja a kiskorúak transzműtétjét". Pontosan ebben a pillanatban Beto egyik támogatója felhúzta a pólóját Hansen előtt, felfedve az állítólag a nemi megerősítés céljából végzett kettős masztektómiából származó hegeket, és azt mondta: "Két hónapja töltöttem be a 18. életévemet, és levágták a melleimet. Takarodj a f*szba, te k*rva. Tűnj innen Tayler."

 

Gyermekmolesztáló lehet az Antifa tag

A portlandi Antifa által okozott zavargások miatt korábban letartóztatott William David Kerrt ismét bilincsbe verték és több bűncselekménnyel vádolják, amelyek egy gyermek szexuális zaklatásával és gyermekpornó készítésével kapcsolatosak. A 35 éves portlandi férfit november 2-án tartóztatta le a greshami rendőrség, és vádat emeltek ellene elsőfokú szexuális visszaélés bűntettével, gyermek szexuális célú mutogatása, valamint két alkalommal elkövetett testi sértés vádjával. Kerrt már 2016-ban is előállították, mert erőszakos tüntetéseken vett részt Portlandben, miután Trump megnyerte az elnökválasztást. Az Antifa és a szélsőbaloldali zavargók három napon keresztül üzleteket és autókat törtek össze, és tüzeket is gyújtottak városszerte. Nem tudni, hogy 2020-ban visszatért-e a randalírozáshoz, de a közösségi médiában 2020 augusztusában megosztott egy videót, amelyben védelmébe vette a zavargásokat és a fosztogatást. Kerrnek amúgy nagyon hosszú priusza van, 2006-ban már elítélték rablásért.

 

Lebukott a “transz munkacsoport”

Pennsylvania demokrata kormányzója, Tom Wolf létrehozott egy "transz egészségügyi munkacsoportot", amely olyan szereplőkkel egyeztetett, mint például a transznemű amerikai egészségügyi miniszterhelyettes, Rachel Levine, hogy a gyermekek államilag finanszírozott nemváltoztatását támogassa - derült ki kiszivárgott emailekből. A "Trans Health Workgroup Agenda and Materials" címzettjei között volt Levine is, aki akkoriban a pennsylvaniai egészségügyi minisztérium titkára volt. Levine, aki most a Biden-kormányzat egészségügyi miniszterhelyettese, júliusban került össztűz alá, mert tévesen azt állította, hogy a transznemű fiataloknak nincsenek mögöttes mentális egészségügyi problémáik, amelyek diszfóriájukat okozhatják. Az email-szál másik fontos szereplője Linda Hawkins, a Philadelphiai Gyermekkórház nemi és szexuális fejlődési klinikájának társigazgatója. Hawkins szeptemberben került a címlapokra, amikor kiszivárgott egy belső megbeszélés, amelyen azt javasolták, hogy 8 éveseknél kezdjék el adni a pubertásblokkolókat, és 14 éves korban adminisztrálják a nemi átalakuláshoz szükséges hormonokat és műtéteket.

 

Leégett a vitában a demokrata jelölt

Egy Washington államban tartott vitán bukott le Marie Gluesenkamp Perez, demokrata jelölt. A november 3-án rendezett vitában a szélsőbaloldali kongresszusi képviselőjelölt nem tudta megmondani a nemek fogalmát, ezért azt válaszolta, hogy a kérdés "árnyalt". Az egyik moderátor megkérdezte a demokrata jelöltet: „Támogatja-e, hogy biológiai férfiak biológiai női sportágakban versenyezzenek?". Gluesenkamp Perez nehezen tudott válaszolni a hagyományosan konzervatív értékeket valló államban. „Hm, én, azt hiszem, ez, ez, ez bonyolult. Attól függ, hogy mikor alakulnak át? Milyen a hormonszintjük? Úgy értem, ha igazán megnézzük, hm, a sportolóknak különböző természetes hormonszintjeik vannak. Szóval ott van a, ez egy árnyalt kérdés." Megpróbálta folytatni, amikor a moderátor azt kérdezte: "Szóval igen, ön támogatja ezt". Gluesenkamp Perez így válaszolt: „Ez, ez a forgatókönyvtől függ". A tömegben lévő heccelők azt kiabálták: „Igen vagy nem?" Egy másik moderátor később megkérdezte, hogy Gluesenkamp Perez támogatja-e „a nemi megerősítő ellátást és az abortuszt a 38. hétig, ez egy egyszerű igen vagy nem?” Gluesenkamp Perez így kezdett válaszolni: "Szóval, úgy értem, a nemek meghatározása...", mielőtt a moderátor félbeszakította, aki kijelentette: „Ez egy igen vagy nem kérdés". „Ez egy árnyalt kérdés" - válaszolta Gluesenkamp Perez. A jelölt korábban egyébként támogatta a baloldali szélsőségeseket, és az autószerelő műhelye még ingyenes segítséget is nyújtott az Antifa radikálisoknak a BLM/Antifa zavargások idején.