Hűséges olvasóink jól tudhatják már, hogy alapjáraton menőnek tartják a progresszívek, ha valaki környezetvédő aktivista, de azért mindig van hova fejlődni. Pláne Kalifornia államban, ahol fokozatosan nő az elektromos autók aránya, bár elsősorban a drága modelleket keresik. Mert ha lehet luxusautóban is villogni a környezetvédelemmel, akkor miért ne?

Hírszemlénkben sokszor olvashatnak arról, hogy valójában mennyi dolog rasszista a világban, amiről nem is gondoltuk volna. Most már ott tartunk, hogy egy drog „szándékosan” okoz feketegyűlölő hallucinációkat a színes bőrűeknek. 

Duplán bajba került Memphis rendőrfőnöke. Egyfelől beosztottjai rendőri túlkapás miatt megöltek egy fekete férfit. Másfelől pedig kiderült, hogy korábban szándékosan hátráltatott egy szexuális bűnöző elleni nyomozást.

Madison város lakói is szembe kerültek az oktatás területén tapasztalható, egyre jelentősebb mértékű LMBTQ-indoktrinációval. Az intézmény részéről nemes egyszerűséggel küldtek egy e-mailt a szülőknek, hogy az általános iskolában nemi identitás hete lesz, ha tetszik, ha nem. Hát, nem tetszett nekik.

E heti PC-szemlénkben olvashatnak még a befogadó tantervről, a rasszizmusba „bele kényszerített” fekete rendőrökről, a matematika ismételten felszínre kerülő kirekesztő jellegéről, valamint az iskolában elérhető homoszexuális pornókönyvről.

Rajta hát!

 

Zöld sznobizmus Kaliforniában

A Los Angeles Times örömmel számolt be arról, hogy az államban fokozatosan nő az elektromos autók aránya. Adataik szerint tavaly az eladott új járművek 18,8 százaléka már zéró kibocsátású, azaz majdnem minden ötödik autó elektromos volt. Megjegyzik, hogy ez nagy ugrás az előző évi 12,4 százalékhoz képest. A gond a lap szerint abból fakad, hogy a megvásárolt kibocsátásmentes autók 70 százaléka Tesla, amely a legdrágább modelleket kínálja a piacon. Ezért a környezetbarát autók továbbra is a luxus kategóriába tartoznak. Az eladások azt mutatják, hogy a Tesla két modellje, a Tesla Model 3 és a Model Y a legkelendőbbek. Előbbi 45 ezer dollárba (kb. 16,2 millió Ft) az utóbbi pedig 54 ezer dollárba (19,4 millió Ft) kerül. Ezzel szemben a Toyota Camry, Kalifornia egyik legnépszerűbb benzinüzemű autójának ára 27 ezer (9,7 millió Ft) dollár körül kezdődik. Ez összhangban van az országos adatokkal, amelyek szerint az elektromos járműveket átlagosan 17 ezer dollárral drágábban adják, mint a benzinüzeműeket. Vannak olcsóbb elektromos járművek, például a Chevrolet Bolt és a Nissan Leaf, amelyek 30 ezer dollárnál kisebb összegért is megvásárolhatók. Ezekből a modellekből azonban tavaly együttesen kevesebb mint 17 ezer járművet adtak el Kaliforniában, de nem azért, mert a vásárlók nem érdeklődtek irántuk. A lap leírja, hogy az ellátási lánc korlátai és e modellek korlátozott gyártása csökkentette a készleteket, felhajtotta az árakat és elriasztotta a potenciális vásárlókat.



Fehérektől mentes tantervet!

A tantervek felügyeletében résztvevő kaliforniai kerületi adminisztrátor, Samia Shoman felszólított, hogy a „kiváltságos fehér hangoknak” ne adjanak teret a szélsőbaloldali etnikai tantervről folyó vitában, hogy ne tudják azt befolyásolni. Shoman még 2021 márciusában vette fel a kapcsolatot Kalifornia állam főfelügyelőjével, Tony Thurmonddal. Shoman a „fehér hangokat” szidta, és azt mondta, hogy nem szabadna részt venniük a tanterv befolyásolásában. „Arra kérjük [az állami oktatási tanácsot], hogy ne engedjen a politikai lobbisták, a rasszista, kiváltságos fehér hangok és egyének nyomásának, valamint befolyásának” - írta. Az adminisztrátor módosításokat is javasolt a tantervhez. A javasolt változtatások olyan kifejezéseket részesítenek előnyben, mint a „többféle perspektíva”, „sokszínűség”, „minden diák” és „a csoportok széles köre”. Shoman a Black Lives Matterről szóló javasolt lecke szélsőségesebb változatának tanítása érdekében is felszólalt. A palesztinokat támogató adminisztrátor azt is kritizálta, hogy az eredetileg benyújtott tantervben zsidó-amerikai tanulmányok is szerepeltek.



Rasszista drog


Az AFRU nevezetű, feketéknek szóló véleményoldalon jelent meg egy írás, miszerint a fehérek kisajátítják az egyik hallucinogén anyagot. A szóban forgó szer a dimetiltriptamin (DMT), amelyet az Egyesült Államokban rekreációs drogként tartanak számon. Az AFRU szerint azonban ennek használatát a fehérek leuralták, pedig semmi közük sincs a szerhez. Mint írják, a DMT eleve latin-amerikai eredetű, de mivel a fehéreknek nincsen jó rekreációs drogjuk, ezért kisajátítottak maguknak és ez rejtett rasszizmusnak minősül. A történet itt nem áll meg, ugyanis a lap szerint a feketékre máshogy hat a DMT. Leírásuk szerint a hatóanyag miatt a fogyasztók gyakran találkoznak hallucinációikban a „gépmanókkal”, akik alapjáraton kedvesek és mélyebb igazságokat tárnak fel az univerzumról. Viszont a feketék egy rasszista világba kerültek, ha DMT-t használtak, és még az amúgy kedves „gépmanók” is ellenük fordultak. Az AFRU erre a jelenségre meg is adta a magyarázatot: fehér felsőbbrendűség és a feketék elnyomása.



A fekete rendőrök is fajgyűlölők lesznek

A CNN oldalán jelent meg Van Jones véleménycikke, aki a Tyre Nichols gyilkosság fejleményeiről írt. A fekete Nicholst január elsején öt rendőr megverte Tennessee államban, majd három nappal később belehalt sérüléseibe. A most nyilvánosságra került videófelvételek alapján viszont kiderült, hogy a fiatal férfit bántalmazó rendőrök maguk is feketék voltak. Van Jones szerint erre az a magyarázat, hogy a feketéket lealacsonyító propaganda magukat a feketéket sem kerüli el. Mint fogalmaz: „A feketeellenes rasszizmus egyik szomorú ténye, hogy a feketék maguk sem immunisak káros hatásaira. A társadalom üzenete, miszerint a feketék alsóbbrendűek, méltatlanok és veszélyesek, mindenütt jelen van. Évtizedek óta számos kísérlet bizonyította, hogy ezek az elképzelések éppúgy beszivároghatnak a feketék elméjébe, mint a fehérekébe.” Hozzáteszi, hogy a színes bőrű rendőrök sokszor olyan kapitányságokon szocializálódnak, ahol a rendfenntartók a feketék lakta környékeken önkényből „igazságot szolgáltatnak” és ennek semmilyen retorziója sincs. „Mindenféle bőrszínű rendőr, beleértve a fekete rendőröket is, magáévá teszi ezeket az üzeneteket és néha aszerint cselekszik” - írja Jones. 

 

 

Ismét kiderült: kirekesztő a matek

Luis Leyva, a Vanderbilt Egyetem Peabody Főiskolájának matematika oktatásáért felelős adjunktusa egy január 4-én tartott matematikai konferencián azt állította, hogy a számtan területe „fehér, ciszhetero patriarchális tér”. Leyva azzal érvelt, hogy a matematika területén tevékenykedők túlnyomó része fehér és heteroszexuális, és ez korlátozza a queer és transznemű diákok lehetőségeit. Az adjunktus külön kutatást végzett, hogy bizonyítsa tézisét, ezért 39 queer, valamint transz matematikus hallgatót kérdezett meg. Tanulmánya „azt ábrázolta, hogy a fekete, latin és ázsiai hallgatók élménybeszámolói hogyan tükrözik az interszekcionalitás formáit, vagyis az elnyomás és az ellenállás eseteit a fehér felsőbbrendűség és a ciszhetero patriarchátus (vagy fehér ciszhetero patriarchátus) egymást keresztező rendszereiben" - olvasható az összefoglalóban. Előadását azzal zárta, hogy egy „újragondolt” matematikaoktatást vázolt fel, amely növeli a queer vagy transz színes bőrű diákok támogatását. Leyva előadását a Spectra, az LMBT matematikusok egyesülete szponzorálta.




Szexuális bűnelkövetőnek falazott a rendőrfőnök

Memphis jelenlegi rendőrfőnökét korábbi állásából azért bocsájtották el, mert el akart tussolni egy szexuális bűncselekményt. Cerelyn "CJ" Davis 2021-ben lett Memphis történetének első női rendőrfőnöke, aki jelenleg a nemzetközi figyelem középpontjában áll Tyre Nichols meggyilkolásának ügye miatt. Az Atlanta Journal Constitution szerint 2008-ban kirúgták az atlantai rendőrségtől, mert állítólag szabotált egy olyan szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozást, amely egy atlantai rendőrőrmester férje ellen folyt. Két atlantai nyomozó azzal vádolta meg Davist, hogy azt mondta nekik, ne nyomozzanak Terrill Marion Crane után, aki Tonya Crane őrmester férje volt. Tette ezt úgy, hogy a rendőrség birtokába kerültek olyan fotók, amelyeken a férfi kiskorú lányokkal van együtt. Egy szövetségi esküdtszék később gyermekpornográfia miatt vádat emelt Terrill Crane ellen. A férfi 2009-ben bűnösnek vallotta magát gyermekpornográfia vádjában. A város későbbi vizsgálata Davisre mutatott rá, de az atlantai rendőrség nem vizsgálta ki az esetet. Davist őrnagyból hadnaggyá fokozták le, mielőtt kirúgták a rendőrségtől, amelyhez 2008-ban csatlakozott.




Szabadon elérhető a homoszexuális pornográf könyv az iskolában

A Libs of TikTok közölt egy videót, amelyen egy minnesotai állami iskola diákjának anyukája hallható, amint egy tanórákon használt explicit könyvről kérdezi az intézmény tanácsát. Felolvas egy pornográf részletet, amely részletesen leírja a homoszexuális szexuális aktusokat. „Több különböző részletet fogok felolvasni önöknek Sarina Bowen 'Him' című könyvéből, amelyet a tankerület a Heinz 104-es teremben, egy irodalom tanteremben bocsátott a diákok rendelkezésére, hogy kikölcsönözhessék.” Ezután elkezdte hangosan felolvasni a könyv egy részét, ahol a szerző részletgazdagon leírja az orális és anális szex aktusait két fiatal férfi között. A könyv ismertetője szerint a főszereplő Ryan Wesley 18 éves korában „rávette nagyon heteroszexuális barátját egy olyan fogadásra, amely feszegette a kapcsolatuk határait”, aminek következtében négy évre elhidegültek egymástól. Miután egy egyetemi sportversenyen újra találkoznak, Wesleyben olyan kérdések merülnek fel, mint például: "Tönkre teheti-e egy egyéjszakás kapcsolat a barátságot? Ha nem, akkor mi a helyzet további hat hétig?". „Remélem, hogy ezek a példák ébresztőként szolgálnak sok más szülő és közösségi tag számára ebben a kerületben" - mondta az édesanya. 





Nemi identitás hete az általános iskolákban

A Madison Metropolitan Tankerület általános iskolásai egy héten át a nemi identitás és a szexuális irányultság tananyagát ismerhetik meg az úgynevezett „befogadó iskolák” program keretében. A körzetben élő szülők január közepén kaptak egy e-mailt, amelyben tájékoztatták őket a tematikus hét tantervéről, amely az „Egészség és szociális érzelmi tanulás tanterv” része. A gyerekek ennek keretében megismerkednek a „különböző identitásokkal, amelyek közé tartozik a nemi identitás, a születéskor meghatározott nem és a szexuális irányultság”. „A reggeli órákat arra fogjuk felhasználni, hogy felolvasásokat és osztálytermi beszélgetéseket folytassunk e témákat körüljárva. A hetet pedig pénteken szivárványnappal zárjuk!" - áll a tankerület által a szülőknek küldött e-mailben. Jennifer Herdina, a Welcoming Schools vezetője egy videóban próbálja meg elmagyarázni a szülőknek, miért fontos ez a „tananyag”. A leckekönyv a nemi kifejezésektől kezdve az öltözködésen át a névmáshasználatig mindenfélével foglalkozik. A könyv arra bíztat, hogy a gyerekek hagyják el a régi „bináris” világot, szabaduljanak meg a nemekről való gondolkodástól, és ne olyan unalmas fogalmakban gondolkodjanak, mint férfi/nő vagy fiú/lány. Ehelyett lovagolják meg az identitások széles, állandóan változó spektrumát. Ezután Herdina ad egy percet a szülőknek, hogy gondolkodjanak el azon, hogy ők hol azonosítják magukat az identitás spektrumán.