A május 4-5-i CPAC Hungary felvezető sajtótájékoztatóján elhangzott: az Alapjogokért Központ több száz magasrangú vendéggel, öt kontinens előadóival és fölszólalóival idén is megvalósítja a liberálisok rémálmát, a nemzeti erők nemzetközi összefogását. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója elmondta, hogy „a magyar békepárti álláspont illeszkedik a Nyugat geostratégiai víziójához: aki valóban az európai és a transzatlanti érdekeket tartja szem előtt, az békepárti”.

Szánthó Miklós Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unó (ACU) vezetőjének jelenlétében úgy fogalmazott: 2023-ban „újra Magyarországra érkezett a világ legnagyobb konzervatív dzsemborija”, mert az Alapjogokért Központ tavalyi rendezvénye óriási siker volt, és ez az egész jobboldali magyar közösség sikere is. A főigazgató szerint a CPAC Hungary bizonyíték arra, hogy „az Egyesült Államok nem egyenlő Joe Bidennel, nem egyenlő a szélsőbaloldali adminisztrációval, és nem egyenlő a woke-izmussal, mert Magyarországnak Amerikában is vannak barátai, akik hisznek Istenben, a családban és a határvédelemben”.

Ezért „idén is megvalósítjuk a liberálisok rémálmát” – mondta. Több száz magasrangú vendég, hatvan tekintélyes külföldi előadó érkezik öt kontinens húsz országából. Orbán Viktor, a rendezvény főszónoka mellett elfogadták a meghívást hivatalban lévő és korábbi kormányfők, európai pártelnökök és EP-képviselők is. Érkezik két amerikai kongresszusi képviselő, volt és leendő szenátorok – Rick Santorum és Kari Lake –, valamint az USA korábbi igazságügyi minisztere és legfőbb ügyésze mellett tagállami miniszterek, szövetségesek Mexikótól Izraelen át Japánig.

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség lennénk“ – fogalmazott Szánthó, mert „csak együtt tudunk kiállni Istenért, hazaért, családért.“ Azt is elmondta: „csak együtt van erőnk a békéhez is”, „mert miközben együtt ítéljük el az orosz agressziót és kiállunk Ukrajna szuverenitásáért, vezető amerikai politikusokkal, mint Donald Trump és Kari Lake, együtt mondjuk, hogy a vérontás befejezésére, tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.“ A főigazgató leszögezte: „a magyar békepárti álláspont illeszkedik a Nyugat geostratégiai álláspontjához. Aki valóban a transzatlanti és az európai érdekeket tartja szem előtt, az békepárti”.

Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió elnöke elmondta, hogy azért érkezik ismét Budapestre a CPAC, mert „van valami közös az amerikai konzervatívok és a magyarokban. (…) Ellenállunk a globális bajkeverőknek, akik meg akarják mondani, hogyan kell élni, és kire kell szavazni”.

Szerinte a jelenlegi Amerika egy része elfelejtette a tanításokat Istenről, a hazáról és a családról, riasztó méreteket öltenek az abortuszadatok, a családok és a közösségek dezintegrációja, a vallásszabadság és az egyházak elleni támadások. „Budapesten megfordították ezeket a trendeket, nem ellenséges a kormány a gyermekeket vállalókkal, és nem engedi a gender-agymosást” – fogalmazott Matt Schlapp. Az ACU elnöke az orosz-ukrán háború kapcsán arról beszélt, hogy „ha Trump elnök jelenleg is hivatalban lenne, ez az invázió soha nem történt volna meg”.