Szánthó Miklós, Főigazgató
Szánthó Miklós Főigazgató

Még novemberben Magyarországra látogat az Európai Unió „lmbtq-ügyi” (?) különmegbízottja, aki 2021 februárja óta tölti be ezt az egyébként újonnan létrehozott, nélkülözhetetlen tisztséget. Az úriember – ha nem sértem meg azzal, hogy feltételezem a nemét – nemrégiben rózsaszín tütüben olvasott fel egy feltehetően önéletrajzi ihletésű, Raffiés a pink tütüje című meséből óvodáskorú gyermekeknek. Persze biztosan nem arról van szó, hogy a legkisebbeket akarná indoktrinálni – „minden bizonnyal” valamilyen módon az óvodai lmbt-agymosás is hozzájárul a hagyományostól eltérő szexuális orientációjú és nemi identitású, felnőttkorú európai lakosság jogainak védelméhez. Szó sincs arról, hogy a kiterjedt hálózattal rendelkező genderlobbi nyomást akarna gyakorolni azokra a tagállamokra, melyek ellenállnak a pressziónak… Vagy mégis?

Isten, haza, család: erre a hármas egységre épült fel civilizációnk; és azt, hogy az identitáspolitikába beleőrült progresszív ortodoxia ennek lerombolására tett fel mindent, méltán nevezhetjük korunk emblematikus tévedésének. Tény, hogy a hit valamiben, ami nálunk „magasabb”, és az Ész számára nem átfogható; a „hely szeretete”; a saját véreinkkel, szüleinkkelgyerekeinkkel való együvé tartozás természetes érzése nem modern találmány. A liberális gyűlöletdoktorok – sokszor a „tudomány nevében” – viszont ezekből az „ódivatú miazmákból” akarják az Emberiséget kigyógyítani, a társadalmi normák lebontása által a diszharmóniát divatossá tenni, az önpusztítás orgiáját lényegében az „emberi jogok” fölényes győzelmeként bemutatni.

A zsidó-keresztyén kulturális alapokon „berendezett” nyugati világra az első nagy csapást a ráció mindenekfelettiségét hirdető felvilágosodás, politikai értelemben az 1789-es francia forradalom mérte. Istent ki akarták iktatni a hétköznapokból, a társadalmat „emberközpontúvá” akarták tenni egy új értelmezési keret mentén – figyelmen kívül hagyva, hogy az embernek szüksége van a transzcendentálisra, a hitből fakadó szertartásokra, ünnepekre, egy erkölcsi értékrendre, amelyet a vallás nyújthat. A „szabadság, egyenlőség, testvériség” tolvajnyelvével elindított dekonstrukciós folyamat egy totálisan szekularizált globális társadalom megteremtését tűzte ki célul, új, világi papjai pedig a szabadosság, a pszeudoegyenlőség és a brutalitásba hajló „tolerancia” ígéretével térítenek.

A szocialista és a liberális felfogás számos aspektusában érti félre az embert magát – közösségi léte tekintetében is így tesz. Teljesen önkéntelen, ezért természetes késztetése ugyanis az embernek, hogy egy olyan (egykoron bizonyosan vérségi-rokonsági alapokon nyugvó) csoport- és kulturális identitással bíró közösséghez tartozzon, melynek emocionális és pszichés összetartozás-tudata a lojalitáson alapul, legyen az nagycsalád, törzs – vagy ahogy ma hívjuk „nagyban”: nemzet.

Azonban egy ilyen életérzésben már valóban annyi a „fíling”, hogy az irracionalitása miatt meg nem emészthető a modern haladárok számára: hiszen az Ész hatalma az ilyen – ahogy Soros György fogalmazott – „romantikus mítoszokra” már nem terjed, nem terjedhet ki. És mivel nem terjedhet ki, az Ész számára nem érthető meg: ezért nincs is – vagy ha van, akkor dekonstruálandó. Például úgy, hogy tagjait előre megfontolt tervek alapján összekeverjük másokkal, vagy elvitatjuk határvédelemhez való jogukat. „Mára odáig jutottunk, hogy kirekesztő dolognak számít a hagyományos értelemben vett családról beszélni, így a »családok minden formáját« egyenrangúnak kell tekinteni” – írja Marguerite Peeters Genderőrület című könyvében. A csirkefogó-vigyorú jóemberkedők ugyanis Isten és a haza után most már a családot támadják, ez a harc pedig napjainkban több fronton is zajlik. A család a társadalom legalapvetőbb egysége, a szocializáció elsődleges színtere. Ezt a szeretetközösséget támadta meg a szexuális forradalom, majd nyomában a genderlobbi a huszadik század második felétől.

A balos-liberális indoktrináció persze sosem azzal kezdődik, ami az aktuális aufklérista hevület igazi célja: a genderideológia is eredetileg a nőjogokkal takarózott, azt mondták, „csak” fel akarják szabadítani a társadalmak emancipált hölgyeit a „rájuk kényszerített” anya- és feleségszerepek alól – vagy azzal érveltek, hogy pusztán egyéni megértést, toleranciát kérnek az „alternatív szexuális érdeklődéssel” rendelkezőknek. Innen jutottunk el mára oda, hogy az Európai Unió egész területe hivatalosan is az „lmbti-szabadság zónája”, hogy az Európai Parlament szerint „bizonyos körülmények között férfiak is teherbe eshetnek”, és hogy mindezzel párhuzamosan az abortuszt mint a környezetszennyezés csökkentésének egyik lehetséges módját hirdetik.

Igen: ez egy háború, csaták nélkül. Jean-Claude Juncker mondta még sok évvel ezelőtt az EU döntéshozatali mechanizmusáról: „Meghozunk egy döntést, hagyjuk, hogy kicsit leülepedjen, és figyeljük a reakciót. Ha senkinél nem húzza ki a gyufát, mert a legtöbb ember nem érti a döntést magát, akkor haladunk tovább lépésről lépésre, míg már senki nem tud minket megállítani.” Pontosan így tettek a gendertematikában is. A kezdetekre már senki nem emlékszik, hogy és miért indult el ez az egész, csak az van meg, hogy ma már az Európai Bizottság elnöke arról beszél, hogy „ami az egyik tagállamban család, a másikban is annak kell lennie”, vagy hogy a testület hivatalos, úgynevezett lmbti-, valamint genderstratégiájában arra ösztökéli a tagállamokat, hogy az új hullámos szexuális érzékenyítést építsék be oktatási szakpolitikáikba.

Sőt, a demokráciaexport egyik sajátos, EU-n belül alkalmazott eszközeként elkezdték összekapcsolni a „genderkonform” jogállamiságot az uniós források folyósításával: erre tagadhatatlan példa a genderpropagandát nemkívánatosnak nyilvánító lengyel önkormányzatok büntetése vagy éppen az, hogy a Magyarországnak a helyreállítási alapból járó forrásokat már-már bevallottan is a gyermekvédelmi törvény ürügyével blokkolják.

Az uniós szervek irányított, kérlelhetetlenül szivárványpárti politikája egyértelmű társadalmimérnökösködés. Sajnos ennek egyik leghatásosabb módja az, ha elérik, hogy a most óvodába járó vagy már az iskolapadot koptató gyermekek olyan polgárokká cseperednek, akik idegennek érzik a hagyományos társadalmi berendezkedést. Ennek érdekében már a legfiatalabb gyerekek lelkében is igyekeznek elhinteni a „modern” identitáspolitika és a genderideológia magvait.

A történelmi és társadalmi hagyományok felszámolása, a férfiés nő teremtettségének tagadása, a biológiai adottságok és képességek lassan már valóban tudományellenességbe hajló relativizálása mind a neomarxista-liberális ideológia térnyerésének következménye. A végső cél pedig az ember és a társadalom képének radikális átformálása ahelyett, hogy elfogadnák: férfinak és nőnek teremtettünk.

A Teremtés törvényeit elfogadó emberként kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk a figyelmet a genderelmélet spiritiszta bűvészmutatványaira, a gyermekekre leselkedő legújabb kori veszélyekre. Az Alapjogokért Központ a Szent István Intézettel azért rendezi meg gyermekvédelmi konferenciáját november 25-én, hogy a Juncker úr által felvázolt képletet ez esetben – és ezentúl – már ne lehessen sikeresen alkalmazni.