Vezetői összefoglaló
Veszélyben van-e a demokrácia a 21. században? Ha igen, honnan jön ez a veszély? Van-e esélye a demokráciának arra, hogy túlélje a 21. századot? – teszi fel a kérdéseket Fricz Tamás legújabb elemzésében. Írásának legfontosabb megállapításai a következők voltak:
Érdekes tendencia, hogy miközben a demokratikus országok száma fokozatosan növekszik – a demokrácia mondhatni világnormává vált -, egyre nagyobb a demokráciából való kiábrándultság is az emberek körében. E jelenség azonban korántsem a „szélsőséges”, „radikális” politikai irányzatok hozadéka.
A demokráciára leselkedő legfőbb veszély a 21. században, hogy felülírja egy újfajta, Nyugatról induló globális rendszer, amelyet nem a politika hoz létre, hanem a globális piac irányítói, egy pénzügyi és gazdasági elitokrácia. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a modern társadalmakat legátfogóbban és hálózatosan szervező három meghatározó szféra, a piac, az állam és a társadalom vonatkozásában a piac tesz szert globális hatalomra. Az állam-piac-társadalom közötti egyensúly felbomlásának kulcsmomentuma volt a piac globalizálódása, a nemzeti piac feletti globális piaci szereplők (multicégek, nemzetközi pénzintézetek, hedge foundok, befektetési alapok, biztosítótársaságok, nagy hitelminősítő intézetek stb.) megjelenése. Utóbbiak ugyanis úgy lépnek fel, mint akik a nemzetállamokkal egyenrangú, illetve, azok felett álló globális aktorok.
A multinacionális gigacégek és a globális pénzügyi körök együttesen olyan érdekszférát hoznak-hoztak létre, amelyik helyzeténél fogva a nemzeti keretek között működő (nemzet)államok és társadalmak fölé emelkednek. E globális elitokrácia meggyőződése, hogy a világ gazdasági, pénzügyi, társadalmi és politikai válságai nem kezelhetőek máshogyan, mint régi és új, már működő és a jövőben működésbe lépő globális intézmények segítségével, s ezért, ebben a folyamatban olyan új működésmódot alakítanak ki, amely alárendeli a demokráciát a globális szempontoknak.
Nem „megszüntetni” akarják a demokráciát, hanem olyan politikai eljárásmóddá változtatni, amely felett immáron nem a társadalom, hanem sokkal inkább a globális elit akarata érvényesül. A „felülírás” ebben az esetben tehát azt jelenti, hogy a demokratikus színpadi kellékek többé-kevésbé megmaradnak a politikai és közéletben, de azokat most már nem az állampolgárok választják ki és rendezik be, hanem a globális körök. Ebből fakadóan létrejön a globálissá vált piac és a nemzetállam, illetve a globalizmus és a demokrácia közötti konfliktus.
Nem véletlen, hogy a globális piaci szereplők erősen támadják a nemzetállami kereteket, s azok elavultságáról beszélnek, mert jól tudják, hogy a nemzetállamok felbomlasztása egyet jelentene a nemzeti keretek között működő – tehát véleményük szerint már nem kellően hatékony – demokráciák alárendelésével is. Márpedig a demokrácia legmagasabb területi és szervezettségi foka a nemzetállam; ennél alacsonyabb, tehát regionális és lokális szinten is működőképes, ám a nemzetállamok feletti szinteken irrelevánssá válik. Lehetetlen a nemzetállamok felett álló, azokat ad absurdum helyettesíteni képes, globális intézmények és közösségek létrehozása, mert nyomaiban sem látszanak az ehhez szükséges racionális és emocionális mi-tudatnak a gyökerei, nyomaiban sem látszik annak az esélye, hogy egyfajta „globális hazaszeretet” jöjjön létre.
A demokráciát tehát nem elsősorban endogén, azaz nemzetállamokon belüli, hanem exogén, nemzetállamokon kívüli és felüli hatások veszélyeztetik. Ez nem azt jelenti, hogy demokráciák önmagukban, a külső hatásoktól függetlenül ne mutatnának fel kisebb-nagyobb válságtüneteket, azonban ezek a nemzeti kereteken belül többé-kevésbé kordában tarthatóak.
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a globalizálódott piac és a nemzetállami demokrácia között olyan törésvonal (cleavage) jött létre, amelyre korábban nem volt példa a világtörténelemben. A globális piac pedig egyértelműen uralma alá akarja vonni a társadalmat és az államot.