92 éves korában visszavonul Soros György, aki egész életpályáját annak szentelte, hogy tűzzel vassal terjessze a liberalizmus legszélsőségesebb megnyilvánulásait. Az eszközök közül soha nem válogatott, ha céljait meg akarta valósítani: számtalanszor használta fel – professzionálisan felépített és menedzselt, az egész világot átkaroló – hálózatát arra, hogy békés országokon belül feszültséget, zavargásokat, sőt véres felkeléseket, lázongásokat szítson. Ám 90-es éveire önmagán is túltett, amikor az ukrajnai háború folytatását sürgette minden áron. Fellélegezhetünk-e most, hogy az idősebb Soros „nyugdíjba vonul”? Sajnos fia, Alexander Soros „méltó” utódja lehet, hiszen tisztán látszik, hogy gátlástalanság és háborúpártiság terén még apján is túltesz.
Soros György manapság mindenki számára a nyílt társadalom keresztapjaként ismeretes, aki mindig bőségesen gurította a dollárkötegeket a magyarországi baloldal irányába is. Sokan tudják, hogy a vagyonát – melyet a radikális progresszió szolgálatába állított – tőzsdei spekulációk útján szerezte. Hol a saját hálózata által teremtett politikai válságokat használta ki arra, hogy újabb milliárdokat keressen, hol a többek között általa is kiváltott piaci káosz társadalmakra gyakorolt negatív hatását meglovagolva szított viszályt és feszültséget, annak érdekében, hogy megvalósítsa dédelgetett álmát, a nemzetállamok és az állami szuverenitás felszámolását.
Soros György pályafutásának számtalan sötét állomása közül talán a befejező szakasz volt a legembertelenebb. 2014-ben az általa irányított hálózat aktív szerepet vállalt Ukrajnában a „Majdan” néven ismertté vált zavargások gerjesztésében és irányításában. Ezt követően a 2022-es orosz invázió időszakáig folyamatosan társadalommanipulációs „tanácsokkal” látta el a kijevi vezetést mind az azóta megbukott Petro Porosenko, mind Volodimir Zelenszkij elnöksége során. Ukrajna népe egyre jobban elszegényedett, az ország egyre nagyobb hitelek terhét volt kénytelen a vállaira venni, miközben Soros alkalmazottai folyamatosan az Oroszországgal – és más szomszédaival – fennálló törésvonalak mélyítésén dolgoztak. A háború kitörése óta a nyílt társadalom keresztapja mindenkinél hangosabban követelte a vérontás folytatását. Alig egy héttel azelőtt, hogy bejelentette visszavonulását, Soros György saját blogja, a Project Syndicate weboldalán ünnepelte Európa második világháború óta legvéresebb konfliktusát: „Ennek a háborúnak a tényleges kimenetele sokkal jobb, mint amire számítani lehetett.” – írta, miközben százezrek vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá.
Miután Soros György úgy érezte, hogy az Európában dúló vérontással és az abban mutatott szerepvállalásával kiteljesedett a karrierje, fia pontosan ott folytatja, ahol ő abbahagyta. Alexander Soros már tavaly nyáron kifejtette, hogy nagyobb katonai szerepvállalást és több támogatást szeretne látni a nyugati országok részéről az Ukrajnában dúló harcok kapcsán, béketárgyalásokra pedig szerinte esély sincs. Azt követően, hogy az idősebb Soros lefektette birodalma pénzügyi alapjait, valamint létrehozta a nyílt társadalom megannyi álcivil szervezetet magába foglaló, és az egész világra kiterjedő hálózatát, fia már teljes egészében arra koncentrálhat, hogy megvalósítsa az örökölt szélsőségesen liberális eszméket. Elmondása szerint éppen erre készül, „sokkal többet politizál” majd még apjánál is.